Már egy évnél is tovább tart munkát találni Magyarországon
Határozottan növekedett a munkakeresés átlagos időtartama Magyarországon, hiszen néhány hónappal ezelőtt még 10 hónapnál is rövidebb időre volt szükség átlagosan. Ez most 12 hónap felett van átlagosan.
Az elmúlt hónapokban erősen növekedett a munkakeresés átlagos időtartama Magyarországon, hiszen néhány hónappal ezelőtt még 10 hónapnál is rövidebb időre volt szükség átlagosan - írta meg a 444.
A KSH legfrissebb közlése szerint az augusztus-októberi időszakban már 12,1 hónapra volt szükség az elhelyezkedéshez.
Az összes munkanélküli 48 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, ez az érték 4,0 százalékponttal magasabb a tavalyi év azonos időszakinál, míg a legalább egy éve munkát keresők a munkanélküliek 34 százalékát tették ki.
A hivatal közleménye szerint egyébként a 2024. augusztus–októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4,703 millió főre csökkent, ezen belül a férfi foglalkoztatottak száma némileg csökkent, míg a nőké enyhén emelkedett. A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4,537 millióan dolgoztak, a közfoglalkoztatottak száma 58 ezerre csökkent, míg a külföldön dolgozóké gyakorlatilag 107 ezer főn stagnált.
A 15–74 éves munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 16 ezer fővel, a munkanélküliségi ráta pedig 0,3 százalékponttal, 4,6 százalékra emelkedett.
Legutóbb egyébként hasonló magasságban tavaly decemberben volt a munkanélküliségi ráta, akkor 4,7 százalékot mért a statisztikai hivatal.
Az elmúlt hónapokban erősen növekedett a munkakeresés átlagos időtartama Magyarországon, hiszen néhány hónappal ezelőtt még 10 hónapnál is rövidebb időre volt szükség átlagosan - írta meg a 444.
A KSH legfrissebb közlése szerint az augusztus-októberi időszakban már 12,1 hónapra volt szükség az elhelyezkedéshez.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Így már érthető, hogy Orbán miért ellenzi a milliárdosok vagyonadóját és az Európai Ügyészséghez csatlakozást
A Forbes új milliárdoslistáját továbbra is a miniszterelnök egyik legjobb barátja vezeti. Mészáros Lőrinc a tiszás politikus számítása szerint naponta 1,3 milliárd forintot keresett az utóbbi egy évben.
Péntek reggel jelent meg a Forbes új listája a leggazdagabb magyarokról. A lap összesítése alapján továbbra is Mészáros Lőrinc és családja áll az első helyen, sőt, ők az egyetlen billiomosok a listán. A lap számításai szerint a felcsúti milliárdos 1749 milliárd forint felett diszponál, ráadásul egyetlen év alatt 8000 darab átlagos budapesti lakás árával gyarapodott a vagyona.
Nem sokkal a lista megjelenése után Magyar Péter is kommentálta Orbán Viktor barátjának további gazdagodását.
„Mészáros Lőrinc (vagyis Orbán Viktor) vagyona 1700 milliárd forint fölé nőtt. 8000 átlagos lakás árával gazdagodott egy év alatt. Naponta 1,3 milliárd forintot harácsolt össze” - írta a poszt elején a Tisza Párt vezetője.
„Orbán Viktor 10 év alatt négyszer gazdagabbá vált, mint az angol királyi család 400 év alatt. Rövidesen Orbán Viktor lesz az új Soros György” - szögezte le Magyar. Hozzátette:
„Így már érthető, hogy miért ellenzi a milliárdosok vagyonadóját és miért utasítja el, hogy hazánk csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.”
Ezután kitért arra is, hogy pártja kormányra kerülése esetén mivel kellene szembenéznie a jelenlegi miniszterelnöknek.
„Van egy rossz hírem Orbán Viktornak: a TISZA-kormány felállítja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt és 20 évre visszamenőleg vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a politikusokkal (strómanjaikkal) és családtagjaikkal szemben” - írta a bejegyzésben, melynek végén mindenkit arra kért, hogy szavazzanak a Tisza most indult online konzultációján, melyben a vagyonadóról is kérdezik az embereket.
Péntek reggel jelent meg a Forbes új listája a leggazdagabb magyarokról. A lap összesítése alapján továbbra is Mészáros Lőrinc és családja áll az első helyen, sőt, ők az egyetlen billiomosok a listán. A lap számításai szerint a felcsúti milliárdos 1749 milliárd forint felett diszponál, ráadásul egyetlen év alatt 8000 darab átlagos budapesti lakás árával gyarapodott a vagyona.
Nem sokkal a lista megjelenése után Magyar Péter is kommentálta Orbán Viktor barátjának további gazdagodását.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Van egy rossz hírem Zsolti bácsinak” - Juhász Péter szerint hamarosan kiderülhet Zsolti bácsi teljes neve
A volt politikust péntek délelőtt tanúként megy az ügyészségre a Szőlő utcai ügyben. Elmondta azt is, hogy a nála tartott házkutatás miatt panaszt tett.
Juhász Péter péntek délelőtt tanúkénti meghallgatásra megy az ügyészségre a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója elleni nyomozás kapcsán, számolt be róla a Blikk. Ugyanakkor hozzátette: panaszt tett a nála tartott házkutatás miatt, amiről azt mondta:
„Maguk az ügyészség nyomozói jöttek ki öten, és emberileg teljesen korrekten jártak el. Jogilag azonban más kérdés: nyilván utasításba kapták ezt, mert semmi jogalapja nincs a házkutatásnak. Panasszal is éltem ezzel kapcsolatban, hiszen azon a határozaton, amellyel elrendelték a házkutatást, a Juhász Péter Pál ügyében nyomoznak, és ennek kapcsán kérték azt a hangfelvételt, amely a Zsolti bácsi néven vált ismertté, és amelynek semmilyen kapcsolódása nincs a Juhász Péter Pál ügyhöz.”
A Klubrádiónak azt mondta, szerinte egyre nyilvánvalóbb, hogy pedofilokat védő hálózat működik Magyarországon. Az Index szerint ezt a Szőlő utcai ügyből, Kuslits Gábor és a „Zsolti bácsis” interjú állításaiból, valamint Füssy Angéla videóiból vett állítások támasztják alá.
„Van egy rossz hírem Zsolti bácsinak”
– mondta. Közölte, hogy megadta az informátora nevét a rendőrségen, és a hatóságok előtt köteles minden információt átadni: „meg kell mondani a vezetéknevét”.
Úgy fogalmazott, ezután a név jegyzőkönyvbe kerül, miután tanúként tesz vallomást. Hozzátette:
„a fiatalok elmondták, csak én hívtam fel a figyelmüket, hogy mivel nincs rá bizonyíték, ezért ne mondjanak vezetéknevet semmilyen módon”.
Juhász egyben kijelentette: nem tervez magas emeletről kiugrani, és továbbra is képviseli az abuzált gyerekek ügyét.
Juhász Péter péntek délelőtt tanúkénti meghallgatásra megy az ügyészségre a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója elleni nyomozás kapcsán, számolt be róla a Blikk. Ugyanakkor hozzátette: panaszt tett a nála tartott házkutatás miatt, amiről azt mondta:
„Maguk az ügyészség nyomozói jöttek ki öten, és emberileg teljesen korrekten jártak el. Jogilag azonban más kérdés: nyilván utasításba kapták ezt, mert semmi jogalapja nincs a házkutatásnak. Panasszal is éltem ezzel kapcsolatban, hiszen azon a határozaton, amellyel elrendelték a házkutatást, a Juhász Péter Pál ügyében nyomoznak, és ennek kapcsán kérték azt a hangfelvételt, amely a Zsolti bácsi néven vált ismertté, és amelynek semmilyen kapcsolódása nincs a Juhász Péter Pál ügyhöz.”
Kórházban élő kisfiú: miniszteri biztos járt annál a családnál, amely örökbe fogadná a gyereket
A Házon kívül mutatta be múlt vasárnap azt a családot, amely jogi segítséget kért, hogy örökbefogadhassa a pécsi kórházban rácsos ágyban élő kisfiút. Az eset nyomán petíció indult, melyet már több mint 200 ezren írtak alá.
„Fordulat a kórházban élő kisfiú ügyében” – ezzel a címmel tett közzé videót az RTL Házon kívül a Facebookon, miután Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa ellátogatott ahhoz a családhoz, amely örökbe fogadná a kórházi ágyban élő kisfiút. A műsor felkarolta a történetet, Tapasztó Orsi influenszer pedig petíciót indított az örökbefogadásért, amelyet már több mint kétszázezren írtak alá.
A Házon kívül közlése szerint
a miniszteri biztos csütörtök este érkezett a családhoz, és azt mondta, a születése óta kórházban élő kisgyerek megérdemli, hogy szerető családban nőjön fel, ezért új, független szakértői véleményt kérnek az ügyben.
A műsor múlt vasárnap mutatta be a családot, amely jogi segítséget is kért, hogy örökbe fogadhassa a pécsi kórház rácsos ágyában élő kisfiút. A gyerek veleszületett rendellenességek miatt speciális ápolást igényel, szülei lemondtak róla, és nem találtak számára új szülőket. Egy kórházi ápoló és férje fél éve foglalkozik vele, örökbe is akarták fogadni, de eddig nem tudták - azt mondják, ezt a rendszer nem engedte, noha elvégezték a szükséges képzéseket.
„Fordulat a kórházban élő kisfiú ügyében” – ezzel a címmel tett közzé videót az RTL Házon kívül a Facebookon, miután Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa ellátogatott ahhoz a családhoz, amely örökbe fogadná a kórházi ágyban élő kisfiút. A műsor felkarolta a történetet, Tapasztó Orsi influenszer pedig petíciót indított az örökbefogadásért, amelyet már több mint kétszázezren írtak alá.
A Házon kívül közlése szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Putyin: A magyarok többsége magyar akar maradni, és támogatni fogja Orbánt
Az orosz elnök Franciaországot és Németországot is példaként hozta, Magyarországot pedig Orbán Viktor irányvonala miatt emelte ki. A migrációt az EU-t belülről gyengítő tényezőnek nevezte.
Európában egyre nagyobb teret nyernek a nemzeti orientációjú politikai erők - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szocsiban, a Valdaj nemzetközi vitaklub éves rendezvényén.
„Európában most egyre nagyobb teret nyernek a nemzeti orientációjú politikai erők. Franciaországban (…) és Németországban is. Magyarország Orbán Viktor vezetésével természetesen már régóta ilyen álláspontot képvisel (...) Ha ezek az erők Európában továbbra is erősödnek, akkor Európa újjá fog születni”
- idézte a politikus szavait az MTI.
Kérdésre válaszolva közölte, hogy nem követi Magyarország belpolitikai eseményeit, de úgy gondolja, hogy a magyarok többsége magyar akar maradni, és támogatni fogja Orbánt, és ha nem akarnak magyarnak maradni, akkor támogassák Ursula von der Leyent (az Európai Bizottság elnökét), de akkor Ursula von der Leyenek lesznek.
Európáról szólva egyebek között megjegyezte, hogy az ellenőrizetlen migráció „belülről rágja szét” az uniót, és hogy Oroszország látja, „miként igyekszik bevakolni az EU az épületén végigfutó repedéseket”.