SZEMPONT
A Rovatból

Magyar Péter: Az új korrupcióellenes ügyészséghez is kétharmad kell, az a cél, hogy meglegyen

A TISZA Párt szavazásán személyivel lehet majd voksolni, az Ukrajnáról szóló kérdést Magyar Péter álkérdésnek tartja, és a határon túlra is kiterjesztik az országjárást, mert szerinte ott is nagyon jól látják, mit művel a NER. Interjú Magyar Péterrel.


Magyar Péter a „nemzet hangja” néven 12+1 kérdésről szóló „népszavazást” hirdetett meg március 15-én, amelyben minden 16 év feletti magyar elmondhatja, hogy milyen országot szeretne az Orbán-rendszer után. A nem hivatalos népszavazáson olyan kérdésekre várnak választ, hogy Magyarország tagja maradjon-e az Euórpai Uniónak és a NATO-nak, csökkentsék-e felére a parlamenti képviselők fizetését, legyen-e az egészséges élelmiszerek áfakulcsa 5%, az szja pedig 9%, vagy például visszajöjjön-e a kata? Pluszkérdésként rákérdeznek arra is, amire a Fidesz legújabb nemzeti konzultációja, hogy Ukrajna tagja legyen-e az EU-nak.

Magyar Pétert erről a kezdeményezésről kérdeztük ünnepi beszéde után, de szóba került a határon túli magyaroknak küldött üzenete, valamint az új korrupcióellenes ügyészség ígérete is, ami szintén március 15-én hangzott el.

– A független korrupcióellenes ügyészség létrehozása egy kreatív módja esetleg, hogy megkerüljék a Polt Péter-féle ügyészséget, ha nem lesz meg a kétharmad?

– Az új ügyészséghez is kétharmad kell.

– És meglesz a kétharmad?

– Az a cél.

– A beszédében a külhoni magyarokhoz is szólt. Azt kérte tőlük, hogy segítsenek. De mennyi esély van erre, hiszen eddig 90 százalékuk a Fideszre szavazott.

– Már rég nincs ez így. Nyilván azóta nem volt választás, de ebben a 150-200 ezres tömegben rengeteg délvidéki és erdélyi honfitársunk odajött hozzám, Csantavérről, Szabadkáról, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, még székelyek is voltak. Kaptam egy székely zászlót.

Nagyon jól látják szerintem a külhoni magyar testvéreink is, hogy mit művel a NER ott, az ő szűkebb pátriájukban, és mit művel az anyaországban.

Erre szeretném felhívni a figyelmet, és ezért el is fogok menni Erdélybe, Székelyföldre, a Partiumba, Délvidékre, és még egyszer Felvidékre is, hogy beszélgessünk a dolgainkról, a valóságról, nézzünk egymás szemébe. Mi soha nem tettünk semmilyen dehonesztáló megjegyzést, soha nem mondtuk azt, hogy elvennénk bármit is a külhoni magyar testvéreinktől, sőt támogatjuk őket mindenben. Annyit mondunk, hogy amit ők megkapnak, például az óvodatámogatást, azt a magyaroknak is meg kell kapniuk.

Számítunk rájuk, és annyit próbáltam jelezni, hogy ők is számíthatnak ránk. Szeretnénk a nemzetet minden módon egyesíteni, nemcsak baloldalit, jobboldalit, vidékit, budapestit, hanem külhonit és anyaországit is.

Amit Orbán Viktor most tesz, az nem jó a külhoni magyar testvéreinknek, mert egy óriási árkot ás az anyaországiak és a külhoniak között. Mi ezt az árkot is szeretnénk betemetni.

– Az ön által bejelentett szavazásban szerepel Ukrajna uniós csatlakozása is. Ez a szavazás gyorsabban lebonyolítható, mint Orbán Viktoré, ebben biztosan be tudják előzni őket. Mennyiben kívánnak támaszkodni a válaszokra?

– A szavazás március 24-én kezdődik majd és április 11-ig tart. Személyesen és online is lehet majd szavazni. Mi ott leszünk minden településen, igyekszünk minden választókörzetbe eljutni. Óriási feladat lesz ez a Tisza-szigeteknek és a sok ezer önkéntesünknek. Ez egy óriási logisztikai és politikai feladat, de egy óriási lehetőség is az országnak. Számunkra az a fontos, hogy az emberek életét valóban érintő, befolyásoló kérdésekben, anyagiakban és nem anyagiakban egyaránt meg tudjuk kérdezni az embereket, és erre tudjon a következő kormány - mintegy felhatalmazást kapva - támaszkodni.

Nem az volt a cél, hogy beelőzzük őket. Az volt a cél, hogy spóroljunk, hogy ne kelljen 6 milliárd közpénzt kidobni erre a kérdésre, amit Orbánék bedobtak, hogy ne kelljen másról beszélni.

Hát nosza, rajta, mi megkérdezzük a valós kérdések mellett az embereket erről is.

– Mi lesz a garanciája annak, hogy a szavazás hiteles lesz? Lesz valamilyen egyedi azonosítás, ami kizárja azt, hogy valaki többször szavazzon?

– Persze lesz ilyen, csak személyi igazolvánnyal vagy videós azonosítással lehet majd szavazni. Annyi a különbség, hogy mi 16 éves kortól várjuk a magyar embereket, és nem 18 év a korhatár.

– Nagy Attila Tibor politikai elemző úgy látja, hogy az Ukrajnáról szóló kérdést hiba volt belerakni a szavazásba, mert a Medián felmérése szerint az emberek többsége Magyarországon nem támogatja Ukrajna csatlakozását, és ez esetleg visszaüthet a TISZA Pártra.

– Miért lenne ez hiba?

Mi nem azért tettük bele az Ukrajna Uniós csatlakozásáról szóló kérdést a népszavazásba, mert mi azt mondtuk erre, hogy igen vagy nem, hanem mert ez egy olyan kérdés, ami felmerült. Bár egy álkérdés, mert nem befolyásolja a magyar emberek életét a következő egy-két évben, de kérdezzük meg.

Miért? Azt tudjuk, hogy a 9 százalékos SZJA-t elfogadják az emberek vagy nem? Nem biztos. Tudjuk, hogy mit mondanak Magyarország uniós csatlakozásáról? Én remélem, hogy nagy többséggel igent mondanak.

– Ha már a 9 százaléknál tartunk. Egy 9 százalékosra csökkentett SZJA továbbra is egykulcsos személyi jövedelemadó rendszert jelent. Ez ugyanúgy igazságtalan marad, mint a 15 százalékos, maximum kisebb adókulccsal. Nem lenne jobb egy progresszívebb rendszert bevezetni, ami jobban nyit az igazságosság felé?

– Úgy gondolom, hogy nem jelentettem be a Tisza teljes gazdasági és pénzügyi programját. Olyan kérdéseket tettünk föl, amiket fontosnak tartunk, és az országjárás során felmerültek. Ez nem azt jelenti, hogy ez egy komplex program.

Szerintem jobb a 9 százalékos adó, mint a 15 százalékos. Emellett bejelentettem egy vagyonadót is, amire persze lehetne azt mondani, hogy nem SZJA, de valószínűleg jobban fáj azoknak, akiknek 500 milliárd forintja vagy 1000 milliárd forintja van, mint bármilyen SZJA fájna.

Úgyhogy tekinthetjük egyébként progresszív adózásnak is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk