HÍREK
A Rovatból

Már el is fogadta az orvosi béremelést is tartalmazó törvényt a Parlament

Az orvosok jelentős mértékű, jövőre induló, többlépcsős béremelését kapnak.


A parlament egyhangúlag, 165 igen szavazattal fogadta el a jogszabályt, amely az orvosok jelentős mértékű, jövőre induló, többlépcsős béremelését tartalmazza. A törvény büntethetővé tette a hálapénzt - írja az MTI.

Hétfőn esti ülésén - a kormány javaslatára - a Magyar Orvosi Kamara összes, törvényi szinten kezelendő módosító javaslatát elfogadta a parlament törvényalkotási bizottsága. Így a törvényalkotási bizottság végül egyhangúlag támogatta a kormány által hétfő reggel benyújtott, az orvosi bérek emelését is tartalmazó egészségügyi törvényjavaslatot, mely kedden került a Parlament elé.

A törvény alapján az állami vagy önkormányzati fenntartású egészségügyi ellátóhelyeken dolgozó orvosok munkabére 2023-ra - a szakmában töltött évek számától függően - bruttó 687 ezer és 2,38 millió forint közötti összegre emelkedik, ettől csak felfelé lehet majd eltérni.

A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által benyújtott, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt egyhangúlag, 165 igen szavazattal fogadta el a parlament.

A jogszabály egyik újdonsága, hogy létrehozza az egészségügyi szolgálati jogviszonyt. A jövőben állami vagy önkormányzati egészségügyi szolgáltatónál csak ilyen jogviszony keretében lehet egészségügyi tevékenységet végezni.

Rögzítették a béremelés, az illetményszámítás és minősítés kereteit, továbbá a jogviszonnyal járó szolgálati elismeréseket, a szabadságra, a munkaidőre, a nyilvántartására vonatkozó szabályokat.

A foglalkoztatást, a fizetést, a minősítést, az illetményen kívüli juttatásokat érintő részletszabályokat a kormány rendeletben határozza meg.

Az összeférhetetlenségi szabályok között szerepel, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy csak a kormány által kijelölt szerv előzetes engedélyével létesíthet további munkavégzésre irányuló jogviszonyt, ideértve más keresőfoglalkoztatást, valamint díjazás ellenében folytatott tevékenységet is.

Kivételt képez ezen szabály alól a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység, a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony. De ezen tevékenységekhez is szükséges a kormányzati szerv előzetes engedélye, ha a munkavégzés időtartama részben azonos az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy munkaidejével.

A betegek részére nyújtott ellátások nyomon követhetőségével magyarázzák azt a szabályt, hogy sürgős eset kivételével az orvos nem láthat el olyan beteget, akinek - más jogviszonya keretében - már kezelte ugyanazt a betegségét. Ezen korlátozás alól is felmentés adható azonban egyes kormányrendeletben meghatározott esetekben, például a szülészeti-nőgyógyászati szakterületen.

A törvény szerint a jövőben az orvos az őt foglalkoztató egészségügyi szolgáltató székhelyén vagy telephelyén nem végezhet olyan egészségügyi tevékenységet, amire az egészségügyi szolgálati jogviszonya nem terjed ki.

A gyakorlati időt figyelembe vevő, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) javaslatán alapuló béremelés 2021. január 1-jén kezdődik és 2023-ig tart, érinti az orvosokat, szakorvosokat, fogorvosokat, szakfogorvosokat, gyógyszerészeket, szakgyógyszerészeket, továbbá a kormányrendeletben meghatározott munkakörben foglalkoztatott, egyéb, nem egészségügyi végzettséggel egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottakat.

Egy kezdő orvos jövőre bruttó 481 ezer forintot kap, egy 16-20 éve a pályán lévő társa már több mint egymillió forinttal számolhat, míg egy több mint 41 éve a pályán lévő kollégájuk fizetése 1,6 millió forint lesz.

2022-től egy kezdő orvos fizetése 619 ezer forint lesz, egy 16-20 éves gyakorlati idővel rendelkező orvos 1,3 millió forintot kaphat, míg több mint 41 év orvoslás után 2,1 millió forint lehet a fizetés.

2023 januárjától 687 ezer forintra emelkedik a kezdő orvosok - jelenleg 255 ezer forintos - bére, 16-20 év orvosi pálya után közel másfél millió forint lesz a fizetés, míg több mint 41 év gyakorlati idő esetén 2,3 millió forint az illetmény.

A MOK tiltakozott miatta, majd az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága javaslatára törölték az előterjesztésből azt a rendelkezést, hogy például minősítés alapján 20 százalékkal csökkenthető az orvosok fizetése.

A törvény büntethetővé tette a hálapénzt oly módon, hogy a vesztegetés és a vesztegetés elfogadása büntető törvénykönyvbeli tényállását kiegészítették a jogtalan előny adásával és elfogadásával. A módosítás szerint aki jogtalan előnyt ad vagy ígér, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Arról, mi számít jogtalan előnynek, az egészségügyről szóló törvény rendelkezik. Ez alapján az egészségügyi dolgozó, az orvos semmilyen pénzbeli, gazdasági vagy természetbeni ellenszolgáltatást nem kérhet, illetve nem fogadhat el.

A kezelés után az egészégügyi dolgozó elfogadhat egy alkalommal olyan tárgyat, amelynek értéke nem haladja meg a mindenkori minimálbér havi összegének 5 százalékát (jelenleg a nyolcezer forintot).

Lehetővé tették a határozott időre, legfeljebb egy évre történő kirendelést. Ez egy évvel meghosszabbítható. A kirendelésről legalább tíz munkanappal korábban, írásban kell tájékoztatni az érintettet, annak várható időtartamával együtt.

A törvény november 18-án lép hatályba, legtöbb rendelkezését január elsejétől kell alkalmazni, így az érintettek jogviszonya is ekkorra alakul át egészségügyi szolgálati jogviszonnyá.

Az engedélykötelessé váló tevékenységek további folytatása érdekében március 1-jéig kell kérvényt benyújtani.

Az egészségügyi szolgáltató vezetője dönthet arról, hogy az általa vezetett intézményben nem január elsején, hanem később kezdik el alkalmazni a törvényt, de április 1-jénél ez nem lehet későbbi időpont. Ebben az esetben az orvosok korábbi illetménye és az új illetménye közötti különbözetet a 2020. márciusi fizetéssel egyidejűleg, legkésőbb 2021. április 5-én kell kifizetni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tiborcz István 400 ezer forintos borjúbőr cipőben toppant be az amerikai nagykövetség fogadására
Hadházy Ákos szúrta ki a méregdrága mokaszint az összejövetelről készült fotókon. A politikus is hivatalos volt a rendezvényre, de más programja miatt nem tudott jelen lenni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



Tiborcz István egy szerény, négyszázezer forintos, borjúbőr cipőben parolázott az amerikai követség ünnepi fogadásán – írja csütrötök reggeli posztjában Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő megjegyzi, hogy a luxus férficipő kategóriában ez egyáltalán nem is számít drágának.

Szerinte ennél sokkal nagyobb baj, hogy egy

„olyan ország követségére hívták meg, amelyik korábban kínosan kerülte a hozzá hasonló, korrupt figurákat és - legalábbis nyilvánosan - mindent megtett az ilyen maffiózók ellen. Most viszont már büszkén vigyoroghat a követségi kerti partin. Annak ellenére hívták meg, hogy a követség és az ügyvivő is nyilvánvalóan mindent tud az Elios botrányról és a Microsoft-ügyről (is)”.

A bejegyzésben kitér arra is, hogy Tiborcz és felesége, Orbán Ráhel épp a napokban kezdtek el gondolkozni az Egyesült Államokba költözésen. Majd ezután azt is megjegyzi, hogy az egyik fotón egy svájci bankárral beszélget a miniszterelnök veje.

„Az egyik képen Nagy Istvánnal, volt berni nagykövettel, Orbán svájci bankárával sutyorog. Gondolom, nem arról, hogy a hot-dog vagy a hamburger volt-e a finomabb.”

Hadházy azt is elárulja, hogy eredetileg őt is meghívták a rendezvényre, de végül nem tudott jelen lenni.

„A képeket elnézve azt hiszem, mindannyiunknak ez volt a legjobb” - tette hozzá a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szerint az ellenfél téglái beszivárogtak a Harcosok Klubjába
A miniszterelnök arra kérte a tagokat, hogy jelentsék a gyanús felhasználókat az adminoknak. A csoport néhány napja költözött át a Facebookra.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



Orbán Viktor a Facebookon számolt be arról csütörtökön, hogy már több mint 7000-en csatlakoztak a Harcosok Klubjához, amelyet a Fidesz digitális szabadcsapataként emleget. A csoport néhány nappal korábban költözött át a WhatsAppról a Facebookra.

A miniszterelnök szerint a költözésre azért volt szükség, mert a WhatsApp-csoportba csak 20 ezer embert lehetett felvenni, és a nagy érdeklődés miatt ez nem bizonyult elegendőnek. Mostantól kizárólag a Facebookon kommunikálnak a klub tagjaival, a WhatsApp-felületet pedig befagyasztják. Orbán hozzátette: „Kérlek, az applikációt ne töröljétek, biztosítéknak jó lesz (a technika ördöge sosem alszik)”, írta néhány napja a miniszterelnök.

Legfrissebb bejegyzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a Facebook-csoportba nemcsak elkötelezett hazafiak kerültek be, tudta meg a Telex. Mint írta:

„A jelentkezők döntő többsége tettre kész, bátor hazafi, de köztük a digitális köd homályában megbújnak az ellenfél téglái.”

Hozzátette, hogy „néhányan átjutottak a rostán, de sokáig nem élvezhetik a jó társaságot: közösségünk immunrendszere hamar kiveti magából őket.” A közösség tagjait arra kéri, hogy „jelezzétek az adminisztrátoroknak, ha gyanús személyt észleltek sorainkban.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elutasította az Ursula von der Leyennel szembeni bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament
A magyar képviselők közül a 10 fideszes és a Mi Hazánk képviselője, Borvendég Zsuzsanna szavazott igennel.


Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 553 képviselő szavazott. A bizalmatlansági indítványt 175-en támogatták, 360 képviselő ellenezte és 18-an tartózkodtak.

A magyar képviselők közül a 10 fideszes és a Mi Hazánk képviselője, Borvendég Zsuzsanna szavazott igennel. A tiszás Dávid Dóra és Tarr Zoltán, illetve a DK-s Dobrev Klára nemmel szavazott.

Nem szavazott ugyanakkor a KDNP-s Hölvényi György, a tiszás Gerzsenyi Gabriella, Kollár Kinga, Kulja András, Lakos Eszter és Magyar Péter, valamint a DK-s Molnár Csaba.

Az Európai Unió történetében ez volt a 10. alkalom, hogy az EP-képviselők bizalmatlansági indítványról szavaztak. Az indítvány eddig egyszer sem kapta meg a szükséges kétharmados többséget.

A mostani bizalmatlansági indítványt Gheorghe Piperea, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójához tartozó Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) EP-képviselője nyújtotta be az Ursula von der Leyent a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatójával a koronavírus-járvány idején, az oltóanyagok beszerzéséről váltott szöveges üzenetek átláthatóságának hiánya miatt.

(via MTI, 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter elárulta, hogy mi köti össze Orbán Viktort és George Simiont
A Tisza Párt vezetője szerint „egészen példátlan gyalázatra készül ma a Fidesz az Európai Parlamentben”. A politikus úgy véli, hogy Európának és Magyarországnak ma nem több megosztottságra, hanem felelős, bátor vezetésre van szüksége.


„Egészen példátlan gyalázatra készül ma a Fidesz az Európai Parlamentben” - írta Magyar Péter a csütörtök délelőtt megosztott Facebook-videójához, melyet úgy indít: „A nap felkelt és Orbán Viktor ismét hazudik”.

„Az Európai Parlament ma nem Ursula von der Leyen bizottsági elnök leváltásáról szavaz, hanem a teljes Európai Bizottság és ezzel együtt az Orbán által jelölt magyar biztos esetleges megbuktatásáról is. A bizalmatlansági indítvány egyik szerzője a magyargyűlölő bukott román elnökjelölt pártja, az AUR. Ursula von der Leyent nem a Tisza Párt, hanem Orbán Viktor jelölte az Európai Bizottság élére. És a Fidesz most sem volt annyira bátor, hogy aláírja a bizalmatlansági indítványt, hanem mint egy toporzékoló gyáva kisgyerek, inkább csak mások háta mögül dobálja a kavicsokat a vízbe” - fogalmazott Magyar, aki hozzátette:

„a Tisza egyetért azzal, hogy lehetne jobb és kompetensebb vezetése az Európai Uniónak, ugyanakkor semmilyen körülmények között sem fog együtt szavazni a magyargyűlölő román elnökjelölt, Georges Simion pártjával, az AUR-ral”.

Orbán Viktor ugyanakkor szerinte éppen ezt tervezi tenni.

„Ha már a múltkor az erdélyi és partiumi magyaroknak köszönhetően Romániában elbukott az oroszpárti, magyar sírokon ugráló magyargyűlölő politikus, akkor Orbán most az Európai Parlamentben akarja megtámogatni a javaslatukat”

- mondja a politikus.

„De mi is köti össze Orbán Viktort és a magyargyűlölő Georgia Simiont? Mit keresnek egymás mellett azok, akik az Uniót támadják? Putyint mentegetik, és akik kezet nyújtanak azoknak, akik a magyar közösségeket megalázzák - kérdezi Magyar, majd rögtön válaszol is: „Egyszerű. Ők azok, akik politikai hatalmuk zálogát Európa és Magyarország megosztottságában látják. Akiknek annál jobb, minél rosszabbul megy Európának és benne Magyarországnak. Ha minél jobban félünk, minél jobban gyűlölködünk Romániában a magyarok ellen, Magyarországon az Unió ellen”.

Magyar szerint ugyanakkor a Tisza szerint Európának és Magyarországnak ma nem több megosztottságra, hanem felelős, bátor vezetésre van szüksége.

„Van elég baj így is Magyarországon és Európában. Háború a szomszédban, összeomló magyar gazdaság, széteső vasút, lerombolt állami egészségügy, megélhetési válság, Orbán infláció, gyengülő Unió, versenyképtelenség és növekvő társadalmi feszültség. Ilyen időkben magyargyűlölő román szélsőségesekkel összefogni, és az Uniót gyengíteni nem előremutató, bátor tett, hanem felelőtlen, önző hatalmi manipuláció. Mi a Tiszában azt képviseljük, hogyha változás kell, márpedig Magyarországon változás kell, az demokratikus módon, békésen, tisztességgel, a magyar emberek támogatásával kell kikényszeríteni. Nem cinikus politikai alkuk, parlamenti trükkök és később letagadott kiegyezések árán. A magyar nemzeti érdek nem a rombolásban, az egymás elleni uszításban és a gyűlölködésben van, hanem az építkezésben és a nemzeti összefogásban. És aki ezt szem elől téveszti, akár Brüsszelben, akár Budapesten, annak előbb-utóbb el kell számolnia, és el kell távoznia” - fogalmaz a Tisza Párt vezetője.


Link másolása
KÖVESS MINKET: