Már a szervezetünkbe is bekerült – nem lehet a műanyagot teljesen újrahasznosítani
Már tudományosan is bizonyítható, hogy a műanyag hulladék mindenhol jelen van, még ételünkben, láthatatlan részecskék formájában. Talán éppen ezért is egyre több olyan ötlet lát napvilágot az utóbbi időben, amely azzal kecsegtet, hogy a Földünket, és nem utolsósorban tengereinket elborító, kimondhatatlan mennyiségű műanyag szemét lebontható, de legalábbis újrahasznosítható. Ez veszélyes illúzió – vélekedik Nathalie Gontard, a montpellier-i egyetem professzora, a francia mezőgazdaság-tudományi intézet (INRA) élelmiszer-csomagolás kutatásának vezetője, aki a Nouvel Observateurben fejtette ki gondolatait a témáról.
A francia kutató emlékeztet arra, hogy tavaly júliusban a francia kormány ismertette klímatervét, amelyben célul tűzte ki 2025-re a műanyag hulladék 100%-os újrahasznosítását. Kína pedig, amely eddig a hulladék első helyen álló befogadója volt, lezárta kapuit a külföldről származó szemét előtt.
A műanyag a 60-as években a petrokémia nagy felfedezése volt, 1969-ben Derek Barton és Odd Hassel a polietilén és a polipropilén polimerizációja katalizátorainak felfedezéséért kaptak megosztott kémiai Nobel-díjat.
Azóta a műanyag fontos gazdasági tényező lett, 27,5 milliárd eurós részesedése van az Európai Unió tagállamainak költségvetésében, és több mint másfél millió munkahelyet biztosít.
Forradalmi változást hozott minden szektorban, az építőiparban, az autógyártásban, a légi közlekedésben, de főleg az élelmiszeriparban. Ez utóbbiban mint könnyű és olcsó csomagolóanyag, amely az élelmiszer-biztonságban óriási fejlődést jelentett azáltal, hogy meggátolta a kívülről jött fertőzések behatolását, megőrizve az adott termék minőségét.
Nathalie GontardA műanyaggyártás a következő két évtizedben az előrejelzések szerint megduplázódik. 300 millió tonnát állítanak elő évente világszinten, ennek 60%-át Európában, nagy részét rövid idejű csomagolóként (hús, kenyér).
Mára, miután felfedezték az egészségre és a környezetre gyakorolt káros hatását, a műanyag időzített bombává vált, mivel 100-200 év alatt bomlik le mikro- és nanorészecskékre.
És ezek szétszóródnak a környezetünkben, az élő szervezetben. A nanorészecskék ugyanis át tudnak hatolni a szöveteken, és felhalmozódnak szerveinkben, pl. a májban, megzavarják működésüket, bekerülnek az élelmiszerláncba, amit még fel sem tudunk teljesen mérni, mert nincsenek meg hozzá a megfelelő módszerek. Ezeknek a részecskéknek megvan az sajnálatos tulajdonságuk is, hogy könnyen hozzátapadnak a szerves szennyeződésekhez, és széthordják azokat.
Mikro- és nanorészecskéket már találtak az ivóvízben, a mézben, a sóban, a tengeri termékekben. Ezért is foglalkoznak olyan erőteljesen a tengereket elárasztó műanyaggal, holott ez csak 2-3%, mintegy 8 millió tonna, a szeméttárolókba kerülő hulladéknak.
Évente testünkkel egyenlő súlyú műanyagot dobunk ki, világszintén átlag 40 kg-os fogyasztást számítva. Európában 63 kg-t. És ezeknek a hulladékoknak a 90%-a halálunk után is megmarad –
figyelmeztet a professzor asszony, aki további riasztó adatokkal is szolgál: a használt műanyag 35-50%-a ellenőrizhetetlenül szóródik szét a környezetben, 20-40%-a kerül a földbe más hulladékokkal együtt. A maradék egynegyedet újrahasznosítják, illetve elégetik. Egyes források szerint 9-14%-ot égetnek el, hogy energiává, vagy olyan szilárd elemekké változtassák, amelyekből újabb toxikus hulladékok lesznek. Az újrahasznosítandókból 4% elvész az újrahasznosítási folyamat alatt, és szétszóródó hulladék tömegét szaporítja. Valójában az ideális, zárt rendszerben újrahasznosított műanyag alig éri el a 2%-ot.
Az újrahasznosítás akkor válna kifizetődővé, ha ismétlődhetne a végtelenségig, ami jelenleg csak az üvegek és a fémek esetében igaz. Tehát az újrahasznosítás nem óvja meg ökorendszerünket a hulladékok negatív hatásától, legfeljebb késleltetheti. A hulladékok szelektív gyűjtése jelenthet ugyan egy kis lépést előre – írja Nathalie Gontard – de az igazi megoldás műanyag-fogyasztásunk fokozatos csökkentése, majd teljes megszüntetése és helyettesítése biológiailag lebomló anyagokkal. Megtartani csak a valóban zárt rendszerekben újrahasznosított, helyettesíthetetlen műanyagokat, pl. a PET palackokat kellene.