SZEMPONT
A Rovatból

Márki-Zay: friss fuvallat, amiből Orbánt elsöprő orkán lehet

Semmit nem csinál a jó, magyar papírforma szerint. És eddig bejött. Volt jobboldali szavazóként épp ez tetszik benne a legjobban. Vélemény.
hf - szmo.hu
2021. október 06.



Talán még sokaknak megvan a jó, öreg Gyalogkakukk. A világ egyik legviccesebb rajzfilmsorozata, amelynek kábé mindegyik része ugyanarról szól: a prédára éhes prérifarkas gondosan és hosszasan bíbelődik mindenféle tökélyre fejlesztett kakukk-csapda összetákolásával, aztán egyszer csak fülsértő “Bibiiiip!” rikoltással, ezerrel elszáguld mellette a gyalogkakukk. A farkas tákolmánya felejtős, a farkas meg csak bámul a kakukk húzta füstcsík után.

Bár tudom, hogy a hasonlat több helyen sántít, nekem mégis ez jut az eszembe Márki-Zay Péter berobbanásáról az ellenzéki előválasztás kellős közepébe. Mondom ezt úgy, hogy amióta szavazhatok, mindig a Fideszre voksoltam, az utóbbi hat-hét évben ábrándultam ki, és teljesen eltávolodtam a politikától. Összes ilyen irányú tevékenységem kimerült abban, hogy 2019-ben Karácsony Gergelyre húztam az ikszet, mert a frusztrációmnak mégis csak utat kellett törnie valahogy. Egyébként meg a családommal komolyan elkezdtük tervezgetni az emigrációt.

Erre az apátiára – és szerintem a teljes magyar ellenzékre – rúgta rá az ajtót a hódmezővásárhelyi polgármester.

Róla csak annyit tudtam, hogy Amerikából jött haza, és minden papírformára rácáfolva valahogy sikerült kiütnie Lázár Jánost (jó, közvetlenül nem őt, hanem az emberét, de ez mindegy). Lázárról sok mindent lehet gondolni, de egyértelmű, hogy győztes típus, és...hogy is mondjam...az ő ajánlatait a hírek szerint ma Magyarországon nem szokás visszautasítani.

Erre jön egy hét gyerekes, vallásos családapa (tehát igen csak nehéz lenne sorosista, volt emeszpés káderutódnak beállítani), és két vállra fekteti Lázárt. Azután másodszor is. “Ki a fene ez a srác?” – kérdezik tőlem a családomban többen is, mert mégis csak én járok a neten a legtöbbet, tájékozottnak tartanak. A válaszom minden esetben az: “Fogalmam sincs, de valamit tud.”

Ez a “valamit tud” mára odáig fajult, hogy szintén minden becslés, felmérés, kutatás és mendemonda ellenére a Medián friss felmérése szerint elhúzott Karácsony mellett, mint a gyalogkakukk, és a teljes választói körben ő tűnik esélyesebbnek arra, hogy 2022-ben legyőzze Orbán Viktort. Igen, tisztában vagyok vele, hogy Dobrev Klára ellen az előválasztás második fordulója előtt viszont vesztésre áll (megint csak a felmérések szerint), de azért lássuk be: ez ennyi idő alatt, párt nélkül, évtizedes hátország nélkül és főként számottevő lóvé nélkül bizony nem semmi teljesítmény.

Meg is kavarta a magyar politika szerintem évszázados uram-bátyám normák szerint hömpölygő állóvizét, és bár rengeteg kritika éri (jórészt jogosan), egy valami tény: másfél hete szinte mindenki róla beszél.

Mi lehet a titka? Mivel a gondolkodásom még mindig jórészt jobboldali értékek mentén rendeződik, talán érdekes lehet, hogy mit gondolok erről.

Először is: semmit sem a papírforma szerint csinál. Elképesztő manőverei vannak, és ebben a még mindig kicsit posvány-szagú magyar politikában igenis friss fuvallatot jelent.

Másodszor: ki mer mondani olyan dolgokat, amiket senki sem. Sokan pocskondiázásnak tekintik, hogy szerinte Dobrev Klára képtelen annyira lemosni magáról a “Gyurcsány-átkot”, hogy esélye legyen Orbánt leváltani. Ez nem pocskondiázás, ez tény. A 2010 előtti világot én nem tekintem ellenségemnek, de mindenképp komoly része volt abban, hogy idáig jutottunk, ezért szerintem se jöjjön vissza. Elég volt, valami új kell.

Márki-Zay azt is felvállalta, amit őszintén szólva teljes tabunak hittem: hogy bizony nem csak az elmúlt 12 év korrupt politikusait akarja elszámoltatni, hanem az azelőttieket is. En bloc. Óriási tyúkszemre lépés ez a DK elkötelezettjeinek, tudom. De nekem tetszik. És ki tudja, hány százezren vannak még, akiknek szintén tetszik.

Végül: Márki-Zay egyszerűen az az alkat, akit “győztesnek” szokás nevezni. Nekem személy szerint nem is különösebben szimpatikus, inkább semleges, de ezt még én is elismerem. Van, aki egyenesen a fiatal Orbánhoz hasonlítja. Ha azt nézzük, hogy elképesztő lendülettel politizál, ambíciózus, rá mert lépni a “nagyok” sakktáblájára, és jelen állás szerint már most összehozott egy sakk-matt közeli állapotot, ez a hasonlat talán igaz is. Én nem tudom, hogy ha a hatalom közelébe jut, azt mire fogja használni. Orbánról se tudtam annak idején. De tény, hogy megvan benne az a “kakaó”, ami egy Orbán-kihívó személyiségében igenis meg kell, hogy legyen. Ne feledjük: nem akárkit kell legyőzni.

Szóval ez a fiatal, "amerikai egóval” felvértezett politikus akár még egy csodafegyverré is kinőheti magát. Szerintem még ez a “visszelépek-nem lépek vissza” csiki-csuki, amit az elmúlt napokban csinál, se véletlen. Napok óta az ő térfelén pattog a labda, uralja a narratívát, összezavarta a kormány kampányát (nem számoltak vele, így egyelőre nem is tudnak vele mit kezdeni), minden szem rá mered: vajon hogy fog dönteni. Teszetoszaság? Persze, lehet. Ha meg nem, akkor csak annyit tudok mondani: ügyes.

Nem tudom, mi vár ránk a következő hónapokban, de választóként nagyon fogok figyelni. És valóban jó lenne már tudni, hogy ez a szélsebesen száguldó gyalogkakukk végül mire jut. Mert az időhúzás is veszélyes. Maga alá temethet mindent.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a vagyonkimentésről: A NER-lovagok nem szaladgálnak bőröndökkel a határon
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a NER-vagyonok visszaszerzése egy hosszú és bonyolult jogi folyamat lesz. Úgy látja, a nemzetközi szinten tartott vagyonok felkutatása nem hónapok, hanem évek kérdése.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 02.



Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő egy bejegyzésében árnyalja a „vagyonkimentésről” szóló közbeszédet, amelynek már a nyitánya is egyértelművé teszi az álláspontját: „A NER pénz nem fut. A NER vagyon fel lett építve.”

Úgy látja, a jelenlegi diskurzus túlságosan leegyszerűsíti a helyzetet. „Az elmúlt napokban azt látom, hogy egyre többen beszélnek úgy »vagyonkimentésről«, mintha az egy hirtelen, kapkodó mozdulat lenne” – írja, hozzátéve, hogy ez a kép félrevezető.

Kifejti, hogy ezek a vagyonok nem pillanatok alatt jöttek létre, és nem egyetlen helyen tárolják őket. Szerinte egy ilyen mértékű vagyon felépítése évekig tartó, sokszínű folyamat.

„Mit jelent ez? Azt, hogy: több országban van jelen, több eszközben van tartva, cégeken, alapokon, befektetéseken keresztül működik”.

Tarjányi hangsúlyozza, ez a nagy vagyonok általános működési módja. A szakértő szerint a legnagyobb félreértés a folyamat jellegét övezi. Azt állítja, a kommunikáció gyakran azt a benyomást kelti, mintha a NER-hez köthető személyek készpénzzel teli táskákkal menekülnének. „Ez nem a valóság” – szögezi le.

Úgy látja, a pénz nem tűnik el, hanem a pénzügyi rendszeren belül mozog. „Átrendeződik. Átkerül. Átstrukturálják.” Rámutat, hogy a globális pénzügyi rendszerben léteznek olyan szolgáltatók, különösen a Közel-Keleten, Ázsiában vagy Latin-Amerikában, amelyek éppen az ilyen helyzetekre specializálódtak, amikor a tulajdonosok biztonságos helyet keresnek a vagyonuknak.

A kulcskérdés szerinte nem az, hogy van-e pénzmozgás, hanem az, hogy ezt hogyan értelmezzük: pánikreakcióként, vagy egy olyan rendszer előre megtervezett lépéseként, amelynek mindig is volt forgatókönyve a vészhelyzetekre.

Ezzel kapcsolatban a sajtó felelősségét is felveti: „Kevesebb hangulatkeltés és nagyobb pontosság kellene a médiában…”

Tarjányi szerint a jövőbeli kormány feladata rendkívül nehéz lesz. Óva int attól, hogy bárki könnyűnek állítsa be ezt a folyamatot.

„Az új kormánynak a vagyonok visszaszerzése hosszú menet lesz. Évek!!!”

Végül a jogállami garanciákra hívja fel a figyelmet. „Ha valaki – legyen az személy vagy cég – bizonyítani tudja, hogy jogszerűen rendelkezett a pénzzel, akkor az államnak vissza kell adnia azt.” A szakértő szerint ilyen esetekben a zárolásokat fel kell oldani, sőt, az államnak akár kártérítési felelőssége is felmerülhet. „Egyszóval ez kemény munka lesz…” – zárja gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Hankó Balázs nem emlékezett rá, pontosan miért adott 500 milliót egy két héttel azelőtt létrejött cégnek
A miniszter az Egyenes Beszédben próbált válaszolni arra, hogyan kerülhetett 17 milliárd forint Fideszhez köthető szervezetekhez és előadókhoz a választások előtt a Nemzeti Kulturális Alapból. Hankó szerint a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok melletti kiállás döntött.


Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.

A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.

Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint a testület egyik tagja, Ughy Attila szerint lényegében csak jóváhagyták az eléjük tett javaslatokat, a miniszter nem reagált érdemben. A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt másfél évben összesen mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét közel 1100 nyertes pályázó között.

Amikor a műsorvezető felhozta, hogy Kis Grófo és Dopeman is úgy kapott 5-5 millió forintot, hogy állításuk szerint felhívták őket, hogy pályázzanak, a miniszter azzal hárított: „Hát ha nem tudott volna róla, akkor nem nyújtotta volna be a pályázatot.”

A miniszteri keretből kiosztott százmilliós támogatásokkal kapcsolatban Hankó Balázs több ponton is bizonytalannak tűnt. Amikor Rónai Egon Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüli 101 milliós támogatásáról kérdezte, a miniszter először egy Munkácsy-kiállításra emlékezett, majd javított, mondván:

„A magyar kultúráról szóló, többrészes dokumentumfilm készítése” volt a cél. A Mága Zoltán fotósához köthető, alig egy héttel a támogatás elnyerése előtt bejegyzett cégnek juttatott félmilliárd forintról azt mondta, az egy országos koncertsorozatot finanszíroz.

Arra a felvetésre, hogy egy frissen alapított, múlt nélküli cégnek hozomra adtak ekkora összeget, úgy reagált: „Nézzük meg, hogy milyen kulturális tartalmat fog biztosítani.”

Hasonlóan kitérő választ adott a szintén újonnan alapított, egy Fidesz-alkalmazott tulajdonában álló Part Event Magyarország 450 milliós támogatására is, mindössze annyit közölt, a cég által szervezett koncertek egy része már lezajlott. A miniszter azzal védekezett, hogy a döntéseket nem a cégek múltja, hanem a benyújtott pályázatok tartalma alapján hozzák meg.

„Lehet, hogy ön cég alapján dönt – vagy lehet, hogy mások cég alapján döntenek –, én a kulturális tartalom alapján hozom meg a döntést” – mondta.

Amikor Rónai Egon megkérdezte, hogy mi volt ez a kulturális tartalom, Hankó azt válaszolta: „A kulturális tartalom, mint, hogy végigbeszéltük, az adott koncertek, események, amelyeket a miniszteri keret esetén a felterjesztések tartalmaztak”.

„Szóval nem emlékszik rá, hogy mire adta?” - jött a kérdés.

„Tulajdonképpen a miniszteri keret esetében meghatározott szakmai konzultációt követően az adott kulturális tartalom kerül támogatásra, és ennek megfelelően a születnek maga döntések” - válaszolta a miniszter, Azt nem volt hajlandó elárulni, kikkel konzultál szakmailag, többszöri visszakérdezésre is csak annyit mondott, hogy a kollégáival.

Az érintett Fidesz-alkalmazott épp az, akinek a lakásában sajtóértesülések szerint a Magyarországra menekült lengyel igazságügyi miniszter-helyettes lakik, aki ellen hazájában büntetőeljárás folyik. De Hankó szerint ennek semmi köze a támogatáshoz.

A miniszter a botrány hatására bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottságától részletes beszámolót kért, és kezdeményezte, hogy mind az 1100 támogatott nyújtson be egy időközi pénzügyi és szakmai beszámolót.

Amikor a műsorvezető szembesítette azzal, hogy az Edda egyetlen Aréna-koncertre 150 millió forintot kapott, ami a piaci árakat messze meghaladja, a miniszter azzal érvelt, hogy egy Kossuth-díjas előadóművészről van szó, akinek „a magyar kultúrában jelentős volt a hozzáadott értéke”. A fővárosi független társulatok ehhez képest összesen kaptak 1,3 milliárd forintot. Hankó Balázs szerint a függetlenek támogatása a tavalyi 800 millióhoz képest így is emelkedett.

A miniszter a politikai részrehajlás vádját azzal utasította vissza, hogy a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Szerinte a támogatási politikát egyértelmű elvek vezérlik.

„Akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető döntési elv kell, hogy legyen a kulturális döntések során – legalábbis mi ezt az elvet követjük.”

Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan magyar kultúra, amely nem a hazaszeretet mellett áll ki, igennel felelt.

Van olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.

Hozzátette, a kormány feladata az, hogy a nemzeti büszkeséget erősítő alkotásokat támogassa. „Az ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg” – fogalmazott.

A beszélgetés végén Hankó Balázs megerősítette, hogy a parlamentben az Oktatási Bizottság alelnöke lesz. Védelmébe vette az egyetemi modellváltást, mondván, annak eredményeként megduplázódott a világ legjobb 5 százalékába tartozó magyar egyetemek száma. „6 egyetemünk volt a világ legjobb 5 százalékában; most úgy adom át, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában” – jelentette ki. Az SZFE-n és a MOME-n zajló tiltakozásokat azzal magyarázta, hogy a művészeti területeken mindig vannak „ízlések közötti viták”.

A teljes interjú

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Nagy Ervin: Szerintem lesz olyan pozíció, amiben én a hazámat tudom szolgálni
Nagy Ervin nem csalódott, hogy nem ő lett a kulturális miniszter, szerinte a tárcának sok olyan része van, ami nem az ő szakterülete. De a kultúra területén lesz feladata. Megvédte Magyar Péter választását is, aki sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelölte igazságügyi miniszternek.


„Most menő velünk lenni, menő ezzel a politikai tisztasággal menni” – mondja Nagy Ervin videónkban, ahol arról beszélt, hogy szerinte a közélet felszabadult, a fiatalok soha nem látott mértékben álltak be a Tisza Párt mögé. Hozzátette, „nem dőlünk be csalfa szavaknak és akár hirtelen átállt oligarcháknak”.

Arra a kérdésre, hogy csalódott-e, amiért nem ő kapta a kulturális tárcát, nemmel válaszolt. Elmondta, a terület óriási, és rengeteg olyan része van – mint az egyházügy, a nemzetiségek vagy a civil szervezetek –, ami nem az ő szakterülete.

„Szerintem lesz olyan pozíció, amiben én a hazámat tudom szolgálni, és meg fog találni ez a feladat – én bízom benne” – jelentette ki.

A színész szerint a politikai szerepvállalás miatt a színészi pályája most háttérbe szorul. Az NKA és az SZFE körüli helyzetet egy „forrongó üstnek” nevezte, amelynek rendbetétele most sokkal fontosabb számára, mint a következő színházi vagy sorozatszerep. „Az elmúlt harminc évben, amióta a pályán vagyok, amit lehetett, úgy érzem, nagyjából elértem, eljátszottam” – mondta, hozzátéve, hogy 50 évesen új lapot nyit az életében, és a következő időszakot a nemzet szolgálatára áldozza.

A Magyar Pétert a sógora, Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszteri kinevezése miatt ért nepotizmus-vádakra is reagált. Nagy Ervin elmondta, a minisztert a mozgalom második napja óta ismeri, és a párt magjában volt az első perctől kezdve mint jogi szakértő és bizalmas.

Szerinte Melléthei-Barna Mártonnak „van egy kétéves hitele és előtörténete”, ami alapján Péter őt választotta, nem pedig a rokoni szálak miatt.

„Én ezt nem tartom belterjes dolognak” – szögezte le.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Kikaptál, Viktor” - Jámbor András szerint ez okozta a Fidesz vereségét
A politikus Facebook-posztban bírálta Orbán Viktort, amiért a kormány nem hajtja végre az EU Bíróságának ítéletét. A politikus szerint a Fidesz a gyermekvédelmi rendszer botrányai miatt veszítette el a 2026-os országgyűlési választást.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. május 03.



Jámbor András a közösségi oldalán reagált arra, hogy Orbán Viktor egy hosszú levélben fejtette ki, miért nem hajtja végre az Európai Unió Bíróságának ítéletét a „gyermekvédelminek” hazudott törvény ügyében. A képviselő a választási vereségre utalva egyenesen a leköszönő miniszterelnöknek üzent: „Egyrészt kikaptál Viktor és pont ezért!”

Jámbor András szerint Orbán Viktor nem hajlandó szembenézni a tényekkel.

A képviselő egy közvélemény-kutatásra hivatkozva azt állítja: „A szavazók a Medián kutatása szerint 4 százaléka direktben mondta azt, hogy a gyermekvédelem borzalmai miatt szavazott a Tiszára.”

Úgy véli, ezen felül még százezrek vagy akár milliók döntését befolyásolhatták a gyermekvédelmi rendszerben történt bántalmazások, mint például a bicskei eset vagy a Szőlő utcai ügy, amelyről korábban azt mondta: szerinte a rendőrség hibázott, és nagy felelőssége van abban, hogy a javítóintézet volt igazgatója 15 évig „szabadon garázdálkodhatott”.

„Ez a valóság. Magyar valóság, amiért 16 év kormányzás után a Fidesz és Orbán Viktor felelős. Hogy nem védték meg a gyerekeinket.”

A képviselő azt írta, a Fidesz a választási vereség után sem látja be a helyzetet. „És

három héttel a vesztes választás után sem értik, hogy senkit sem érdekel a genderpropaganda hazugsága, senkit sem érdekel a nem cselekvés hazugsága,

amikor az általuk üzemeltetett rendszerben, az ő politikusaik tevőlegessége vagy félrenézése mellett gyerekek élete ment tönkre.”

Posztját azzal a felszólítással zárta, hogy a „hazug propaganda helyett itt az idő szembenézni a felelősséggel”. Álláspontja szerint a tönkrement életekkel és a hazugságokkal való szembenézés elkerülhetetlen.

„Mert feloldozás csak a szembenézésből lesz. És mert megérdemlik az áldozatok, hogy kapjanak elégtételt és igazságtételt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk