News here
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Mi lesz, ha mi sem kapunk több orosz gázt? – A lengyelekkel és a bolgárokkal már megtörtént

A gázfüggőség felszámolása a politika dolga, viszont most helyzet van, hogyan tudnánk megoldani a jelenlegi keretek mellett?

Link másolása

hirdetés

Holoda Attilát kérdeztük az orosz energiafüggőségről. 1989 és 2012 között számos beosztást töltött be a MOL kötelékében. 2012. augusztusától 4 hónapon át, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai helyettes államtitkári pozícióját töltötte be.

– Szijjártó Péter azt nyilatkozta, hogy nem szórakozásból, hanem fizikai kényszerből vásárlunk orosz gázt. Mi helytálló ebből?

– Annyiban helytálló, hogy az országnak van egy 10+5 éves hosszú távú gázszállítási szerződése Oroszországgal. Annyiban viszont nem helytálló, hogy a 2011-ben elfogadott energiastratégiának az volt a jelmondata, hogy függetlenedés az energiafüggőségtől. Már a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején elindult a vezetékes infrastruktúra fejlesztés, ami gyakorlatilag mára, Szlovénia kivételével, csővezetékes összeköttetést teremtett az összes szomszédunkkal. Tehát nemcsak a klasszikus régi ukrán és osztrák, hanem minden irányba.

Már a 2011-es stratégia is azt a célt szolgálta, hogy megpróbáljon leválni a nagyon erős orosz függőségtől. Ehhez képest az Orbán-kormány nemhogy csökkentette a függőséget, hanem tovább növelte. Ehhez hozzájön még a Paks-2 szerződés, ami egy kizárólagosan orosz fűtőelemekkel működtethető, legalább 40-50 évig működő erőművet jelent.

Tehát Szijjártó mostani értékelése helytálló, csak azt felejti el elmondani, hogy nem tettek semmit az elmúlt 12 évben azért, hogy ez a függőség csökkenjen. Ellenkezőleg: növelték. Holott meg lehetett volna találni azokat a forrásokat, melyek segítségével ezt a kitettségünket jóval alacsonyabb szinten tudtuk volna stabilizálni.

hirdetés

– Ez inkább jogi kényszer, nem? Hiszen csövek már mindenhonnan jönnek, csak a szerződések kényszerítenek, nem?

– Lett volna itt a Nabucco gázvezeték, ami az azeri, türkmén és egyéb keletről érkező gázszállításokat hozta volna Európába. Ez a terv megbukott, nem elsősorban és kizárólag Magyarország nem túl támogató hozzáállása miatt, hanem mert a többi ország sem tett nagy erőfeszítéseket ezért a projektért. Belekényelmesedtek, hagyták, hogy az orosz gáznak való kitettség megmaradjon. Akik most könnyebben beszélnek a teljes leválásról, más geopolitikai helyzetben vannak, például Lengyelország. A minket körülvevő csővezetékből, minden irányból végső soron többé-kevésbé, de orosz molekula érkezik.

– Tehettünk volna azért, hogy ez ne így legyen?

– Mondjuk a horvát irány kissé más, mivel onnan a krki terminálhoz is van csatlakozásunk. Lett volna lehetőség, hogy a csővezetékeket továbbfejlesztve, akár a lengyel vagy a litván LNG forrásokat, vagy a lengyeleken keresztül akár a norvég forrásokat is elérjük. De megismétlem: az, hogy a közép-ázsiai nagy gázmezők elérése dugába dőlt, az a magyar kormány részéről egy nagy hiba volt. Ennek is köszönhetjük a jelenlegi nyolcvanöt százalék körüli kitettségünket. Ilyen értelemben beszélhetünk fizikai kényszerről is.

A kitettségünket még ott sem csökkentjük, ahol megtehetnénk, s ennek például a rezsicsökkentés az oka. A ‘98 előtt művelésbe vont szénhidrogén mezők kitermeléséből származó földgázra maximált árat fizet a magyar kormány, tehát ezeket a hazai mezőket nem éri meg kitermelni.

A hazai szénhidrogén termelés évről-évre csökken.

– Az oroszok leállították a gázszállítást Bulgáriának (és Lengyelországnak is), amire válaszul a bolgárok bejelentették, hogy felülvizsgálják a Gazprommal kötött szerződéseiket, beleértve a tranzitszerződéseket is. Jelenleg bolgár irányból érkezik az orosz gáz Magyarországra. Nem lesz ebből gond?

– A Földgázszállító honlapján bárki megnézheti, milyen irányból milyen mennyiségű gáz érkezik, illetve távozik az országból. (A cikk közzétételéig zavartalanul érkezik a földgáz Kiskundorozsmánál, ami a bolgár irányból érkező gáz átvételi pontja). Amikor az oroszok bejelentették, hogy elzárják a bolgárok felé a gázt, akkor ne fizikai zárásra gondoljunk.

Ha az aktuális földgázszállításra kíváncsi, kattintson a képre

Itt két szerződésről van szó. Egyszer a Gazprom és az ottani szállító közötti szerződés, ami arra vonatkozik, hogy tranzitálja a gázt Bulgária egyik határától a másikig, ez a gáz jut el aztán Szerbián keresztül hozzánk. A másik pedig egy kereskedelmi szerződés, a Gazprom és a bolgár nagykereskedő között. Ők erre mondták, hogy ennek a szerződésnek a keretében nem küldenek gázt. De fizikailag, a molekula megérkezik a bolgárokhoz, csak jelezték az oroszok, hogy nincs jelenleg a bolgárok számára nominált mennyiség. Tehát jelenleg csak a tranzitra szánt mennyiség áramlik. A bolgárok erre azt mondták, hogy zsarolásként, és szerződésszegésként értelmezik a Gazprom döntését, másrészt felülvizsgálják a tranzit szerződést is, azaz kilátásba helyezték, hogy a felülvizsgálat eredményeként akár el is zárhatják a vezetéket.

– Kezdhetünk félni?

– Nem mondták, hogy elzárják, csak a lehetőségről beszéltek.

De ez egy európai normák szerinti eljárás, tehát a jogállami normák szerint történik.

Nem olyan, mint amikor az oroszok 2009-ben elzárták a gázt, mert álláspontjuk szerint az ukránok lopták azt. Itt azért van vizsgálat, leírják a bolgárok az érveiket, és ez még sokféle konklúzióra vezethet. Például a bolgárok, hivatkozva a szerződésszegésre, mondhatják azt, hogy akkor ők a gázt nem a Gazpromtól veszik, hanem mondjuk Magyarországtól. És a fizikailag Oroszországtól érkező gáz egy részét így tartják vissza. Kérdés az, hogy egy ilyen „lecserélés” sikeres lehet-e. Tehát, hogy az EU-belüli szolidaritás megvalósul-e. Ez jó próbája lehet az európai szolidaritásnak. De ismétlem: a felülvizsgálat nem egy-két napon belül következik be, az biztos, mert a bolgárok, az oroszokkal ellentétben betartják a jogi eljárásokat.

Holoda Attila

1964, Hajdúszoboszló - energetikai szakember

Holoda Attila 1989-ben szerezte MS diplomáját, a Moszkvai Gubkin Olaj-, és Gázipari Egyetem, olajmérnök szakán, mint bányamérnök. Üzleti MBA fokozatot szerzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, 2000-ben, pénzügy szakos menedzserként. Az Econovum Professzorok Iskolája/Newport University közös kurzusán szerzett 2012-ben „felnőttképzésben PhD" fokozatot, Üzleti Adminisztráció szakterületen.

2013 májusában megalapította saját tanácsadó cégét, ahol hazai és nemzetközi olaj-, és gázipari és geotermikus cégeknek, befektetőknek ad bányászati, geo-műszaki és üzletvezetési és üzletértékelési tanácsot, gáztechnológiai üzemeltetést végez egy külföldi cég számára, illetve aktív társadalmi és médiaszereplő is. Angol nyelven oktat a Miskolci Egyetem Földtudományi Karán.

forrás: Aurora Energy Kft, kormány.hu

– Elérkezhet-e az a pillanat, hogy az oroszok teljesen és fizikailag is elzárják azt a bizonyos csapot? Mit tehetünk ebben az esetben?

– Ezen a vezetéken mi és a szerbek kapjuk a gázt. Nem véletlen, hogy a bolgárok olyan országokat próbálnak fenyegetni most az elzárással, akik, jelenleg közelebb állnak az oroszokhoz, mint ők.

De ez nem jelentené azt, hogy egyáltalán ne érkezzen hozzánk gáz Balassagyarmat vagy Mosonmagyaróvár felől.

Hiszen ez a gázmennyiség nem a Déli Áramlat felől jön, hanem a klasszikus, Testvériség 1 vezetéken. Van még a Testvériség 2, amin mi kaptuk eredetileg Beregdaróc felől, Ukrajna irányából a gázt, ez nem működik. De a jamali vezeték működik. Ezen keresztül kap például Németország és Ausztria is gázt. Tehát, még ha el is zárják a bolgár irányt, akkor is érkezhet tovább orosz gáz ezekből az irányokból.

De ha az oroszok tovább mennek, mert ez sem zárható ki az esetükben, akkor ott vannak a készletek. 2009 óta van Magyarországon egy biztonsági, (stratégiai) földgáztároló, amelyikben jelenleg is 920 millió köbméter földgáz van.

De még a kereskedelmi tárolóinkban is van így a tél után közvetlenül nagyjából 360 millió köbméter, hiszen április elején megkezdődött a visszasajtolás ezekbe a tárolókba. Ez azt jelenti, hogy rendelkezésünkre áll majdnem 1.3 milliárd köbméter földgáz, miközben a napi fogyasztásunk ebben az időszakban 28-30 millió köbméter naponta. Tehát, ha teljesen elzárnának mindent, akkor is 45-50 napig el lehet látni Magyarországot. Ennyi idő alatt megoldódhat a kérdés. 40-50 nap kiesés az oroszoknak sem mindegy.

Ugyanakkor például a lengyelek kijelentették, hogy száz százalékos feltöltöttségen vannak a tárolóik, igaz, tegnap még csak hetvenöt százalékot mondtak. De ez csak dobálózás a számokkal.

– Hogyhogy?

– Ugyanis a képet az árnyalja, hogy a negyvenmilliós Lengyelországnak, melynek évi tizennyolc milliárd köbméteres a fogyasztása, az összes tárolókapacitása nem éri el a hárommilliárd köbmétert.

Tehát náluk egy hetvenöt százalékos feltöltöttség, az olyan, mintha nálunk tizenkilenc százalékon állna a feltöltöttség.

Nálunk ugyanis 6.5 milliárd köbméteres a tárolói kapacitás, ami talán kicsit túlzó is az országhoz képest, de ennek az az oka, hogy 2005 tájékán még az ország éves fogyasztása közel 15 milliárd köbméter volt és az előrejelzések alapján arra számítottak, hogy ez a mennyiség nőni fog. Ehhez igazították a tárolói kapacitást. Azóta ez a fogyasztás 9.3 milliárdra esett vissza. Ráadásul nekünk van egy stratégiai tárolónk is, amit pont a 2005-2006-os orosz-ukrán gázválság miatt hoztak létre, amikor egy időre elzárásra is sor került. Az akkori parlament gyakorlatilag száz százalékos egyetértéssel szavazta meg a tároló létrehozását. Itt most annyi a gond, hogy a korábbi években ezeket a tárolókat nyáron töltötték fel, amikor olcsóbbá vált a gáz, szezonális okoknál fogva. Idén azonban, szó sincs olcsó gázról, ezért a kereskedők ódzkodnak feltölteni a tározókat.

– De attól még fel kell tölteni ezeket, nem?

– Igen. Ezért az EU megpróbálja kötelezően előírni a tagországoknak, hogy a tárolóikat töltsék fel. A gond az, hogy ezeket százalékokban határozzák meg, nem véve figyelembe, hogy az egyes országok gáztárolói kapacitása eltérő. Tehát ránk ez sokkal nagyobb kötelezettséget róna a jelenlegi magas gázárakon.

– Hogyan lehetne ezt feloldani?

– Én már 2011 óta mondom, hogy a mi plusz tárolói kapacitásainkat fel kellene ajánlani a szomszédos országoknak stratégiai készletként.

Mi is jól járnánk, mert gazdaságosabban tudnánk feltölteni a tárolóinkat, ha az üzemeltetési költségek egy részét meg tudjuk osztani, és a partnereink is jól járnak energiabiztonság szempontjából.

Az biztos, hogy a jelenlegi gázárak mellett a legnagyobb jelenlegi kihívás az a tárolóink feltöltése lesz a nyári időszakban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Azovsztal pokla: „Matricát ragasztottunk a gyerekekre, hogy ha meghalnak, könnyebb legyen azonosítani a holttesteket”
Egy kondér forró vízbe két csésze tészta jutott, de ebből is csak naponta egyszer ehettek az azovsztali bunkerekben ragadtak.

Link másolása

hirdetés

A végére olyan kevés élelem és víz maradt az Azovsztal acélműve alatti bunkerekben, hogy a felnőttek naponta csak egyszer ehettek. Tíz liter vízbe két csésze makarónit tettek, és ebből harminc embernek kellett jóllaknia. A gyerekek naponta kétszer ettek. Még a legnagyobb nélkülözés közepette sem feledkeztek meg azonban a föld alatt bujkálók a kedvenceikről: az állatokkal mindig megosztották, ami jutott nekik azon a napon.

Olena és Jegor még a háború elején a bombázások elől menekült az acélgyár föld alatti bunkerébe. Úgy tervezték, hogy nagyjából két hétig maradnak, de végül két hónap lett belőle. A házaspár két fiukkal, a 12 éves Artemmel és a 17 éves Dmitrijjel, valamint a család tacskójával, Spike-kal költözött a föld alá.

A családot végül az utolsók között evakuálták tegnap az Azovsztalból éppen azon az estén, amikor Putyin a moszkvai parádén szent küldetésnek nevezte a hozzájuk hasonló családokat felszabadító háborúját.

„Milyen felszabadítás? Mire volt jó ez az egész?” - kérdezi dühösen a The Guardian újságírójától a családanya. Férje elmondása szerint az utolsó napokban már semmi reményük nem maradt, hogy valaha élve jutnak ki az acélműből, olyan erős volt a bombázás.

Amikor a föld alatt kerestek menedéket a gyárban, egy darabig még volt áram. Idővel azonban alig maradt valami: a világ történéseiről csak egy kis rádión keresztül értesültek. Mivel rohamosan fogyott az élelmiszer, arra jutottak, hogy minél többet alszanak a dohos pincében, annál kevesebbet esznek, hiszen „aki alszik, nem eszik”.

hirdetés

Némi fényt a gyárban talált autóakkumulátorok segítségével csiholtak, a halványan pislákoló LED-lámpák fényénél pedig sakkoztak és kártyáztak, hogy minél gyorsabban múljanak a napok. Egy idő után pedig valaki átalakította a Monopolyt úgy, mintha a játékosok feladata Mariupol felvirágoztatása lenne.

A szörnyű körülmények közül kimenekült család most már képes nevetni olyan dolgokon is, amik a hetekig tartó bujkálás alatt történtek velük. Egyszer például Jegor két idősebb, már rosszul látó férfival ment élelem után kutatni egy raktár maradványaihoz. Amikor visszatértek a búvóhelyre, akkor vették észre, hogy az egyik idős ember egy zsák szemeskávét és egy jókora zacskó babérlevelet cipelt magával, mivel a kávéra azt hitte, hogy tészta. Pechjükre egyik sem segített az éhségen, ennek ellenére a kávét végül megfőzték, és a körülményekhez képest kitűnően sikerült.

Valójában azonban egyáltalán nem volt vidám az élet a mélyben. Minden nap megküzdöttek az életben maradásért, például a mosdó használata felért egy hazárdjátékkal. A vécék ugyanis a földszinten voltak, ahova már veszélyes volt felmerészkedni. Éppen ezért a gyerekek, idősek és mozgáskorlátozottak számára vödröket jelöltek ki a pincékben, amiket az egészséges felnőttek felváltva ürítettek ki.

„Senki sem jött ki onnan változatlanul” - mondta a lapnak Okszana, az acélgyár egyik alkalmazottja. Az első napokban a gyerekeket traumatizálták a történtek. A tinédzserek órákon át csak bámulták az üres falakat, a kisebbek pedig ódzkodtak az érintéstől. Amikor pedig rajzolni kezdtek, egyikük sem választotta a színes ceruzákat, csak a feketéket használták. Idő kellett, hogy a kicsik alkalmazkodjanak a helyzethez, később azonban már az idősebbek tanították a fiatalabbakat. Volt például egy négyéves kisgyerek, aki az érkezésekor még olvasni sem tudott, amikor végül elhagyta a bunkert, már kitűnően ment neki a matek is az írás és olvasás mellett.

Okszanának alig maradt valami a háború előtti életéből. A nő a férje teáskanalát, a gyerekei rajzait, valamint egy kövekkel kirakott útlevéltokot tudott magával vinni csak otthonról, ezen felül mindene megsemmisült.

A túlélők elmondása szerint a menekülés sem volt egyszerű a jókora acélüzemből. Hiába biztosítottak elvileg szabad utat a civileknek, a harcok miatt végül újra a föld alá kényszerültek, és a gyár területén éltek tovább.

Egy idő után már úgy engedték ki játszani a gyerekeket a szabadba, hogy mindegyik ruhájára címkéket ragasztottak a nevükkel, születési dátummal és a vércsoporttal. Erre azért volt szükség, hogy ha esetleg megölnék őket, könnyebb legyen a holttestek azonosítása.

Végül a rádión keresztül értesültek arról, hogy ismét megpróbálják a kimenekítést. Mindössze 15 percük volt összepakolni. Az Azovsztalból elmenekültek szerint könnyen elképzelhető, hogy még maradtak civilek a gyár terültén, akik rádió híján nem értesültek az evakuálásról. A körülményeket jól jellemzi, hogy a négytagú család a kimenekítés után ismert meg egy fiatalt, aki két férfival csupán néhány tucat méterre tőlük bujkált heteken keresztül, mégsem találkoztak a mélyben.

Az azovsztali túlélők elmondhatatlanul hálásak a kiszabadításukban segítő, de a gyárban maradt katonáknak. Ugyanakkor pontosan tisztában vannak azzal, hogy a hatalmas iparterület utolsó védőinek talán már a csoda is kevés, hogy végül élve kijussanak a földi pokollá változott acélműből.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Biden ideges, amiért kiszivárgott: az amerikai hírszerzés segített orosz tábornokok megölésében
Az amerikai vezetés tart Putyin reakciójától, miután kitudódott, közrejátszottak a tábornokok halálában és a Moszkva nevű zászlóshajó elsüllyesztésében.

Link másolása

hirdetés

Miután a The Washington Post, a The New York Times és más amerikai lapok cikkeket közöltek az amerikai hírszerzés szerepéről a Moszkva nevű cirkáló elleni rakétacsapásban, illetve orosz tábornokok halálához vezető katonai akciókban, Joe Biden felhívta William J. Burns CIA igazgatót, Avril Haines-t a nemzeti hírszerzés igazgatóját és Lloyd Austin védelmi minisztert, hogy elmondja, mennyire aggódik a kiszivárogtatások miatt. Az amerikai elnök szerint ezek a nyilvánosságra került információk alááshatják azt az célt, hogy segítséget nyújtsanak Ukrajnának – írja a Washington Post.

Miközben a most megszavazott hatalmas, 40 milliárd dollár értékű amerikai segélycsomag részletei teljesen nyilvánosak, beleértve azt is, pontosan milyen nehéztüzérséget, drónokat és páncéltörő rakétákat küldenek az ukránoknak, a hírszerzési támogatást sokkal nagyobb titkolózás övezi.

Nem csoda, hogy óriási hullámokat vert, amikor a múlt héten kiszivárgott, hogy az Egyesült Államok hírszerzési adatokkal segített Ukrajnának megtalálni, majd megsemmisíteni az orosz fekete-tengeri flotta zászlóshajóját, a Moszkvát.

Bár az nem derült ki, hogy milyen konkrét információkat adtak át, névtelenséget kérő tisztviselők az amerikai lapoknak azt mondták, ezek túlmutattak azon, hogy meghatározták a Fekete-tengeren tartózkodó orosz hajó pontos helyét. Az amerikai célzási információk kulcsfontosságúak voltak a Moszkva ellen indított csapáshoz, amit az ukránok két – amúgy hiánycikknek számító – Neptun rakétával hajtottak végre.

Az RK-360 Neptun egy ukrán fejlesztésű hajóelhárító cirkálórakéta, amelyet 2021 márciusa óta használnak Ukrajna haditengerészeténél. Az ötméteres rakéta hatótávolságra 280-300 kilométer.

Az ugyanakkor rejtély, hogy a csatacirkáló radarrendszerei miért nem reagáltak megfelelően a támadásra. Ukrán és amerikai tisztviselők szerint a Moszkvát valószínűleg megzavarta, hogy Ukrajna egy török ​​gyártmányú Bayraktar drónt is reptetett a közelben. Elemzők szerint a hajó elsüllyedése rendkívül megalázó volt Putyin számára, és Ukrajna egyik legnagyobb sikereként értékelhető a háborúban.

hirdetés

Közvetlenül a rakétacsapás után a Biden-kormány hallgatott arról, hogy az amerikaiaknak bármilyen szerepük lett volna a Moszkva elsüllyesztésében, később azonban névtelen források megerősítették, hogy az amerikai lapinformációk helyesek.

Az oroszok valószínűleg ennél is jobban nehezményezhetik, hogy az is kiderült, az amerikai hírszerzési információk szerepet játszhattak több orosz tábornok halálában is.

Ukrán tisztviselők szerint a háború során eddig körülbelül 12 tábornokot öltek meg a frontvonalon. Ez a szám megdöbbentette a katonai elemzőket.

Most kiderült, az Egyesült Államok folyamatosan dolgozott azon, hogy beazonosítsa, hol vannak az orosz mobil főhadiszállások, amelyeknek a helyét gyakran változtatták. Az amerikaiaktól kapott információkat az ukránok összevezették saját hírszerzési és lehallgatási adatiakkal, és ezek alapján indítottak célzott csapásokat az orosz tábornokok megölésére.

Az amerikaiak fegyverekkel is segítik ezeket az akciókat. A most a csatatérre érkező Switchblade drón kisebbik változata alkalmas egyes katonák azonosítására és célzott likvidálására, még úgy is, hogy a célpont épp egy járműben ül.

A Biden kormány próbálta titokban tartani ezeket az információkat, mert attól féltek, hogy a kitudódásuk eszkalálhatja a konfliktust, alkalmat adhat Putyinnak a háború kiszélesítésére.

Ezt az aggodalmat osztja a neves amerikai publicista Thomas Friedman is, aki a New York Times-ban írt véleménycikkében úgy fogalmazott, a tábornokok megölésével, és a hajók elsüllyesztésével kérkedni az őrültség netovábbja. Szerinte az ezekkel kapcsolatos kiszivárogtatások súlyos veszélyt jelenthetnek az Egyesült Államok biztonságára. Főként úgy, hogy az információkat nem egy átgondolt stratégia részeként hozták nyilvánosságra.

Ezek ugyanis Friedman szerint azt sugallják, hogy Amerika már nem közvetett háborúban van Oroszországgal, hanem a közvetlen konfliktus felé tart.

Mindez már csak azért is veszélyes, mert Putyin viselkedése manapság sokkal kevésbé kiszámítható, mint korábban volt, és lassan kezd kifogyni az eszközökből.

Az amerikai vezetés maga is próbálja azt sugallni, bizonyos határokat nem lépnek át. A Washington Post azt írja, több utasítás is létezik a vörös vonalakról.

Például az Egyesült Államok nem ad ki olyan részletes információkat, amelyek segítségével Ukrajna megölheti a legmagasabb rangú katonatiszteket vagy minisztereket. Ebbe a kategóriába tartozik például Valerij Geraszimov, a Fegyveres Erők vezérkarának főnöke és Szergej Sojgu védelmi miniszter.

Ez a tilalom ugyan nem terjed ki az orosz tábornokokra, de egy védelmi tisztviselő azt mondta, az Egyesült Államok „nem segít aktívan semmilyen tábornok megölésében.” Vagyis nem mondják el az ukrán erőknek, hogy egy adott orosz tábornokot észleltek egy adott helyen, de megoszthatnak információkat például a parancsnoki és irányító létesítmények elhelyezkedéséről. Ha az ukrán parancsnokok úgy döntenek, hogy lecsapnak egy ilyen irányítóközpontra, elképzelhető, hogy a támadásban valamelyik orosz tábornok is életét veszti, ugyanakkor az amerikaiak szerint ez nem olyan, mintha direkt célba vettek volna valakit.

Emellett tilos megosztani azokat a hírszerzési adatokat is, amelyek segítenének Ukrajnának orosz célpontok megtámadásában Ukrajna határain kívül.

A hírszerzési információk megosztására vonatkozó szabályok célja, hogy elkerüljék a konfliktus kiéleződését, és továbbra is azt mondhassák, közvetlenül nem segítik Ukrajnát a támadások lebonyolításában.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Megrázó képsorozat került nyilvánosságra az Azovsztal üzem védőiről
Az acélgyár bunkereiben tartózkodó fegyveresek megmentésére egyre kevesebb az esély, sokak arcán mégis elszántság és remény látszik.

Link másolása

hirdetés

Az orosz-urkán háború kezdete óta a mariupoli Azovsztal acélgyárat védő egységekről tett közzé fotósorozatot a Telegramon az Azov ezred sajtószolgálata.

A képek üzem bunkereiben készültek a sebesült, elcsigázott emberekről, akiknek rohamosan fogy az élelmiszerük, lőszerük és nincsen már gyógyszerük sem.

A képeken látható, sebesült katonák számára már lényegében se antibiotikum, se fájdalomcsillapító nem áll rendelkezésre, hogy kezeljék a sérüléseiket.

A gyárban tartózkodó civileknek szabad elvonulást ígért az orosz hadsereg, a képeken látható védők megmentésére azonban vajmi kevés esélyük van, a legutóbbi alkalommal csak egy vakmerő helikopteres akcióval sikerült utánpótláshoz juttatni őket.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Berki Krisztián és M. Richárd halála nem a káröröm, hanem a megbocsátás ideje
Aki nem látja e két ember végzetében a sajátját, az nem érti a lényeget. Vélemény.
Rónyai Júlia - szmo.hu
2022. május 07.


Link másolása

hirdetés

Bevallom, Berki Krisztián halálhíre megdöbbentett. Fél percig csak meredtem a képernyőre: abszurdnak tűnt, hogy ez az ereje teljében lévő, örökké hencegő és középpontba törekvő ember is csak úgy megszűnt, mint egy elpattanó szappanbuborék. Még akkor is, ha - a magyarok zömével együtt - cseppet sem kedveltem őt.

Láthatóan nem csak nekem telt időbe felfogni a hírt:

“A nagy francokat halt az meg! Figyeld meg, majd estére bejelenti, hogy kamu volt az egész! Egy ilyen csávó, az nem hal meg csak úgy, meg egyébként se a kilencbe’ lakik!” - vélekedett egy járókelő a villamosmegállóban, akinek épp elkaptam a szavait.

Persze, a képet tovább árnyalja, hogy nemcsak Berki, hanem pályatársa, M. Richárd is éppen a napokban hagyta itt a földi világot. Igaz, az ő hanyatló egészsége miatt ez nem ért minket akkora meglepetésként.

Hogy a maffia, a koksz, a szteroidok vagy a stressz végzett a két hírhedt személyiséggel, netán mindezek kombinációja? Talán már soha nem tudjuk meg. A két haláleset azonban elválaszthatatlanul összekapcsolódik - ha máshol nem, a kollektív tudatunkban.

Berki Krisztián legrosszabb rémálma vált valóra. Hiszen a luxust blöffölő celeb úgy távozott, ahogyan valójában élt. Nem egy Beverly Hills-i villa medencéjéből halászták ki, hanem egy kilencedik kerületi társasház erkélyén szedték össze.

hirdetés

Berki a becsületét játszotta el, hogy őt Valakinek tartsák - és mégis egy igazi Akárkiként csekkolt ki. Hát nem elég büntetés ez neki önmagában is?

Ahogyan azonban az várható volt, a kommentelők döglegyeket megszégyenítő gyorsasággal röppentek rá a cincálnivalóra.

“A mai napot nemzeti ünneppé kéne nyilvánítani!” - lelkendeztek egyesek. “Hol volt eddig a karma? Talán nyaralt? Most végre teszi a dolgát!” - örömködtek mások. Hiszen Magyarország végre kicsivel jobb hely lett. Másfél, vagy talán két bűnöző is megkapta, amit megérdemelt. Hát nem igaz?

Kevesen tudják, hogy az ősi mondás elferdítve ment át a köztudatba, miszerint “Halottról jót vagy semmit!” Pedig eredetileg úgy szól: “Halottról JÓL, vagy sehogy.”

Tehát nem holmi kegyeleti etikettet kérnek rajtunk számon az ókori bölcsek. Hanem azt, hogy aki eltávozott, arról pontosan, a valóságnak megfelelően írjunk.

Mert ki távozott el? Akárhogyis nézzük, Berki mindössze negyvenegy éves férfi volt, aki egy gyászoló anyát, szerető feleséget és két kislányt - köztük egy néhány hónaposat - hagyott maga után.

M. Richárd körülményei előttem ismeretlenek, de bizonyára valakinek, valaha ő is volt Ricsike, aki kakaótól maszatosan vigyorog egy 81-ben készült polaroid képen, és anyák napján másodikban hazaállított egy csokor kankalinnal.

M. Richárd 2019-ben - Fotó: MTI/Kovács Tamás

“De kit érdekel ez, amikor…!” - tromfolhatnak rá persze a kommentelők. Ugyanazok, akik az utóbbi időben külpolitikai szakértővé, majd Amber Heard és Johnny Depp tiszteletére igazságügyi szakértővé avanzsáltak. Bámulatosan értenek mindenhez! Most pedig azt is megfejtik, kinek miért kell élnie vagy halnia.

Hiszen a Dózsa György úti gázoló és maffiózó M. Richárd számos embertársunknak okozott szenvedést. Berki Krisztián pedig minimum a tévénézőknek, amikor herevasalással és büntetőfékezéssel borzolta az átlagmagyar idegeit. Miért kéne hát épp ezekre az emberekre pazarolni az együttérzésünket? Máris mondom.

Egyrészt, kedves kommentelők: bennetek és Berki Krisztiánban több volt a közös, mint hinnétek. Sőt! Átláttatok a szitán, hogy valójában csak egy közületek. De miért is éreztek ilyen zsigeri felháborodást, ha valaki hamis javakkal parádézik?

Mert nektek ez nem adatott meg. Ti tisztességesek voltatok - vagy legalábbis szeretnétek úgy képzelni, hogy nemet mondtatok volna minden kétes ajánlatra, amivel valójában soha nem is kínáltak meg benneteket.

Kijártátok az iskolát, szakmát szereztetek, boldogultatok annak rendje s módja szerint. Erre jön egy ilyen tagbaszakadt ogre, aki azzal virít, hogy neki látszólag mindene megvan, ami nektek nincs. Ezért utáltátok.

Csakhogy valójában neki sem volt semmije. Olyasmije végképp nem, amitől ne fosztotta volna meg a halál.

Berki Krisztián - akárcsak ti, kommentelők - egész életében azért küzdött, hogy releváns legyen, hagyjon valamiféle nyomot maga után a világban. Szeressék, gyűlöljék, vessék meg, de bármi áron szóljon nagyot a létezése!

Vajon elmegy eddig egy egészséges lelkű ember, akit nem nyomorítottak meg? Ha valakit érdekel az igazság, nézze meg, hogyan hüppög Berki Krisztián Hajdú Péter műsorában, amiért őt soha nem szerette az anyukája (ezt Pottyondy Edina anno egy bömbölő gorillával illusztrálta).

Nem, ez a csávó nem volt ekkora színész. Bátran higgyük el neki, hogy a feltűnési viszketegsége a szeretethiány talaján alakult ki. Olyannyira, hogy még ha közvetett formában is, de erre ment rá az élete.

Ha megértjük, hogy minden felhővé fújt kolosszustestben egy szégyenlős kisfiú lakik, aki azt hiszi, neki másokon túl kell teljesítenie, hogy szeressék; ha megértjük, hogy minden csillogó Bentley, trópusi nyaralás, szilikonnal bélelt barátnő és súlyos aranyékszer azt üzeni külvilág felé: “Nézd, én is értékes vagyok!” - akkor megértjük azt is, hogy ezeket az embereket utálat helyett sajnálni is lehet.

Akkor aztán József Attila két hexametere is eszünkbe juthat:

“Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”

Berki Krisztián és M. Richárd rossz stratégiát választott. Ahhoz pedig nem adatott nekik elegendő hosszúságú élet, hogy módosítsanak az irányon. Vajon megtették volna? Ezt már nem tudhatjuk meg.

A dolgokat vizsgálhatjuk folyamatukban, de talán érdemesebb az eredményük szerint. A halál mikéntje pedig átkeretezheti egy ember teljes életét. Amit tehát Berki esetében eddig komédiaként fogyasztottunk, az valójában végig a tragédia felé haladt. Aki pedig nem látja e két szerencsétlen ember végzetében a sajátját, az az én meglátásom szerint nem érti a lényeget.

Berkinek és M. Richárdnak már késő, de nekünk még nem késő jobbá válnunk. Akár éppen azáltal, hogy együttérzést mutatunk feléjük. És ez minél nezebben megy, annál jobb gyakorlat.

Mert ha tetszik, ha nem, mi is ugyanazokból a szénatomokból vagyunk összerakva. Ha felboncol a halottkém, ugyanazt találja majd bennünk is. Kétszáz év múlva pedig már arra sem fog emlékezni senki, hogy mi, ti, ők egyáltalán a világon voltunk. Nem marad belőlünk más, csak néhány egyforma csontkupac.

Ha tehát van karma, akkor úgy teszi a dolgát, hogy idővel minden különbséget elsimít. Pedig felülről nézve már most sincs köztünk különbség. Ezért alaptörvény a keresztényeknek a megbocsátás, és ezért kívánnak a buddhisták békét minden létezőnek. Szóval, én is inkább békét kívánok: a családjuknak itt, nekik pedig odaát.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: