HÍREK
A Rovatból

„Minden sikátorban két-három embert öltek meg” – Brutális a vérfürdő Iránban: halomra lövik a tüntetőket, a holttesteket egymásra pakolják a hullaházakban

A gazdasági nehézségek miatt kirobbant tüntetéseket a rezsim szerint az USA és Izrael szítja. A jogvédők már több mint 600 halálos áldozatról tudnak.


„Saját szememmel láttam – közvetlenül a tüntetők közé lőttek, és az emberek ott estek össze, ahol álltak” – mondta remegő hangon a negyvenes éveiben járó Omid, aki egy dél-iráni kisvárosban vett részt vérfürdőbe torkollott tüntetésen. Elmondása szerint a biztonsági erők Kalasnyikovokkal nyitottak tüzet a fegyvertelen emberekre.

„Üres kézzel harcolunk egy brutális rezsim ellen”

– tette hozzá.

A BBC-hez több hasonló beszámoló is eljutott a hatóságok kegyetlen fellépéséről, miután a súlyosbodó gazdasági nehézségek miatt országszerte tiltakozások törtek ki. A kormány azóta lekapcsolta az internetet, így a külvilág csak az életüket kockáztató források bátorságának köszönhetően értesülhet a közel-keleti országban zajló eseményekről.

Az egyik legnagyobb kormányellenes megmozdulás január 8-án, csütörtökön volt. Másnap Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője kijelentette, hogy „az Iszlám Köztársaság nem hátrál meg”, és a jelek szerint csak ezután kezdődött a legsúlyosabb vérontás.

Az iráni vezetés az Egyesült Államokat és Izraelt vádolja azzal, hogy ők provokálják a zavargásokat, sőt, „terrorista cselekményekről” beszél.

Egy fiatal teheráni nő szerint a múlt csütörtök olyan volt, „mint az ítélet napja”. Azt mondta, „Teherán távoli negyedei, vagyis olyan helyek is tele voltak tüntetőkkel, amiket el sem hinne az ember.

De pénteken a biztonsági erők csak öltek és öltek és öltek. Saját szememmel látva annyira megviselt, hogy teljesen elvesztettem a lelki erőmet. A péntek véres nap volt.”

A szemtanú azt látta, hogy a gyilkosságok után az emberek már csak sikátorokból vagy az otthonaikból mertek kikiabálni.

„Háborúban mindkét félnek van fegyvere. Itt az emberek csak skandálnak, erre megölik őket. Ez egy egyoldalú háború.”

A fővárostól nyugatra fekvő Fardiszban a kormánypárti Iszlám Forradalmi Gárda félkatonai erői állítólag motorokról, egyenruhát viselve lőttek a tömegbe éles lőszerrel. A beszámolók szerint rendszám és megkülönböztető jelzés nélküli autók hajtottak be a sikátorokba, és a bennük ülő fegyveresek olyanokra is tüzet nyitottak, akik nem is vettek részt a tiltakozásokban.

„Minden sikátorban két-három embert öltek meg” – állította az egyik szemtanú.

A szintén név nélkül nyilatkozó ápolók és orvosok közölték: a kórházak sok városban megteltek, és nem tudják ellátni a súlyos fej- és szemsérülteket. Egyesek arról számoltak be, hogy a holttesteket „egymásra halmozták”, és nem adták ki őket a családoknak. A teheráni Kahrizak törvényszéki központban készült videókon kétségbeesett családok próbálják azonosítani a szeretteiket az áldozatok fotói alapján.

Mashhad egyik temetőjének dolgozója azt mondta, péntek hajnalban 180-200, súlyos fejsérülést szenvedett holttestet hoztak be, és azonnal eltemették őket. Rashtból közben arról érkezett hír, hogy a biztonsági erők „a golyók árának” megfizetését követelték, mielőtt kiadták volna a holttesteket a családoknak.

A norvégiai székhelyű Iran Human Rights szervezet szerint legalább 648 tüntetőt öltek meg, köztük kilenc 18 év alatti fiatalt. Ezzel szemben az iráni állami média arról számolt be, hogy 100 biztonsági ember vesztette életét, a „rendbontóknak” nevezett tüntetők pedig több tucat mecsetet és bankot gyújtottak fel.

António Guterres ENSZ-főtitkár azt közölte, megdöbbentették a beszámolók, amelyek szerint „az iráni hatóságok erőszakot és túlzott erőszakalkalmazást tanúsítottak a tüntetőkkel szemben”. Mai Sato, az ENSZ iráni emberi jogi helyzettel foglalkozó különleges előadója pedig hangsúlyozta, hogy „a halálos áldozatok számától függetlenül is aggasztó a halálos fegyverek alkalmazása a biztonsági erők részéről”.

A súlyos tiltakozási hullám a gazdasági nehézségek miatt indult, 2025. december 28-án, először a teheráni bazár környékén, majd rövid időn belül átterjedt az ország mind a 31 tartományra és mintegy 120 városra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán állítólag felállt a tárgyalóasztaltól Brüsszelben, miután Zelenszkij videóhívásban csatlakozott
Volodimir Zelenszkij bejelentkezett a brüsszeli EU-csúcson, ahol a magyar vétók feloldását kérte. Orbán Viktor ezt korábban a Barátság vezetéken érkező olajszállítások újraindításához kötötte.


Miközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videókapcsolaton keresztül beszélt az uniós vezetőkhöz az EU-csúcs kerekasztal-beszélgetésén, Orbán Viktor magyar miniszterelnök távolabbról figyelte az eseményeket - írja a 444.hu.

Az Euronews szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy a magyar miniszterelnök az ukrán elnök beszéde közben nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Zelenszkij arról beszélt, hogy a magyar kormány által blokkolt 90 milliárd eurós hitel „az életek védelmét szolgáló erőforrás” lenne számukra, a pénz egy részét amerikai gyártású Patriot légvédelmi rendszerek beszerzésére használnák fel.

Kitért a 20. Oroszország elleni szankciós csomagra is, amit magyar és szlovák vétó akadályoz, és ami szerinte „tovább növelhette volna a nyomást Oroszországon, hogy valódi béke felé mozduljon”.

Az ukrán elnök egy másik magyar vétóról, Ukrajna EU-csatlakozási törekvéseinek blokkolásáról is beszélt.

Mint mondta, fontos, hogy Oroszország lássa, Ukrajna uniós tagsági folyamata visszafordíthatatlan. „Ha van egy egyértelmű dátum, az azt jelenti, hogy Oroszország semmilyen módon nem tudja majd megakadályozni a csatlakozásunkat” – érvelt, hozzátéve: „Láthatják, mennyi mindent blokkolnak, és milyen nehéz egy egységes Európának még a már meghozott döntéseket is végrehajtania.”

Orbán Viktor jelezte, nem változtatott az álláspontján a hitel jóváhagyásával kapcsolatban. A miniszterelnök álláspontját egy mondatban foglalta össze: „ha van olaj, van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz”.

Január 27-én állt le az olajszállítás Magyarország és Szlovákia felé, miután orosz dróntámadás érte a brodi szivattyúállomást. A leállás miatt a magyar kormány nem az orosz támadókat, hanem az ukránokat kezdte hibáztatni, azzal vádolva a kijevi vezetést, hogy politikai okból állították le a tranzitot. Válaszul február közepén a magyar kormány leállította a dízelüzemanyag szállítását Ukrajnába, a szlovák kormány pedig leállította az ukrajnai vészhelyzeti áramszállítást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fordulat Brüsszelben: Öt különböző forrás állítja, hogy az olasz miniszterelnök zárt ajtók mögött megvédte Orbán Viktor Ukrajna-politikáját
Az olasz kormányfő a 90 milliárdos ukrán hitel blokkolása kapcsán mutatott együttérzést a magyar miniszterelnökkel. Kormánya szerint a hír teljesen alaptalan.


Miközben személyesen támogatta, hogy Ukrajna azonnal megkapja a 90 milliárd eurós uniós hitelt, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök zárt ajtók mögött megértően beszélt Orbán Viktor blokkoló álláspontjáról a március 19-i brüsszeli EU-csúcson. Meloni a beszámolók szerint azt mondta, érti a magyar kormányfő indokait, amiért visszatáncolt a korábbi megállapodástól – írta a Politico öt, a bizalmas egyeztetéseket ismerő diplomatára hivatkozva.

Orbán pálfordulása feldühítette a többi uniós vezetőt és sokkolta Ukrajnát, amely kezd kifogyni a pénzből, miközben az Oroszországgal vívott háború az ötödik évébe lép. A magyar miniszterelnök lépése szembemegy az uniós szokásjoggal is, hiszen alig pár hete, decemberben még hivatalosan jóváhagyta a pénzügyi csomagot.

Az öt, négy különböző európai országot képviselő diplomata egyike szerint Meloni úgy fogalmazott, Orbán álláspontja „normális”, mert „a dolgok változnak”, és hozzátette: „ha én lennék ugyanebben a helyzetben, megérteném”. A források szerint az olasz miniszterelnök azt is megjegyezte, hogy érti a magyar vezető helyzetét, akire a jövő hónapban választás vár majd

Az olasz kormány cáfolta a hírt. „A miniszterelnöknek tulajdonított mondat teljesen alaptalan” – közölte Meloni római hivatalának egyik tisztviselője.

Bár Meloni és Orbán egyaránt jobboldali politikusok, az olasz kormányfő eddig nagyrészt a fősodorbeli uniós álláspontot követte. A megbeszélésen szinte kizárólag a vezetők vettek részt; a diplomaták nem voltak a teremben, őket a vezetők tájékoztatták, és névtelenséget kértek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Ha ez igaz, ennek az embernek börtönben van a helye” – Kocsis Máté nyíltan kihátrált Matolcsy fia mögül
A Fidesz frakcióvezetője kijelentette, soha nem találkozott Matolcsy Ádámmal, aki nem is tagja a kormánypártoknak. A politikus szerint a Fideszben nagy az indulat, és elvárja, hogy Matolcsy maga védje meg magát.


„Ha igaz, amit az újságírók mondanak, akkor ennek az embernek börtönben van a helye” – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Matolcsy György volt jegybankelnök fiáról, Matolcsy Ádámról. A kijelentések egy tapolcai kampányeseményen hangzottak el, ahol a frakcióvezető Navracsics Tiborral közösen jelent meg. Kocsis gondolatait Navracsics osztotta meg a Facebook-oldalán.

A Fidesz frakcióvezetője egyértelműen elhatárolódott Matolcsy Ádámtól. „Magyarázkodom egy olyan ember miatt, akit Matolcsy Ádámnak hívnak, akit én a büdös életbe nem láttam, nem tagja a Fidesznek, nem tagja a KDNP-nek sem, nem jár a köreinkbe sem” – fogalmazott, hozzátéve, hogy nem szeretnék „egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit” a hátukon cipelni.

Kocsis szerint az MNB-ügyet csak egy büntetőeljárás zárhatja le.

„El kell mindenkinek, mindennel számolnia. Az MNB-ügyét csak úgy lehet lezárni, ha egy büntetőeljárásban mindenkinek tisztázzák a szerepét, ha pedig nem volt ügy, akkor álljanak ki és védjék meg magukat” – mondta.

A fórumon szóba kerültek a Magyar Nemzeti Bank székházának felújítási költségei is, ahol a hírek szerint brutálisan túlköltekeztek: jutott pénz aranyvécére és 11 milliós ajtókra is. „A felfoghatatlan luxusköltések a Magyar Nemzeti Bank székházának felújításánál magyarázatra és büntetőjogi eljárásra szorulnak. Nem szabad senkinek megúsznia azt a vizsgálatot, amit megkövetel egy ilyen horderejű ügy” – jelentette ki Kocsis.

Tavaly márciusban az Állami Számvevőszék nagy vihart kavaró jelentéseket publikált a Magyar Nemzeti Bankról, a PADME-ról és a Kecskeméti Egyetem alapítványáról. A számvevőszék megállapította, hogy a jegybank 150 milliárd forintos befektetésének megtérülése nem garantált.

Kocsis Máté kitért arra is, hogy a tapolcai ellenzék Navracsics Tibort támadja az ügyben. „Ne Navracsics Tibort okolják érte a tapolcai ellenzékiek, hogy mi van a Nemzeti Bankban” – mondta.

Jelezte, hogy a Fideszben „nagyon indulatosak” az üggyel kapcsolatban, és neki személyesen is hiányérzete van. „Itt is nagyon bízom abban, hogy ez a hiányérzetem elmúlik, és azt is remélem, hogy hamarosan.”

A frakcióvezető üzent Matolcsy Ádámnak is: amennyiben nem igazak az újságírói állítások, akkor neki kellene kiállnia és megvédenie magát.

Via: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rákkeltő növényvédőszer miatt hívnak vissza egy ismert teát a boltokból
A Fogyasztóvédelem tette közzé a riasztást a DDT nevű szer miatt, ami a termékbe került. A méreg a múltbéli talajszennyezésből származhatott.


A Fogyasztóvédelem a Facebookon arról számolt be, hogy a Fitodry Gyógy- és Fűszernövény Feldolgozó Kft. visszahívja a Fitodry Citromfű levél 100 g megnevezésű termékét. A bejegyzés szerint erre azért volt szükség, mert egy hatósági ellenőrzés nem engedélyezett növényvédőszer-hatóanyagot mutatott ki a termékben.

A posztban azt írják: „A növényvédő szerek (más néven peszticidek) olyan kémiai vagy biológiai anyagok, melyekkel az ember által kártevőnek minősített élő szervezetek elpusztíthatók, vagyis jellegükből adódóan mérgek. A növényvédő szerek alkalmazása szerves része a mai mezőgazdaságnak, felhasználásuk célja a terméshozam növelése, és a minőség javítása.

A DDT-t a környezeti eredetű, tartós szennyezők közé sorolják, általában nem közvetlen permetezésből származik, hanem a múltbéli használat okozta talaj- és vízszennyezésből kerül be a növényekbe és a táplálékláncba. A felhalmozódott DDT hosszú távon mérgező, rákkeltő hatású lehet, és megzavarhatja a hormonrendszert.”

A Fogyasztóvédelem közlése szerint A Fitodry Gyógy- és Fűszernövény Feldolgozó Kft. a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve gondoskodott a kifogásolt tétel forgalomból történő kivonásáról, valamint a fogyasztóktól történő visszahívásáról. A hatóság nyomonköveti a vállalkozás által megtett intézkedéseket, továbbá a visszagyűjtött termékek további sorsát (megsemmisítését vagy elszállítását)


Link másolása
KÖVESS MINKET: