HÍREK
A Rovatból

Már megvan a 20 ezer szavazatszámláló az ellenzéki összefogásnak

27 ezer jelentkezőből már 20 ezret be is osztottak. A maradék helyek kiosztása péntekig fejeződhet be.

Link másolása

„A jelentkezési folyamat lezárult. Összesen 27 700 jelentkezőnk van, ebből van 20 000 beosztásunk. A beosztott szavazatszámlálók delegálása folyamatosan zajlik” - írta Ruskal-Klemm Csilla, a szavazatszámlálókat koordináló 20k22 szóvivője, a 444.hu megkeresésére.

A 444 kiemelte, hogy összesen 10 243 szavazókör lesz országosan, ezekbe minden országos listát állító párt vagy pártszövetség 2 szavazatszámlálót delegálhat. A 2018-as választásokon a Fidesz-KDNP 14 533 tagot delegált. Az összes ellenzéki párt együtt hiába küldött ennél kicsivel többet, mivel nem volt koordináció köztük, ezért minden harmadik szavazókörre csak egy ellenzéki szavazatszámláló jutott. Tízből egy szavazókörben pedig egyetlen ellenzéki szavazatszámláló sem volt.

A közel 28 ezer önkéntes nagyrészt nem kötődik pártokhoz, ugyanakkor azért a pártok delegálják őket, mert a törvényi szabályozás nem ad más lehetőséget.

Péntek délutánig kell befutnia az összes delegálásnak, ezért zárták le kedden a jelentkezést. A 20k22 felelős azért, hogy ez a folyamat zökkenőmentes legyen. A maximális 20 486 szavazatszámlálói helyből eddig 20 ezret osztottak be, a lap értesülései szerint. Arra kell figyelniük, hogy tényleg menjenek el, tegyék le az esküt a számlálók. A maradék helyek kiosztása péntekig még megtörténhet, erről azonban még nem tudtak pontos adatokat közölni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Putnokon: Hogy mer a templomba menni, polgármester úr? Ki való guillotine alá? Mutasson rá!
A fideszes Tamás Barnabás polgármester korábban trágár gyűlöletbeszédben osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért.

Link másolása

Magyar Péter Putnokon tartott nyilvános rendezvényt, amelyen egy templomi menet tagjaként átsétált maga a helyi fideszes polgármester is. A rendezvényen megjelentek fújolása közepette Magyar szó szerint idézte a polgármester 2018-ban elmondott szavait, miszerint:

„Gyurcsányt a seggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák. Maximum fájni fog, de megéri, mert oda valók. A Fidesz nyer, mert azzal azért tisztában vagytok, hogy nyer, és ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk. Lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat.”

Még korábban, egy október 23-i rendezvények ezt találta mondani:

„tudjuk nagyon jól, hogy választások jönnek, választások mennek. Nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és olyan embereket enged a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá. Ma viszont bízom abban, hogy a tavasszal úgy fog dönteni a magyarság, a magyar nép, hogy újra megkapja a lehetőséget az a konzervatív kormányzat, amely a jelen pillanatban is előre viszi ezt az országot”

Magyar szerint ők nem fognak guillotine alá küldeni embereket, ahogy Tamás Barnabás. Hozzátette azt is, hogy ez nem a Döbrögik, hanem a Lúdas Matyik országa.

A jelenet itt nézhető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Rejtett kamerával eredtek a Budapest utcáit ellepő piros sapkás kínaiak nyomába
A Gulyáságyú Média megpróbálta kideríteni, hogy honnan vannak a sapkás emberek, kitől kapták az egyensapkát, és mit jelent a rajta lévő felirat.

Link másolása

Piros sapkák kínaik tűntek fel Budapesten a kínai elnök, Hszi Csin-Ping látogatásának idején. Több ellenzéki politikus is szóvátette ezt - írja a Gulyáságyú Média.

Tompos Márton, a Momentum alelnöke és országgyűlési frakcióvezető-helyettese közleményében azt írta: „kínai csendőrökkel védi a kínai nagykövetség a pártfőtitkár útvonalát”.

Majd mikor szerda délután EU-s zászlókat tett ki az Erzsébet hídra, akkor több pirossapkás kínai önkéntes kérdőre vonta, hogy milyen zászlót aggat ki és miért.

„Idejöttek megkérdezni, hogy milyen zászló ez, mert izgultak, hogy tibeti vagy tajvani lehet” - mondta a politikus, akit több sapkás kínai vett körül.

A momentumos politikus elmondta, hogy azért kérdezték őt a kínaiak a zászlókról, mert nem lenne "kedves dolog" tibeti vagy tajvani zászlókat kitenni. Mikor egy kamerát is elővettek, akkor az addig magyarul kiválóan beszélő kínaiak elfelejtettek magyarul, majd a magyar rendőrökhöz mentek egyeztetni.

Pénteken a Párbeszéd – ZÖLDEK ügyvezető társelnöke, Szabó Tímea közölte, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordulnak és kérni fogják a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását a Tompos Mártont ért atrocitás miatt. Szerinte "problémás", hogy a kínai kormány megbízásából dolgozó pirossapkás kínaiak egy országgyűlési képviselőt vegzálnak, amiért egy uniós zászlót akar elhelyezni.

A kínaiak saját közlése szerintt a kínai követség bízta meg őket.

Az eset után a Gulyáságyú Média rejtett kamerával és mikrofonnal próbált beszélni a pirossapkás önkéntesekkel. Volt olyan, aki azt állította, hogy a napfény ellen viselik az egyensapkát. Végül kiderült, hogy a sapkát csak kínaiak viselhetik, és a kínai elnök látogatása után vissza kell adniuk azt.

VIDEÓ: Mi ez a pirossapkás kínai sereg Budapest utcáin? (rejtett kamerás videó)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter is ott lesz a köztévé választási vitáján – Az MTVA még gratulált is pártjának
A közmédia minden, EP-listát állított pártot meghívott egy jelölti vitára. A Tisza Párt politikusa már jelezte is, hogy biztosan elmegy a csatornához vitázni.

Link másolása

„Levelet hozott a "postás". Bár a nevét senki nem merte adni hozzá” – írta péntek esti Facebook-bejegyzésében Magyar Péter. A Tisza Párt vezető arca arról ír: pártja meghívást kapott a köztévé választási műsorába a többi, európai parlamenti listát állított párttal együtt.

„Örülök, hogy kiálltunk magunkért és hogy milliókkal a hátunk mögött elértük, hogy egy évtized után a Fidesz propaganda zászlóshajója, a "köz"televízió nem tudja megakadályozni, hogy élő választási vitaműsort rendezzenek. Én ott leszek”

– írja posztjában a párt listavezetője.

Korábban arról írtunk, hogy az MTVA elutasító közleményt adott ki Magyar Péter állami tévés szereplése ügyében.

Most azonban a politikus közzétette a levelet, amit pártja kapott. Abban ez áll: „A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény által előírtak értelmében lezárult az európai parlamenti választásra az ajánlásgyűjtés és a listaállítás időszaka, a listát állító pártok névsora ismertté vált. Gratulálunk, hogy pártja sikeresen listát állított a június 9-ei európai parlamenti választásra! A közmédia valamennyi, az EP-választáson listát állító jelölő szervezet részvételével, az Európai Unió fontos témáit érintő vitát tervez. Kérjük, hogy a vitán való részvételi szándékukat elektronikus úton, legkésőbb 2024. május 17., péntek, 12.00 óráig jelezzék az [email protected] e-mail címen! A vita pontos részleteiről (helyszín, időpont stb.) a későbbiekben adunk tájékoztatást az Önök részére.”

Korábban Dobrev Klára (DK) és Donáth Anna (Momentum) is jelezte, hogy részt vesznek a köztévé választási vitájában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Kömörőben meglátogatta nagyapja, Dr. Erőss Pál sírját – mesélt a többi őséről is
A néhai legfelsőbb bírósági bíró saját idejében népszerű televíziós személyiség is volt.

Link másolása

Magyar Péter Facebook bejegyzésben emlékezett meg nagyszüleiről. Magyar nagyapját az egykori Magyar Televízió Jogi esetek műsorában ismerte és szerette meg az ország, mint állandó szakértőt. Dr. Erőss Pálnak rendkívül szuggesztív, értelmes magyarázatai segítségével sikerült a jogi nyelvét érthető magyarra fordítania.

Ezt írta:

„A hetem egyik fénypontja volt, hogy ellátogathattam anyai nagyapám, Erőss Pál szülőfalujába, Kömörőbe. A falu elemi iskolájának igazgatója volt az üknagyapám, Sárközi Lajos és itt volt körjegyző a dédnagyapám. Meglátogathattam a szintén tanító üknagymamám sírját, amire nagyapám faragta a jellegzetes csónakos fejfát.

Nagyapám rengeteget mesélt a kömörei emberek bölcsességéről, optimizmusáról és hazaszeretetéről, a penyigei szilváról és onnan hozta ízes, szatmári kiejtését is. Ő volt a legszerényebb és legszelídebb ember, akit valaha ismertem.”

„Hálás vagyok a kömörei emberek szeretetéért, a kedves fogadtatásért és azért is, hogy oly kedvesen őrzik a családom emlékét” – zárta posztját Magyar Péter.

A látogatás képet ITT lehet megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk