Medián: A magyarok 56 százaléka szerint Orbán Viktor is felelős a kegyelmi ügyért
Az emberek többsége (56%) Orbán Viktort is felelősnek tartja a kegyelmi ügyért, derül ki a Medián országos reprezentatív felméréséből, amit a 444 megbízásából készítettek. A Fidesz szavazóinak mindössze 16 százaléka tartja felelősnek a miniszterelnököt, míg a Tisza Párt szavazóinak 90 százaléka szerint érintett a botrányban.
A megkérdezettek többsége (43%) azt gondolja, hogy a Fidesz nagyon rosszul kezelte a február elején kirobbant ügyet. 24 százalék szerint „nem túl jól”, 20 százalék szerint „elég jól” kezelték a helyzetet. Csak a válaszadók 7 százaléka szerint kezelték nagyon jól a botrányt.
A Medián kutatásából az is kiderül, hogy az emberek 24 százaléka szerint nagyon ártott a botrány a Fidesznek, míg 28 százalék szerint meglehetősen, 34 százalék szerint csak egy kicsit. Mindössze 10 százalék véli úgy, hogy egyáltalán nem ártott Orbán Viktor pártjának a pedofilbotrány. A fideszes szavazók 48 százaléka szerint csak egy kicsit ártott pártjuknak a kegyelmi-ügy.
A közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy a többség (51%) szerint Magyar Péter fellépése inkább az ellenzéket gyengíti, de a rendszerre nem jelent komoly fenyegetést. A válaszadók 39 százaléka úgy véli, hogy Magyar felbukkanása gyengíti a Fideszt uralmát, 10 százalék pedig ezt nem tudja eldönteni.