"Miért nem akarok anya lenni?" – szerzőnk válaszolt a kommentekre
Másodszor jelent meg itt a „6 ok, amiért nem akarok anya lenni” című cikkem, és másodszor kavart – számomra is meglepő – vihart. Végigolvastam a több száz kommentet és privát üzenetet. És életemben először – és gyanítom, utoljára – válaszolok is rájuk.
Persze nem mindre. A cikket magánvéleménynek szántam, és sejtettem, hogy lesz visszhangja. A dolog mégis szolgált néhány tanulsággal. Bevallom, egy kisördög azért bújkált bennem a megírásakor:
vajon egy nő kimondhatja ma büntetlenül Magyarországon, hogy tudatosan nem akar gyereket?
Hát… állíthatom, hogy nem. Íme néhány tanulság és válasz – a legtipikusabb, vagy éppen a nagyon nem tipikus kommentekre.
Először is: meglepett, mennyi nő – anya és nem anya – állt megértően és empatikusan a döntésemhez. Vagy inkább a sorshoz, amely a döntésemhez vezetett. Erő és intelligencia kell ahhoz, hogy valaki, aki megízlelte az anyaság örömét, ne tartsa magát felsőbbrendűnek azokkal szemben, akiknek ebben - akarattal vagy anélkül - nincs részük. Sok privát üzenetet is kaptam viszont, amelyekben fiatal nők köszönték meg, hogy a cikk miatt végre kicsit fellélegezhetnek, mert érzik, hogy van valahol egy sorstársuk. Ugyanis ők sem szeretnének gyereket, de valahányszor ezt szóba hozzák, megkövezik őket. Ezért félnek még kommentelni is. Nem volt jó olvasni, hogy ma egy magyar nő FÉL eldönteni, hogy mit szeretne tenni az életével.
Aki szerint azért kéne szülnöm, mert kihal az emberiség… ugyan. 1900-ban 1,6 milliárdan éltünk a Földön, most már jóval túl vagyunk a 7 milliárdon. Óriási baj a nyomor és az éhínség, és miközben szép lassan kicsináljuk ezt a szegény bolygót, a tudósok a Mars-utazást tervezgetik, hogy legyen hová menekülni, ha majd egyszer az utolsónak le kell kapcsolnia a villanyt.
Aki szerint azért kéne szülnöm, hogy öregkoromra legyen, aki ad egy pohár vizet, az nézzen körül egyszer egy idősek otthonában. Dolgoznak ott ismerőseim, és sajnos nem olyanokkal vannak tele az ilyen intézmények, akiknek nincs gyerekük, hanem akiknek van. Egy gyerek szerintem amúgy sem majdani idősgondozónak jön a világra.
Aki szerint azért kéne szülnöm, mert az anyaság a legnagyobb csoda, azzal maximálisan egyetértek. Egy szót tennék csak hozzá: az EGYIK legnagyobb csoda. Vannak ám más csodák is. Csak észre kell venni.
Aki szerint a gyerek nélküli élet elpocsékolt élet, és azzal, hogy vállalom, nem szeretnék, csak önigazolást keresek, annak csak annyit tudok mondani:
szomorú, ha az anyaság önigazolásnak kell. Ha egy nő – egy ember – úgy érzi, kizárólag a szüléssel nyer létjogosultságot.
És még szomorúbb, ha dühös azokra, akik meg nem így érzik. Kérdem én: ha valaki anyaként kiteljesült, és semmi hiányérzete nincs, honnan jön ez a düh?
Aki szerint nincs jogom „vitatkozni” arról, milyen az anyaság, hiszen soha nem tapasztaltam meg, milyen annak lenni, ott megfordítom a kérdést: és ő honnan tudja, milyen nem annak lenni? Úgy értem, egy EGÉSZ életen át gyerek nélkül élni? Egyikünk sem tud a másikról semmit. Akkor miről is kell „vitatkozni”?
Aki szerint csak akkor tudom meg, milyen az igazi szeretet, ha gyerekem születik, annak pedig azt üzenem: ez a legszomorúbb mondat, amit valaha hallottam.
A gyerek iránti szeretet kétségtelenül csodás és különleges dolog, de azért ne korlátozzuk már le a szeretet hatalmát ennyire. Csak egy példa (távol álljon tőlem, hogy hozzá hasonlítsam magam): élt egyszer egy albán apáca, Teréz Anyának hívták. Nem volt gyereke. És szerintem elég sokat tudott az igazi szeretetről.
Aki szerint „önző genderhulladék” vagyok, és kár, hogy anyám nem gondolkodott hozzám hasonlóan…hát, anyu jót nevetett ezen, és csak annyit mondott: mindkét gyerekemet azért szültem, hogy boldog legyen. Úgy, ahogy neki jó. Nem voltak feltételeim. Pont.
Egy kommentre viszont még kitérnék. Egy több évtizede házas úr írta, a lényege valami ilyesmi volt: „Ön többre érdemes annál, mint amibe belenyugodott.” Mérhetetlenül aranyos volt, pedig egyáltalán nem értett egyet velem. És bevallom, ezen még el is gondolkodtam. A szívemig hatolt. Látjátok: egyetlen jó szó (mondat) többet ért el nálam, mint megannyi fröcsögés. Legyen ez a zárás. Ennek az írásnak is és – részemről – a témának is.
Címkép: illusztráció (Pixabay)
