Molnár László: Győzni akarnak, de még vissza is üthet, ha valóban bezárnak a falusi kisboltok az árrésstop miatt

Hiába kongatták a vészharangokat a kereskedők, beszéltek milliárdos veszteségekről a legnagyobb boltláncok vezetői, a kormány úgy döntött, augusztus végéig meghosszabbítják az árrésstopot. Pedig a GKI tanulmánya szerint egyre több kisebb boltot fenyeget bezárás, miközben már most is 400 olyan település van az országban, ahol egyetlen bolt sem működik. A hazai élelmiszergyártást és a mezőgazdaságot pedig megroppanthatja, ha a kereskedők a veszteségeiket úgy próbálják majd csökkenteni, hogy külföldről hozzák be az árukat.

Arról, hogy ez hová vezethet, mi az árrésstop valódi célja, és hogyan sodródott el ennyire a magyar gazdaság a piaci működéstől, Molnár Lászlóval, a GKI vezető kutatójával beszélgettünk.

– Kiderült, hogy augusztus végéig a boltoknak mindenképpen ki kell bírniuk az árrésstopot. Mi lesz most?

– A felmérési eredményeink szerint azok, akik nem részesülnek az árrésstop áldásos hatásaiból, tehát nem a nagy láncokba tartoznak, azok esetében már most 12 százalék jelezte, hogy valószínűleg be kell szüntetniük az üzletet, tehát meg fognak szűnni. Ha év végéig fennmarad ez az intézkedés, akkor már 18%-ra ugorna ez az arány.

Mert hiába vannak helyben egyedül, de ha viszonylag gyorsan megközelíthető egy olyan város, ahol láncokba tartozó áruház van, akkor a vevők elvándorolnak oda, mert akkora az árkülönbség, amiért már megéri cipekedni, vagy összeállni, és akkor egy kocsival odamennek, bevásárolnak, visszajönnek, megosztoznak a költségeken. Tehát elég sok lehetőség van arra, hogy ezt kihasználják a falusi, még mozgásképes emberek.

Ez az, amit nem ért a kormány, hogy minden intézkedésnek tovagyűrűző hatásai vannak. Ők mindig csak egy konkrét célt látnak, le akarják nyomni az élelmiszerinflációt. Tegyük hozzá, hogy a kereskedelmi láncok eddig megpróbáltak önmérsékletet gyakorolni, nem volt meg az az átárazás, ami a korábbi árstop idején megvolt. Most kiderült, hogy a kormány nem tartja a szavát, és meghosszabbítja az árrésstopot.

Mivel nyugdíjat nem akar emelni a kormány, nem akar emelni szociális juttatásokat, a kereskedők árrésén keresztül ad támogatást bizonyos csoportoknak. Hiszen jön a választás jövő áprilisban, és győzni szeretnének. Úgy gondolják, ez egy jó lépés ahhoz, hogy a lakosság egy része úgy érezze, itt aztán a kormány mindent megtesz. Hozzátenném, én emlékszem rá, amikor 2023-ban a gazdasági miniszter elmondta, hogy már legyőztük az inflációt. Azért azt megkérdezném, hogy ha legyőztük, akkor miért van mégis velünk?

– Ha bezár a kis falusi boltok egy része, az nem a saját választóbázisukra üt vissza?

– Valószínűleg abban hisznek, hogy persze panaszkodnak a kereskedők, de majd túlélnek valahogy. Ellenben a szavazat az ott lesz, ha a kisnyugdíjas azt látja, hogy hú, ezt most tényleg meg tudtam venni 20 forinttal olcsóbban, vagy 100 forinttal olcsóbban. De ha valóban bezárnak ezek a boltok, ahogy jelezték, akkor még vissza is üthet mindez. Viszont ha meg nem zárnak be a boltok, akkor végül is az, hogy veszteségesek lettek, őket nem zavarja.

– Az árrésstop bevezetése után valóban csökkent az infláció, de ebben az üzemanyagárak csökkenése is benne van, nem?

– Meg a szolgáltatói árak csökkenése, mert kiment a bázisból a magas ár. Mindig március után szoktak árat emelni, miután kijött az előző évi KSH hivatalos adat, és utána aszerint emelik az árakat. Tudta mindenki, hogy március–áprilisban jönnek az átárazások, amikor a biztosítók, a bankok, a telekomszolgáltatók a már hivatalos adatra hivatkozva emelik az áraikat. Az pedig nyilvánvaló volt, hogy nem az év eleji 10%-os árindex lesz a mérvadó, hanem jó esetben 3 és 5% között lesz valahol az áremelkedés a szolgáltatásoknál.

– Ha a nagy láncok a hosszabbítás miatt végül elkezdik más termékek árát emelni, akkor ugorhat a többször módosított inflációs cél is. Ha pedig lenyelik az egészet, akkor meddig maradnak itt?

– Ez a kormány célja, hogy kiszorítsa őket, ezt tudjuk jól. 2014-ben meghirdették, hogy ki kell szorítani a láncokat. A kiskereskedelmi különadó semmi másról nem szól, mint hogy kiszorítani, veszteségessé tenni őket, majd bagóért megvenni a lánchoz tartozó, egyébként modernizált boltokat, és valamelyik NER-barátjuknak odaadni, hogy tessék, itt van, működtesse tovább. Persze nyilván hirtelen elvesznek azok az előnyök, amik addig megvoltak, de azért a területiség miatt a fogyasztók egy része megmarad. Tehát garantál neki egy nyereséget, mert ahogy a telekomcégeknél is, ahogy sikerült megvenni a Vodafont, hirtelen eltűnt a különadó, itt is ugyanez lenne.

Egyébként egy európai bírósági ítélet szerint az árstop ellentétes volt az uniós joggal, tehát kártérítést lehet kérni, és ezek a perek még most zajlanak a magyar bíróságokon, mert a magyar bíróság fogja megállapítani, hogy mennyi kár is érte a kereskedőket, és nagy valószínűséggel egyébként az árrésrendelet is ugyanebbe a problémába fog ütközni. Ebből következően valószínűleg itt is vaskos milliárdok fognak kirepülni a költségvetésből.

– Más termékek árainak emeléséről nem beszéltek eddig a boltláncok, arról viszont igen, hogy megszűnhetnek azok az akciók, amikre sokan építettek.

– Vagy olyanok lesznek, amik marginálisak. Például a kifli, ami alacsony árú, majd nem 130 forint lesz, hanem 80. Tehát ahol viszonylag kicsi a különbség, viszont becsalogathatja a nagyon árérzékeny fogyasztót. És azért ezt ne felejtsük el, ahogy a GKI egyik korábbi tanulmányában megjelent, hogy a kereskedelmi árak emelkedése alapvetően az élelmiszergyártóktól, meg a mezőgazdasági beszállítóktól függ. Ha ők emelik az áraikat, akkor a kereskedelem továbbhárítja. A kereskedő nem haszonélvezője ennek az áremelkedésnek, hanem kénytelen elszenvedni. Az egy másik kérdés, hogy létezik ennek egy ellenpólusa, az import. Azt mondják a kereskedők – és én hiszek nekik –, hogy a magyar élelmiszeripar relatíve drága, mert kicsi termelési kapacitással rendelkezik, és agyon van adóztatva, körülbelül 30–40%-kal drágábban kapja az áramot és a gázt, ebből következően nyilván nem is tud olcsón termelni. Ha ezek helyett importtermékeket hoznának be, akkor meg lehetne takarítani ennek a veszteségnek a jelentős részét, de az nem biztos, hogy kedvező a magyar gazdaság szempontjából, hiszen a magyar élelmiszeripar rövid távon tönkremegy, mert a cégek túlnyomó részének az exportbevétele marginális.

Mert a versenyben jelenleg a kiskereskedők azok, akik fenntartják őket, mert nem egy az egyben helyettesítik importtal, hanem az ő termékeik mellé behoznak kiegészítő jelleggel importtermékeket. De mi lesz akkor, ha már nem kiegészítő jelleggel hoznak be?

– Azzal nem számol a kormány, hogyan hat mindez a munkaerőpiacra? Tehát, hogy akár elbocsájtások is jöhetnek?

– Abban reménykednek, hogy a negatív hatások csak a választás után jelentkeznek.

– De önök is kimutatták, hogy már a nyáron sem fogják bírni a kisebb kereskedők.

– Így van. És nemcsak a magyar kiskereskedő esetében probléma ez. Ha ott kirúgják az embereket, onnantól kezdve nincs bérnyomás a kereskedelemben. Tehát nem kell bért emelni, mert van rögtön utánpótlás, hiszen a kisboltokból felszabaduló munkaerőnek valahol el kell helyezkednie. Tehát ez azt jelenti, hogy

Ez is összefügg azzal, hogy ha az élelmiszeriparban nehézségek vannak, akkor ott se nagyon lesz béremelés, ha a kereskedelemben nehézségek vannak, ott se lesz béremelés, és akkor ezek azért gyűrűznek tovább az egyéb ágazatokra is. Tehát ez nemzetgazdaságilag sem kifizetődő.

– Mennyire van összhangban a piacgazdasággal ez a fajta gazdaságpolitika?

– Ó, hát erre könnyű a válasz: semennyire. Ezek nem piackonform megoldások, ezek butaságok. Amikor az állam azt gondolja, hogy a saját adófizetőinek a terhére hoz intézkedéseket mindenféle kompenzáció nélkül, akkor ennek vannak nem várt következményei, vagy legalábbis nem szándékolt következményei, ilyen az infláció.

Ha az állam komolyan gondolja, hogy inflációt akar csökkenteni, akkor miért emeli a tervezett infláció háromszorosával az autópályadíjat és mindenféle díjakat? Amikor saját magáról van szó, mint költségvetés, akkor természetes, hogy díjat emel, hiszen kell a bevétel, amikor viszont egy magánszereplő van, akkor tőle meg hoci. Ez így nem működik. Egyik oldalról maga az állam nyomja föl az inflációt a saját díjain keresztül, a másik oldalon meg azt hiszi, hogy a többiek majd nézik ezt, és lenyelik valamilyen nem létező nyereségük terhére.

– Hogyan lehetne ezeket a célokat piackonform módon elérni?

– Békén kell hagyni a gazdasági szereplőket. Vannak hosszú távú megoldások, például a túlkereslet csökkentése. Az infláció két okból nő: egyrészt vagy importáljuk, például az olajárakon keresztül – azzal nincs mit tenni, azt le kell nyelni. A másik lehetőség, amikor belső tényezők miatt emelkedik az infláció, például egy erőltetett béremelés miatt. Amikor a minimálbéreket 15–20 százalékkal emelte a kormány az elmúlt időszakban, annak nyilvánvalóan inflatorikus hatása volt, és nem azért, mert a minimálbéresek olyan nagyon sokat fogyasztanának, hanem azért, mert azok a költségek, amiket a minimálbéres foglalkoztatás jelent, jelentősen megemelkedtek, és minden olyan bér, ami a minimálbér fölött van, elkezdte ezt lekövetni. Tehát elkezd minden bér egy kicsit gyorsabban emelkedni, mint indokolt lenne.

Ez azt jelenti, hogy egyre kevésbé bírják a magyar vállalkozók a béremelkedést, egyre kevésbé tudják kifizetni. És az a baj, hogy a hatékonyság egy idő után már nem javítható azzal, hogy elbocsátom a dolgozót.

– Mi az oka annak, hogy a termelékenység ilyen lassan növekszik?

– Maga a NER. A NER rendszere, ahol a közbeszerzéseket csak bizonyos cégek nyerhetik meg, amelyek messze túlárazottan vállalják a tevékenységet, magyarul erős a pazarlás. Náluk nem probléma, hogy kivitelezői munkaerőt találjanak, megemelik a bért, mert ott az állam a pazarláson keresztül kifizeti. De a többi versenyzőtől, akiknek nincsen ilyen zsíros piaca, elvándorol a munkaerő, ha nem emelik a béreket. Tehát megemelik a béreket, és abban a pillanatban romlik a termelékenységük.

Az államosítások, a rengeteg szabályozás – például az építőanyag-iparnál még azt is meghatározták, hogy veszteséggel kellene eladni az építőanyagot Magyarországon – olyan nonszenszek, amelyeket nem is nagyon értenek a vállalkozók. Ezzel el lehet érni azt, hogy hátha eladja valamelyik baráti cégnek majd a Zalakerámia a gyárát, és akkor majd az ő üzemeltetni fogja, és majd az állami megrendelések révén még nyereséges is lehet, de nem biztos, hogy ez jó megoldás. És most látjuk, hogy a költségvetés bajban van, mert nem tudja ezt a rendszert így fenntartani, hogy ennyi túlárazott szerződést finanszírozzon, ezért marad egy szűk kör, amelyik továbbra is jól él az állami megrendelésekből, a többinek meg a piacon kéne megélniük, de ott meg nem tudnak megélni, mert nem ehhez szoktak. Már nem ömlik be a pénz, már nem az a kérdés, hogy melyik luxusautót vegyen meg holnap, hanem bizony neki kellene állni gazdálkodni – és nem gazdálkodtak eddig. Ez is látszik a gazdaság mutatóin, hogy az építőipar nem hasít. Hát persze, hogy nem hasít, mert nincs elég állami zsíros megrendelés, amiből hasítani lehetne.

– Mi volt az ősbűn, ami elkezdte eltéríteni a piacgazdaságtól az országot?

– A rezsicsökkentés, ahol azt mondták a cégeknek, hogy ezentúl te add 20 százalékkal olcsóbban az áramot, a gázt, vizet, stb. Ha veszteséged van, ám legyen veszteséged. Ennek az lett a következménye, hogy csak a víziközműben most már 2000 milliárd forint feletti összegben vannak elmaradt beruházások. Ez előbb-utóbb ráég az országra, mert sorra fognak törni a vezetékek, nem lesz pénz, amiből azokat meg lehessen csinálni. De ugyanez igaz a szennyvízvezetékekre is, és a villamosenergia-piac terén is alig van olyan beruházás, ami magát a hálózatot, tehát a meglévő kapacitásokat javítaná. És ugyanez igaz a csővezetékes rendszereket üzemeltetőkre: nem nagyon van pénz azok javítására, pótlására, stb., hiszen ahhoz mind beruházási forrás kellene, ahhoz meg nyereség – ami nincs.