Menekülnek a tanárok, amikor elérik a nyugdíjkorhatárt
Nem tudom, mit csinálnék otthon
Kik tanítanak akkor mégis a nyugdíjaskorúak közül? Azok, akik a legmotiváltabbak, akik mindig is aktív, pörgős életet éltek, képtelenek otthon ülni, esetleg még unokájuk sincs, akire vigyázni kellene. Bemutatunk négy olyan tanárt, akik nagyjából ezen feltételek mindegyikének megfelelnek.
Göbölyös Hideg Edit - Fotó: Hajdú D. András
Göbölyös Hideg Edit is egy olyan tanár, aki nem csak pedagógus, de a hátán vitte az iskolát különböző pályázatokkal, programok szervezésével, tanításon kívüli munkáival. A 65 éves testnevelő tanár az Emmi engedélyével tanít továbbra is teljes állásban az Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában. Másfél évvel ezelőtt mehetett volna nyugdíjba, de a tanítás szeretete mellett több oka is volt maradni.
"Nem akartam elmenni, teljesen depressziós voltam miatta, mert úgy éreztem, hogy még bírom egyrészt fizikailag, másrészt meg a gyerekeim felnőttek és külföldön élnek, a férjem pedig szintén dolgozik. Az igazgatónő is pánikban volt, hogy abba kell hagynom a tanítást, mert ő is azt gondolja, hogy ha én nem vagyok ott, akkor nem működik az iskola. Én úgy vagyok vele, hogy ha nem én tanítok, akkor mi lesz az iskolával? Persze ez nem igaz, mert majd csak lesz valami, de szerintem addig kell tanítanom, amíg ezt gondolom"
– mondta.
Amikor elérte a nyugdíjkorhatárt, az igazgatónővel együtt kérvényt nyújtottak be az Emminek, hogy teljes állásban, a nyugdíjáról lemondva tovább dolgozhasson. A minisztérium öt hónap alatt bírálta el a kérésüket, addig mindketten izgultak, mert ő volt az a pedagógus az iskolában, aki mindenféle sporteseményt megszervezett, pályázatokat írt, versenyezni vitte a gyerekeket.
Fotó: Hajdú D. András
Edit szerint azért nem égett még ki, mert csak 27 éve tanít, ugyanis a karrierjét NBI-es kosarasként kezdte, csak később lett tanár. Úgy érzi, az, hogy még most játszik senior egyesületében, sokat segít abban, hogy aktív tudjon maradni, és még mindig tanítson. Ugyan a pályázatírásból és a diáksportkör vezetéséből már lejjebb adott, éppen az interjúnk előtt egy nappal ért haza egy egyhetes sporttáborból diákjaival, amit ő szervezett. Azt mondja, hogy a következő évet még biztosan végigcsinálja, de az megnyugvást ad neki, hogy a szerződésében benne van, bármikor meggondolhatja magát, és elmehet nyugdíjba.
Ő viszont az egyetlen a tantesületben, aki hajlandó volt nyugdíj mellett tanítani, és még az ismerettségi körében sincs példa hasonlóra.
"Rengeteg olyan tanárt ismerek, akik alig várják, hogy elmenjenek nyugdíjba. Engem néznek hülyének, hogy még tanítok, de persze nem mondják ki, csak néznek rám, hogy de hát miért?”.
Edit iskolájából jelenleg három pedagógus hiányzik, miután több kolléga szülési szabadságra ment - Fotó: Hajdú D. András
Szintén nagyon aktív életet él egy, a neve elhallgatását kérő informatikatanár, aki egy Pest megyei elektronikai iskolában nyugdíjas óraadóként dolgozik heti 10 órában. A férfi most januárban, 64 évesen érte el a nyugdíjkorhatárt, de nem is volt számára kérdés, hogy akar-e tovább tanítani vagy sem. Korábban kutatóként dolgozott, aztán fizikatanár lett, de a versenyszférában nagy cégeknél is megfordult, a mostani iskolájában pedig hét éve tanít. A munkája mellett jelenleg is nagyon aktív életet él, versenytáncol, programokat ír, most pedig hobbiból egy rádiócsatornát szeretne indítani.
"Én soha életemben nem unatkoztam, meg nem aludtam délután. Én ezeket nem tudtam csinálni. Nekem a diákok a motivációm, az a sok visszajelzés, amit kapok tőlük, akár mostani, akár régi diákoktól” – magyarázta.
Pedig az informatikatanár még csak nem is elitiskolában tanít, diákjai nagyjából mind problémás, ahogy ő fogalmaz, nehéz gyerekek, akikkel mégis mindig könnyen szót értett. A munkája nemcsak a tanításra szűkül, rengeteget beszélget a diákjaival az órán kívül, sokszor kérnek tőle tanácsot. Azt mondta, ha a gyerekek érzik, hogy foglalkoznak velük, akkor nagyobb kedvvel is csinálják a kiszabott feladatokat.
Abban, hogy még mindig dolgozik, állítása szerint semmilyen szerepet nem játszik az a plusz fizetés, amit az óraadással kap, ugyanis alapvetően nem szorul rá. Tehát tényleg csak a gyerekek miatt van a pályán, és ott is marad, ameddig bírja.
Régen kímélték az idősebb tanárokat
A motiváció és tanítás szeretete családi vonásnak látszik a Belos családban, ahol sem a 60 éves Belos Ibolya, sem pedig a nővére, Göblyösné Belos Zsófia nem égett ki 40 évnyi tanítás után sem. Ibolya éppen ebben a tanévben határozta el, hogy 40 év szolgálati idő után (ami után a törvény szerint választható lenne, hogy elmegy-e nyugdíjba vagy tovább dolgozik) inkább marad tanítónő a Dr. Béres József Általános Iskolában, míg nővére ugyan már ténylegesen elment nyugdíjba, óraadó alsós tanítónőként két iskolába is visszahívták néhány hónapra helyettesíteni.
A két tanítónőt nem lehet lassúsággal vádolni, mindketten élénken, energikusan mesélnek a tanítás mikéntjéről, néha egymás szavába vágva, vitába bonyolódva. Állításuk szerint egyikük sem fáradt bele a tanításba, és képtelenek lennének nyugdíjas éveiket otthon ülve tölteni.
A hatvanéves Ibolyát nagyon bosszantja a jelenlegi oktatási rendszer, szerinte a tanárok végigasszisztálják, ahogy az iskola tönkreteszi a diákok gyerekkorát. Őt az motiválja, hogy amikor bemegy a gyerekek közé, megpróbálja egy jó értékrendbe, irányba terelni őket, ami, ha nem is rögtön, de a negyedik év végére mindig sikerülni szokott, ez pedig hatalmas erőt ad neki.
A nővére közbeszúrja, hogy mindenki nagyon elismeri az iskolában, és még a legrosszabb magatartású osztályból is képes egy “csodaosztályt” faragni. Fogalma sincs, hogy mit csinálna, ha nem dolgozna, szerinte addig kell csinálnia, amíg nincs ötlete arra, hogy mi lesz a nyugdíjas évei alatt, mert otthon ülni biztosan nem fog.
Ugyanezzel a mentalitással indult neki a nővére is, Zsófia, aki hat évvel ezelőtt, a korábbi korhatár szerint ment nyugdíjba, részben azért, mert megszűnt alatta a Csobánkai Általános Iskola, ahol 39 éven keresztül tanította az alsósokat. Abban az időben kimondottan örült annak, hogy közelít a nyugdíjhoz, mert az utolsó évet már egyáltalán nem élvezte, miután az iskolában ellehetetlenedett a munkája.
A nyugdíj első évében édesanyját ápolta otthon, ám halála után hirtelen üresnek érezte az életét. Körbejárta a környékbeli iskolákat, és jelezte, hogy ha óraadó tanítóra lenne szükség, akkor ő szívesen elvállalná. Így került a pomázi általános iskolába is, ahol csak két hónapig helyettesített. Idén azonban az újrainduló régi iskolájába, Csobánkára hívták vissza öt nyugdíjas év után, miután az ottani tanítónő év közben távozott.
"Én azt nagyon nagyon élveztem. Amikor visszamentem, tulajdonképpen a volt tanítványaim gyerekei és unokái jártak oda, és nagy szeretettel fogadtak”
– emlékezett vissza mosolyogva.
A novembertől áprilisig tartó időszakban, heti tíz órát dolgozott megbízásos szerződéssel, három napot egy héten, ő csinálta a napköziket. Bár anyagilag is motiválta a tanítás, meglepődött, amikor kiderült, hogy a fizetése bruttó 3000 forint/óra, amiből nem csak az SZJA-t vonják, hanem az összes egyéb járulékokat is. Ennek ellenére, ha most felkérné valamelyik iskola, szívesen menne még 10 órában tanítani, de jelenleg sem otthon ül: önkéntesként a szentendrei ortodox templomban fogadja a turistákat heti hat napon. A lánya külföldön orvos, unokája pedig nincs, akire vigyázni kellene.
Mindkét testvér azon a véleményen van, hogy a tanárok egyáltalán nem motiváltak, hogy tovább maradjnak, mert az iskolák ugyanúgy használják őket, mint a fiatal pedagógusokat.
"Mikor mi voltunk az ifjabb korosztály, akkor az idősebbeket kímélték. Ha volt nyári tábor, nem volt kérdés, hogy fiatal pedagógusként szeretnél-e menni. Most meg eljutottunk oda, hogy nem kímélnek. Amikor mi voltunk gyerekek, akkor a tanító állás egy nyugis állás volt. Most téged is pörgetnek, és neked is pörgetned kell az intézményt, mert megy a verseny, közben meg tönkremész” – magyarázta Ibolya.
