hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Mérgesek a háziorvosok, amiért időpont és maszk nélkül mennek az emberek a rendelőbe

Azt mondják, egyre több a covidhoz hasonló tünet a betegek körében. Rengeteg a dolguk, és továbbra sem veszik át tőlük az oltásokat sem. 

Link másolása

hirdetés

Jelenleg 300 covid-fertőzöttet kórházban ápolnak, 43-an vannak lélegeztetőgépen - áll a koronavírusos esetek hivatalos, legfrissebb jelentésében.

Nógrádban találták eddig a legtöbb beteget, ezen kívül Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Somogy megyében van az átlagosnál több fertőzött.

A Szeretlek Magyarországnak egy dunántúli és egy főváros környéki rendelőből, illetve Gyöngyösről nyilatkoztak a gyanús betegekről. Mindhárom helyen azt mondták, hogy covidhoz hasonló tünetekkel jelentkeznek a páciensek, de a PCR-tesztek nagyrészt negatívak.

Volt, aki szerint a deltát esetleg nem mutatja a PCR, a tesztet is módosítani kellene a mutációkhoz, de Rusvai Miklós virológus azt mondja, nem lehet ilyen gond, inkább csak nyári nátha és allergia lehet most több.

A covidos esetek emelkedésével a rendelőkben szeretnék, ha óvatosabbak lennének a betegek.

„Időpont nélkül besétálni, főleg lázasan, náthásan vagy hasmenéstől szenvedve TILOS!”

- mondja a dunántúli orvos, aki szerint csak telefonos egyeztetés után mehetnének a betegek a rendelőbe.

hirdetés

Ő mindenkit hazaküld, aki nem egyeztetett és covid-gyanús. Szerinte sokan nem értik, hogy értük van ez a szabály.

„Mi napi két-három tesztet végzünk, de az elmúlt 3 hétben csak három covidost találtunk. Mindannyian külföldről jöttek, ők letöltötték a karantént.”

„Most más vírusok vannak, de hasonló kezdeti tünetekkel, így nagyon résen kell lenni, hogy időben megakadályozzuk a covid terjedését.”

A háziorvos elmondta, hogy az időpontkéréses rendszer miatt általában 2 beteg van a váróban, de hiába van elég helyük, gyakran egymás mellé ülnek és lehúzott maszkkal beszélgetnek.

„Belefáradok az állandó küzdelembe az ilyen emberekkel. Nem értik, hogy őket védem, amikor rájuk szólok, hogy maszkot fel, kiküldöm és visszahívom máskorra, ha köhög, ha nincs időpontja. Néha azt gondolom, fel kéne adni az egészet, jöjjenek, ahogy akarnak, rábízni mindent az oltásra, az oltatlanok vessenek magukra!”

A gyöngyösi háziorvos sem enged be mindenkit.

„Nálam ablakrendelés van, csak azt engedem be, akit meg kell vizsgálni.

Nem nyitott a váró, mert nem lehet elmagyarázni az embereknek, hogy ne üljenek egymás hegyére-hátára.”

Ő azzal küzd, hogy még a rendelő előtt is köpködött kint valaki, akit tesztelésre küldtek. Egy bácsi lázasan, köhögve ment, hogy fáj a szíve, de még maszkot sem vitt.

„Ráadtam egy maszkot, megvizsgáltam, de ha ez tömegessé válik,

ha mindenki csak bejön a rendelőbe covid-gyanúval, nem tudok annyit fertőtleníteni, hogy az biztonságos legyen.”

„Szerencsére elindultak újra a mintavételi pontok, így nem a mentősöknek kell rohanniuk tesztet csinálni, hanem elmehet a beteg, ha beküldjük a telefonos egyeztetés alapján.”

Ő örülne, ha újra elrendelnék a maszkhasználatot a boltokban, tömegközlekedési eszközökön is.

„A távolságtartást nem kellene elfelejteni. Jó lenne elkerülni a bezárásokat, és ehhez csak egy kis figyelem, szabálytartás és persze az oltások kellenek.”

Egy főváros közeli rendelő asszisztense még mindig a leterheltségre panaszkodik.

„Napi három órával nőtt a munkaidőnk. Ingyen csináljuk, másfél éve. Mi nem home office-ban dolgozunk. Majdnem minden kolléga covidos lett. Sokan ránk mérgesek, mert ha mi is elmegyünk, ellátatlan lesz egy-egy körzet” – magyarázza, mivel küzdenek.

Naponta körülbelül száz oltást kell beadniuk, négyféle vakcináról egyeztetnek, hogy ki-mikor mehet, ezen kívül van napi legalább 80 beteg, egyre több COVID-gyanús, beutalókat, recepteket, táppénzt, közgyógyászati javaslatot, igazolást, gyógyszer támogatást intéznek.

Nem kell mindig hívni a háziorvost például azért, mikor kerül fel az e-recept, nem kell a szakrendelőkbe visszamenni a leletekért, laboreredményekért, csak be kell állítani az EESZT.gov. oldalon, hogy kér a páciens értesítést receptről, beutalóról és EHR dokumentumokról e-mailben vagy sms-ben. Részletek ITT.

Az orvosok szerint gyógyszert nem az utolsó szemnél, hanem az utolsó levélnél kell kérni, hogy időben megkapja mindenki.

„És ott van a sok fekvő betegünk, akikhez mi járunk. Dolgozunk a kórház helyett is, a bezárt szakrendelők helyett is. Ez három munkahely. Legalább az oltást vennék át tőlünk. Ez azért is lenne jobb, mert egyre több a Covid-gyanús, akik megfertőzhetik a harmadik oltásért jövőket.”

- mondja az asszisztens.

Szerinte ez a helyzet nagyon mérgezi a beteg-háziorvos kapcsolatot, mindenki türelmetlen, rohamtempóban dolgoznak a rendelőben, nehéz őket telefonon elérni, és az emelkedő covid-gyanúsak mellé jön jövő hónaptól az influenza elleni oltás is.

"Oltópont vagyunk vagy egy háziorvosi rendelő? Ép ésszel nehéz felfogni, hogy lehet ezt ránk terhelni újra”

– mondja kimerülten az asszisztens.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Az alcsúti rojál vedding – megingathatja az újabb Fidesz-győzelmet a Várkonyi-Mészáros esküvő?

Hogy Gábor Zsazsától idézzünk: „Semmit sem szeretnék, csak egy kedves, törődő férfit. Olyan nagy elvárás ez egy milliárdostól?” Vélemény.
hf - szmo.hu
2021. szeptember 27.


Link másolása

hirdetés

A hétvégén összefutottam egy nénivel, aki a házunkban lakik. A szombati piacra ment, “banyatankkal”, ahogy mondani szokás. “Megyek előválasztani” – kiabálta oda nekem, meg jónéhány jövő-menő lakónak. “Azt olvastam, most megy férjhez az Andika a Lőrinchez, csak azért is ma megyek. Szimbolikusan.”

Bevallom, a “borkaizás” óta nem gondoltam, hogy ebben az országban bármi is kicsaphatja még annyira a biztosítékot, hogy az számottevően befolyásolja a választási erőviszonyokat. Az elmúlt hetekben-napokban azonban nem tudtam olyan helyre menni, ahol valamilyen formában ne ütköztem volna bele Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea esküvőjének ilyen-olyan narratívájába. A buszon, a kisboltban, a piacon, baráti beszélgetéseken, és persze a neten minden elképzelhető mennyiségben ömlenek a népi rigmusok.

“Az ország golddiggere”, “beszélő ATM”, “köszönjük, hogy fizethettük ezt a gyönyörű napot nektek” – csak néhány a leggyakrabban előforduló (és nem is a legfantáziadúsabb) fordulatok közül. Egyértelműnek tűnik, hogy ezt a frigyet bizony szájára vette a nép. Szúrja a szemeket, böki a csőröket, ráncoltatja a homlokokat, és meggyőződésem, hogy a jelenleg is zajló, ellenzéki előválasztásokon igenis alaposan megugrasztja a részvételi kedvet.

Az ősi aranyásó-motívumon kívül ugyanis van ebben a szerelemben valami mindenek fölött abszurd és irritáló, valami “kelts már fel ebből a rossz álomból” vonulat, valami etelközien, betyárosan, szalonnásan selejtes.

Sokáig gondolkoztam, miért, aztán ráébredtem: ez a házasság szimbólum. A NER szimbóluma. Esszenciaként foglalja magába mindazt, amivé ez a rendszer mára kinőtte magát. Feltételezve, hogy akár óriásit tévedhetek, és valódi, mély érzések állnak a dolog mögött (a pompás esküvői fotók alatti kommentek alapján igenis van még olyan, aki ezt elhiszi), az alcsúti rojál vedding mindent megüzen nekünk arról, hogyan is élünk mi itt.

hirdetés

Igen, egy olyan országban élünk, ahol egy hangfelvételek által bizonyítottan a magyar nyelv alapjaival is hadilábon álló, vidéki szakmunkás néhány év leforgása alatt dollármilliárdos lesz, olyannyira, hogy egy orvosdinasztiából származó, maga is orvosi diplomával rendelkező, komoly televíziós karriert befutott, csinos, negyvenes nő – akinek saját bevallása szerint elengedhetetlen egy férfiban az intelligencia – úgy dönt, végleg összeköti vele az életét. Mert hogy olyan kedves. Persze, rendben, jár vele egy kis mellékes: egy több tízmillió forintos eljegyzési gyűrű, magánrepülős luxusutazások Dubajba meg a Riviérára, milliárdos, páncélszekrényes palota a budai hegyoldalban, félmilliós esküvői cipellő (egy kezdő tanár fizetésének bő háromszorosa), posírozott lucernába pácolt homáros macaron a násznép jóllakatására. Semmi extra, amúgy is ki számolja, a lényeg az, hogy kedves.

NINCS olyan ember ma a Kárpát-medencében, aki ezt ne értené. Pegasus, Fudan, Paks kettő, autópályakoncesszió...ugyan már. Elvont dolgok, sokan még életükben nem is hallottak róla. Ezek az ügyek együtt nem ütnek akkorát, mint ez az uniós tíz-, száz- meg ezermilliárdokon hízott románc.

Mert mindenki tudja, honnan van a vőlegény csillagászati vagyona. Mindenki tudja, mitől lágyult el a szöszi, szerény és kedves, ám a televíziózásból lassan kikopó, gyermekét egyedül nevelő ara Dolce Gabbana blúzban dobogó szíve.

Mindenki tudja, miről szól ez az egész – legfeljebb abban térnek el az összeesküvés-elméletek, hogy miféle üzleti alkuk, exkluzív szállodai szobák és sötétített limuzinablakok mögött felkínált üzleti ajánlatok és tenyérbe csapások állhatnak a háttérben. Hogy ez a nagy szerelem mekkora részben tekinthető szimpla aranyásásnak, és mekkora részben valami jóval nagyobb tranzakciónak.

Tudni mindenki tudja. A kérdés már csak az, hogy ki mit AKAR tudni, meg hinni, és hogy ez mire lesz elég. Vajon rátesz-e ez a cifraságában is a legnyomorúságosabb magyar rögvalóságot megmutató frigy akkora lapáttal az emberek tűrőképességére, hogy jövőre tényleg letaszajtsák a trónról ezt a homárban fürdő putriarisztokráciát? Az elkötelezett Fidesz-hívőkkel szerintem felesleges számolni, őket egy atomháború se zökkentené ki. Az ellenzékiek épp most jelzik a szavazópultoknál, hogy ácsi van, ők már döntöttek, biztosak a dolgukban, nekik ehhez nem kell rojál vedding.

Van viszont több százezer, akár millió bizonytalan. Na, hogy ők mit gondolnak, egyelőre senki se tudja. Ahogy azt sem, hogy Magyarország jelenleg leggazdagabb, új álompárja tényleg csak arra lesz elég, hogy a teszkógazdaságoson élő jónép a nyelvét köszörülje rajta, vagy arra is, hogy felemeljék a feneküket a fotelből, és elmenjenek szavazni.

Jövő tavasszal kiderül.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Két magyarázat is lehet arra, ha tényleg Orbánék bénították meg az előválasztást

Bizonyíték híján a legvalószínűbb megoldáshoz úgy lehet eljutni, hogy feltesszük az egyszerű kérdést: kinek áll érdekében? Vélemény.

Link másolása

hirdetés

Elkezdődött az ellenzéki előválasztás. Azaz elkezdődött volna, de tíz órára összeomlott a rendszer. Az ellenzék szerint túlterheléses támadás érte a szervereket.

“...nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett” - írja az egyesült ellenzék közleménye. És ami a legdurvább: meg sem lepődik már ezen senki.

Történetesen én reggel kilenc után nem sokkal leszavaztam online. Mint kés a vajban, úgy zajlott a procedúra, a link birtokában kevesebb, mint fél perc alatt már készen is voltam. Semmi jel nem mutatott arra, hogy a rendszer alkalmatlan lenne feladatára.

Valóban elképzelhető, hogy Orbánék beavatkozzanak az előválasztásba? Ilyen durva módon? Jó ez nekik? Egyszerű, józan ésszel az első válasz az, hogy: nem, dehogy.

Mindenki rögtön rájuk gyanakodna egy ilyen támadás kapcsán, mert ugyan, ki másnak lenne érdeke ellehetetleníteni az ellenzéki előválasztást, ha nem a kormánynak? Az egy-egy szembenállás komoly esélyeket ad az ellenzéknek és ezek az esélyek annál megalapozottabbak, minél jobban mozgósít. Ha így nézzük, persze, zavarjuk jól meg, vegyük el a kedvét az ebadta ellenzéki polgárnak az egész vircsafttól!

hirdetés
Igen, egy szétzilált előválasztás gyenge legitimációt adhat az ellenzék jelöltjeinek és ezzel valóban csökkennek az esélyek. Ezzel egy a baj: egy ilyen támadás olyan ormótlan és annyira keleti módszer, hogy ez bizony visszaüt. És akkor Orbánék agresszorként megbélyegezve nagyobb veszteséget szenvednek, mint amit nyernének az egészen. Tehát, ha ezt józanul végiggondolták, bizony el sem kezdik az egészet.

Két eshetőség van, mindkettőnek, sőt a kettő kombinációjának is komoly esélye van. Az első az, hogy nincs itt már semmi józanság. Erre több jel mutat: az utóbbi időben a kormányzás már semmi másból nem áll, csak gátlástalan lenyúlások sorozatából, friss hír, hogy rémültükben most faragják törvénybe, hogy az alapítványokba áttolt egyetemek melyik évben mennyi állami juttatást kell kapjanak. Más stiklikről szó ne essék. Szóval, ahol már elmentek otthonról, ott nincs józan mérlegelés, menekülés van, szűkölés, pánik. S hát lássuk be, nem ez az első teljesen irracionális lépés a kormánytól.

A második cinikusabb: nyugodtan megtehetjük, gondolják, hiszen a nyilvánosság nagy részét úgyis blokkolni tudjuk, nem jut el ez a hír sem a bázishoz, éppen annyi embert lehet megfosztani az információktól, amennyi kell, hogy meglegyen legalább az egyszerű többség.

És ebben sajnos van igazság: ma fellapoztam a 118 milliárd adóforintunkból működtetett állami média hírportálját, a hirado.hu oldalt. A skandalum délelőtt történt, de estig egy sornyi hír sem jelentt meg. Sem az előválasztásról, sem a rendszerek összeomlásáról. És ez beszédes.

Amellett, hogy persze igazolja a fentieket, félig-meddig beismerés is: propagandazsempontból micsoda ziccert hagynak ki! Az ellenzék annyira alkalmatlan, hogy egy nyamvadt előválasztást sem tudnak menedzselni. Hogy akarnak egy egész országot! De ugye inkább hallgatás van, konokul. Mert ha hírré válna a csíny, akkor mégiscsak befészkelné a valódi információktól gondosan óvott fejekbe a kétely: hát ez hogy? Mégis, kinek az érdeke ez az egész?

És igen, ez a kérdés. Bizonyíték természetesen nincsen. Ha lesz is, sokára. De a történettudomány művelőitől tudjuk, hogy sok esetben, bizonyosság híján a legvalószínűbb megoldáshoz így lehet eljutni, hogy feltesszük az egyszerű kérdést: cui prodest? Kinek áll érdekében?

Az persze lehet, hogy ha egyszer ki is derül, honnan érték a támadások a szervereket, más, baráti országok irányából azonosítják a támadást. Kiszervezték. Ezt is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Az utcán áll a sor Esztergomban, egy virágboltból lett mentőszolgálatos Covid-tesztpont előtt

Sokkal inkább India ez, mint egy európai város - mondja a várakozók egyike, aki egy órát ácsorgott a forgalmas utcán. A mentők szerint jobb a szabadtéri várakozás, bár tudják, nem kényelmes.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. szeptember 17.


Link másolása

hirdetés

Egykori virágboltból lett hivatalos, mentőszolgálati Covid-tesztpont Esztergomban, a Kossuth utcában. Az aprócska üzlet ajtaja körül még kint van a bolt neve, és nagybetűkkel az is, hogy nyitva. Az ablakon meg egy megfakult A4-es papír, miszerint itt nem azt várják, aki csokrot szeretne, hanem azt, aki bizonyosságot, hogy megkapta-e a koronavírust.

Schiller-Kertész Tamás azt mondja, már másodszor jár itt. Amikor először jött, akkor csak a belépésre emlékezett, kifelé már nem tudja, mi történt, egészen addig, amíg fel nem ébredt a kórházban.

A 60 éves testnevelőtanár 3 hónapig volt kórházban, 5 hétig intenzíven, 17 napig lélegeztetőgépen, egy hónapig rehabilitáción.

„Nagyon küzdöttek értem. Igazán kedves emberek ápoltak. Magam sem tudom kik, csak a szemüket láttam a beöltözött egészségügyieknek. Hálás vagyok nekik” - mondja.

Decemberben kapta el a koronavírust, februárban még csak járókerettel tudott járni. Aztán nekivágott az Esztergom melleti hegynek, a napi sétákkal visszatornázta magát majdnem a régi formába. Két oltást is kapott, viszont post-Coviddal azóta is küzd.

"A tüdő hirtelen megterhelését nem bírom. A fibrózis nem gyógyítható."

hirdetés

A múlt héten még csak három napja dolgozott, amikor allergiás tünetek jelentkeztek nála. Orrdugulás, tüsszögés, könnyezés, aztán lázas lett. Úgy hallotta, hogy ez a delta variánst jelezheti. Felhívta a háziorvosát.

„Először csak a nővérnek mondtam el, mi a baj. Mire újra hívtam, már regisztrált az orvos tesztre, gyógyszert is felírt. Ő mindent tud rólam, a betegségeimről, mindig szakszerűen áll a rendelkezésemre. Azt mondta, maradjak otthon, értesít majd a mentő, mikor lesz mintavétel. Péntek este hívott az OMSZ, hogy nem jönnek, hanem menjek a tesztpontra hétfőn.”

Ő délelőtt 10-re ment. Negyed 12-kor került sorra.

Lefotózta, hogy heten álltak épp az utcán, egy férfi az épület aljához vackolt be. Megkérdezte lefotózhatja-e. A válasz az volt, persze és küldje el mindenhova, „hadd lássa mindenki, milyen gyalázat ez.”

Odabentről egyetlen széket tudtak kiadni a kint várakozóknak, de az egy másik embernek jutott.

A lepusztult, üres virágboltban egyetlen férfi dolgozott egy íróasztalnál. Ő végezte a teszteket és az adminisztrációt is. Egy ember tesztelése 5-10 perc lehet Tamás szerint. Egy nap 50 tesztet csinált.

„Kérdezte, hogy zúgolódnak-e az emberek odakint? Persze, hogy zúgolódnak” – válaszolta Tamás.

Zúgolódnak, mert sokat kell várni. A Covid-gyanús emberek alapvetően maszkban vannak, de Tamás szerint a hosszú várakozás miatt előkerülnek a cigik is, és ilyenkor lekerül a maszk. Egy forgalmas utcán állnak, ahol megvan a veszély, hogy az arra járókat is megfertőzik. Akik elfáradnak, nem tehetnek mást, a földre ülnek. A mentős bentről kiabálja ki a nevet, de a sorban állók gyakran nem hallják az autóktól, épp kit szólítanak. Viszont ha gyerekkel jön valaki, azonnal előre veszik.

„Ez természetes, én is így csinálnám. Csak ha csúszás van az előre kapott időponthoz képest, akkor is kiszólhatnának, hogy menjen haza pár ember és jöjjön vissza egy óra múlva.”

Tamás azt mondja, kézmosást, kesztyűcserét sem látott. Persze lehet, hogy ez akkor történt, amikor nem ő volt bent, mégis fél, nehogy gond legyen a higiéniával.

Az esztergomi tesztelés sokkal inkább India, mint egy európai város.”

- összegzi tapasztalatait.

Sem a tesztelésre beutaló háziorvost, sem a teszteket végző mentőst nem hibáztatja, de úgy látja, valaki nem gondolta végig a következményeit annak, ha ilyen körülmények közt létesítenek tesztpontot.

Megkerestük az ügyben az Országos Mentőszolgálatot is. Azt írták, az elmúlt napokban jelentősen megemelkedett a háziorvosok által leadott mintavételi megrendelések száma. Bárki megvárhatja otthon a mentős mintavételt vagy előre egyeztetett időpontban felkereshet egy mintavételi pontot.

Szerintük a mintavétel Esztergomban is a szakmai protokollnak, eljárásrendnek megfelelően történik. A tevékenységhez az önkormányzat biztosította számukra a helyiséget. Hozzátették,

„az épületen kívüli, illetve távolságtartó várakozás járványügyi szempontból jó megoldás, de a várakozóknak kevesebb kényelmet biztosít.”

Azt ígérték, ezután is igyekeznek a mintavételt a lehető leggyorsabban (lehetőleg 48 órán belül) megszervezni és elvégezni, de fontos tudni, hogy a járványügyi mintavétel nem sürgősségi beavatkozás, hiszen a beteg ellátása és gyógyítása a panaszok, a tünetek, az aktuális egészségi állapot alapján megtörténik.

„Az Országos Mentőszolgálat mindent megtett és megtesz annak érdekében, hogy az érintettek a mintavétel során a lehető legkevesebb kellemetlenséget szenvedjék el, ehhez az állampolgárok részéről is lehetőség szerinti türelmet, és együttműködést kérünk.”

Végül arról írtak, hogy a mintavételi tevékenységet továbbra is az alaptevékenységen felül, attól elválasztva, önálló logisztikával és a rendelkezésre álló többletkapacitással végzik, és a kapacitást folyamatosan erősítik.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Percekkel a robbantást megelőzően húztak ki egy szennyvízzel teli csatornából” – horrorfilmbe illő módon sikerült kimenekülnie egy afgán családnak

„Beszálltunk a repülőgépbe, de a szívünk kint maradt. Az a rengeteg ember, nő és gyerek, mind azért voltak ott, hogy megmentsék őket a táliboktól” - emlékezett vissza a 20 éves nő.

Link másolása

hirdetés

Anyjával és nővérével együtt sikerült elmenekülnie az országból egy afgán aktivistának, aki a Mirrornak beszélt arról, hogy nagyon kevésen múlt, hogy élve be tudtak jutni a kabuli repülőtérre.

A női jovédő Zahra Nazarit elmondása szerint percekkel azelőtt húzta ki egy szennyvízzel teli csatornából egy amerikai katona, hogy az öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. A merényletben több mint száz afgán civil és amerikai katona vesztette életét.

A kabuli repülőtér előtt Zahra és családja szemtanúi voltak agyontaposott embereknek, kiszáradás miatt haldokló nőknek és gyerekeknek, valamint a tálib katonák által elkövetett atrocitásoknak.

A 20 éves nő élete legszörnyűbb élményeként emlékszik vissza a történtekre. "Csak a csodának köszönhetjük, hogy itt vagyunk. Meg kellett volna halnunk a többi emberrel együtt a repülőtéren" - mondta.

Életben vagyok, de a szívem meghalt ott. Amikor a gép felszállt, a repülőn mindenki sírni kezdett, az afgán emberekért és az amerikai katonákért, akik meghaltak. Borzasztó volt

- emlékezett vissza.

hirdetés

Zahra és családja az Egyesült Államokban kezdhet új életet. Afgaisztánban egy Kabultól 160 kilométerre fekvő városban éltek, gyermekkorában négy nagybátyját és féltestvérét is elvesztette egy tálib merényletben.

A városban édesanyja volt az első nő, aki boltot nyitott, ahol kézműves termékeket, szőnyegeket és ruhákat árult. Zahra még iskolás korában átvette az üzlet vezetését, miután anyja másik vállalkozásba kezdett. Húga, Fatima Afganisztán első profi női síelője lett.

A tálibok nem nézték jó szemmel a család tevékenységét, egy alkalommal bombát is robbantottak a családi bolt előtt. Miután a tálibok idén elfoglalták a városukat, a család elmenekült, és napokig bujkáltak a hegyekben, élelem és víz nélkül.

A Mirror közbenjárásával sikerült amerikai útlevelet szerezniük, ezt követően indultak el a reptérre. "Minden kapun megpróbáltunk bejutni a repülőtérre, de nem tudtunk, éjszakákon és napokon át próbálkoztunk" - emlékezett vissza Zahra.

Végül egy szennyvízzel teli csatornán keresztül tudtak eljutni az egyik kapuig. "Férfiak eltaposták az anyámat, akit alig tudtunk megmenteni. Más nők, gyerekek meghaltak, szét volt zúzódva a testük. Órákat töltöttünk el az iszapban" - mondta.

Végül egy amerikai katona húzta ki őket a csatornából. Harminc perccel később, amikor Zahra és a családja a repülőgép felé sétáltak, a bomba felrobbant, pontosan ott, ahol korábban ők is várakoztak.

"Hatalmas robbanás történt, hallottuk, ahogy az emberek sikoltoztak. Nagyon féltünk és sírtunk. Beszálltunk a repülőgépbe, de a szívünk kint maradt. Az a rengeteg ember, nő és gyerek, mind azért voltak ott, hogy megmentsék őket a táliboktól" - mondta.

A család jelenleg egy amerikai menekülttáborban várja a menedékkérelmük elbírálását. Zahra izgatott, hogy megmenekült, de közben gondolatai az Afganisztánban, a tálibok uralma alatt rekedtek körül járnak, aggódik értük, a hozzá hasonló aktivistákért, nőkért, akikre most nehéz időszak vár.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: