hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Ha a melegek a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat kapnak, akkor nem melegből lesz több, hanem boldog emberből

Szerzőnk szerint nemhogy nem pedofilellenes, de még csak nem is kizárólag melegellenes a kedden a Parlament által elfogadott törvény. Publicisztikájában arra próbál rávilágítani, hogy miért tartja emberellenesnek az új szabályozást, és hogy miért érint ez többeket, mint a szexuális kisebbségek csoportjait.

Link másolása

hirdetés

Egy történetet mesélnék el úgy 15 évvel ezelőttről. Egy kedves ismerősöm épp hazatért Torontóból, ahol egy melegfelvonuláson kapott apróságot mutatott meg nekem. Mivel abban az évben (is) itthon komolyabb atrocitások mellett zajlott a budapesti Pride-felvonulás, megkérdeztem, vajon Kanadában hogyan állnak ehhez az ellenzők. Mint kiderült Torontóban egy keresztény közösség éppen közös imát szervezett a mássággal élők lelki üdvéért, ahova mindenkit vártak egy közeli templomba. Bár sem vallásos nem vagyok, sem nem gondolom, hogy bármilyen módon jogunk vagy feladatunk lenne megváltoztatni emberek szexuális irányultságát, de ez a megoldás, bevallom, meglehetősen tetszett. Az illetőknek volt egy hitük és meggyőződésük, amit saját körükben gyakoroltak is. Mikor (egyébként sokáig ott élő) ismerősömet megkérdeztem, hogy oké, mindez szép, de balhé nem volt-e a felvonuláson, teljesen értetlenül nézett rám: „Minek mentek volna oda, ha egyszer nem értenek egyet velük?!” Hát, igen, ez arrafelé ennyire egyértelmű volt.

Parlamenti szavazás a pedofiltörvénynek álcázott melegellenes törvénymódosításról; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Amit tegnap a Parlamentben elfogadtak a honatyák és -anyák, azt hívják pedofiltörvénynek, ami hiba. Mostanra már nyilvánvalóan látszik, hogy egy szexuális bűnöző csoportot csak álcaként használtak ahhoz, hogy egy Európában példátlanul embertelen, a társadalmat megosztó (ám a párbeszédre nem törekvő), egy egész csoportot ab ovo megbélyegző törvényt hozzanak. Adná magát, hogy „melegtörvénynek” vagy – nem kerülgetve a forró kását – homofób törvénynek nevezzük.

De én itt sem állnék meg: a kedden az Országgyűlés többsége által elfogadott törvény egyszerűen emberellenes.

Mikor egy kommentszekcióban kifejtettem a véleményem a törvényről, egy vicceskedő ellenoldali röhögős emojik mellett megjegyezte, hogy: „Érintett vagy a témában, mi?” Gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy: igen. Harmincas éveiben járó, heteroszexuális párkapcsolatban élő férfiként naná, hogy érintett vagyok abban, ha hozzám rengeteg dologban hasonló honfitársaimat egy születéskor eldőlő adottságuk miatt nemhogy másodrendű, de kifejezetten nem kívánatos állampolgárnak tartanak. Érintettebb már nem is lehetnék. Rendkívül ostoba az, aki nem veszi észre, hogy ő is érintett. Mindannyian azok vagyunk, még ha sokan most legyintve azt is gondolják, hogy „Hja, már megint hisztiznek a buzik!” Ilyesmi esetekben nagyon óvatosan kell fogalmazni, de szeretném, ha egy pillanatra belegondolnánk azokba az időkbe,

amikor utoljára kellett honfitársainknak így vagy úgy bűnhődniük azért, amilyennek születtek. Hol vagyonelkobzással, hol megkülönböztető jelzéssel – hol pedig 18-as karikával és 22 óra utánra száműzve.

Az elmúlt napokban sokan belementek abba a kérdésbe, hogy ezt most vajon miért kellett. Érdekes megoldások születtek, valószínűleg van bennük igazság. Jó ez a törvény a koronavírus utáni részben talán megtépázott renomé visszaállítására azzal, hogy egyben tartja a tábort egy új ellenségkép kialakításával. És valószínűleg az sem elvetendő ötlet, hogy igyekeztek olyan törvényt alkotni, amivel potenciálisan szétszabdalhatják a számukra oly kellemetlen (és oly sokszor gúnyolt) „nagy politikai összefogást” is. Ez mind meglehet, de ha hátrébb lépünk, ezek a napi politikai kérdések csak apró és jelentéktelen kis foltocskák az egyébként összképében is ocsmány (az elmúlt 30 év egyik legocsmányabb) törvénykiegészítésén.

Mit állít egy egyszeri homofób a melegekről? (Most ne jöjjünk azzal, hogy nem azok: akikről itt és most beszélek, azok bizony vastagon homofóbok, bárhogy igyekeznek kozmetikázni magunkat, akárhogy lobogtatják a Freddie Mercury-lemezüket vagy takaróznak azzal, hogy Oli úr volt a kedvenc Szomszédok-szereplőjük). „A melegekkel semmi baj nem lenne, ha nem nyomulnának ennyire”. Azaz, ha csendben, meghúzódva gyakorolnák teljesen alapvető emberi jogukat a szeretetre. Ismerős? Néhány éve Orbán Viktor is „megdicsérte” azokat a homoszexuálisokat, akik „tudnak viselkedni”, akik nem „provokálnak”. „Akkor most mi vagyunk a jó buzik?” - tette fel a legendás és zseniálisan találó kérdést a Kossuth-díjas Kulka János. Aki hamarosan ilyeneket lehet, hogy csak 22 óra után tehet fel. Egyáltalán: szerepelhet ő még a tévében 18-as karika nélkül? Énekelve például a több értelmezés szerint a másság himnuszaként is felfogható Hallelujah című Leonard Cohen-dalt? Kínzó kérdés, és sokkal komolyabb jelentőségű, mint sokan gondolják.

hirdetés

Szóval homofóbék szerint a melegek állítólag túlságosan nyomulnak, és mit ad isten: ott az utalás a törvényben! Nem tehetik be a lábukat az iskolákba olyan szervezetek, akik akár csak utalás szintjén is beszélnének arról, hogy létezhetnek a többségtől eltérő szexuális irányultságú egyének. Nem „nyomulhatnak” be a gyerekek életébe olyan szakértők(!) sem, akik adott esetben egy fiatalnak tudnának segíteni azzal, hogy megmutatnák: „nem vagy egyedül, amit érzel, teljesen normális, segítünk abban, hogy ezzel együtt tudj élni”. Ehelyett a törvénykiegészítés az amúgy is zaklatott és zavart tinédzsernek kimondja: „amit érzel és amivel vívódsz magadban, az bűn. Te egy két lábon járó tizennyolcas karika vagy, sötétedésig itt látni sem akarunk”.

Ha eddig is voltak tizenévesek, akik nem bírva az érzéseikkel és a környezetük által rájuk nehezedő nyomással, inkább a halált választották a szenvedések helyett, mi várható akkor, ha az állam, amiben élnek, deklaráltan is kirekeszti őket a társadalomból?

Nem kell szeretni vagy pártolni a melegeket ahhoz, hogy felismerjük, amit fentebb említettem: az új szabályok nem melegellenesek, hanem emberellenesek.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy Magyarország Országgyűlésének választott képviselői közül több mint másfél százan (igen, a "szent leváltó összefogás" tagjai is) minden idők legprimitívebb, legalpáribb és legaljasabb melegellenes tételére húzták fel javaslatukat: a pedofilok és a homoszexuálisok összemosására. Egy percig se gondoljuk, hogy a képviselők ne tudnák, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. (Na jó, legyünk megengedőek: az elmúlt évek politikusi nyilatkozataiból kiindulva talán mégis lehet, hogy néhányan valóban megrekedtek ezen a szinten.) Ez az összemosás semmi más, mint a legalantasabb érzelmekkel való tudatos játék. Egy olyan veszélyes és kegyetlen játék, amit általában a legvaskosabb diktatúrákban "játszanak" – és most, a 21. század harmadik évtizedében az Európai Unió egyik tagállamában is.

Civil szervezetek kezdeményezésére több ezren tiltakoztak hétfőn a Parlamentnél a homofób törvénykiegészítés ellen.

”[...] tilos tizennyolc éven aluliak számára […] olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely […] a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” Minden bizonnyal a szöveg megalkotói is érezték, hogy a szexuális másság bemutatásával senkinek nem a népszerűsítés a célja, hanem a megismertetés, az elfogadás erősítése. Úgyhogy akkurátusan, egyszersmind a leggonoszabb módon kiegészítették azzal, hogy a fiatalok soha ne is láthassanak ilyet. Mert nem szabad - sem látni, sem ilyennek lenni. Ezután viszont semmi túlzás nincs abban, amit sz RTL Magyarország üzent.

Persze a rendelkezés nem fogalmaz ennél részletesebben (az efféle szövegek sosem teszik), így a szabály gumi volta miatt ki-ki kedvére büntetheti az iskolai tanárt, aki mondjuk Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című, homoerotikus vonallal fűszerezett művét mutatja be. Vagy akár meg akarja ismertetni Márai Sándor rendkívül fontos, Egy polgár vallomásai című művének teljes szövegét, olyan mondatokkal, mint például: „A legtöbb ember néha homoszexuális, néha nem az”.

Kérdezhetném, hogy ennek az őrületnek vajon hol van a vége, de az igazság az, hogy azt sem nagyon látjuk, hol kezdődik.

Egyáltalán beszélhetünk-e a fiataloknak Csajkovszkijról, az említett Wilde-ról, Verlaine-ről és Rimbaud-ról (nem beszélve kettejük viharos kapcsolatáról), Pilinszky Jánosról? És amíg pont nem kerül az irodalomtörténeti vita végére, énekelhetjük, taníthatjuk-e a jó eséllyel homoszexuális Kölcsey Ferenc Himnusz című művét?

Én nem vagyok meleg - de erről nem tehetek. Sokan mások azok – és épp annyira nem tehetnek róla, mint én az ellenkezőjéről.

Nem akarnak plusz jogokat, de ahhoz ragaszkodnának, hogy annyi illesse meg őket, mint engem. Miért gondolunk vajon sokszor a jogra úgy, mint egy véges dologra? Amiből ha rajtam kívül részesül valaki, akkor az én érdekeim sérülnek? Ha Zsolt és Judit összeházasodnának, ezt akkor is gond nélkül megtehetik, ha János és Zoltán is részesülhetnek ebből az alapvető jogból. Ha Zsófia és Adrienn egy párként örökbe fogadhatnak egy gyereket, miért gondoljuk azt, hogy ez sérti Gábor és Szilvia családalapításának jogait? Márpedig aki a családok védelmében korlátozná a melegek jogait a fenti dolgokban, az ezt gondolja. És vajon az a gondolat honnan jön, hogy ha valaki szembesül azzal, hogy léteznek melegek, maga is azzá akar válni? Annyi mindent látunk felnőtt korunkig a filmekben, klipekben, Híradóban vagy akár csak a mindennapokban, és a töredékét sem akarjuk magunk megélni.

Meggyőződésem, hogy ha a melegek a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat kapnak házasságra, családalapításra, bujkálásmentes életre, akkor nem melegből lesz több, hanem boldog emberből.

Amikor fiatal fiúként majd felnőtt férfiként a páromról kérdeztek, sosem kellett köhécselve elmismásolnom a kérdést. Amikor a munkahelyemen jelezték, hogy egy összejövetelre elhozhatom az élettársam is, sosem kellett kimentenem magam (vagy őt), esetleg hosszan tépelődnöm, hogy jó ötlet-e felvállalnom mások előtt. Az utcán bármikor megfoghattam szerelmem kezét, a parkban bármikor megcsókolhattam – anélkül, hogy emiatt atrocitás vagy megvetés lett volna a jutalmunk. Ez az a dolog, amit egyáltalán nem irigylek el meleg honfitársaimtól, hovatovább boldoggá tenne, ha ezt mindenki szabadon megélhetné.

Nem tudom megérteni, hogy másoknak miért fáj ez ennyire. Azt pedig végképp nem tudom – mert nem lehet, sőt nem szabad – elfogadni, hogy az eddig is csak nyomokban meglévő, törékeny egyenlőséget egy ország vezetése deklaráltan elvegye a körülöttünk elő emberek egy részétől.

Ne a melegek miatt álljunk ki a súlyosan homofób és emberellenes törvény ellen – hanem magunk, mindannyiunk miatt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Két magyarázat is lehet arra, ha tényleg Orbánék bénították meg az előválasztást

Bizonyíték híján a legvalószínűbb megoldáshoz úgy lehet eljutni, hogy feltesszük az egyszerű kérdést: kinek áll érdekében? Vélemény.

Link másolása

hirdetés

Elkezdődött az ellenzéki előválasztás. Azaz elkezdődött volna, de tíz órára összeomlott a rendszer. Az ellenzék szerint túlterheléses támadás érte a szervereket.

“...nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett” - írja az egyesült ellenzék közleménye. És ami a legdurvább: meg sem lepődik már ezen senki.

Történetesen én reggel kilenc után nem sokkal leszavaztam online. Mint kés a vajban, úgy zajlott a procedúra, a link birtokában kevesebb, mint fél perc alatt már készen is voltam. Semmi jel nem mutatott arra, hogy a rendszer alkalmatlan lenne feladatára.

Valóban elképzelhető, hogy Orbánék beavatkozzanak az előválasztásba? Ilyen durva módon? Jó ez nekik? Egyszerű, józan ésszel az első válasz az, hogy: nem, dehogy.

Mindenki rögtön rájuk gyanakodna egy ilyen támadás kapcsán, mert ugyan, ki másnak lenne érdeke ellehetetleníteni az ellenzéki előválasztást, ha nem a kormánynak? Az egy-egy szembenállás komoly esélyeket ad az ellenzéknek és ezek az esélyek annál megalapozottabbak, minél jobban mozgósít. Ha így nézzük, persze, zavarjuk jól meg, vegyük el a kedvét az ebadta ellenzéki polgárnak az egész vircsafttól!

hirdetés
Igen, egy szétzilált előválasztás gyenge legitimációt adhat az ellenzék jelöltjeinek és ezzel valóban csökkennek az esélyek. Ezzel egy a baj: egy ilyen támadás olyan ormótlan és annyira keleti módszer, hogy ez bizony visszaüt. És akkor Orbánék agresszorként megbélyegezve nagyobb veszteséget szenvednek, mint amit nyernének az egészen. Tehát, ha ezt józanul végiggondolták, bizony el sem kezdik az egészet.

Két eshetőség van, mindkettőnek, sőt a kettő kombinációjának is komoly esélye van. Az első az, hogy nincs itt már semmi józanság. Erre több jel mutat: az utóbbi időben a kormányzás már semmi másból nem áll, csak gátlástalan lenyúlások sorozatából, friss hír, hogy rémültükben most faragják törvénybe, hogy az alapítványokba áttolt egyetemek melyik évben mennyi állami juttatást kell kapjanak. Más stiklikről szó ne essék. Szóval, ahol már elmentek otthonról, ott nincs józan mérlegelés, menekülés van, szűkölés, pánik. S hát lássuk be, nem ez az első teljesen irracionális lépés a kormánytól.

A második cinikusabb: nyugodtan megtehetjük, gondolják, hiszen a nyilvánosság nagy részét úgyis blokkolni tudjuk, nem jut el ez a hír sem a bázishoz, éppen annyi embert lehet megfosztani az információktól, amennyi kell, hogy meglegyen legalább az egyszerű többség.

És ebben sajnos van igazság: ma fellapoztam a 118 milliárd adóforintunkból működtetett állami média hírportálját, a hirado.hu oldalt. A skandalum délelőtt történt, de estig egy sornyi hír sem jelentt meg. Sem az előválasztásról, sem a rendszerek összeomlásáról. És ez beszédes.

Amellett, hogy persze igazolja a fentieket, félig-meddig beismerés is: propagandazsempontból micsoda ziccert hagynak ki! Az ellenzék annyira alkalmatlan, hogy egy nyamvadt előválasztást sem tudnak menedzselni. Hogy akarnak egy egész országot! De ugye inkább hallgatás van, konokul. Mert ha hírré válna a csíny, akkor mégiscsak befészkelné a valódi információktól gondosan óvott fejekbe a kétely: hát ez hogy? Mégis, kinek az érdeke ez az egész?

És igen, ez a kérdés. Bizonyíték természetesen nincsen. Ha lesz is, sokára. De a történettudomány művelőitől tudjuk, hogy sok esetben, bizonyosság híján a legvalószínűbb megoldáshoz így lehet eljutni, hogy feltesszük az egyszerű kérdést: cui prodest? Kinek áll érdekében?

Az persze lehet, hogy ha egyszer ki is derül, honnan érték a támadások a szervereket, más, baráti országok irányából azonosítják a támadást. Kiszervezték. Ezt is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Az utcán áll a sor Esztergomban, egy virágboltból lett mentőszolgálatos Covid-tesztpont előtt

Sokkal inkább India ez, mint egy európai város - mondja a várakozók egyike, aki egy órát ácsorgott a forgalmas utcán. A mentők szerint jobb a szabadtéri várakozás, bár tudják, nem kényelmes.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. szeptember 17.


Link másolása

hirdetés

Egykori virágboltból lett hivatalos, mentőszolgálati Covid-tesztpont Esztergomban, a Kossuth utcában. Az aprócska üzlet ajtaja körül még kint van a bolt neve, és nagybetűkkel az is, hogy nyitva. Az ablakon meg egy megfakult A4-es papír, miszerint itt nem azt várják, aki csokrot szeretne, hanem azt, aki bizonyosságot, hogy megkapta-e a koronavírust.

Schiller-Kertész Tamás azt mondja, már másodszor jár itt. Amikor először jött, akkor csak a belépésre emlékezett, kifelé már nem tudja, mi történt, egészen addig, amíg fel nem ébredt a kórházban.

A 60 éves testnevelőtanár 3 hónapig volt kórházban, 5 hétig intenzíven, 17 napig lélegeztetőgépen, egy hónapig rehabilitáción.

„Nagyon küzdöttek értem. Igazán kedves emberek ápoltak. Magam sem tudom kik, csak a szemüket láttam a beöltözött egészségügyieknek. Hálás vagyok nekik” - mondja.

Decemberben kapta el a koronavírust, februárban még csak járókerettel tudott járni. Aztán nekivágott az Esztergom melleti hegynek, a napi sétákkal visszatornázta magát majdnem a régi formába. Két oltást is kapott, viszont post-Coviddal azóta is küzd.

"A tüdő hirtelen megterhelését nem bírom. A fibrózis nem gyógyítható."

hirdetés

A múlt héten még csak három napja dolgozott, amikor allergiás tünetek jelentkeztek nála. Orrdugulás, tüsszögés, könnyezés, aztán lázas lett. Úgy hallotta, hogy ez a delta variánst jelezheti. Felhívta a háziorvosát.

„Először csak a nővérnek mondtam el, mi a baj. Mire újra hívtam, már regisztrált az orvos tesztre, gyógyszert is felírt. Ő mindent tud rólam, a betegségeimről, mindig szakszerűen áll a rendelkezésemre. Azt mondta, maradjak otthon, értesít majd a mentő, mikor lesz mintavétel. Péntek este hívott az OMSZ, hogy nem jönnek, hanem menjek a tesztpontra hétfőn.”

Ő délelőtt 10-re ment. Negyed 12-kor került sorra.

Lefotózta, hogy heten álltak épp az utcán, egy férfi az épület aljához vackolt be. Megkérdezte lefotózhatja-e. A válasz az volt, persze és küldje el mindenhova, „hadd lássa mindenki, milyen gyalázat ez.”

Odabentről egyetlen széket tudtak kiadni a kint várakozóknak, de az egy másik embernek jutott.

A lepusztult, üres virágboltban egyetlen férfi dolgozott egy íróasztalnál. Ő végezte a teszteket és az adminisztrációt is. Egy ember tesztelése 5-10 perc lehet Tamás szerint. Egy nap 50 tesztet csinált.

„Kérdezte, hogy zúgolódnak-e az emberek odakint? Persze, hogy zúgolódnak” – válaszolta Tamás.

Zúgolódnak, mert sokat kell várni. A Covid-gyanús emberek alapvetően maszkban vannak, de Tamás szerint a hosszú várakozás miatt előkerülnek a cigik is, és ilyenkor lekerül a maszk. Egy forgalmas utcán állnak, ahol megvan a veszély, hogy az arra járókat is megfertőzik. Akik elfáradnak, nem tehetnek mást, a földre ülnek. A mentős bentről kiabálja ki a nevet, de a sorban állók gyakran nem hallják az autóktól, épp kit szólítanak. Viszont ha gyerekkel jön valaki, azonnal előre veszik.

„Ez természetes, én is így csinálnám. Csak ha csúszás van az előre kapott időponthoz képest, akkor is kiszólhatnának, hogy menjen haza pár ember és jöjjön vissza egy óra múlva.”

Tamás azt mondja, kézmosást, kesztyűcserét sem látott. Persze lehet, hogy ez akkor történt, amikor nem ő volt bent, mégis fél, nehogy gond legyen a higiéniával.

Az esztergomi tesztelés sokkal inkább India, mint egy európai város.”

- összegzi tapasztalatait.

Sem a tesztelésre beutaló háziorvost, sem a teszteket végző mentőst nem hibáztatja, de úgy látja, valaki nem gondolta végig a következményeit annak, ha ilyen körülmények közt létesítenek tesztpontot.

Megkerestük az ügyben az Országos Mentőszolgálatot is. Azt írták, az elmúlt napokban jelentősen megemelkedett a háziorvosok által leadott mintavételi megrendelések száma. Bárki megvárhatja otthon a mentős mintavételt vagy előre egyeztetett időpontban felkereshet egy mintavételi pontot.

Szerintük a mintavétel Esztergomban is a szakmai protokollnak, eljárásrendnek megfelelően történik. A tevékenységhez az önkormányzat biztosította számukra a helyiséget. Hozzátették,

„az épületen kívüli, illetve távolságtartó várakozás járványügyi szempontból jó megoldás, de a várakozóknak kevesebb kényelmet biztosít.”

Azt ígérték, ezután is igyekeznek a mintavételt a lehető leggyorsabban (lehetőleg 48 órán belül) megszervezni és elvégezni, de fontos tudni, hogy a járványügyi mintavétel nem sürgősségi beavatkozás, hiszen a beteg ellátása és gyógyítása a panaszok, a tünetek, az aktuális egészségi állapot alapján megtörténik.

„Az Országos Mentőszolgálat mindent megtett és megtesz annak érdekében, hogy az érintettek a mintavétel során a lehető legkevesebb kellemetlenséget szenvedjék el, ehhez az állampolgárok részéről is lehetőség szerinti türelmet, és együttműködést kérünk.”

Végül arról írtak, hogy a mintavételi tevékenységet továbbra is az alaptevékenységen felül, attól elválasztva, önálló logisztikával és a rendelkezésre álló többletkapacitással végzik, és a kapacitást folyamatosan erősítik.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Percekkel a robbantást megelőzően húztak ki egy szennyvízzel teli csatornából” – horrorfilmbe illő módon sikerült kimenekülnie egy afgán családnak

„Beszálltunk a repülőgépbe, de a szívünk kint maradt. Az a rengeteg ember, nő és gyerek, mind azért voltak ott, hogy megmentsék őket a táliboktól” - emlékezett vissza a 20 éves nő.

Link másolása

hirdetés

Anyjával és nővérével együtt sikerült elmenekülnie az országból egy afgán aktivistának, aki a Mirrornak beszélt arról, hogy nagyon kevésen múlt, hogy élve be tudtak jutni a kabuli repülőtérre.

A női jovédő Zahra Nazarit elmondása szerint percekkel azelőtt húzta ki egy szennyvízzel teli csatornából egy amerikai katona, hogy az öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. A merényletben több mint száz afgán civil és amerikai katona vesztette életét.

A kabuli repülőtér előtt Zahra és családja szemtanúi voltak agyontaposott embereknek, kiszáradás miatt haldokló nőknek és gyerekeknek, valamint a tálib katonák által elkövetett atrocitásoknak.

A 20 éves nő élete legszörnyűbb élményeként emlékszik vissza a történtekre. "Csak a csodának köszönhetjük, hogy itt vagyunk. Meg kellett volna halnunk a többi emberrel együtt a repülőtéren" - mondta.

Életben vagyok, de a szívem meghalt ott. Amikor a gép felszállt, a repülőn mindenki sírni kezdett, az afgán emberekért és az amerikai katonákért, akik meghaltak. Borzasztó volt

- emlékezett vissza.

hirdetés

Zahra és családja az Egyesült Államokban kezdhet új életet. Afgaisztánban egy Kabultól 160 kilométerre fekvő városban éltek, gyermekkorában négy nagybátyját és féltestvérét is elvesztette egy tálib merényletben.

A városban édesanyja volt az első nő, aki boltot nyitott, ahol kézműves termékeket, szőnyegeket és ruhákat árult. Zahra még iskolás korában átvette az üzlet vezetését, miután anyja másik vállalkozásba kezdett. Húga, Fatima Afganisztán első profi női síelője lett.

A tálibok nem nézték jó szemmel a család tevékenységét, egy alkalommal bombát is robbantottak a családi bolt előtt. Miután a tálibok idén elfoglalták a városukat, a család elmenekült, és napokig bujkáltak a hegyekben, élelem és víz nélkül.

A Mirror közbenjárásával sikerült amerikai útlevelet szerezniük, ezt követően indultak el a reptérre. "Minden kapun megpróbáltunk bejutni a repülőtérre, de nem tudtunk, éjszakákon és napokon át próbálkoztunk" - emlékezett vissza Zahra.

Végül egy szennyvízzel teli csatornán keresztül tudtak eljutni az egyik kapuig. "Férfiak eltaposták az anyámat, akit alig tudtunk megmenteni. Más nők, gyerekek meghaltak, szét volt zúzódva a testük. Órákat töltöttünk el az iszapban" - mondta.

Végül egy amerikai katona húzta ki őket a csatornából. Harminc perccel később, amikor Zahra és a családja a repülőgép felé sétáltak, a bomba felrobbant, pontosan ott, ahol korábban ők is várakoztak.

"Hatalmas robbanás történt, hallottuk, ahogy az emberek sikoltoztak. Nagyon féltünk és sírtunk. Beszálltunk a repülőgépbe, de a szívünk kint maradt. Az a rengeteg ember, nő és gyerek, mind azért voltak ott, hogy megmentsék őket a táliboktól" - mondta.

A család jelenleg egy amerikai menekülttáborban várja a menedékkérelmük elbírálását. Zahra izgatott, hogy megmenekült, de közben gondolatai az Afganisztánban, a tálibok uralma alatt rekedtek körül járnak, aggódik értük, a hozzá hasonló aktivistákért, nőkért, akikre most nehéz időszak vár.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A heroinfüggő: menekülő” – interjú Csernus Imrével

„Én tiszteletben tartom a nagy egót, csak az nem a terápia része” – mondta a pszichiáter, aki mesélt a Toxikomáról, Szabó Győzőről és a saját függőségéről is.

Link másolása

hirdetés

Beszélgetésünk apropója Herendi Gábor Toxikoma című filmje és Szabó Győző azonos című könyve volt.

– Ha ez egy klasszikus A vihar kapujában-helyzet lenne, amiben mindenkinek megvan a maga igazsága – ha maga is írna Győző és az ön történetéről egy könyvet, az miben lenne más? És mondjuk mi lenne a címe?

– Nehéz így mondanom egy könyvcímet, amikor nem is gondolkodtam ezen. Győzőről nem írtam és nem is akarnék könyvet írni. Találkoztam körülbelül öt-hatezer ilyen emberrel, akik ugyanilyen szituban voltak. Miért kéne Győzőről írnom?

– Van olyan páciense, akiről írna?

– Nem. Miben különböznek? Az orvosi eskü eleve nem arról szól, hogy én most felesküszöm a Győzőre vagy bármelyik páciensre. Van egy orvosi esküm, az az emberről szól, és az összes könyvem az emberi önbecsapásról, menekülésről és az abból történő talpraállásról szól. Nem igazából értem ezt a felvetést.

hirdetés

– Mi indította arra anno, hogy a nőgyógyászat felől a pszichiátria felé forduljon?

– Kisasszony, ezt már lenyilatkoztam.

– Tehát unalmas válaszolni rá. Amúgy még mindig Adélnak hívnak.

– Nem unalmas, kisasszony, hanem, tudja, az interjú mindig olyan, mint a kérdező.

– Nem szoktam rossz interjúkat csinálni.

– Egyelőre ez nekem sablon.

– Szerintem ne az interjú minőségét elemezzük, hanem beszélgessünk.

– Ön irányít.

– Most jól kibillentett. Ebben azt gondolom, nagyon profi. Tényleg elhangzott az Ön szájából az a mondat egy függő páciens felé, amit Győző ír a könyvben, hogy „Meg fogsz dögleni”?

– Már rég észrevettem, hogy ha ebben a sokszínű és sok ingert adó világban, abban az éles helyzetben, amikor a másik ember esetlegesen nyitott arra, hogy meghallja, amiről én véleményt formálok, nem mindegy, hogy milyen szavakat használok.

Aki benne van a függőségben, így vagy úgy konfrontálódik a halállal, tehát ez neki igazából nem meglepetés. Ők ezt legtöbbször elhárítják, eltolják maguktól, mert azt mondják, hogy én kellőképpen okos, ügyes vagyok és ez rám nem vonatkozik.

A legelső és legfontosabb lépés az, hogy az illető elfogadja, hogy ő függő. Az emberek általában tiltakoznak azon felismerések ellen, ami fájdalmat generál bennük, legfőképpen, ha az illetőnek intenzíven magas az egója. A magas egóval bíró ember nehezen tudja elfogadni az emberi létét és a saját hiányosságát valamivel kapcsolatban. Elképzelhető, hogy elhangzott ez.

– Ön magas egójú ember?

– Én elfogadom azt, hogy emberből vagyok, hogy öregszem, múlik az idő – nincs nekem ezzel gondom.

– Van ez a Hiperkarma szám, aminek ez a címe: Mindenki függ valamitől. A könyv végén a saját jegyzetében ön is megbocsátó a függőkkel kapcsolatban.

– Nagyon nehéz úgy beszélni bármiről, ami ki van emelve a kontextusból. Nem tudom, mire gondol, kisasszony.

– Nálam van a könyv, megmutassam?

– Nem kell.

– Azt figyeltem meg, hogy a könyvben lévő, ön által írt jegyzetek hideg fejjel végiggondoltak, tárgyilagosak, mondhatni kíméletlenek. A végén mégis olyan volt a zárójegyzete, mintha erősebb elfogadással viszonyulna a pácienshez.

– Ez a könyv a Győző könyve. Én sok olyan dolgot, amit a Győző máshogy gondolt, nem írtam bele, inkább egy óvatos narratívát vezettem bele.

– Orvosi konzultánsként jelölik meg a film vége-főcímében. Ez mit jelent?

– Annak idején elküldték a forgatókönyvet, jó párszor kommunikáltunk. És azzal a színésszel, aki engem játszott, sokat beszélgettem. Nem arról, hogy szerintem ő hogyan formálja meg Csernus Imrét, hanem arról, hogy én hogyan gondolkodom. Hogy a kognitív, paradox, disszonánsan hangzó terápiás módszer mit jelent, hogy hogyan feszítettem egymásnak a dolgokat, hogyan alakítottam ki kríziseket. Lehetséges, hogy ezért lettem az ő számára konzultáns.

– Ez a módszer, ami eléggé jellemző önre, egy meglehetősen erőteljes módszer. Belelátunk a filmben, milyen volt, amikor Győzőn is alkalmazta. Ma is ilyen a módszere?

– Nagyon régóta nem foglalkozom addiktokkal.

– És a terápia?

– Már öt-hat éve nem végzek terápiát.

– Pedig egy oldalon még ott a neve és a rendelési ideje. És nem hiányzik?

– Minek hiányozzon?

– Nem érezte a hivatásának?

– Dehogynem, csak másként csinálom.

– Hogyan?

– Ajánlatokat teszek. Könyvekben, előadásokban. Sok helyre járok az országban beszélve az érzelmi intelligencia fejlesztéséről,

arról, hogy mit jelent a félelmek megoldása, sorolhatnám… Hogy hogy lehet önbizalmat szerezni, mit jelent a tudatosság, mi a felnőttség. Ugyanazt csinálom tovább, csak nem egy emberrel ülök le, hanem sok emberrel találkozva mondom el mindezt.

– Hogy tetszett a film?

– A film filmnek jó, de az én életem nem ez a film. Az alkotói szabadság az, hogy Herendi Gábor és a forgatókönyvírók így gondolták és én ezt tiszteletben tartom. Nincs ezzel semmi baj, annak ellenére, hogy sok minden, ami a filmben megtörténik, az életben nem történt meg.

– A film egyik leghatásosabb jelenete, amikor Győző megkapja a gyógyszeres ampullát és már a kijáratnál rosszul lesz. Ezt ő a könyvben máshogy írta meg.

– Ez nem is így történt. A szobámban ültünk, láttam rajta, hogy drogozott. Ez egy olyan gyógyszer volt, egy opiátantagonista szer, ami azt jelenti, hogy az opiát-receptorhelyekről szinte azonnal lelöki az opiátmolekulákat, ezáltal nagyon súlyos megvonási tünetcsoportot idéz elő. Utólag beszéltünk erről, én mondtam neki, hogy ez mivel jár. Ő azt állította, hogy rendben van, plusz nem akarta elhinni, hogy ennek a gyógyszernek a hatása ilyen brutális.

– A függőséget mentális betegségnek nevezhetjük?

– A BNO szerint igen. Ez a betegségek nemzetközi osztályozása.

– Én úgy látom, hogy a mentális betegségek spektrumán nem élesek a határok, összemosódhatnak a dolgok, mégis, sokszor egyértelműen kijelentik valakiről, hogy ő bipoláris, vagy depressziós stb. Pedig mintha ez nem ilyen egyszerű lenne.

– Laikusokról beszélünk vagy professzionális véleményről?

– A professzionálisról, én laikusként kérdeztem. Nekem van egy ilyen érzésem.

– Az érzések azok érzések, kisasszony. Ez bennem sosem merült fel kérdésként. Mivel nem foglalkoztam ezzel, nem tudok válaszolni.

– Egy heroinfüggő az ön meglátása szerint betegnek tekinthető mentálisan?

– Menekülőnek gondolom.

– El tudná magyarázni ennek a filmben is ábrázolt gyógyszernek a működését? Szabó Győző a könyvében is leírja, hogy ha bevette, utána „nyugodtan” használhatott heroint, nem hat úgy a drog - viszont fordított sorrendben rosszul lett, mint ahogy láttuk is.

– Ha valaki nem használt heroint és tiszta, ez a gyógyszer hozzákötődik az opiátreceptorokhoz, ezáltal a heroin hiába jön be a szervezetbe, nincs hová kapcsolódnia. Ez olyan, mint amikor a zárban ott a kulcs és hiába próbálom az ugyanolyan kulccsal kinyitni, nem tudom kinyitni, mert benne van a kulcs. Nem tud kapcsolódni a heroinhoz. De ha nincs benne ez a gyógyszer és ő heroint használ, akkor a heroin hozzácsapódik ezekhez a kötőhelyekhez. Csak ez a gyógyszer olyan, mintha egy mágneses kulcs lenne, kiütné az előző kulcsot a helyéről és ő megy bele. És ez a hiányérzet okoz megvonási tüneteket.

– Fájdalmas szenvedésekkel jár leszokni ezekről a drogokról.

– Az öröm és a fájdalom együtt jár. Én azt nem értem, hogy a mai kor embere miért menekül a fájdalom megélése elől.

– Talán mert nem szeretnek szenvedni. Mindenben a könnyebb utat választják, nem?

– Az egy dolog. De együtt jár a kettő.

– Győző és önmaga között fedezett fel valami párhuzamot? A film úgy ábrázolta a két karaktert, mint amikor két nagy ego találkozik, akik valamiért szimpatizálnak is egymással.

– Győző azért feküdt kórházban, mert lezártam előtte a menekülési kiskapukat. Mert a Katona József Színház akkori igazgatója felhívta és azt mondta, hogy ha nem fekszik be, akkor ellehetetleníti a színészi pályáját. Én tiszteletben tartom a nagy egót, csak az nem a terápia része.

– Az ön módszere Győző esetében az egyetlen működő módszernek tűnt.

– Nemcsak Győzőnél, hanem a függőknél. Ha ők lettek volna a főnökök, akkor mit keresek ott? Akkor főnökösködjenek kint, a saját életükben. De nem tudták megoldani. Éppen ezért a terápia egy irányított vezetés.

– Mindenféle droggal kapcsolatban úgy gondolja, hogy érdemes nemet mondani rá, és hogy az „első osztályra”, a heroinhoz vezető út már akár a marihuánánál elkezdődik?

– Nagyon fontos tudni, hogy a drog egy molekula. Teljesen mindegy, milyen drogot nézünk. Ha valakinek olyan a személyiségszerkezete, alapjában véve a drog hatása vagy pozitív élményeket vált ki, vagy negatívakat. Nem a drog a jó vagy a rossz – a drog az drog. A hatás és a drog rövid és hosszú távú, személyiségre gyakorolt hatása az igazi gond.

– Deformál a személyiségen?

– Mindenkinek van egy személyiségzavara. Ki jobban kompenzál, ki kevésbé.

– Győző sikerélmény volt Önnek?

– Győző mellett még volt sok ezer más betegem. Egy segítő sosem kérdezi meg, mi vagy ki volt a legnagyobb sikerélmény.

– De az, hogy Ön segített, és sikerrel járt, az csak jó érzés…

– Kisasszony, én ajánlatot tettem. Az, hogy ő elfogadta, az ő dolga. Én csak ajánlattevő vagyok. Amit nem lehet megcáfolni, az egy ember érzése. Az ő percepciója. Az én dolgom az volt, hogy ajánlatot tegyek, lezárva a megfelelő kiskapukat. És ha ő így vagy úgy reagált volna, én annak megfelelően cselekedtem volna, konfrontáltatva őt a következményekkel. Banális példa: a gyalogátkelőhelyen az autóknak zöld van, és ha én átmegyek a piroson, feltehetőleg elcsap egy autó. Ez egy következmény. Ha türelmes vagyok, még így is elcsaphat egy autó, de akkor is körültekintően járok el, és akkor tudok átmenni relatív szabadon.

Ez volt a dolgom, hogy konfrontáltassam őt azzal, hogy ha hazudozik a családjának, a környezetének, ennek milyen következménye lesz. Vagy ha hazudik és menekül a valódi megmérettetés elől.

A másik ember élete az a másik emberé. Nagyon sokáig tartott, amíg kialakítottam azt, hogy tiszteletben tartom a másik ember döntését, még akkor is, ha tudtam, mi lesz a következménye. Ha én megtettem mindent, és már mondjuk orvosi szempontból nincs veszélyeztetett állapotban, és annak ellenére, hogy tudja, ez mit eredményez, mégis csinálja tovább – innentől kezdve ez az ő élete és az ő dolga.

– Nehéz lehetett azzal szembesülni, hogy sokan ebbe belehaltak. Mennyi időbe telt kialakítani, hogy érzelmileg távolságot tudjon valamennyire tartani?

– Sok évbe. Súlyos traumatikus élményeket cipeltem egy ideig, mindaddig, amíg meg nem értettem, hogy ha én megtettem mindent, az ő halála nem az én halálom.

– A könyv végén azt írja, akkor jön az igazi leszokás, amikor kijön a pszichiátriáról a beteg. Volt utánkövetés Győzőnél?

– Kijött, onnantól kezdve az ő élete az övé volt.

– Kapcsolatban maradtak?

- Találkoztunk, amíg még akut fázis volt, egy ideig talán, mert két hét alatt senki sem váltja meg a mennyországot. Már nem emlékszem, mennyi ideig járt még vissza.

– Ha a függő mindig függő marad….

– Ilyenkor legtöbbször bekövetkezik a cseberből vederbe. Tudja, mikor sikeres egy függőnél a terápia? Amikor az illető érzi, hogy megvan a belső békéje az adott pillanatban.

– Ön is fogyasztott heroint.

– Igen, volt idő.

– Mennyire volt nehéz lejönni róla?

– Pont ma mondtam egy barátomnak, hogy a Lipóton dolgozva vettem észre, hogy

azoknál az embereknél, akik kifejezetten motiváltak a változtatást illetően, a megvonási tünet nem olyan intenzív, mint azoknál, akik mondják, hogy abba akarják hagyni, de valójában csak a környezetnek akarnak megfelelni.

Ebből a szempontból Győző sakk-matt helyzetben volt és ezért jött be a kórházba. Utána visszamenni a heroinhoz neki önmagával szemben nagy bukás lett volna. Ritkán alakulnak így a dolgok.

– Ön segítséggel jött le a heroinról?

– Nem. Szintén a körülmények eredményezték. Ez nagyon rég volt és külföldről szereztem be a drogot, majd nem tudtam kimenni. Hála Istennek Magyarországon nem alakítottam ki semmilyen nexust, ez a nyolcvanas évek vége volt.

– Egyszer csak nem jutott hozzá?

– Dehogynem, csak úgy alakítottam, hogy ne jussak hozzá. Viszont motivált voltam, hogy abbahagyjam. Mivel külföldről szereztem be a drogot, ezért vizsgaidőszakban nem tudtam kiutazni. Az útlevelemet eláztattam.

– Azért áztatta el az útlevelét, hogy ne tudjon kimenni… És utána?

– Két hónap vizsgaidőszak. De motivált voltam. Viszont még azt sem tudtam, mit jelent az önismeret.

– De annyi önreflexió csak volt magában, hogy rájöjjön, hogy meg fog halni, ha nem hagyja abba.

– Nem, ez nem érdekelt.

– Akkor miért hagyta abba?

– Azért, mert rájöttem arra, hogy így nem fogom tudni elvégezni az orvosit.

– Szeret sok emberre hatással lenni? Sokan olvassák a könyveit…

– Nem foglalkozom vele.

– Most mi a legfontosabb, ami motiválja az életben?

– Amikor úgy érzem, hogy az alkotásban, vagy a teremtésben valamit elértem, és az, hogy ezt megőrizzem, tehát megmaradtam azon a szinten, másrészt, hogy ha valamiben lehetőségem nyílik megújulni. Hogy alkossak, amíg élek.

– Ki szokott mozdulni a komfortzónájából?

– Magamat akkor szoktam kimozdítani tudatosan, amikor egy olyan szitu elé keveredek, amire mások azt mondják, hogy lehetetlen. Az számomra nagyon izgalmassá válik.

Amikor lehetőségem van, tudatosan keresem azokat a dolgokat, amiktől a legtöbb ember ódzkodik. Keresem a megoldást. Mert mindig van megoldás.

– Fontos önnek a kedvesség, mint érték?

– Kedves kisasszony…

- Tényleg, fontos, hiszen kedvesnek nevezett végig...

– Ilyenkor azt szoktam mondani, lehet velem háborúzni, de a játszma a háború része. Jó vagyok benne. Tudja, miért tudtam ilyen eszközöket használni? Mert mindenkiben ott van az angyal és az ördög. Én azonnal tudom használni mindkettőt. Az előbb elkezdett provokálni, én is tudom ezt, de brutális leszek.

– Bevallotta, hogy elkövette azt a hibát, hogy Győzővel barátok lettek.

– Igen, mert abban a pillanatban megszűntem neki orvosnak lenni. De nem bánom. Sosem bánok semmit, ez így alakult.

– Érzett olyat, hogy sorsszerű volt a találkozásuk? Ha maga nincs, a Győző lehet, hogy már nem lenne?

– Elképzelhető. Szerintem véletlenek nincsenek, két ember találkozása is sorsszerű. Ebből mindenki azt bányászhatja ki, amit szeretne. Ezzel egy ponton túl nem foglalkozom ezzel.

– Győző megtanította valamire?

– Nemcsak a Győző, hanem sok mindenki más is. Ön is tanított engem ma.

– Mire?

– Hogy hogyan ne legyen hideg a kezem, amikor kezet fogok. A hideg kéz a meg nem oldott félelmek szimbolikája mindig.

– Volt olyan már, hogy hideg volt a keze, amikor kezet fogott?

– Ritka az olyan ember, akinek meleg a keze.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: