hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Minél több szörnyűséget tudtam meg, annál jobban szorongtam a klímaváltozástól”

A klímaszorongás egy nagyon is valós jelenség, és hasonlóan más típusú pszichés problémákhoz alvászavarokkal, gyomorgörccsel és pánikrohamokkal járhat. Az Abcúg riportja.
Mizsur András cikke az Abcúgon, címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. szeptember 20.


Link másolása

hirdetés

Az elmúlt években a klímaváltozás mindennapjaink részévé vált: nem telik el nap apokaliptikus erdőtüzekről és olvadó gleccserekről szóló hírek nélkül, hatásait saját bőrünkön érezhetjük. A híradások és a kataklizma időpontját kijelölő jóslatok mellett kevesebb szó esik arról, hogy a közelgő klímakatasztrófa mentális problémákat is okozhat. A klímaszorongás egy nagyon is valós jelenség, és hasonlóan más típusú pszichés problémákhoz alvászavarokkal, gyomorgörccsel és pánikrohamokkal járhat.

A nyugati országokban egyre több cikk és kutatás születik a témában, Magyarországon még kevésbé került előtérbe a klímaváltozás miatt érzett kóros félelem, pedig az első klímaszorongók már megjelentek a pszichológusok rendelőiben.

Nóra klímaszorongónak tartja magát. Eredetileg nem emiatt kezdett el pszichológushoz járni, idővel került elő a probléma. Nem tudja egy konkrét eseményhez kötni megjelenését: ahogy egyre komolyabban foglalkoztatta a klímaváltozás és a környezetvédelem kérdése, úgy vált egyre erősebbé a félelem.

“Minél mélyebbre jutottam, annál több szörnyűséget tudtam meg és annál jobban szorongtam az egésztől. Aztán valahol olvastam a ‘klímaszorongás’ kifejezést és megállapítottam, hogy ez bizony az, ami velem történik.”

A szorongás tehetetlen dühben, pánikrohamokban, sírásban és álmatlanságban ölt testet Nóránál. Nem lehet lehatárolni, hogy ezek kizárólag a klímaszorongás tünetei, mivel eleve hajlamos a szorongásra, és a problémák összeadódnak.

hirdetés

Nem az emberi civillizáció lehetséges végétől retteg, hanem attól, hogy az emberiség önzőségében mindent elpusztít maga körül. “Mintha csak a mi kényelmünkért lenne itt minden. Holott mi vagyunk a Föld szempontjából leghaszontalanabb és legkárosabb élőlények. És most, amikor már tényleg lehet tudni, hogy óriási a baj, mindenki vagy a homokba dugja a fejét, vagy másokra mutogat, de tenni inkább nem tesz semmit.” Sokat beszélnek a témáról a pszichológusával, vannak időszakok, amikor valamilyen formában minden terápiás ülésen előkerül. A szakember próbálja afelé terelni a gondolkodását, hogy a jó dolgokkal foglalkozzon, és ne a távoli sötét jövővel. “Nagyon támogató, és próbál segíteni, de nincs könnyű dolga, mert a szorongásom csak akkor múlna el, ha minden rendbe jönne, amire sajnos elég kicsi esély van.”

Segítenek megküzdeni a valósággal

Lassan nem telik el nap klímaváltozásról szóló hírek nélkül: olvad a grönlandi jég, erdőtűz tombol Szibériában és az Amazonasban, rekordmeleget mértek Alaszkában, hogy csak az elmúlt hetek legijesztőbb tudósításait idézzük. Arról, hogy az elkerülhetetlennek tűnő klímakatasztrófa komoly mértékű szorongást és stresszt okozhat az emberekben, kevesebbet hallani, pedig a klímaszorongás fogalma (climate anxiety vagy eco-anxiety) egyáltalán nem új, az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) már 2008-ban külön munkacsoportot szentelt a jelenségnek, amit a környezeti katasztrófától való krónikus félelemként definiáltak (“a chronic fear of environmental doom”).

A nyugati országokban egyre felkapottabb a téma, több cikk, kutatás foglalkozik a klímaváltozás pszichés aspektusaival. Már felmerült, hogy felkerüljön a mentális betegségek hivatalos listájára (Diagnostic and Statistical Manual), de erre kevés az esély. Igaz, a jelenság megnevezése korántsem egységes: ökodepresszióról, ökobűntudatről és ökogyászról is szokás beszélni. Magyarországra több éves késéssel gyűrűzött be a klímatéma, nincs még igazán szakirodalma, a szakemberek kis túlzással egymást kérdezgetik, hogy találkoztak-e hasonló esetekkel.

Nem Nóra az egyetlen idehaza, aki az elkerülhetetlennek tűnő klímakatasztrófa miatt érzett félelme miatt fordul segítségért, egyre több esetről hallani. Cikkünkben olyan pszichológusokkal beszélgettünk, akik munkájuk során találkoztak már klímaszorongókkal. Egyikük, páciensei védelmére hivatkozva, kérte, hogy ne szerepeljen neve a cikkben. A Budapesten praktizáló pszichológusnak eddig egy klímaszorongó páciense volt, aki kifejezetten ezzel a problémával kereste meg.

Az első találkozójukon elmesélte, hogyan próbálta enyhíteni szorongását, például azzal, hogy organikus anyagból készült termékeket kezdett el használni. Azóta viszont egyszer sem került elő a téma, mélyebb szinten beszélgetnek a félelmeiről. Esetében egy hozzá közel álló személy elvesztése indított be olyan lelki folyamatokat, amik aztán a klímaszorongás formájában kerültek felszínre. Akinek családi kapcsolatain keresztül az a benyomása alakult ki a világról, hogy az egy biztonságos hely, kevésbé hajlamos a szorongásra, viszont akinél ez a biztonságérzet sérült, érzékenyebb lesz a világ sorsát érintő fenyegetésre is, magyarázta a szakember.

Nem tartja valószínűnek, hogy valaki kizárólag a klímaváltozás miatt szorongjon, aki viszont természeténél fogva hajlamos az ehhez hasonló mentális zavarokra, előbb lesz fogékony a klímaváltozás okozta félelmekre is. (A Lancet Planetary Health-ben 2017-ben megjelent tanulmány is ezt állítja: a kutatás szerint a klímaváltozás nem előidézi, csak súlyosbítja a meglévő mentális problémákat: azokon a területeken, ahol gyakoriak a természeti csapások, a lakosság körében kevésbé nőtt a szorongás mértéke.)

Egyetlen terápiás beszélgetés nem elég a háttérben húzódó okok felderítéséhez, akár évek munkája szükséges ehhez. Csak akkor érdemes ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, ha a problémák feldolgozása révén a páciens képes lesz megküzdeni az élet nehézségeivel, és elfogadni, hogy vannak dolgok, amik felett nincs befolyása. “Nem az a fontos, hogy a pszichológus tudja, mitől fél valójában a páciens, hanem hogy ő megértse, hogyan kapcsolódik belső világához a szorongás, és miként tudja kezelni.” Elképzelhetőnek tartja, hogy a terápia során arról beszéljenek páciensével, hogy milyen érzéseket ébreszt benne a műanyagvásárlás, viszont konkrét etikai iránymutatást nem adhatna. “Nem az a terápia célja, hogy meggyőzzem őt arról, amit én helyesnek gondolok.”

Az a normális, ha szorongunk bolygónk jövője miatt?

A probléma nagyon is valós, adódik a kérdés, hogy különálló betegségnek tekinthető-e a klímaszorongás. Mikortól válik kórossá a klímaváltozás miatt érzett aggodalmunk? A szorongás természetes velejárója az emberi psziché működésének, bizonyos szempontból a túlélési stratégiánk része. Akkor van baj, ha olyan mértéket ölt, ami már nem segíti a problémával való megküzdést, hanem gátolja a konstruktív cselekvést. A klímaváltozás különösen alkalmasnak tűnik, hogy szorongásunk tárgya legyen, hiszen olyan globális és komplex folyamatról beszélünk, ami felett nincs irányításunk, tehetetlennek érezzük magunkat.

Irracionális mértékű szorongást bármilyen ártalmatlan dolog kiválthat. Csakhogy a klímakrízis esetében nem könnyű eldönteni, hogy a klímaszorongás egy valós veszélyre adott túlzott válasz vagy teljesen normális emberi reakció, és akik ezzel küzdenek, csupán jobban tudatában vannak a veszélynek. Főleg, hogy nap mint nap saját bőrünkön érezzük hatásait. A LiveScience cikkében David Austern, a New Yorki- Langone Health klinikai pszichológusa úgy fogalmaz, ha nem vesszük komolyan a klímaváltozás veszélyeit, legalább annyira patológiás jelenség, mint a szorongás. Az egyik megkérdezett pszichológus úgy világította meg a kérdést, hogy az internet elterjedésének hajnalán paranoiás gondolatnak tűnhetett a személyes adatok ellopásán aggódni, manapság viszont természetesnek vesszük az óvatosságot.

Nem nézi a Facebookot, nem olvas híreket

Hátszegi Eszter tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta jelölt csak az elmúlt két hónapban 4-5 klímaszorongóval találkozott praxisában. Többnyire 25-35 évesek keresték, ami azért lehet, mert maga is ehhez a kororsztályhoz tartozik. Páciensei úgy érzik, az egyén tehetetlen, mindenről a cégek és a politikusok döntenek. Aggódnak gyerekeik jövője miatt, megkérdőjeleződött bennük a gyerekvállalás. Hasonlóan más típusú szorongásokhoz, a lelki gyötrelmeket komoly testi tünetek kísérik: alvászavarok, gyomorgörcs, hátfájás.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Én Zayosnak hívom Márki-Zayt, ő egy nagyon veszélyes ember, meg kell állítani”

A Békemenet és az ellenzéki nagygyűlés résztvevőit kérdeztük, mit szólnak az előválasztás eredményéhez, és lesz-e szerintük kormányváltás.

Link másolása

hirdetés

Október 23-án a kormány és az ellenzék is utcára vonult: Orbán Viktor hívei Békemeneten vettek részt, melynek végén meghallgatták a miniszterelnök beszédét, a hatpárti összefogás és a civilek pedig a Hősök terén tartottak rendezvényt.

Mindkét helyszínen ott voltunk, hogy megtudjuk, mit szólnak a fideszesek a magát jobboldalinak valló Márki-Zay Péter előválasztási győzelméhez, elhasználódott-e már szerintük a Fidesz-kormány, az ellenzékiektől pedig azt kérdeztük, látnak-e esélyt egy akár kétharmados arányú győzelemre.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Hegedűs István: „Ha az ellenzék nagy lendülete tovább tart, még a nagy győzelem sem lehetetlen”

Hegedűs István szociológus, 1990-1993 között a Fidesz képviselője volt, most a Magyar Európa Társaság elnöke. Őt kérdeztük az ünnepi nagygyűlés napján Márki-Zay Péter és az ellenzék esélyeiről.

Link másolása

hirdetés

Hegedűs István óvatos optimizmussal tekint a 2022-es választásokon az ellenzékre, szerinte sikerülhet kormányt váltani, de nem mindegy, mekkora többséget szereznek.

Szerinte Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje egy konzervatív-liberális, aki a főáramtól kissé jobbra áll. Karácsony, Momentum és MZP közt nagy különbséget nem lát. Amikor keresztényként aposztrofálja magát, akkor nem kirekesztő, és pláne nem akar keresztény-nemzeti kurzust Magyarországon.

A mai Fidesz hosszú utat tett meg az egykori liberális felfogásától. Nem fasiszta Hegedűs szerint, de nagyon keményen szélsőséges politikai erő, és a szövetségesei is a szélsőséges pártok Európában.

A kétharmad egyelőre nem valószínű, de sok minden változhat még áprilisig. Ha a lendület tovább tart, szerencse is kell, és sokan kiábrándulnak a Fideszből, a nagy győzelem sem elérhetetlen, de a realitás inkább a feles győzelem.

Sok meglepetés volt már a világban, amikor az ellenzék legyőzte a tekintélyelvű uralmat. Európában erre nem nagyon volt példa, mert ilyen rendszer nem nagyon épült ki.

Orbán sokkal szívesebben lett volna Európa új erős embere, ez a terve összeomlott Hegedűs szerint. A radikális és szélsőjobboldali erőkkel még megpróbálhat erős tömböt létrehozni, de eljuthat oda is, hogy megpróbálja kivinni az országot az EU-ból. A politikában racionális alapon történnek a dolgok általában, néha viszont az érzelmek irányítanak, és sodródhat oda Orbán, hogy ezt lépné meg pár év múlva, de nem hiszi, hogy ez a következő lépés.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Rémisztő, hogy egészséges, oltott fiataloknál is lehet életveszélyes szövődmény” – mondja egy háziorvos

Neki már tucatnyi betege lett covidos a negyedik hullámban, és 20-30 év közötti, oltott fiatalok is kórházba kerültek. Azt mondja, kellene a maszk, és tart attól, hogy az október 23-i ünnepségek két hét múlva mennyi áldozatot szedhetnek.

Link másolása

hirdetés

Egy nyugati, határszéli kisváros háziorvosa örül, hogy nyáron volt egy kis covid-mentes időszak és volt lehetőség az elmaradt vizsgálatokra. De azt mondja, volt, akinek már későn.

„Sajnos több daganatos beteg a covid miatt későn fordult hozzánk. Ők a covid láthatatlan áldozatai.”

Azt mondja, igyekeznek mindenkit megnézni, ellátni, akit a lezárások miatt nem lehetett kezelni. Nagyon élvezi, hogy újra lehet személyesen vizsgálni a betegeket, nem csak telefonon.

„Mindenki időpontra jön, telefonos bejelentkezés alapján dolgozunk. Minden betegre jut 10-15 perc, nincs tömeg a váróban.” A körzete 80%-a oltott, sokan háromszor.

„Az oltatlanok azonban hajthatatlanok. Már nem harcolok velük. Mi mindent megtettünk.”

A körülbelül négy hete tartó negyedik hullámban, a 2 ezer fős körzetben hetente átlag 20-25 tesztet végeznek, egyharmadát a háziorvosi rendelőben.

„Azokat hívom be tesztre, akiknél egyébként is elengedhetetlen a személyes vizsgálat, vagy ismert covidosok szoros kontaktjai, vagy mondjuk a munkájuk miatt nagy eséllyel pozitívak lehetnek.”

hirdetés

Utóbbiaknál fontos, hogy gyorsabban kiderüljön a fertőzés. A háziorvos szerint ha tesztelőpontra küldené őket, napokig kellene várni a vizsgálatra. A gyanús betegeket karanténba küldi, de ha kiderül, hogy nem covidosak, akkor mehetnek újra dolgozni.

A háziorvosnál nagyon figyelnek a fertőzés elkerülésére.

„A covid-gyanúsakat a rendelés legvégére hívom be, az utcán várnak, nem találkoznak senkivel, és mindenki után alaposan fertőtlenítünk.”

Négy hét alatt 13-an lettek pozitívak a körzetben. Két tünetmentes embert Ausztriában szűrtek ki, 8 páciensről a rendelőben, 3-ról tesztponton derült ki, hogy beteg.

„A 13 pozitív esetből 8 volt oltott. Egy oltatlan, 75 év feletti beteget elveszítettünk, nagyon gyors lefolyású tüdőgyulladásban.”

„10 beteg enyhe tünetekkel gyógyul vagy gyógyult. Ketten vannak kórházban. 20-30 év közöttiek, teljesen egészségesek, nem túlsúlyosak, nem dohányzók. 6 hónapon belül kétszer kaptak oltást nyugati vakcinával. Ennek ellenére mindketten akut életveszélyben voltak, de valószínűleg meg fognak gyógyulni. A teljes gyógyulásuk sajnos, még kérdéses” - mondja az orvos.

Ez azért is meglepő, mert a korábbi hullámok egyikében sem volt egyetlen 60 év alatti kórházi kezelést igénylő betege sem.

„Lehet, hogy ez most csak egy szerencsétlen véletlen, de rémisztő, hogy egészséges, oltott fiataloknál is lehet életveszélyes szövődmény.”

Mivel a kétszer oltottak is könnyen megbetegednek, de sokan enyhe tünetekkel meggyógyulnak, sok betegnek nem is jut eszébe, hogy covidra gyanakodjon. Csak a komolyabb tüneteseket és az ő szoros kontakjaikat tesztelik. Ezért a háziorvos szerint fogalmunk nincs, hány fertőzött van valójában.

A negyedik hullám eddigi tapasztalatai alapján úgy gondolja, a két oltás önmagában nem képes megállítani a járványt. A vakcina nélkül sosem lesz vége a covidnak, de kellenek a járványügyi intézkedések is. Az emberek azonban belefáradtak a korlátozásokba. Önként már semmire nem hajlandóak.

„Ha nem lesznek újabb korlátozások, attól tartok, minden eddiginél rosszabb helyzet jön. Az emberek hamis biztonságérzetben felelőtlenül viselkednek. ”

A háziorvos úgy gondolja, el kellene rendelni a kötelező maszkviselést és a távolságtartást zárt térben, valamint védettségi igazolványt kellene kérni, ahogy korábban. Nagyon tart attól, hogy a maszk és távolságtartás nélkül megtartott október 23-i ünnepségeknek mennyi áldozata lesz két hét múlva.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Akik nem megrögzöttek, szépen lassan át fognak állni” – Hogyan lehetne felpörgetni az átoltottságot?

Németh Erzsébet pszichológus szerint 80 százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. „Nem mind futóbolond, aki nem akarja az oltást, csak meg kell találni hozzájuk a megfelelő hangot” – mondja Sík Endre szociológus.

Link másolása

hirdetés

Elakadt az oltási program. Sokszor és sokan mondták már ezt. A védekezés hatékonyságát persze nem ez az egy szám méri. Átoltottság tekintetében a jelenlegi 66 százalékunkkal csupán öt százalékkal maradunk le Ausztriától. Csak ez az egy adat nem is annyira tragikus. Más színben tűnik fel a dolog, ha azt is összehasonlítjuk, hogy a sokkal jobb egészségügyi rendszerrel rendelkező nyugati szomszédunknál az egymillió lakosra jutó eddigi halálos áldozatok száma csupán 1258 fő, míg nálunk 3098. Így nézve, ha a túlélés esélyeit a leamortizált kórházaink csaknem harmadára csökkentik, akkor egy reményünk marad mégis: a megelőzés, azaz az oltás. Ebben a korai felfutás után mégiscsak rosszul állunk.

A megtorpanás szociológiai hátteréről Sík Endre szociológust, a pszichológiai, szociálpszichológiai problémákról pedig Németh Erzsébet pszichológust kérdeztem.

Sík Endre

– Itt állunk a negyedik hullám előtt, az oltakozás meg megrekedt. A lakosság egyharmada nem oltatta be magát. Köztük vannak nyilván azok, akik sosem fogják, de sokan lehetnek olyanok, akik elérhetőek lennének. Mi az oka a megtorpanásnak?

– Jelenleg nagyon bizonytalan mindaz a tudás, amivel nemcsak az orvosi, a genetikai, de a szociológiai is, amivel a témában rendelkezünk. De példamutató volt a tudósok gyors reagálása és az a nemzetközi együttműködés, amivel a járványra reagált a világ. Ha ez lesz a járvány egyetlen pozitív hozadéka, azt ne becsüljük le.

Amit látni lehet, az annyi, hogy miközben mi is küzdöttünk a járvány ellen, a magunk módján, s egy darabig erősek is voltak a pozícióink, küzdöttek mások is. Kicsit más eszközökkel. De ha a lemaradásunk okait keressük, annyi történt csupán, hogy a helyünkre kerültünk.

hirdetés
A hatvanas években volt divatos felosztani az országokat központi, félperifériás és perifériás államokra. Nem történt más, mint megérkeztünk a félperifériára. Ebben nincsen semmi különleges. A kérdés, hogy ez szükségszerű-e. Meg lehet-e ezt változtatni. Természetesen bizonyos konkrét esetekben meg lehet, mint például az átoltottság aránya, igen, meg lehetne. Úgy is, hogy előreszaladunk, sokáig győzünk, aztán szép lassan a helyünkre kerülünk, de úgy is, hogy ezt jobban csináljuk, mint az úgynevezett fejlett országok. Az nem szükségképpen van úgy, hogy mindent jobban csinálnak, ezt például lehet jobban csinálni, de nem csináltuk jobban, csak másképp.

A be nem oltottak sokasága egy nagyon összetett csoport. Abban egyetértünk, hogy a bolondokkal nincs mit csinálni. És ebben nem is Magyarország a durva példa, hanem mondjuk az Egyesült Államok, ahol erre intézményesen ráépül a politika. Ez nálunk nincsen meg. Azonban a tudatlanság nagyon is jelen van nálunk. Az iskolázatlanság, a tájékozottság alacsonyabb mértéke. Ezzel együtt a társadalom iránti felelősségvállalás is alacsony szintű. Miközben az a durva individualista mondat, ami Németországban, Franciaországban nagyon erős, és sokakat visszatart az oltakozástól, hogy az én testem, és rendelkezem felette, nálunk nem jellemző, viszont inkább az van, hogy nem törődnek vele. Nekem jó így, kit érdekel, hogy mi lesz. A közérdek semmibevétele. Az bizony Magyarországon, a magyar kultúrában eléggé elterjedt, más vonatkozásban is.

És a harmadik csoport, nemcsak az öregek, de az ország elmaradott, lepusztult részein élő roma és nem roma emberek, akiknek ezermillió egyéb baja van. Rettegni ők is rettegnek, de nincsen intézményes elérésükre mód, nem folyik felvilágosítás, nem fontos senkinek sem, hogy rábeszélje őket, akkor bizony kimaradnak.

– Hogyan érhetnék el őket?

– Sehogy. Nincs meg az az intézményi tudás, az az áttekintés, ami segítségével elérhetik őket, ha bármi baj van. Nemcsak a mostani járvány. Hanem bármi baj. Ha indul a háború, akkor ők nem fogják megtudni, hogy már háború van, csak amikor már ott van az ellenség. Ők sajnos kívül vannak a társadalmon. Alul és kívül. Persze, hogy nem lehet őket elérni. De hát komoly kísérletek nincsenek is erre, hogy elérjék őket. Bár nem vagyok ennek a szakértője, de amennyire ismerem a magyar gazdaság- és társadalompolitikát, az nem a legszegényebbeknek a gyors és hatékony felemelésén dolgozik.

– Mi lehet ennek az oka? Biztos van emögött valami számítás, vagy hagyomány. Vagy ez a félperiféria sajátossága?

– Jó kérdés. Szerintem egyértelműen a félperiféria jellemzője. A periférián egyértelműen nem törődnek vele, pénzük sincs, nem is érdekli őket. Itt azért vannak kísérletek. Ha lassabban is, nem olyan hatékonyan, de azért jutnak olyan javak a közösségi újraelosztásból, melyek valamilyen védelmet biztosítanak a leszakadók számára. Nemcsak járványügyben, egyéb ügyben is. Itt azért ez megtörténik, csak elég esetlegesen, kiszámíthatatlanul. Jó példa erre a sokat vitatott közmunka. Ez biztosan nem egy hatékony dolog, gazdasági értelemben. De másfelől, a semmivel szemben egy minimális megélhetésre mégis jó megoldás, átmenetileg. De ha ez intézményesen kiépül és ez lesz a fő megélhetési mód, ráadásul helyben ennek a gazdasági, sőt politikai hasznát a helyi hatalmasságok kihasználják, akkor ezzel több negatív dolog jár. Ezek igazi félperifériás torzulások. Megvannak a lehetőségek, de azok valahogy elhalnak és torzan működnek.

– Német és angol tudományos körök azt pedzegetik, hogy, amennyiben az átoltottság jól alakul, akkor jövő tavaszra már csak rossz emlék lesz a járvány – náluk. De nálunk, vagy máshol, ahol elakadt az oltási ütem, mi lesz? Lehetséges, hogy a világ kettéválik, egy tiszta, és egy járvánnyal folyamatosan sújtott részre?

– Nem. Ez elképzelhetetlen. Kezdettől fogva azt gondolom, hogy nem lehet “legyőzni” ezt a járványt. Biztos voltam benne, hogy velünk fog maradni, megtanulunk vele együtt élni, ez nem az emberiség vége. Ez morális pánik: “a járvány után már sosem lesz ugyanolyan a világ” – mondják. Hát naná! És akkor mi van?

Egyrészt sosem olyan a világ, mint annak előtte. Egy széleskörű kataklizma után pláne. De azért fog tovább menni az élet. Na ez következik most apránként be. Együtt fogunk élni vele, olyan lesz, mint egy influenza, mindig kapjuk majd az emlékeztető oltásokat, ami fenntartja a védettséget, persze lesznek, akik megtagadják, mert a zsidók csinálják, meg a Bill Gates, és persze lesznek olyan szerencsétlenek is, akik nem jutnak hozzá, mert nem ér el odáig az intézményrendszer.

– Visszatérve a futóbolondokra. Ez sem egy homogén társaság. Vannak a menthetetlenek, a chipekkel, és egyéb hajmeresztő ötletekkel, de vannak olyanok, akik ugyan hajlamosak az összeesküvés-elméletekre, de ezeket a nyilvánvaló sületlenségeket azért nem osztják.

– Ez nagyon így van. Például a New York Timesban egy publicisztikában is szóvá tették, hogy igenis másként kell beszélni azokkal, akik nem oltatják be magukat, de nem is tartoznak az elkötelezett oltásellenes-táborba. Mert az emberekhez sok esetben sem a tudósok, sem a politikusok nem találják meg a megfelelő hangot. Mögöttes érdekeket sejtenek sok esetben az ilyen-olyan magatartások mögött, pedig az egyáltalán nincsen. Nagyon nagy feladat az “átlagemberrel” (ami természetesen nincsen) úgy beszélni, hogy érzékelje, hogy ez az ő problémája, ez róla szól elsősorban. Hogy elhiggye, hogy rá most tényleg figyelnek, tényleg az ő érdeke a fontos az adott politikusnak, tudósnak, és hogy jó lesz ez. Ez nehéz szakma. A kommunikációnak az a könnyű része, amelyik az összeesküvés-elméleteket gyártja. A közösségi média jeleskedik is ebben. De jól beszélni a sokféle “átlagemberhez”, az egy nagyon nehéz feladat.

– Ha lett volna Facebook és internet az ötvenes években, még mindig lenne gyermekbénulás.

– Mondjuk az UFO-hit az internet előtt is szépen elterjedt. De alapvetően igaza van. Lehetett tudni, bár egy ideig nem erről szólt a diskurzus, hogy egy ilyen alapvetően új, a kommunikációt új alapokra helyező technológia kapcsán, hogy annak azért negatív hatásai is vannak. Először mindenki azt ünnepelte, hogy ez demokratizálni fogja a médiát. Hát demokratizálta is. Na de ki mondta, hogy a demokráciát azt csak okos emberek, értelmes dolgokra használják? De a hagyományos médiában is lehet tudni, hogy a nyereségorientált média, az hírt akar. A hír nagyobb eséllyel negatív, mint pozitív. Akkor negatív hírek fognak dominálni a médiában és a média fog maga rossz híreket gyártani. Ezek szükségképpen így vannak. Viszont a példában említett gyermekbénulással kapcsolatban az is igaz, hogy a második világháború után az volt az az időszak világszerte, amikor nagyon megerősödött az állam szerepe,nemcsak a szocialista világban.

Ilyen téren most Kínára érdemes figyelni. Ott ilyen veszély nincsen. Lekapcsolják, megszüntetik ezeket a kommunikációs fórumokat. Vagy ha kell, akkor az embereket zárják be, elhallgattatják esetleg eltüntetik őket.

Arra viszont figyeljünk, hogy ezeket a nagyon negatív dolgokat, amiben egyetértünk, ne próbáljuk úgy orvosolni, hogy az intézkedések okozta károk végül a demokrácia rovására menjenek. Mert lehet, hogy akkor járvány nélkül élnénk de abban a társadalomban, ahol a járványt ilyen módon akadályozzák meg, nem biztos, hogy baromi jó lesz az élet.

Németh Erzsébet

– A szociálpszichológusokat is meglepte ez a dolog. A társadalomnak vannak olyan tagjai, akik ellenségesen viszonyulnak az intézményekhez, a vezetéshez. Alacsony a bizalom az intézményekben. Egy szűkebb csoportnál paranoid jelenségeket is megfigyelhetünk. Ez végképp ritka, voltaképpen ez már kórkép. Tehát, amikor az ember azt gondolja, hogy chipezik, vagy mérgezik, lehallgatják, és még sorolhatnám.

Ami meglepő, hogy egy világjárvány olyan szakaszában, amikor naponta találkoztunk megbetegedésekkel, súlyos esetekkel, sőt halálozással is, és alig vártuk, hogy végre legyen valami védőoltás, majd lett, de az elején még csak szűken állt rendelkezésünkre. És ekkor, ebben a helyzetben kiderült, hogy tömegek nem akarják beoltani magukat.

Azt gondolom, hogy az, amit a szociálpszichológia vizsgált ezzel kapcsolatban, azt újra meg kell vizsgálni, hiszen annyira tömeges ez a jelenség. Mi lehet ennek az oka? Ez a társadalom mentális egészségét mutatja, hogy ez a bizalom akár egymás,akár magunk iránt, a felelősségtudat meggyengült. Miért, és miért vált ennyire tömegessé?

– De azt nyilván nem feltételezhetjük, hogy ilyen nagy arányban vannak komoly pszichológiai problémákkal rendelkező emberek?

– Ezt az egyharmadot, amelyik nem oltatta be magát, most már megrögzött ellenzőnek kell tekintenünk. Sőt, azt kell mondanom, hogy az ezzel kapcsolatos meggyőző kommunikációra immunissá váltak. Ha kaptak volna oltást, a fertőzésre lennének immunisak. Mivel sok rábeszélés, meggyőzés, könyörgés stb. történt a saját környezetükben az orvosok, vagy a kormányzat részéről, olyan erővel álltak ellent mindennek, hogy mára azt kell mondani, ez a rész homogén.

Persze nem mondhatjuk ilyen tömeges jelenség esetén, hogy minden egyén pszichológiai, vagy pszichiátriai betegséggel küzd. Ez nincs így. Finoman fogalmazva, ez a társadalom mentális egészségének a szintjét mutatja. Az, hogy ilyen tömeges, ennek talán azok az okai, hogy az egész nyugati társadalomban a közös értékek vallása, az intézményekben való bizalom csökkent, illetve a kommunikációs csatornákon tömegesen tudnak terjedni olyan nézetek, amelyek a félelmet, bizalmatlanságot növelik, vagy akár összeesküvés elméleteket terjesztenek.

Az emberek az attitűdjüknek megfelelően gyűjtik az információkat, sőt az algoritmusok is a megfigyelt attitűdnek megfelelően szelektálják az egyes egyéneknek. Mindenesetre ez az egyharmad nagyon sok, ez társadalmi szempontból nem egészséges.

– Ha lett volna közösségi média a gyermekbénulás idején, még mindig létezne a betegség?

– Ha megfelelő mennyiségű oltás lett volna, és kötelezővé teszik az oltást, ugyanúgy, mint a gyermekbénulásnál, akkor nem alakult volna ki ez a fajta rendkívüli és immunis ellenállás. Akkor kialakult volna a meg nem változtathatóság pszichológiája. Ha egy ember lehetőséget kap arra, hogy válasszon, hajlamos a félelmei és a bizonytalansága szerint választani. Viszont, hogy ha időben kötelezővé tesszük az oltást, akkor ezt a magatartását kezdi igazolni, a saját önképének a fenntartása érdekében. Ezért van az, hogy a Sabin-cseppekkel utólag is egyetértenek. Hiszen megkapták, a gyerekeik is megkapták. Közben nem is veszik észre, hogy ez kötelező volt. A harmadik hullám letörésének időszaka tette megrögzötté az ellenállást.

– Az oltást ellenzőknél megfigyelhető egy vakság a saját érvrendszerükkel szemben, sokszor egymásnak ellentmondó érveket is képesek hangoztatni, holott valószínűleg más esetben észrevennék az inkoherenciát.

– Az érvek egy része érzelmi indíttatású, ezek állnak szemben a tudományosan alátámasztott kemény tényekkel. Tudni kell, hogy az emberek a lelküket, szívüket, érzelmeiket megmozgató történésekre sokkal inkább reagálnak, illetve a félelem az emberek viselkedését jobban mozgatja, mint a pozitív hír. Például, ha egy híres ember azt mondja: “megkaptam mind a két oltást, most mégis milyen beteg vagyok”, akkor sokkal jobban terjed, mint egy olyan hír, ami arról szól, hogy statisztikailag milyen elhanyagolható az oltás után megbetegedők aránya. Sőt még inkább elenyésző a komolyabban megbetegedők aránya. Ott van ugyanis egy hús-vér ember, akivel azonosulni tudnak. Ezért érzelmi érvelést kellene használni (most már immunis a társaság, persze).

– Ha azt mondom, amióta felvettem az oltást, sokkal nyugodtabban élem az életem, nem elég erős érzelmi érv?

– Az, hogy nyugodtabb vagyok, nem olyan erős érzelmi töltés, mint az, hogy akár egyetlenegy ember meghalt az oltás ellenére. Ráadás, ha mindezt képekkel is illusztrálják. Viszont be lehetne mutatni olyan eseteket, mint például, amit ma hallottam: egy orvost eljárás alá vontak, mert lebeszélt egy kismamát, hogy beoltassa magát, és a kismama a gyermekével együtt meghalt. Itt bizony be lehetne mutatni a síró rokonokat, nagymamát, férjet, árva testvéreket, hogy milyen szörnyű mindez. Amikor a chip beültetéstől rettegnek, nem elég érv az, hogy én megnyugodtam az oltástól. Ráadásul nem biztos, hogy van még tér és idő a nyomásgyakorlásra. Eldönthetjük azt, hogy különböző csoportoknak fokozatosan kötelezővé tesszük az oltást, bár ennyi idő után a kötelezővé tétel is furcsán hangzik.

De működnek a finom célzások is. Én például megkérdeztem a hallgatóimat az egyetemen, hogy ki az, aki nem oltatta be magát. Szégyenlősen kettő-hárman feltették a kezüket, mire én annyit mondtam: azért vagyok most nagyon zavarban, mert ők azok, akiket meg kell védenünk. Ők veszélyhelyzetben vannak. Hogyan tudjuk megvédeni őket? Négy órát leszünk együtt egy kis teremben. És ha csak egyetlen vírushordozó van, akkor azt ők el fogják kapni. Mit csináljunk? Üljenek egymástól távol. Kinyitjuk az ablakot. Nagy zaj van, de elviseljük a zajt, az ő érdekükben. Mit tehetünk még, hogy megvédjük őket, hiszen magunkat mi már megvédtük. Ezen elgondolkodtak, elcsöndesedtek. Erre nem tudtak mit mondani.

Tehát, csak azt kell mondani, “de mit tehetünk az érdeketekben?” Végül annyit mondtam, sokat nem tudunk tenni, de nagyon megnyugtatna minket és őket is, ha mégis beoltatnák magukat, s a következő órán újra meg fogom kérdezni.

– És történt valami változás?

– Persze. Beoltatták magukat.

– Jó történet.

– Az az érdekes, hogy ha nem akarja az ember szidni, bántani őket, hanem csak annyi történik, hogy felteszi néhány ember a kezét, hihetetlen csönd van, mindenki rájuk néz. De senki egy rossz szót nem mondott. Azért hatott, mert nagyon-nagyon más volt, mint amivel korábban próbálkoztam, szintén sikeresen.

Akkor azt mondtam, hogy ez bizony egy potyautas magatartás. Amikor valaki azt mondta, hogy megvárja, hogy azokkal, akik már beoltatták magukat, lesz-e valami. Erre mondtam, hogy potyautas. Hogy én beállok kísérleti nyúlnak, védeni őt is, és én annyira nem örülök ennek a kísérleti nyúl szerepnek.

Illetve később lehetett volna kemény érveket is mondani, hogy most már pár milliárdan beálltunk kísérleti nyúlnak, most már elég. Számított az is, amikor a lezárásoknál volt különbség azok között, akik be voltak oltva, illetve akik nem. Persze ez már nem meggyőzés. Ez már kényszerítő erő.

Furcsa nekem az, hogy a harmadik hullám idején volt kijárási tilalom, bezárták a boltokat, szolgáltatókat, színházakat. Mindenütt kellett maszk. És az államhatalom intézkedései egészen mélyen érintették a mindennapokat, sőt, sokszor a megélhetést is. Ehhez képest az államok tartózkodnak attól, hogy az oltást kötelezővé tegyék. Furcsa dolog ez.

És ahogy múlik az idő, egyre nehezebb azt mondani, hogy “figyelj,van elég oltás, tessék beoltani magadat, mert nem akarom miattad tovább fenntartani a védelmi intézkedéseket. Nem akarom, hogy a fodrászok éhen haljanak. Nem akarom, hogy a gyerekek, akiknek még nincs lehetőségük az oltásra, megfertőződjenek".

Ezt meg lehetett volna csinálni, de ezt nem csinálták meg. Ez is egy betegségtünet, hogy ezt nem merték meglépni. Számos korlátozást bevezetnek, de az igazán hatékony védekezést nem merik meglépni.

– Mi ennek a kifutása?

- Jóslást kér tőlem, szívesen jósolok. Újabb lezárások nem lesznek. Nem is indokolt, hiszen van elegendő oltóanyag, bárki bármikor beoltathatja magát. Az egész társadalmat egy újabb korlátozással sújtani talán nem szükséges. Kivétel, ha az egészségügyi kapacitások az összeomlás felé közelednek, akkor persze be kell avatkozni.

De olyan lehet, hogy újra megkülönböztetjük a védetteket a nem védettektől. Az még bejöhet. Illetve, fel lehet hatalmazni a munkáltatókat, hogy kötelezzék a munkavállalókat, akik munkájuk során emberekkel érintkeznek arra, hogy felvegyék az oltást. Ilyenek elég sokan vannak. Például ne legyen olyan, hogy egy hatalmas gyárcsarnokban olyan emberek vannak, nem is tudjuk hányan, akik nem oltatták be magukat. Nem beszélve a szolgáltatásokban és a kereskedelemben dolgozókról. Ezek az intézkedések, korlátozások, differenciált korlátozások még növelhetik az átoltottságot.

– Akinek meggyőződése, hogy a beoltottak pár éven belül meg fognak halni, ő ennek ellenére sem fogja felvenni az oltást.

– Így van. Mégsem hiszem azt, hogy általánosan kötelezővé teszik. Egyre nehezebb lesz az oltatlan élete. Egyre kevésbé kap munkát. Egyre kevésbé tudja a különböző szolgáltatásokat igénybe venni, nem mehet színházba, moziba. Sok minden miatt el fog gondolkodni ezen, persze nem azok, akik megrögzöttek.

De ők már annyira rettegnek az oltástól, hogy már emiatt sem szabad ennél erősebb kényszert alkalmazni. A saját identitását védi már az oltás elutasításával. Ő az, aki nem. Egy fél évvel ezelőtt még nem így volt.

– Vannak azért “átállók”, akik egy családi, vagy ismeretségi körben történő tragédia hatására meggondolják magukat, de akkor ez csak elszigetelt jelenség marad?

– Nem. Amiket az előbb elmondtam, azok be fognak következni, és

akik nem megrögzöttek, szépen lassan át fognak állni. Egy nyolcvan százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. Ezt igenis el lehet érni azzal, ha nem dolgozhatsz fodrászként, ha nem dolgozhatsz az üzemcsarnokban, nem lehetsz tanár, nem lehetsz újságíró, és így tovább. Ennek hatására szépen fokozatosan át fognak állni.

Most is vannak első oltást felvevők, napi pár ezer körül. Szerintem ezt fel lehet tornászni, ha kicsit összevonjuk a szemöldökünket, akár munkaadóként. Vagy az összes közalkalmazottnál meg lehet tenni. Az nagyon sok ember. De nem is lehet másként: például egy ügyfélszolgálatosnál. Nem lehet, hogy miközben elintézem az igazolványod megújítását, közben veszélyeztetem az életedet. Lehet terhes például az ügyfél. Erre sok jó érvem lenne, hogy elmondjam, érzelmileg, hogy “nem tudod, hogy egy terhes kismama áll előtted, nem tudod, hogy annak az embernek van-e esetleg valamilyen rosszindulatú daganata, életeket veszélyeztetsz, miközben elintézed mondjuk a jogosítványát”. Tehát érzelmekre kell hatni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: