HÍREK
A Rovatból

Márki-Zay Péter a Newsweeknek: „Élet-halál kérdése” a következő választás

Hamarosan véget ér ez az érzékeny időszak és a jövő évi választásokig begyógyulnak az előválasztási küzdelemből adódó sebek, mert csak egy erős szövetséggel van esély Orbán ellen - mondta a lapnak az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.


Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a CNN után a Newsweeken is bemutatkozott, és elmondta: a választások nem tisztességesek és nem szabadok, a helyzet ugyanis egyre rosszabb lett Magyarországon az elmúlt 11 évben. „Tényleg élet-halál kérdése” – emelte ki a jövő évi választásokkal kapcsolatban.

A Newsweek áttekinti Márki-Zay Péter politikai karrierjének eddigi állomásait: a hódmezővásárhelyi polgármesteri győzelmét, valamint az előválasztáson elért eredményét. Megemlítik azt is, hogy Márki-Zay Péter párt nélküli vezető, „egy outsider”, akinek így is sikerült a hatpárti ellenzéki összefogás élére kerülnie. Mint írják, ez részben azért is történhetett, mert kívülállóként nem tapadt rá a korrupció és más botrányok bélyege.

Reméli, hogy hamarosan véget ér ez az érzékeny időszak és a jövő évi választásokig begyógyulnak az előválasztási küzdelemből adódó sebek, mert csak egy erős szövetséggel van esélyük Orbán ellen – mondta a lapnak Márki-Zay Péter, majd elárulta azt is: ha győz, a prioritásai között szerepel majd Magyarország felszabadítása a korrupció alól, továbbá a demokrácia visszaállítása és egy új alkotmány elfogadása népszavazás útján.

A Newsweek megjegyzi, hogy Márki-Zay Péter „hagyományos konzervatívként” és katolikusként támogatója az Orbán által támadott LMBTQ-közösségnek, valamint elkötelezett abban is, hogy helyre hozza Magyarország kapcsolatait az Európai Unióval. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktor klímaszkepticizmusát „nagyon ostoba populizmusnak” nevezte, és azt mondja: környezeti kérdésekben fenntartható megoldásokat sürget.

Márki-Zay Péter arról is beszélt, hogy elkötelezett az észak-atlanti szövetség és Nyugat-Európa mellett. Ennek kapcsán megjegyezte azt is, hogy több évig élt az Egyesült Államokban, illetve Kanadában. Úgy véli, Orbán Viktor közeli kapcsolatai Oroszországgal és Kínával felülvizsgálatra szorulnak.

Márki-Zay Pétert a 2022-es választásokkal kapcsolatos várakozásairól is kérdezték. Azt mondta: „Nem tudom felidézni, mikor tartottam Orbán politikáját legitimnek vagy fairnek.” Szerinte a következő hónapok sokat elárulnak majd, hiszen a legtöbb választási csalást valójában a választások előtt követik el.

Márki-Zay Péter úgy véli, Orbán „maffiaállamának” fontos része a szájkosárral ellátott sajtó, az ellenfelek megfélemlítése, a félelemre építő kampányok. Megjegyezte ugyanakkor, hogy vannak módszerek, amelyekkel küzdeni lehet az ellen, hogy a választások tisztességtelenek és nem szabadok.

„Hiszek abban, hogy minden önkényuralmi rezsim véget ér egyszer. Ez a rendszer nem tarthat örökké. Magyarország nemcsak mind korruptabb lesz, hanem egyre szegényebb is. A magyarok előbb vagy utóbb észbe kapnak. A mi feladatunk, hogy felébresszük őket, mielőtt még túl késő lenne” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Havi 160 ezer forintot kérnek az ellátásért egy magyar állami kórház egyik osztályán
A hozzátartozók szerint napidíjat és alapítványi hozzájárulást is kérnek. A kórház egyelőre nem ad részletes tájékoztatást az ügyről.


A Péterfy Sándor Utcai Kórház egyik krónikus belgyógyászati osztályán a betegek ellátása havonta összesen nagyjából 160 ezer forintba kerül. A Telex egyik olvasója szerint

a kórház napi 2000 forintot kér, ezen felül pedig havonta 120 ezer forintot kell befizetni egy alapítványnak.

A tájékoztatóban csak a napi díjról esik szó, az alapítványi hozzájárulás nem szerepel benne.

A hozzátartozó elmondása szerint édesanyját a kórház Szövetség utcai telephelyén működő III. Krónikus belgyógyászati osztályra irányították. Azt írta: „A tájékoztató szerint 2000 forintot kell fizetnünk naponta a Péterfy Sándor kórháznak. A doktornő viszont azt mondta, ez csak az alap. Havonta még 120 ezer forintot is be kell fizetni egy alapítványnak. Ez az összeg nincs benne a tájékoztatóban.”

A lap több más beteget gondozó családtagot is megkérdezett, akik szintén megerősítették, hogy az ellátás díja eléri a havi 160 ezer forintot.

Többen azt mondták, hogy az ellátás színvonalasabb, mint amit más intézményekben tapasztaltak: a betegeket minden nap felültetik, tisztába teszik őket, és az orvosok, valamint a nővérek is kedvesek.

A betegjogi képviselő azt közölte, hogy „emelt ellátásért szabad kiegészítő díjat kérni,

ez esetben az emelt ellátás mibenlétéről, az ellátási részletekről, a díjról tájékoztatást kell adni, ha szükséges külön szerződést kötni, és a befizetett díjról bizonylatot adni”.

A krónikus belgyógyászati osztályokon olyan betegek vannak, akik már nem tartoznak az aktív fekvőbeteg-ellátás alá, de egészségi állapotuk miatt további intézményi gondozásra van szükségük.

Az ellátás célja az állapotuk fenntartása vagy javítása, illetve szociális problémáik rendezése és elhelyezésük biztosítása. Ezeket az osztályokat a köznyelv gyakran „elfekvőként” emlegeti.

Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász a Telexnek azt mondta: „Térítési díjat szociális otthon vagy kimondottan csak ápolási tevékenységet végző intézmény esetében kell kötelezően fizetni, ott tényleg van napidíja az ellátásnak, de egy állami kórházban nem lehet kötelező alapdíjat kérni.” Hozzátette, hogy szerinte a helyzet akkor lenne átlátható, ha az érintett osztályok a szociális ellátórendszer részévé válnának. Amíg a kórház fő feladata az egészségügyi ellátás, addig más szabályok érvényesek rá.

A kórház a lap megkeresésre azt közölte, hogy a Belügyminisztérium vizsgálatot indított, és annak lezárultáig nem adnak bővebb tájékoztatást.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Fotók: Felhőszakadás Dunaújvárosban, így állt a víz a város utcáin
A Duna-parti város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, és több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.


Intenzív záporok, zivatarok indultak be kora délután hazánkban a hidegfront mentén, melyek helyenként 20-30 millimétert meghaladó csapadékot hagynak hátra, írta az Időkép.

Dunaújváros nem úszta meg:

a város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.

Még a dunaújvárosi webkameránk felvételén is látszott, hogy önti el a víz az egyik forgalmas kereszteződést.

A front és vele együtt a zivatarok lassan vonulnak kelet, délkelet felé. A Dunaújvárost elmosó felhőszakadás Kecskemét irányába haladt tovább.

A villámárvíz fotói ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ha harckocsikat és más katonai járműveket láttok az utakon, felettük helikopterrel, ez az oka
Az Adaptive Hussars 2025 NATO-gyakorlathoz kapcsolódóan szeptember 15-28. között a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik.


A szeptember 1-jén kezdődött Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nagyszabású országvédelmi gyakorlat - ami az idei év és egyben a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete - kapcsán a végrehajtás harmadik hetében is fokozott közúti, illetve légijármű forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani az ország több pontján - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint

a tervezett, NATO keretek között megrendezett összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlat végrehajtása kapcsán - alakulatok áttelepüléséhez kapcsolódó csapatmozgások, eszközátcsoportosítások miatt - megnövekedett forgalomra kell számítani az ország legtöbb vármegyéjére kiterjedő autópályákon, autóutakon és településeken.

Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlathoz kapcsolódóan, a szeptember 15-28. közötti időszakban a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik

- jelezték.

Hozzátették: a katonai eszközöket szállító járművek közlekedése miatt fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre van szükség az érintett útvonalokon az említett időpontokban.

A járművek, konvojok mérete és haladási módja eltérhet a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól, ezért a Magyar Honvédség kéri a közlekedők együttműködését - írták, kiemelve, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.

További részletek ezen az oldalon olvashatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán poloskázásról: 1994-ben Ruandában a „csótányok eltaposásával” uszítottak, majd egymillió embert gyilkoltak le
A TISZA Párt vezetője szerint a miniszterelnök „minél inkább érzi, hogy elveszítette az emberek bizalmát, annál magasabbra tekeri a gyűlöletgenerátort... A gyűlölet karmestere pedig oda kerül, ahová való”.


Magyar Péter korábban már reagált Orbán Viktor "poloskázására". A miniszterelnök ugyanis szombaton egy videóban a szálláshelyéről jelentkezett. Közölte, hogy az erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. A felvételen nem látható nő pedig azt kiabálta, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”. Orbán úgy reagált, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

A TISZA Párt vezetője erre azt írta:

Vasárnap délután pedig egy másik bejegyzésében is foglalkozott Orbán Viktor poloskázásával. Azt írta:

"1994-ben Ruandában azzal uszítottak az állami rádióban, hogy “tapossátok el a csótányokat”. Erre a felhívásra pár hét alatt egymillió embert gyilkoltak le a világ egyik legnagyobb népirtásában."

A politikus hozzátette:

"Orbán Viktor poloskázik, eltaposandó rovarokról beszél és azt mondja mindenki sorra kerül.

Egészen elképesztő, hogy a magyar történelemből is ismert virtigli uszító gyűlöletbeszéd elhangozhat egy hivatalban lévő miniszterelnöktől.

Minél inkább érzi Orbán, hogy elveszítette az emberek bizalmát, annál magasabbra tekeri a gyűlöletgenerátort.

Honfitársaim, Közösen, békésen, mosolyogva lezárjuk a rendszerváltás utáni leggyalázatosabb időszakot és új fejezetet nyitunk a magyar történelemben. A gyűlölet karmestere pedig oda kerül, ahová való".


Link másolása
KÖVESS MINKET: