HÍREK
A Rovatból

Márki-Zay: „Szeretném, ha lenne egy frakciója azoknak, akiket a hat párt eddig kihagyott”

Márki-Zay szerint az első feladat az, hogy az előválasztás okozta sebeket begyógyítsák. Erre szerinte kiváló lehetőség az október 23-i ellenzéki ünnepség, ahol szeretné, ha az összes miniszterelnök-jelölt egymás kezét megfogva kiállna egy közös színpadra.


Az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt az ellenzék közös miniszterlenök-jelöltje Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármester azzal kezdte, nem sokkal fogadtak volna korábban erre az eredményre, de szerinte "a legnagyobb győzelem az országé". A legnagyobb csoda, hogy az előválasztáson 220 ezer olyan fiatal mozdult meg, akik reményt láttak - fogalmazott Márki-Zay.

A miniszterelnök-jelölt azt is megerősítette, hogy az MMM-ből nem szeretne pártot, viszont a civileknek és kispártoknak szeretne parlamenti képviseletet biztosítani, még ha mindannyian nem is kerülhetnek fel a listára.

"Szeretném, ha lenne egy frakciója azoknak, akiket a hat párt eddig kihagyott"

- fogalmazott Márki-Zay, aki szerinte erre Pálinkás József pártja, az Új Világ Néppárt lenne a legalkalmasabb, ez lenne a hetedik frakció.

Arra a kérdésre, hogy magára nézve kötelező érvényűnek tartja-e a hat párt megállapodását, úgy felelt, mindenképpen irányadónak tartja, de ahhoz, hogy kötelezőnek fogadja el, alá kellett volna írnia. Azt is megjegyezte: nem tudja, hogy a hat párt miben állapodott meg, illetve csak részleteket tud, köszönhetően annak, hogy a hat pártból három támogatja.

Márki-Zay azt is elmondta, hogy a napokban találkozik a másik három párttal, köztük Gyurcsány Ferenccel, a DK elnökével is. A hódmezővásárhelyi polgármester Gyurcsányról úgy fogalmazott "mindig is értékeltem, hogy a saját személyét háttérbe tudja szorítani a közös cél érdekében". A műsorvezető, Rónai Egon ekkor megjegyezte: közben a legkeményebb DK-sok éppen Márki-Zayt utasítják el. A miniszterelnök-jelölt erre elismerte, hogy a legerősebb ellenzéki párt az a két forduló során kétségkívül a DK volt.

A műsorvezető kérdésére Márki-Zay azt is elmondta,

a Párbeszéd frakcióba csak akkor ülne be, ha az ÚVNP nem alapíthatna saját frakciót.

A pártegyeztetésekről azt mondta:

"az első feladat az, hogy az előválasztás okozta - remélhetőleg csak felszíni - sérüléseket begyógyítsuk, és erre nem lehetne kiválóbb lehetőség, mint az október 23-i közös ünneplés".

A miniszterelnök-jelölt hozzáttette:

"azt szeretnénk, ha mind a 106 közös jelölt, a hat párt és a civilek együtt ünnepelnének, a miniszterelnök-jelöltek mindegyike együtt, egymás kezét megfogva kiállna egy közös színpadra".

Márki-Zay azt is elmondta, hogy az október 23-i ellenzéki demonstráció a Rákóczi úton lesz, az Astoria és Blaha Lujza tér közt.

Arra a felvetésre, hogy a hódmezővásárhelyi Fidesz lemondásra szólította fel, arra hivatkozva, hogy nem fogja tudni összeegyeztetni a polgármesteri teendőket és az országos politikai szerepvállalást Márki-Zay úgy felelt: Lázár János egyszerre több fontos pozíciót is betöltött, hiszen államtitkár, frakcióvezető, polgármester és országgyűlési képviselő is volt, ez pedig korábban nem zavarta a hódmezővásárhelyi Fideszt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Havi 160 ezer forintot kérnek az ellátásért egy magyar állami kórház egyik osztályán
A hozzátartozók szerint napidíjat és alapítványi hozzájárulást is kérnek. A kórház egyelőre nem ad részletes tájékoztatást az ügyről.


A Péterfy Sándor Utcai Kórház egyik krónikus belgyógyászati osztályán a betegek ellátása havonta összesen nagyjából 160 ezer forintba kerül. A Telex egyik olvasója szerint

a kórház napi 2000 forintot kér, ezen felül pedig havonta 120 ezer forintot kell befizetni egy alapítványnak.

A tájékoztatóban csak a napi díjról esik szó, az alapítványi hozzájárulás nem szerepel benne.

A hozzátartozó elmondása szerint édesanyját a kórház Szövetség utcai telephelyén működő III. Krónikus belgyógyászati osztályra irányították. Azt írta: „A tájékoztató szerint 2000 forintot kell fizetnünk naponta a Péterfy Sándor kórháznak. A doktornő viszont azt mondta, ez csak az alap. Havonta még 120 ezer forintot is be kell fizetni egy alapítványnak. Ez az összeg nincs benne a tájékoztatóban.”

A lap több más beteget gondozó családtagot is megkérdezett, akik szintén megerősítették, hogy az ellátás díja eléri a havi 160 ezer forintot.

Többen azt mondták, hogy az ellátás színvonalasabb, mint amit más intézményekben tapasztaltak: a betegeket minden nap felültetik, tisztába teszik őket, és az orvosok, valamint a nővérek is kedvesek.

A betegjogi képviselő azt közölte, hogy „emelt ellátásért szabad kiegészítő díjat kérni,

ez esetben az emelt ellátás mibenlétéről, az ellátási részletekről, a díjról tájékoztatást kell adni, ha szükséges külön szerződést kötni, és a befizetett díjról bizonylatot adni”.

A krónikus belgyógyászati osztályokon olyan betegek vannak, akik már nem tartoznak az aktív fekvőbeteg-ellátás alá, de egészségi állapotuk miatt további intézményi gondozásra van szükségük.

Az ellátás célja az állapotuk fenntartása vagy javítása, illetve szociális problémáik rendezése és elhelyezésük biztosítása. Ezeket az osztályokat a köznyelv gyakran „elfekvőként” emlegeti.

Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász a Telexnek azt mondta: „Térítési díjat szociális otthon vagy kimondottan csak ápolási tevékenységet végző intézmény esetében kell kötelezően fizetni, ott tényleg van napidíja az ellátásnak, de egy állami kórházban nem lehet kötelező alapdíjat kérni.” Hozzátette, hogy szerinte a helyzet akkor lenne átlátható, ha az érintett osztályok a szociális ellátórendszer részévé válnának. Amíg a kórház fő feladata az egészségügyi ellátás, addig más szabályok érvényesek rá.

A kórház a lap megkeresésre azt közölte, hogy a Belügyminisztérium vizsgálatot indított, és annak lezárultáig nem adnak bővebb tájékoztatást.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Fotók: Felhőszakadás Dunaújvárosban, így állt a víz a város utcáin
A Duna-parti város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, és több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.


Intenzív záporok, zivatarok indultak be kora délután hazánkban a hidegfront mentén, melyek helyenként 20-30 millimétert meghaladó csapadékot hagynak hátra, írta az Időkép.

Dunaújváros nem úszta meg:

a város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.

Még a dunaújvárosi webkameránk felvételén is látszott, hogy önti el a víz az egyik forgalmas kereszteződést.

A front és vele együtt a zivatarok lassan vonulnak kelet, délkelet felé. A Dunaújvárost elmosó felhőszakadás Kecskemét irányába haladt tovább.

A villámárvíz fotói ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ha harckocsikat és más katonai járműveket láttok az utakon, felettük helikopterrel, ez az oka
Az Adaptive Hussars 2025 NATO-gyakorlathoz kapcsolódóan szeptember 15-28. között a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik.


A szeptember 1-jén kezdődött Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nagyszabású országvédelmi gyakorlat - ami az idei év és egyben a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete - kapcsán a végrehajtás harmadik hetében is fokozott közúti, illetve légijármű forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani az ország több pontján - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint

a tervezett, NATO keretek között megrendezett összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlat végrehajtása kapcsán - alakulatok áttelepüléséhez kapcsolódó csapatmozgások, eszközátcsoportosítások miatt - megnövekedett forgalomra kell számítani az ország legtöbb vármegyéjére kiterjedő autópályákon, autóutakon és településeken.

Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlathoz kapcsolódóan, a szeptember 15-28. közötti időszakban a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik

- jelezték.

Hozzátették: a katonai eszközöket szállító járművek közlekedése miatt fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre van szükség az érintett útvonalokon az említett időpontokban.

A járművek, konvojok mérete és haladási módja eltérhet a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól, ezért a Magyar Honvédség kéri a közlekedők együttműködését - írták, kiemelve, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.

További részletek ezen az oldalon olvashatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán poloskázásról: 1994-ben Ruandában a „csótányok eltaposásával” uszítottak, majd egymillió embert gyilkoltak le
A TISZA Párt vezetője szerint a miniszterelnök „minél inkább érzi, hogy elveszítette az emberek bizalmát, annál magasabbra tekeri a gyűlöletgenerátort... A gyűlölet karmestere pedig oda kerül, ahová való”.


Magyar Péter korábban már reagált Orbán Viktor "poloskázására". A miniszterelnök ugyanis szombaton egy videóban a szálláshelyéről jelentkezett. Közölte, hogy az erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. A felvételen nem látható nő pedig azt kiabálta, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”. Orbán úgy reagált, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

A TISZA Párt vezetője erre azt írta:

Vasárnap délután pedig egy másik bejegyzésében is foglalkozott Orbán Viktor poloskázásával. Azt írta:

"1994-ben Ruandában azzal uszítottak az állami rádióban, hogy “tapossátok el a csótányokat”. Erre a felhívásra pár hét alatt egymillió embert gyilkoltak le a világ egyik legnagyobb népirtásában."

A politikus hozzátette:

"Orbán Viktor poloskázik, eltaposandó rovarokról beszél és azt mondja mindenki sorra kerül.

Egészen elképesztő, hogy a magyar történelemből is ismert virtigli uszító gyűlöletbeszéd elhangozhat egy hivatalban lévő miniszterelnöktől.

Minél inkább érzi Orbán, hogy elveszítette az emberek bizalmát, annál magasabbra tekeri a gyűlöletgenerátort.

Honfitársaim, Közösen, békésen, mosolyogva lezárjuk a rendszerváltás utáni leggyalázatosabb időszakot és új fejezetet nyitunk a magyar történelemben. A gyűlölet karmestere pedig oda kerül, ahová való".


Link másolása
KÖVESS MINKET: