HÍREK
A Rovatból

Mercedesre, karórákra és luxusutazásokra költötte a közpénzt egy önkormányzati cég vezetője

A Sport Kft. a II. kerület sportszakmai feladataiért felelt, a költései jelentős részének azonban semmi köze nem volt az utánpótlás-neveléshez. A rendőrség hűtlen kezelés miatt nyomoz.


A II. kerület korábbi, a fideszes Láng Zsolt vezette képviselő-testülete 2015. április 1-jén hozta létre a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft.-t (Sport Kft.), és a korábbi vízilabdázó Becsey Pétert nevezte ki ügyvezetőnek. A kft. a kerületi sportszakmai – elsősorban a diák- és szabadidősporthoz kötött – feladatainak ellátásáért felel. Az lehet tudni, hogy a Sport Kft. évente mennyi taót és mennyi önkormányzati támogatást kapott, az viszont nem egyértelmű, hogy az egyes kiadásait melyikből fedezte. Az önkormányzat jelenlegi vezetése szerint ennek az az oka, hogy az elszámolást nem igénylő tao-kiadásokról az előző ügyvezető nem vezetett nyilvántartást.

A 24.hu birtokába került egy 38 oldalas független könyvvizsgálói jelentés és más dokumentumok szerint viszont

a Sport Kft. költései jelentős részének semmi köze sem volt az utánpótlás-neveléshez, a számlák sokkal inkább luxuskiadásokara utalnak, és ahhoz a felnőtt férfi csapatot működtető OSC Vízilabda Sport Kft.-hez kapcsolódnak, melynek tulajdonosa és ügyvezetője Konrád Mária, Becsey Péter párja.

A könyvvizsgálói jelentés a bemutatott „gazdasági események” 82 százalékát nem fogadta el, így például

  • a volt ügyvezető, Becsey Péter utazásainak költségeit,
  • a magáncélúnak vélelmezhető kifizetéseket,
  • az edzőtáborozáshoz kapcsolódó számlákat,
  • luxuscikkek beszerzését,
  • a Sport Kft. és az OSC közötti „gazdasági eseményeket”,
  • valamint a játékvezetők Ritz-Carlton szállodai számláit és a bíróknak történő kifizetéseket.

    A jelentésből jó néhány luxuskiadásra is fény derült.

    Egy 2017-es számla szerint Becsey Péter Athénba utazott, ahol 1 millió 66 ezer forint költséget terhelt egy szobáért a Sport Kft.-re.

    A vizsgálat szerint ez gyaníthatóan magánút volt, mivel nem derült ki, hogy Becsey miért utazott oda.

    A luxusruhákat áruló Burberry üzleteiben többször is vásároltak. Egyszer a kiküldetési rendelvényben ez a számla 1 631 268 forint értékben szerepel, és mint reprezentációs kiadást tüntették fel. Arra vonatkozóan nincs információ, hogy pontosan mit, kinek és miért vásároltak a Sport Kft. képviseletében.

    Egy újabb kiküldetési rendelvény szerint az ügyvezető öt másik ember társaságában Barcelonában járt, ahol ötcsillagos szállodában szálltak meg. Az utazás hivatalos célja nem ismert, a szállodai számla nagyjából kétmillió forint volt, a repülőjegyek pedig 1,1 millió forintba kerültek, és még öt jegyet is vettek a Barcelona–Valencia futballmeccsre, fejenként 75 ezer forintért.

    Ráadásul nemcsak a könyvvizsgálói jelentésben találtak luxuskiadásokat, hanem az önkormányzat oldalán fellelhető dokumentumokban is. A 2018-as beszámoló szerint

    az önkormányzati cég vásárolt egy új, közel 25 millió forintos Mercedes-Benz V-osztályt.

    A II. kerületi önkormányzat szerint az autót 2019. október 18-án (vagyis az önkormányzati választás után öt nappal, de még az átadás-átvétel előtt) a Sport Kft. eladta az OSC Vízilabda Sportegyesületnek bruttó 21 millió 800 ezer forintért.

    Őrsi Gergely MSZP-s polgármester és csapata az átadás-átvétel után készült leltár során bukkant rá tucatnyi olyan tételre, melyek papíron ugyan a Sport Kft. tulajdonaként voltak feltüntetve, de nem álltak a cég rendelkezésére. Utána ügyvédi felszólítással kérték vissza a leltárban szereplő tárgyakat: voltak, amiket megkaptak, de jó néhány sporteszköz – így például a pályakötélzet és a cserepad – még mindig nem került vissza az önkormányzathoz. Egyes dolgokat sérülten, többet használhatatlanul kaptak vissza.

    Egy teljes fitneszterem-felszerelés is szerepelt a leltárban, ezeket is felszólításra vitték vissza Becseyék. Utóbbit bár elvileg utánpótláskorú gyerekek fejlesztésére vásárolták, utánpótláskorúak nem használhatják.

    Őrsiék számítása szerint körülbelül 450 millió forint közpénzt költött el a II. kerületi önkormányzat cége az előző vezetés idején utazásokra, hotelszámlákra és méregdrága luxuscikkekre.

    Az ügy kirobbanását követően az önkormányzat feljelentést tett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást. A rendőrség a 24.hu-nak azt írta, hogy gyanúsítotti kihallgatás még nem történt az ügyben.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Lannert Judit: Nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
    Az oktatási miniszter egy interjúban beszélt az állami és egyházi iskolák párhuzamos finanszírozásának problémájáról. A tárcavezető szerint a kormányzat egyeztetni fog az egyházakkal a hálózat racionalizálásáról.


    Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Qubitnek adott interjújában arról beszélt, hogy az első száz napban a kormányzat célja a pedagógusok és az iskolai légkör megnyugtatása. „Azt remélem, hogy egy kicsit megnyugodnak a pedagógusok, és ettől kicsit nyugodtabb lesz az iskolai hangulat is. Tényleg azt gondolom, hogy ez nagyon fontos” – fogalmazott a tárcavezető.

    Ennek érdekében több, azonnali hatállyal bevezetendő intézkedést is bejelentett.

    „Például a kompetenciamérés-cunamit leállítjuk, a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét megszüntetjük. Minden, ami túl sok adminisztrációval jár, azon változtatunk, és a sztrájkjogokat visszaállítjuk” – sorolta Lannert.

    A tanárok mindennapi munkáját érintő könnyítések mellett a kormány az oktatás egyik legfontosabb eszközéhez, a tankönyvekhez is hozzányúl. A miniszter lépéseket ígért a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé, és jelezte, hogy felülvizsgálják a korábbi kormánytól megörökölt, áprilisban kötött szerződést, amelyet az állami tankönyvellátó, a KELLO írt alá.

    A Nemzeti alaptanterv átalakítása hosszabb folyamat lesz, de az új irány már körvonalazódik: az új tartalmak integráltabban jelennének meg. Lannert Judit szerint be kellene emelni az állampolgári ismereteket, az egészséges életre nevelést, a pénzügyi ismereteket és a médiaműveltséget is.

    A miniszter a tanítási módszerek rugalmasságát is szorgalmazza, példaként említette, hogy a kis alsósok, ha elfáradnak, kimehessenek az udvarra játszani, vagy akár az erdőben is lehessen órát tartani.

    A helyi szintű rugalmasság megteremtéséhez azonban a központi irányítás átalakítása is szükséges. A miniszter bejelentette a Klebelsberg Központ és a tankerületek teljes átvilágítását, ami akár azonnali személyi következményekkel is járhat.

    Az állami fenntartású intézményrendszer átvilágításával párhuzamosan a kormány az egyházi iskolák helyzetét is napirendre tűzi, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket kezdeményeznek, a miniszter ezzel összefüggésben fogalmazott úgy: „az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára”.

    via Telex


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott
    Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalására reagált, amely a szerető család fontosságát hangsúlyozta.


    A hétfői parlamenti ülésen a gyermekvédelem reformjáról beszélt Magyar Péter miniszterelnök, aki a bicskei és a Szőlő utcai intézményekben feltárt súlyos visszaélések után azonnali lépéseket ígért. A kormányfő hangsúlyozta a gyerekek mielőbbi családi elhelyezésének elsődlegességét, és egy ponton az érvelése középpontjába a „szerető család” elvét állította, jelezve, hogy a gyermek érdeke mindenek felett áll.

    Erre a felszólalásra reagált kedden egy Facebook-posztban Hodász András, influenszer és egykori pap.

    Bejegyzését egy hat évvel ezelőtti fotó bemutatásával indította, amely egy 777Offline eseményen készült, ahol a meleg párok örökbefogadási jogairól vitatkoztak.

    Felidézte, akkor még amellett érvelt, hogy egy árva gyereknek jobb állami gondozásba kerülnie, mint egy meleg párnál felnőnie.

    „Mondtam ezt azért, mert akkor úgy gondoltam, hogy a hitbeli meggyőződésem ezt kívánja tőlem, és nem vettem kellően figyelembe a rendelkezésre álló tudományos és emberi tapasztalatokat” – írta.

    Hodász azt is elismerte, hogy talán a túlbuzgósága és az a tévhit mondatta vele, hogy a szülők szexuális orientációja meghatározza a gyerekét. Mindezt annak ellenére tette, hogy az Egyháznak nincs erre vonatkozó normatív tanítása.

    Majd a posztot az alsó, a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásán készült képpel folytatta, és azt írja, hogy mára a kormányfő üzenetével azonosul.

    „Azt mondta, hogy egy gyereknek elsősorban szerető családra van szüksége. Ma már vele értek egyet, és bánom, amit 18-ban mondtam.”

    Azt is kifejtette, hogy nemcsak a bicskei és a Szőlő utcai botrányok miatt változott meg a véleménye, hanem azért is, mert azóta sok meleg párral találkozott, akik nagy szeretetben nevelik a gyerekeiket. Hozzátette, a tudományos kutatások is ezt támasztják alá, és ma már teológiailag sem látja indokolhatónak a korábbi álláspontját. Hodász azzal zárta sorait, hogy jó látni, minden jel szerint ezen a téren is változások lesznek idehaza.

    Hodász Andrást 2022-ben saját kérésére mentették fel a papi szolgálat alól, miután nyilvánosságra hozta, hogy gyermekkorában őt is molesztálta egy pap. Azóta a gyermekvédelem ügyének egyik aktív szószólója lett.

    Hétfőn a parlamentben éles vita alakult ki, miután az ellenzéki Rétvári Bence a kormány álláspontját próbálta megtudni a melegházasság és a meleg párok örökbefogadásának kérdésében. A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy szerinte mindez csak terelés, és a Fidesz-KDNP nem az emberek valódi problémáival foglalkozik, majd feltette a kérdést, hol lenne jobb helyen egy gyerek: meleg pároknál, vagy drogkartelleknél és emberkereskedőknél?

    Magyar kedden az álláspontját valamelyest árnyalta a kérdésben, azt mondta, hogy a melegházasság- és örökbefogadás-kérdést a magyar társadalomnak kell eldöntenie, és nem a miniszterelnöknek.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a mentők új szóvivőjét
    Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A szervezet közleménye szerint a váltás a megújulási folyamat része, Győrfi Pál pedig a mentőszolgálat kötelékében marad.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2026. június 09.



    Új korszak kezdődött az Országos Mentőszolgálat kommunikációjában: kedden bejelentették, hogy hosszú évek után már nem Győrfi Pál a szervezet szóvivője. A feladatot Szűcs Brigitta mentőtiszt vette át, miközben Győrfi a szervezet kötelékében marad. A döntést Constantinovits Miklós megbízott főigazgató hozta meg, a lépést pedig a szervezet megújulási folyamatának fontos állomásaként kommunikálták – írta az Index.

    „Az Országos Mentőszolgálat a megújulás időszakát éli” – közölte a szervezet a hivatalos oldalán.

    A közleményben kitértek a leköszönő szóvivőre is, akinek megköszönték az eddigi munkáját, és jelezték, hogy Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad.

    Győrfi Pál is üzent a nyilvánosságnak, bemutatva utódját.

    „Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – búcsúzott a pozíciótól.

    Az új szóvivő, Szűcs Brigitta komoly szakmai háttérrel érkezik a pozícióba. 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott a mentőszolgálathoz. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett.

    A terepmunka mellett a háttérfeladatokból is kivette a részét: a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogadott, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és a bajtársak továbbképzését is támogatta. Szakmai elhivatottságát mutatja, hogy idén a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének is tagja, és jelenleg egyetemi mesterképzésre készül.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál a népszerű fogyókúrás szerek miatt
    A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet különösen a kisvállalkozásokat sújtja, akik a készletekért küzdenek, és gyakran dupla árat fizetnek az alapanyagért.


    A tejsavófehérje ára az ötszörösére drágult, és egyes beszállítók már az év végéig kifogytak a készletekből, miután a fogyókúrás gyógyszerek és a fehérjedús étrendek iránti globális kereslet az egekbe lökte az igényeket. A piacot olyan nyomás alá helyezte a helyzet, hogy több gyártó kénytelen olcsóbb keverékeket használni.

    A 80%-os koncentrációjú tejsavófehérje tonnánkénti ára a 2023. júniusi 4302 fontról idén júniusra 23 751 fontra nőtt – írja a The Guardian. Északnyugat-Európában az élelmiszeripari minőségű savópor ára tonnánként 1700 eurót közelíti, ami történelmi csúcsnak számít, az év eleje óta pedig több mint 50 százalékkal emelkedett.

    A helyzetet súlyosbítja, hogy több beszállító már a teljes évre eladta a készleteit, egy gyártó pedig a nyár után várhatóan leállítja az egyik népszerű, 34%-os koncentrátum előállítását.

    A robbanásszerű kereslet egyik fő motorja a GLP-1 típusú, Mounjaróhoz hasonló gyógyszerek terjedése. Mivel ezek a szerek csökkentik az étvágyat, az orvosok gyakran javasolnak megnövelt fehérjebevitelt az izomtömeg megőrzése érdekében.

    Erika Tamayo, a Hermosa fehérjemárka alapítója szerint amint a GLP-1 készítmények népszerűek lettek, az emberek rájöttek a fehérje fontosságára. „Aztán a nagy szupermarketekben rengeteg termékhez kezdtek tejsavófehérjét adni – a popcornhoz, a chipsekhez, még a fehérjés fánkokhoz is. Mostanra szinte minden tartalmaz fehérjét, mert a diéták kerültek a fókuszba” – tette hozzá.

    A kínálat azonban nem tud lépést tartani, mivel a tejsavófehérje a sajtkészítés mellékterméke, így a mennyisége a sajtpiac alakulásától függ.

    A kialakult hiány miatt a kisvállalkozások különösen nehéz helyzetbe kerültek. Tamayo tapasztalatai szerint az elmúlt két évben negyedévről negyedévre nőttek az árak, a nagyobb cégek pedig könnyebben elnyelik a drágulást, miközben piaci részesedést szereznek.

    „Tudunk ugyan fehérjét beszerezni, de a múlt negyedévhez képest dupla áron vásárolunk. Még van készletünk az előző rendelésből, és ezt nem azonnal hárítjuk át az ügyfeleinkre, de egy ponton muszáj lesz” – mondta.

    A piac ugyanakkor reagál a kihívásokra. Jasper Endlich, a Vesper nevű piaci elemző platform munkatársa szerint bár egyértelmű a hiány, a megoldások már látszanak.

    „A jó hír, hogy a piac reagál… Új üzemek nyílnak… Ahol korábban csak tejsavófehérjét tartalmaztak a termékek, ott most egyesek kisebb mennyiségű tejfehérjével kevert keverékeket használnak. Az összes fehérjetartalom nagyjából hasonló marad, miközben az összetevők költsége akár a felére vagy a harmadára is csökkenhet” – magyarázta az elemző.

    A globális trendre Magyarországon is van már válasz: Szekszárdon a Tolnatej egy 26,1 millió eurós beruházás keretében épít új, automatizált tejsavófehérje-feldolgozó üzemet – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk