HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: A bicskei ügy nem egyedi, újabb botrányt próbáltak eltussolni

Magyar Péter azt írja, dokumentumok jutottak a birtokába arról, hogy tavaly áprilisban egy gyermekfelügyelő szexet kért egy 15 éves gyerektől, cserében azt ígérte, megszökteti. A vezetőség úgy döntött, nem tesz feljelentést.
Címlapkép: RTL - szmo.hu
2024. április 03.



„A bicskei rémálom nem egyedi eset! Tegnap több dokumentum, többek között egy ombudsmani jelentés jutott el hozzám, melyek szerint az egyik speciális gyermekotthonban 2023 áprilisában az egyik gyermekfelügyelő, aki éjszakára volt beosztva, megegyezett egy 15 éves növendékkel, hogy segít neki megszökni (!) az otthonból, ha cserében a gyermekkel szexuális kapcsolatba léphet” - írja Magyar, majd így folytatja:

„A dokumentumok szerint a szexuális kapcsolat létre jött, a beígért szöktetés viszont meghiúsult, ugyanis éjszaka nem sikerült kinyitniuk az otthon kertjének kapuját.

A növendék másnap elmondta a csoportvezető nevelőjének, mi történt, ő pedig szólt a felettesének. Ezután az otthonvezető vette fel a növendékkel a jegyzőkönyvet, amelyben a növendék elmondta, hogy a gyermekfelügyelő szexuális kapcsolatba lépett vele, a szökéshez nyújtott segítségért cserében.

Ezt követően a vezetőség úgy döntött, hogy nem tesz az ügyben feljelentést - az intézmény egy korábbi munkatársa szerint azért, mert a feljelentést követő vizsgálat rossz fényt vetett volna az intézményre és a vezetőségre -, hanem megállapodott a gyermekfelügyelővel, hogy próbaidő alatti azonnali felmondással távozik az intézményből.

Az érintett gyermekfelügyelőt végül nem az intézmény, hanem a növendék gyámja jelentette fel 4 hónappal később, augusztusban, miután a növendék elmesélte a gyermekvédelmi gyámnak, hogy mi történt korábban.

Csak a véletlenek összjátékán múlt, hogy a feljelentésre végül sor került, ha az intézményi gyakorlaton múlik, elkerülhető lett volna a felelősségre vonás. Mert a gyakorlat, mint oly sokszor, itt is az eltussolás volt.

Bicske csak a jéghegy csúcsa. A gyermekek sérelmére elkövetett visszaélések a legtöbb esetben az intézmények falai között maradnak.

Az esetek valós számát felbecsülni sem lehet. És amíg hagyjuk, ez így is marad.

Arról nincs információm, hogy milyen stádiumban van a büntetőeljárás, ahogy arról sincs, hogy bárki felelősségre vonta volna az otthon vezetését a feljelentés elmulasztása miatt.”

Magyar Péter utóiratként még közli az alapvető jogok biztosának megállapításai, intézkedési felhívása az ügyben:

“A jelentésemben a feltárt alapvető joggal összefüggő visszásság megszüntetése és jövőbeli bekövetkezésének megelőzése érdekében:

1. az Ajbt. 31. § (1) bekezdése alapján felkérem az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatóját, hogy a területi szakszolgálatok vezetői útján, jelentésem egyidejű megküldésével hívja fel a gyermekvédelmi gyámok figyelmét arra, hogy amennyiben tudomást szereznek arról, hogy a gyermekvédelmi rendszerben szakmai munkakörben foglalkozatott személy szexuális kapcsolatot létesített egy gyámolt gyermekkel, haladéktalanul tegyék meg a büntetőfeljelentést.

2. Javaslom a …. Gyermekotthon igazgatójának, hogy amennyiben arról értesül, hogy egy szakdolgozó szexuális kapcsolatot létesített a gondjaira bízott gyermekkel, a szakdolgozó munkaviszonyának azonnali hatályú megszüntetésével egyidejűleg intézkedjen a büntetőfeljelentés megtételéről is.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ottfelejtette az AI-vízjelet egy krumpliosztós kamuképen a volt fideszes képviselő, aztán levágta, majd fekete háttérre cserélte az egészet
Boldog István egy mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel üzent Magyar Péternek, de a kommentelők lebuktatták. Többször is módosított a posztján, a képet végül törölte is.


Kamu, mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel írt egy volt fideszes országgyűlési képviselő arról, hogy a TISZA Párt egyik aláírásgyűjtő pultjánál "krumplit osztottak". Boldog István a Facebookon osztott meg egy fotót, ami a nagy feliratok alapján a TISZA egyik pultjáról készült, mely előtt több zsák burgonya és alma hever egy halomban. „Aki aláír, kap egy zsákkal? Peti, ez nagyon gáz!” – írta a képhez az expolitikus, egyértelműen Magyar Péternek üzenve.

Csakhogy a kommentelők felhívták a figyelmet egy bakira: a fotó jobb sarkában ottmaradt a Gemini, a Google által kifejlesztett generatív mesterséges intelligencia alapú chatbot logója.

Boldog István órákkal később módosította a posztját, és már úgy tette ki a képet, hogy levágta a kép jobb szélét, így a vízjel is eltűnt róla. A szemfüles facebookozóknak viszont ez is szemet szúrt, így

újabb módosítás következett: Boldog a bejegyzésből törölte a képet, a szövegből csak az első, kérdő mondatot hagyta meg, a hátteret pedig feketére változtatta.

A posztra közel hétezer nevetős reakció és 3400 komment érkezett. Többen jelezték, hogy az embereket nem lehet ilyen könnyen megvezetni.

„Bádog István tudod, hogy AI-kamu. Ketyeg az óra, csomagolj” – írta egy hozzászóló.

„Rakja nyugodtan a hamis AI-képeket!!! Úgyis a Tisza nyer. Egyébként meg a Fidesz szokta így megvenni az emberek szavazatát” – véli egy másik.

„Számomra ezekben a képekben az a legvisszataszítóbb, hogy pontosan azokat akarjátok megvezetni, akik még hisznek nektek/bennetek. Főleg az idősebb korosztályt, mert ők nem feltétlenül tudnak különbséget tenni egy valós és generált kép között. A saját szavazóitokat veszitek hülyére. De legalább csinálnátok jól... (...)” – jegyezte meg egy újabb kommentelő.

Boldog István 2010 és 2022 között volt országgyűlési képviselő, korábban pedig Kétpó polgármestere. 2020 decemberében vádat emeltek ellene és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadása miatt, mert a vád szerint jogellenesen befolyásolták Jász-Nagykun-Szolnok megyei pályázatok eredményét, amiért 2019 májusában 20 millió forint jutott vissza a vállalkozóktól. A perben az egyik vádlott már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, őt nem jogerősen felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítélték. Boldog tagadja bűnösségét, a koronatanút pedig egy korábbi nyilatkozatában „elítélt bűnözőnek” nevezte, akinek állításai hazugságok. A volt képviselő a per alatt is feltűnik közéleti eseményeken, tavaly október 23-án például a helyszínen hallgatta Orbán Viktor ünnepi beszédét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Riasztást adtak ki több megyére: délután lecsap a hidegfront, zivatar és viharos szél jön
Délelőtt még süthet a nap, délután viszont eső áztatja majd el az ország nagy részét. Az intenzív zivatarokat akár 60-70 km/h-s széllökések is kísérhetik.


Napsütéssel indul a hét, de csak délelőtt élvezhetjük, a nap második felében ugyanis egy hidegfront csap le az országra, ami záporokat, zivatarokat és viharos széllökéseket is hozhat.

Bár északnyugat felől átmenetileg felszakadozik a felhőzet, délutántól újra beborul az ég. A HungaroMet előrejelzése szerint átmeneti csapadékszünet után ismét jöhet eső, zápor, amire a legkisebb esély délnyugaton van. A nyugati, északnyugati szél sokfelé megélénkül, északon meg is erősödik, délután pedig 11 és 16 fokot mérhetünk, bár északkeleten ennél hidegebb is lehet.

A délutántól az éjszakába nyúlóan érkező hidegfront több hullámban hozhat záporokat, de zivatar is kialakulhat. Erre nagyobb esély az ország középső részén egy északnyugati-délkeleti sávban, valamint az északkeleti tájakon mutatkozik. Az intenzívebb cellákat átmeneti, 60-70 kilométer/órás viharos széllökések kísérhetik.

A zivatarveszély miatt a HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki Pest, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom vármegyékre.

Hétfőről keddre virradó éjszaka többnyire erősen felhős vagy borult marad az ég, és szórványosan továbbra is lehet eső, zápor, sőt zivatar is. A szél átmenetileg mérséklődik, majd az éjszaka második felében ismét feltámad. Éjszaka -1 és +6 fok közé hűl le a levegő.

Kedden napközben észak felől egyre nagyobb területen szakadozik a felhőtakaró,

estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Szórványosan még lehetnek záporok, a hegyekben pedig havas eső és hózápor is kialakulhat.

Északkeleten, keleten akár az ég is megdörrenhet. A többnyire északnyugati, nyugati szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős lökések. A legmelegebb órákban 7-14 fok várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ottfelejtette az AI-vízjelet egy krumpliosztós kamuképen a volt fideszes képviselő, aztán levágta, majd fekete háttérre cserélte az egészet
Boldog István egy mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel üzent Magyar Péternek, de a kommentelők lebuktatták. Többször is módosított a posztján, a képet végül törölte is.


Kamu, mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel írt egy volt fideszes országgyűlési képviselő arról, hogy a TISZA Párt egyik aláírásgyűjtő pultjánál "krumplit osztottak". Boldog István a Facebookon osztott meg egy fotót, ami a nagy feliratok alapján a TISZA egyik pultjáról készült, mely előtt több zsák burgonya és alma hever egy halomban. „Aki aláír, kap egy zsákkal? Peti, ez nagyon gáz!” – írta a képhez az expolitikus, egyértelműen Magyar Péternek üzenve.

Csakhogy a kommentelők felhívták a figyelmet egy bakira: a fotó jobb sarkában ottmaradt a Gemini, a Google által kifejlesztett generatív mesterséges intelligencia alapú chatbot logója.

Boldog István órákkal később módosította a posztját, és már úgy tette ki a képet, hogy levágta a kép jobb szélét, így a vízjel is eltűnt róla. A szemfüles facebookozóknak viszont ez is szemet szúrt, így

újabb módosítás következett: Boldog a bejegyzésből törölte a képet, a szövegből csak az első, kérdő mondatot hagyta meg, a hátteret pedig feketére változtatta.

A posztra közel hétezer nevetős reakció és 3400 komment érkezett. Többen jelezték, hogy az embereket nem lehet ilyen könnyen megvezetni.

„Bádog István tudod, hogy AI-kamu. Ketyeg az óra, csomagolj” – írta egy hozzászóló.

„Rakja nyugodtan a hamis AI-képeket!!! Úgyis a Tisza nyer. Egyébként meg a Fidesz szokta így megvenni az emberek szavazatát” – véli egy másik.

„Számomra ezekben a képekben az a legvisszataszítóbb, hogy pontosan azokat akarjátok megvezetni, akik még hisznek nektek/bennetek. Főleg az idősebb korosztályt, mert ők nem feltétlenül tudnak különbséget tenni egy valós és generált kép között. A saját szavazóitokat veszitek hülyére. De legalább csinálnátok jól... (...)” – jegyezte meg egy újabb kommentelő.

Boldog István 2010 és 2022 között volt országgyűlési képviselő, korábban pedig Kétpó polgármestere. 2020 decemberében vádat emeltek ellene és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadása miatt, mert a vád szerint jogellenesen befolyásolták Jász-Nagykun-Szolnok megyei pályázatok eredményét, amiért 2019 májusában 20 millió forint jutott vissza a vállalkozóktól. A perben az egyik vádlott már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, őt nem jogerősen felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítélték. Boldog tagadja bűnösségét, a koronatanút pedig egy korábbi nyilatkozatában „elítélt bűnözőnek” nevezte, akinek állításai hazugságok. A volt képviselő a per alatt is feltűnik közéleti eseményeken, tavaly október 23-án például a helyszínen hallgatta Orbán Viktor ünnepi beszédét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mégsem indul a választáson Szabó Szabolcs, a Fideszt háromszor is legyőző képviselő
A politikus az elmúlt három választáson legyőzte Németh Szilárdot Csepelen, most azonban a visszalépés mellett döntött. A jövőben a politikát katedrára cseréli, és visszatér az egyetemre tanítani.


Szabó Szabolcs képviselő a Facebook-oldalán jelentette be, hogy mégsem indul az országgyűlési választáson.

Döntését azzal indokolta, hogy az aláírásgyűjtés tapasztalatai alapján úgy látja, a jelenlegi körülmények között nem tudná megnyerni a Budapest 9. OEVK-t. Hozzátette, jelölőszervezete sincs, amelynek a listaállításhoz szüksége lenne a nevére a szavazólapon.

A politikus a posztjában arról írt, hogy az elmúlt 12 évben sokat tanult és tapasztalt. „Hálás vagyok azért, hogy Csepel és Soroksár képviselője lehettem. Köszönöm a választóknak az elmúlt három választás során leadott szavazataikat, és köszönöm a sok munkát a velem együtt dolgozó aktivista csapatnak. Külön köszönöm azoknak, akik stábtagként hosszú éveken keresztül dolgoztak velem együtt.”

Szabó Szabolcs arra biztatta a választókat, hogy arra a jelöltre szavazzanak, aki meg tudja nyerni a választókerületet, és akire nyugodt szívvel bízzák rá a következő négy évben Csepel, Pesterzsébet, Ferencváros és Újbuda sorsát. Az is kiderült, mihez kezd ezután:

folytatja a munkát az egyetemen, mert, mint írja „azért én hivatásomat tekintve valójában mindig is egy geográfus egyetemi adjunktus voltam, nem politikus.”

Szabó Szabolcs 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is egyéni mandátumot szerzett a Csepel–Soroksár körzetben. A 2022–2026-os parlamenti ciklusban a Momentum-frakció tagja volt. A 2026-os választás előtt azonban átrajzolták a budapesti választókerületek határait: a 9. OEVK központja Csepel maradt, de Soroksár helyett már Pesterzsébet, Ferencváros és Újbuda egyes részei is ide tartoznak, ami módosította a helyi politikai erőviszonyokat.

A választókerületben a kormánypártok Németh Szilárd helyett Király Nórát indítják, akinek jelölését 2025 decemberében jelentették be. A Tisza Párt jelöltje Kátai‑Németh Vilmos ügyvéd. Ezek a lépések eleve kiélezett versenyt vetítettek előre a 9. OEVK-ban, amelyből Szabó Szabolcs a visszalépésével kiszállt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk