News here
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Az első és legkedvesebb cicámat saját kezűleg altattam el” – a Zállatorvos felvilágosít az állatok eutanáziájáról

Hogyan működik, hogyan lehet jobb az altatásra váró cicáknak, kutyáknak? Mit érez az orvos, és hogyan engedte ő utolsó útjára a saját cicáját?
Belicza Bea - szmo.hu
2021. október 29.


Link másolása

hirdetés

2018 nyarán semmi nem érdekelt, csak az eutanázia. Az enyém. A sztrókom után mindenki örült, hogy élek, csak én rettegtem attól, hogy jön a következő sztrók, és majd nem tudok járni, beszélni vagy épp gondolkodni sem. Ezt bármi áron szerettem volna elkerülni. Bármi árat viszont nem tudtam előkeríteni. Svájcban lehetett volna erről szó, de 3-4-szer több pénz kellett volna, mint amennyim volt. Megnéztem filmen, hogy csinálja, akinek nem csak élni, de meghalni is van pénze. Tudtam, hogy jogom lenne a saját életemről dönteni, de nem engedik. Persze lehettem volna öngyilkos, de féltem a fájdalomtól, és még jobban a sikertelenségtől. Eszembe sem jutott volna olyan terhet a férjemre tenni, hogy életben maradok, de igazából nem élek.

Aligha lehetett volna rosszabb alkalom az imádott macskám, Meo eutanáziájáról dönteni. Amikor hazatértem a kórházból, mindent megpróbáltam. Alig bírtam járni, de kérésére elindultunk a napi pórázos sétára is, de visszafordult az ajtóból. Hiába adtam be a gyógyszereket, azonnal kijött belőle, mint bármilyen étel. Pajzsmirigybetegsége végén járt, a mája teljesen feladta. Nekem kellett dönteni. A legnehezebbről, az elengedésről érte döntöttem. Nem akartam semmilyen szenvedést neki. Ekkor még hiányzott egy darab a koponyámból, én sem úgy működtem, mint általában. Meo mindig ideges volt az állatorvosnál, jelenlegi állapotomban nem mertem kivenni a hordozóból és

nem tudtam, mi legyen, csak átadtam a doktornőnek és zokogva kisomfordáltam. Négy éve gondolkodom, hogy hibáztam-e.

Nem is tudtam, hogy mi történik. Megkerestem a Zállatorvost, Simanovszky Zoltánt, aki minden furcsa nevű betegséget szórakoztatóan magyaráz el videókban. Fekete humorát itt sem veszíti el, de bevallja, nem ez a legvidámabb része a szakmájának.

Hogy működik a cicák, kutyák és egyéb házi kedvencek eutanáziája? Többféle módszer van?

Először is arra törekszünk, hogy az elmúlást amennyire csak lehet gyorssá, fájdalom- és stresszmentessé tegyük. Ez nem csak erkölcsi és szakmai kötelességünk, hanem jogszabályi is. Nem csak egyféle módszer létezik, mindig az adott szituációhoz igazítjuk a választásunkat úgy, hogy a fenti elvet minél inkább sikerüljön érvényesíteni, miközben a jelenlévő személyek biztonságáról is gondoskodunk.

hirdetés
Úgy járunk el helyesen és humánusan, ha az állat öntudatlan, amikor utoléri a halál,

értsd: amikor leáll a légzése és a keringése. Az eutanázia szerének beadása előtt elkábítjuk a jószágot, ami műtéti mélységű altatást jelent. Léteznek olyan szerek, amelyek kombináltan altatnak, majd tovább adagolva ölnek – ezeknél nincs szükség előzetes kábításra.

Jellemzően intravénásan vagy izomba adott injekcióval bódítunk, és amikor már alszik az állat, az eutanázia szerét vagy szintén intravénásan vagy közvetlenül a szívbe adjuk be, de ez nincs kőbe vésve. Lehet altatógázzal vagy szájon át is kábítani, az eutanáziaoldatot testüregbe adni, továbbá az egyes módszerek kombinálhatók is szükség szerint.

Miután megtettük, amit meg kellett tennünk, meggyőződünk arról, hogy valóban beállt a halál, azaz nincs se szívverés, se légzés, se reflexek. Nem ez a legvidámabb része a szakmánknak.

A vadabb állatok ketrecben kapnak injekciót? Meóval szerinted mit tehettek?

Minden a körülményektől függ. Milyen állat? Mekkora? Harap? Karmol? Rád tekeredik és megfojt? Milyen a ketrec felépítése, és mik a dimenziói? Lehet egyáltalán a ketrecben injekciót adni, és ha igen, érdemes? Nincs más lehetőség azon kívül, hogy helyben megszúrom, vagy kiveszem? És mi van, ha nem is ketrecben van, hanem pórázon?

Nincsen egzakt előírás arra vonatkozóan, hogy a nehezen kezelhető állatokkal mit kell csinálni ilyen helyzetekben, mindenesetre igyekszünk olyan megközelítést választani, amelyik minimalizálja az állatnak okozott kényelmetlenséget, de nem veszélyezteti a testi épségünket.

A te cicád esetében én például

az altatóboxot/altatókamrát tartottam volna a legcélravezetőbbnek, amelybe ketrecestől berakjuk az állatot, amíg el nem kábul, aztán haladunk tovább a szokásos lépésekkel.

De ez csak személyes preferencia – van, aki bámulatos ügyességgel képes rögzíteni a támadó macskát egy törölközővel arra a néhány másodpercre, amíg a kábítóinjekciót beadja neki. Persze elébe is mehetünk mindennek, ha megkérjük a gazdit, hogy még otthon nyugtatózza be a kedvencét.

Nyilván elképzelhetők olyan szituk, amelyekben a barátságosabb technikák csődöt mondanak – ilyenkor a minimálisan szükséges kényszerítő erőt kell alkalmaznunk, mialatt a kábítás megtörténik. Már feltéve, hogy ez biztonsággal megoldható. Ehhez elérhetők különféle segédeszközök, sőt akár altatólövedékhez is nyúlhatunk, a lényeg az, hogy a lehető legkevesebb szenvedést okozzuk, és az eutanázia végén se az orvos, se a gazdi ne kapjon életre szóló PTSD-t (poszttraumás stressz zavar - szerk).

Mit csinálnak az állatok? Félnek, támadnak, megadják magukat?

Alapvetően nem más a viselkedésük, mint egyéb célú állatorvosi vizit során, hiszen nem tudják, mi vár rájuk, és mi azon vagyunk, hogy ne is tudják meg. Mindenesetre a legtöbb jószágot akkor altatjuk el, amikor már visszafordíthatatlanul betegek és gyengék, így jellemzően passzívabbak a szokásosnál.

Az előfordulhat, hogy

ha a gazdi ideges – és hát valljuk be, általában az – akkor a jószág megérzi és maga is ideges lesz.

Mennyi idő alatt mennek el az állatok és hogyan?

Attól függ, milyen módszerrel altatunk. Intravénásan adva mind az altató, mind az eutanázia szere néhány másodpercen belül kifejti a hatását, de ha mondjuk a kábítás izomba adott injekcióval történik, akkor a bódulat beálltára pár percet várnunk kell. Alapvetően gyors és békés folyamatról beszélünk.

A Zállatorvos home office-ban

Legyen-e ott a gazdi az utolsó pillanatokban?

Egy teknősnek valószínűleg mindegy, hogy ott vagyunk vagy sem, de a gazdával érzelmi kapcsolatot ápoló társállátok jellemzően értékelik, ha nem maradnak magukra rajtuk matató idegenek közt. Nincs ez máshogy akkor sem, ha akármilyen egyéb beavatkozásra adjuk át az állatorvosnak a jószágot – egyetlen apró részlet kivételével: eutanáziánál ez lesz az utolsó emlékük. Lehet ugyan, hogy amikor tavaly fogkőleszedésre hagyta a rendelőben a gazdi Fifikét, akkor jóval stresszesebb volt a kutyus, de kicsivel később hazamehetett a családjához, és helyreállt a rend. Eutanáziánál azonban nem ez történik: a félelmet, az aggodalmat, az elhagyatottság érzését soha nem törli már el a viszontlátás öröme. Csak a halál.

Van úgy, persze, hogy az állat cseppet sem fél – lehet, hogy éppenséggel kedveli az állatorvost és munkatársait, és észre sem veszi, amikor a gazdi néhány percre magára hagyja –, de ha nem ilyen habitusú a jószág, akkor érdemes állattartóként elgondolkodni, vajon szeretnénk-e, hogy a kedvencünk magányosan, a gazdáját hiányolva hunyja le örökre a szemét, vagy inkább ott maradunk vele, és megkönnyítjük az utolsó perceit.

Ezt én senki helyett nem dönthetem el, de ha megkérdezik a véleményemet, akkor

nagyon határozattan azt javaslom, hogy maradjunk a kedvenc mellett! Nem csak ő miatta, magunk miatt is.

Ha később megbánjuk, hogy nem nyújtottunk érzelmi támaszt az út végén, akkor már nem tudjuk visszacsinálni.

Sokan azért mennek inkább ki, mert félnek, hogy nem bírnák lelkileg a kedvenc elvesztésének nyers megtapasztalását, pedig erre nincs is szükség: elég, ha addig maradnak, amíg a jószág elkábul – a légzés és a keringés leállításának már nem kell, hogy tanúi legyenek.

Hogy egy személyes példát mondjak. Az első és legkedvesebb cicámat saját kezűleg altattam el, miután bebizonyosodott, hogy nincs esélye meggyógyulni.

Otthon ültünk vele a kanapén – én és a feleségem –, ő pedig dorombolva feküdt köztünk, miközben benyomtam az altatót a vénakatéterébe. Nem félt, nem aggódott, biztonságban érezte magát velünk. A boldogság állapotában halt meg.

Lehet itt hibázni? Mi van, ha nem kap elég altatót, nem lesz rosszabbul? Nem lesznek fájdalmai?

Hát nézd, ahol emberek dolgoznak, ott emberi hibák mindig becsúszhatnak, de ezzel együtt az eutanázia jellemzően nem olyan beavatkozás, amelyik tele volna hibalehetőségekkel. A szakszerűen megválasztott altatószerek nem okoznak fájdalmat, aluldozírozni őket pedig már-már lehetetlen, hiszen elégtelen hatás esetén egyszerűen csak folytatjuk az adagolást.

Az állatok eutanáziájáról mindig az ember dönt. Csak menthetetlen jószágot altathat az orvos?

Nem, de kétségtelenül ez a leggyakoribb ok.

A „menthetetlen” azért messzemenően szubjektív jelző. Vegyünk például egy elgázolt kutyát, akinek eltört a gerince.

Ez a jószág lehet „menthető”, de soha többé nem tudja majd használni a hátsó lábait, és kontrollálni a vizelet- és bélsárürítését. Milyen életminőség vár így rá? Felkészült-e a gazdi anyagilag, emberileg, időbeosztás tekintetében, hogy a gondját viselje? Van, aki felkészült, van, aki nem, sőt a kutya természetétől és fizikai adottságaitól is erősen függ, hogy képes-e alkalmazkodni az új helyzethez. A komplett gerinctörés tehát ésszerű indikációja az eutanáziának, annak ellenére, hogy bizonyára léteznek vidáman éldegélő „kerekes” kutyák is. Vagy nézzünk egy másik példát: bizonyos rosszindulatú daganattípusok a megfelelő kemoterápiával egész jó eséllyel gyógyíthatók, de messze nincs garancia a felépülésre így sem, és

a kemoterápia bizony nem olcsó. Nem biztos, hogy Mari néni elő tud teremteni többszázezer vagy millió forintot a Mirci cica bizonytalan kimenetelű gyógykezelésére.

Vagy elő tud, de nem akar, mert Mirci már 15 éves. „Szép hosszú élete volt, doktor úr, minek tovább kínozni? Van jobb helye is a pénznek.” Nem vitatom.

Tehát van lehetősége az orvosnak akkor is elaltatni, ha pénzhiány miatt nem tudják tartani vagy a gazda megunta vagy megnősült, esetleg elválik vagy elköltözik?

Rövid válasz: van.

Hosszú válasz, hogy az állatvédelmi törvény leírja, hogy az állat életének kioltása milyen okokkal elfogadható. Pénzügyi és szociális okok nem szerepelnek a felsorolásban, viszont

megengedett az „állományszabályozás” kapcsán történő eutanázia. Ebbe a gumikategóriába pedig sok minden belefér.

Mindazonáltal az állatorvosok többsége azért választotta a szakmáját, mert szereti az állatokat, így nem szívesen végez ki egészséges társállatokat nyomós ok nélkül. Ha valaki muszájból szabadulna a kedvencétől, akkor az állatorvos jellemzően megráncigálja a kapcsolati hálójának szálait, és igyekszik valamilyen alternatív megoldást ajánlani. Azon ritka esetekben, amikor tényleg minden realisztikus örökbeadási lehetőség ki van lőve, akkor szembe kell néznünk az erkölcsi dilemmával: elvégezzük az eutanáziát vagy megtagadjuk a gazdi kérését? Sajnos a válasz nem fekete és fehér, mert

szép dolog, ha nem altatjuk el a makkegészséges Fifikét, de az már kevésbé lélekemelő, ha néhány óra múlva a gazdi kirakja az országút szélén vagy agyonveri egy rozsdás fejszével.

Mik voltak a személyes tapasztalatok, kik kérték az altatást és miért?

Az évek alatt nagyon sok eutanáziát hajtottam végre a legkülönfélébb gazdik állatain. Az okok jellemzően a gyógyíthatatlan, jelentős életminőség-romlással járó állapotok: betegségek, sérülések, mérgezések.

A leggyakrabban alighanem rosszindulatú daganatok miatt kérnek az állattartók végleges elaltatást.

Altattál el egészséges állatot, csak mert nem volt hol élnie és menhelyen sem fogadták már?

Szerencsére nem kerültem még olyan helyzetbe, hogy ez lett volna az egyetlen megoldás. Valamit mindig sikerült kitalálni, hogy a legrosszabbat elkerüljük.

Nem számolom ide a nemkívánatos szaporulat elaltatását, ami azért elő-előfordult a praktizálásom tíz éve alatt. Sajnos egész alomnyi újszülött, szopós állatnak gyakorlatilag lehetetlen azonnal gondviselőt találni. Ilyen esetekben az állatorvos – ha végre is hajtja az altatást –, jellemzően fel szokta világosítani a gazdit a születésszabályozás előnyben részesített módszereiről. A vérmérséklete szerinti indulattal.

Megviseli az orvost az altatás?

Ha nincsen személyes kötődésem, akkor különösebb lelki trauma nélkül el tudom végezni a feladatot, de azt nem mondanám, hogy jó kedvem volna közben. Előfordult persze többször is, hogy egy-egy páciens vagy gazdi a megszokottnál jobban hozzánőtt a szívemhez, így nem egy jószág halálát megkönnyeztem már csendben a szomszéd helyiségben.

A szerző macskája, Meo

Sosem tudom meg, hogy az én cicám hogyan ment el, de tudom, hogy hibáztam. Ott kellett volna lennem vele az utolsó pillanatig. Segítsen ez a cikk másoknak, ha nem tudják, mit tegyenek! Segítsen azoknak is, akik állatot vállalnak! Ne kérjenek eutanáziát azért, mert nem készültek fel a tartásra helyben, pénzben, időben vagy épp a válás, költözés miatt nem tudják tovább vállalni!



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Van egy rossz hírem: ez a rendszer nem fog összeomlani. Nem lesz olyan, hogy azért kerül lakat az iskolára, mert nincs tanár, aki megtartsa az órát”
Összefogott hat egyetem, új természettudomány-szakot indítanak a brutális tanárhiány csökkentésére. A szeptemberben induló „Z-szak” célja, hogy kivigye a hallgatókat a természetbe, és egységben mutassa be nekik a körülöttünk lévő világ működését.

Link másolása

hirdetés

Országszerte hat egyetem hét campusán hirdették meg idén a „Z-szakot”, ahol teljesen új módszertannal és megközelítéssel tanítják majd a fizikát, kémiát és biológiát. A felvételihez akár egy magyar vagy történelem emelt szintű érettségi is elég, így azok is esélyt kapnak, akik csak később fordultak a természettudományok felé.

A „Z” egyszerre utal a zöld irányultságra, illetve a Z generációra, melynek képviselői épp mostanában lépnek felnőttkorba. Ők a célcsoport, de hogyan szeretnék megfogni őket, és mit tesznek azért, hogy ne mindenből egy kicsit, viszont semmiből se eleget kapjanak az ide jelentkező hallgatók?

Erről beszélgettünk Weiszburg Tamással, az ELTE TTK oktatójával és a szak koordinátorával.

Nagyot szólt a hír néhány hete, hogy országszerte összesen 22-en jelentkeztek fizika, 25-en pedig kémia szakos tanári képzésre. Mi az oka, hogy a természettudományos szakok még a többivel összevetve is ennyire népszerűtlenek?

– Tegyük hozzá, hogy a nappali tagozatos, teljes idejű képzésekről van szó, az első helyen megjelölve. Ha a rövid ciklusú tanárképzéseket is hozzáadjuk, amelyeket más természettudományi szakok kiegészítéseként lehet elvégezni, valamivel nagyobb lesz ez a szám, de a nagyságrenden persze nem változtat. A népszerűtlenségre egyszerű a magyarázat: a természettudományokra való ráfordulást nagyon hamar el kell kezdeni, akár már általános iskola felső tagozattól, de legkésőbb 9. osztályban. Ha valaki az utolsó 1-2 évben dönti el, hogy ilyen irányban tanulna tovább, az már elkésett.

A magyartanárok jelentkezési helyzete könnyebb, hiszen a nyelvet mindenki elsajátítja, utána pedig csak döntés kérdése, akar-e tanár lenni. De ha valaki az érettségi évében jut arra, hogy fizikával szeretne foglalkozni, már nagyon nehéz behoznia a lemaradást. A bemeneti oldal ezért szűkül, a kimeneti pedig azért más, mint a humán területeknél, mert sokkal erősebb a konkurencia. A tanári pályánál anyagilag jóval versenyképesebb alternatívákat is találni, és ez még akkor is így lenne, a pedagógusok magasabb társadalmi elismertséggel bírnának és kétszer annyit keresnének. Nagyon vonzó lehet például, hogy valaki elmenjen orvosnak vagy biomérnöknek, míg történész végzettséggel kevesebb ilyen döntési helyzet adódik.

hirdetés

– Ön szerint meg lehet még előzni a rendszer összeomlását?

– Van egy rossz hírem: ez a rendszer nem fog összeomlani. Nem lesz olyan, hogy azért kerül lakat az iskolára, mert nincs tanár, aki megtartsa az órát. Arra pedig pedig már 25 éve sem kapták fel tömegesen a fejüket az emberek, hogy látványosan elkezdtek csökkenni a nemzetközi teljesítményeink, hogy a tanár mit csinál az osztályteremben. Jóformán a szülőket se: beküldték a gyereket az iskolába, volt róla papír, a termekben pedig tanárok, akiknek az volt a végzettségük. A többség bőven megelégedett ezzel. Mindenki rövid távú politikai felelőst keres, és persze nem is lehet megkerülni, milyen döntések születnek egy 12 éve hatalmon lévő kormánystruktúrában, például a fizetések terén. De a folyamat ennél jóval régebbre nyúlik vissza.

A ‘90-es években még egyáltalán nem volt tanárhiány, sokkal inkább túlképzés: az ELTE TTK-n is 90%-ban tanárszakok indultak. A végzett hallgatók többsége aztán soha nem dolgozott a szakmájában, nem a pénz miatt, hanem mert egyszerűen nem volt szükség ennyi pedagógusra.

A fordulópontot az hozta el, amikor a felsőoktatásban továbbtanulók addig 7 százalékos aránya felment 40-45 százalékra. Bejött egy csomó új szak, ezzel elkezdődött egy hígulás. Az egyetemeken úgy csúszott ki a tanárképzés alólunk, hogy nem is vettük észre. Látszott, hogy elfogynak a tanárok, de összességében sokkal több hallgatónk lett, így a probléma nem igazán került reflektorfénybe.

Végleg pedig a bolognai rendszer bevezetése tette be a kaput 2006-ban, ekkor megszűnt a lehetőség, hogy valaki tanárnak felvételizzen. Egyértelműen jó dolog, hogy 2012-ben visszaállították a közvetlen jelentkezési lehetőséget, de a trend ekkor már nagyon erős volt. Szerencsére ma is számos diák van, aki tényleg motivált, és hivatásának tekinti, hogy tanár legyen. A bejövő oldal tehát menthető, ami pedig a kimenő oldalt illeti, az már egy olyan társadalmi feladat, ami közvetlenül nem az én részem.

– Miért változtatna bármin a most induló szak? Mitől várják, hogy népszerűbb lesz?

– Két olyan pont van, ami új elem a rendszerben. Az egyik, hogy nincs feltétlenül szükség természettudományos tárgyból tett emelt szintű érettségire, hanem bármilyen tantárgyat elfogadunk. Ezzel szeretnénk olyan diákokat is bevonzani, akik egy fizika, kémia vagy biológia emelt szintű vizsgát nem mernek bevállalni. Persze felmerül a kérdés, nem butítjuk-e le ezzel túlságosan is a rendszert. Erre azt tudom mondani, hogy a lehetőség ettől még adott, senkit nem biztatunk arra, hogy ha képes fizikából emelt szintű vizsgát tenni, ne tegye. Például a tegnap zárult beiskolázási táborunk hat résztvevője közül öten a reál tárgyakból emeltszintűznek. De hiszünk benne, hogy az általános kompetenciák megléte is elegendő ahhoz, hogy valaki sikerrel vegye a szak akadályait. Sőt, sokszor azt tapasztaljuk, hogy hiába érkezik valaki mondjuk egy emelt fizika érettségivel, ha az általános kompetenciái jóval gyengébbek, például nem érti a feltett kérdést. Olyan képzést akarunk csinálni – és ez egy konkrét vállalás a részünkről –, ahol az országban elérhető összes tudás egyesítésével felzárkóztatjuk a bejövő diákokat általános kompetenciák terén, ha pedig valaki elsősorban ezekkel rendelkeznek, de szaktudással kevésbé, neki azt mélyítjük el jobban.

– Hogy fog kinézni a tanmenet, milyen arányban szerepelnek benne az egyes tudományágak?

– 10 féléves a képzés, ebből a legutolsó egy egybefüggő iskolai gyakorlat, tehát 9 félévből gazdálkodhatunk. Az első kettő az említett általános kompetenciák erősítéséről fog szólni, ide tartozik a vizuális kommunikáció, a retorika, az értő olvasás, vagy éppen az, hogyan kell hatékonyan keresni az interneten magyarul és angolul is. Ekkor kerül sor a matematikai alapozásra, illetve a terepgyakorlatokra.

Mi az ELTE-n minden héten egy napon kivisszük őket a természetbe, egy másik napon pedig egy ember alkotta környezetbe. Utóbbi lehet akár egy útépítés, kórház, birkaistálló vagy akár atomerőmű – minden régióban, ahol elindul a képzés, specifikus lesz a kör. Ezzel szeretnénk elérni, hogy megismerjék a körülöttünk lévő világot. Minden alkalomra olyan felkészült kolléga kíséri majd őket, aki az adott témakör összes (tehát fizikai, kémiai és biológiai) vetületére is rávilágít.

Azt reméljük, hogy ezáltal a hallgatók motivációja is erősödni fog, így később, amikor le kell ülniük tételesen fizikát, kémiát, biológiát tanulni, már tudni fogják, mire miért van szükség. Erre, tehát a hagyományosabb, de nem “magolós” tanulásra a 3-4-5. félévben kerül sor. Ekkor esnek túl a bevezető tárgyakon fizikából, kémiából és biológiából, ahol kőkeményen megkapják azokat az alapokat, amelyekre később szükségük lesz. Ugyanakkor itt már rendszeresen hasznosítaniuk kell az első évben megszerzett készségeket, például infografikát készíteni, vagy esszét írni. Utána fordítunk egyet a rendszeren, és négy féléven keresztül horizontálisan, egy-egy területet (például az energia, a hulladék, vagy a víz) középpontba állítva nézzük meg annak minden vetületét. Szeretnénk a fenntarthatósági szemléletet erősíteni, konkrét példák segítségével. Itt teljesen új tárgyak lesznek, ez a hozzáadott érték részünkről, amire egyébként hosszasan fel is kell készülnünk. Gyakorlat-orientáltan, de a szükséges elméletet sem megspórolva szeretnénk megmutatni, hogyan működik a teljes, komplex rendszer.

– Mit tesznek azért, hogy az első két félév után, az “unalmasabb” elméleti rész kezdetekor ne morzsolódjanak le a diákok?

– Azt gondolom, hogy ez leginkább rajtunk múlik. Ha elég mély levegőt vett az első két félévben a diák, ennyit fog tudni úszni, amennyiben a tanárok érzékenyek, odafigyelnek rájuk, folyamatos visszajelzést adnak nekik a teljesítményükről. Mindig megmutatjuk, hogy amit már tudnak, azzal merrefelé lehet építkezni. És nemcsak szakmailag foglalkozunk velük: meggyőződésem, hogy a lemorzsolódások legalább fele nem azért történik, mert az adott diák nem tud megbirkózni a tananyaggal. Sokkal inkább azért, mert elveszti a hitét, és ez ellen igenis lehet tenni. Egyébként a 3-4-5. félévet sem úgy kell elképzelni, hogy beküldjük a legunalmasabb, szakállas professzorokat, akik szárazon ledarálják a tananyagot, és ennyi. Szeretnénk önálló, kreatív munkára tanítani a diákokat, mert azt látjuk, hogy ez (például az adott témába vágó rövid videók készítése) rendkívül motiváló számukra.

– Hogyan vennék elejét a felületességnek, tehát annak, hogy ne „mindenből kicsit, de semmiből se eleget” kapjanak a hallgatók?

– Ez egy kulcskérdés, amit nem lehet megkerülni. Ha úgy akarnánk megcsinálni a képzést, hogy minden területről kiveszünk valamennyit, majd egymás mellé tesszük ezeket a mozaikokat, egész biztosan katasztrofális eredmény jönne ki. De mi éppen ebből kiindulva máshová helyezzük a súlypontokat.

Egyébként egységes biológia-kémia képzés például eddig is létezett, ha ezt vesszük alapul, akkor a fizika hozzáadása formálisan is “csak” 50 százalékkal növeli meg az össztananyagot. Ennek a plusznak pedig egy jelentős részét átfedések adják, amelyeket eddig külön-külön is megtanítottunk, de most elég lesz egyszer leadni.

Ráadásul ebben a képzésben nem célozzuk a gimnáziumi érettségiztető szintet, így maga a tananyag is eleve szűkebb. Az igazi nyereség viszont az, hogy minőségileg más szemléletet képviselünk, aminek köszönhetően a diákok képesek lesznek egységben látni a természetet. Ez eddig sehol nem volt jellemző.

– Hányan jelentkeztek eddig a szakra, és mi az elvárás, mikor tekintik majd sikeresnek?

– Ha az osztatlan és a rövid ciklusú képzéseket is számoljuk, összesen 151-en jelölték be a szakot országosan, közülük 59-en első helyen. Ezt optimistán és pesszimistán is lehet nézni, de annak fényében, hogy a képzést engedélyező kormányrendelet kiadásától összesen hat hét telt el a jelentkezési határidőig, szerintem nem rossz. Dolgozunk rajta, hogy az augusztusi pótfelvételi keretében is lehessen jelentkezni az államilag finanszírozott képzésre. A rövid távú célunk, hogy induljon el minél több helyen már idén, jövőre pedig mindenhol, ahol meghirdetjük. Ha 3-4 éven belül mind a 7 képzőhelyen tanulna minimum 10 diák, országosan pedig 100, akiket meg is tudunk tartani, az már hosszabb távon is fenntartható lenne.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Meztelenre vetkőztetik az ukrán civileket az oroszok az úgynevezett szűrőtáborokban
A civilek tetoválásait és sebhelyeit vizsgálják, de átnézik a telefonjaikat is. Semmit sem tudni arról, mi lett azokkal, akik nem mentek át az úgynevezett szűrésen.

Link másolása

hirdetés

Az azovstali acélgyárban magukat megadó ukrán katonákat donyecki táborokba szállították az oroszok, de nemcsak őket, hanem civileket is fogva tartanak.

Válogatott kínzásokkal, nemi erőszakkal próbálják „kiszűrni” azokat, akiknek a legcsekélyebb módon is ragaszkodnak az ukrán államhoz – idézte Michael R. Carpentert, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) amerikai nagykövetét a New York Times.

A nagykövet az úgynevezett szűrőtáborokról beszélt Bécsben, amelyeket az oroszok iskolákban, sportközpontokban és katonai sátortáborokban állítottak fel. Az amerikai nagykövet szerint mindezt már jóval a február 24-i invázió előtt eltervezték.

Szemtanúk elmondása szerint az orosz katonák a nők alsóneműjében kutatnak, arra kényszerítik az embereket, hogy meztelenre vetkőzzenek, megvizsgálják sebhelyeiket és tetoválásaikat. Ezenkívül elkobozzák útleveleiket és letöltik személyes adataikat telefonjaikból.

Az egyik túlélő megkérdezett egy orosz katonát, hogy mi lett azokkal, akik nem jutnak át a „szűrőn”, mire azt felelte, „lelőttünk tízet, a többit nem számoltuk.”

„Eltüntetik azokat, akik nyíltan kiállnak Ukrajna mellett” – erősítette meg Ljudmila Deniszova, az ukrán parlament emberi jogi ombudsmanja is.

hirdetés

Szerinte egy-egy szűrési táborban akár 20 ezer ukrán állampolgárt is fogva tarhatnak egyszerre. Ahhoz hogy kijussanak, és szabadon mozoghasson az oroszok által megszállt területen, három igazolást kell kapniuk: egyet, amely megerősíti a szűrés tényét, egy másikat, amely helyi bérletként szolgál, és egy harmadikat, hogy elhagyhassák azt a területet, ahol a szűrőtábor található. Denisova szerint semmit sem tudni azoknak a sorsáról, akik nem mennek át a szűrésen.

A Kyivpost című ukrán lap beszámol egy olyan táborról is, amely tulajdonképpen egy autókonvoj volt.

Maria Vdovicsenko mariupoli lakos szerint 500 autó állt előttük a sorban, mögöttük még több ezer. Tilos volt az autókból kiszállni, élelmet, vizet keresni, wc-re menni. Fegyveres katonák álltak mindenhol.

„Néha nem szűrték ki az összes utast egy autóból: ki kellett szállnia egy apának vagy egy anyának, és az autónak tovább kellett mennie. Az emberek összezavarodtak. Az orosz katonák közben körülöttünk arról beszéltek, hogyan kínoztak meg nőket.”

Egy másik beszámoló szerint egy idős férfit úgy megvertek, hogy elvesztette a látását.

„Iratokat, ujjlenyomatokat kértek tőle, levetkőztették és átkutatták. Elkezdték kihallgatni, nyomást gyakorolni rá. Amikor látták, hogy a telefonját törölték, arról faggatták, hogy miért, mit rejteget? Majd fejen ütütték” - számolt be róla a fia.

Carpenter szerint Oroszország tisztában van azzal, hogy a civilek elhurcolásával megsérti a nemzetközi humanitárius törvényt, és ez a civilizálatlan magatartás megengedhetetlen.

A washingtoni orosz nagykövetség „hazugságnak” nevezte a civilek elhurcolásáról szóló híreket. Állításuk szerint azért hoztak létre „ellenőrző pontokat a harci zónákat elhagyó civilek számára, hogy elkerüljék az ukrán nemzeti egységek szabotázsakcióit”. A nyilatkozat leszögezte: „Fogva tartunk minden banditát és fasisztát, az orosz hadsereg nem akadályozza a civil lakosságot, hanem segít neki életben maradni.”

Közben Mariupol polgármesteri hivatala három olyan videófelvételt tett közzé a Telegram közösségi oldalon, amelyek egy szűrőtáborban készülhettek.

A Washington Post szerint az egyik videó a várostól keletre fekvő Bezimenne faluban készült, egy, az Azovi-tenger partján álló iskolában. A kísérőszöveg itt is brutális bántalmazásokat és kivégzéseket, a foglyok fenyegetését említi, valamint azt, hogy megtagadják tőlük az orvosi segítséget. A polgármesteri hivatal arról is beszámolt, hogy az elhurcoltaknak tilos magukkal vinniük személyes holmijaikat, személyi okmányaikat elkobozzák, helyettük „szűrőpapírokat” kapnak.

Az egyik videóban az emberek az osztályokban az iskolapadokon alszanak. Egy tornateremben három sor fekhelyet raktak le a földre. Egy kamerán kívüli hang elmondja, hogy az egyetlen mosdó van az összes fogolynak, WC pedig csak kint van.

Egy másik felvételen egy olyan épületet mutatnak be, ahová a betegeket zsúfolták be. A narrátor szerint nemrégiben egy tüdőbeteget elkülönítettek. Bár az amerikai lap nem tudta független forrásból megerősíteni a felvételek hitelességét, az március végén készített műholdas képekből kiderült, hogy ideiglenes táborok építése folyik Bezimennében, néhány háztömbnyire az iskolától.

Ukrán illetékesek már márciusban azzal vádolták Oroszországot, hogy elhurcolják a civileket az ostromlott Mariupolból. Akkor az orosz hatóságok azt állították, hogy ideiglenes táborokat hoztak létre a harcok elől menekülők számára, május 1-én pedig az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy „kimentett” mariupoli lakosokat evakuáltak Bezimennébe.

Orosz adatok szerint legalább egymillió ukrán menekült Oroszországba a háború elől, és ezt a számot az ukrán kormány is hitelesnek tekinti. Sok esetben azonban az ostromlott városok lakóinak nem volt más választásuk, kényszerítették őket. Különböző menekülttáborokban kerültek, elszakítva a külvilágtól.

Egy 26 éves mariupoli építőmunkás elmesélte, hogy még márciusban menekült el feleségével és hétéves kislányával, de csak az oroszok által megszállt területekig jutott. Egy jaltai menekültközpontba került, ahol egyfolytában azt akarták kiszedni belőle, hogy Ukrajna vagy Oroszország pártján áll-e, és hogy mit tud a Mariupolt védő ukrán egységek állásairól. Végül április közepén sikerült elhagyniuk Oroszországot, azóta már Stockholmban vannak.

A 19 éves Olekszandr Sevcsuk informatikus főiskolai hallgató a Mariupolt kettészelő Kalmiusz folyó partján lakott, közel a kijev-azovi ezred főhadiszállásához, amely az orosz tűzérség egyik célpontja volt. Kilencedik emeleti otthonukból látta, hogy pusztítják el módszeresen a várost. Később egy szupermarketben egy tüzérségi lövedék mögötte robbant fel és körülötte sokan meghaltak. Amikor a donyecki szakadár egységek elfoglalták azt a területet, ahol családjuk rejtőzött március végén, ő is arra kényszerült, hogy megpróbáljon eljutni Oroszországba.

Ő is átesett a durva kihallgatásokon, azt próbálták kideríteni, hogy részt vett-e a harcokban. Faggatták hosszú hajáról, kecskeszakálláról is, mert azt hitték, hogy ezek az ukrán nacionalizmus jelei.

Sevcsuk és családja végül egy hetet töltött a szűrőtáborban.

Közben több kérdőívet kaptak, amelyekben az ukrán kormányhoz, hadsereghez való viszonyukat firtatták. „Negatív” – írták be, amikor rájöttek, hogy ez a helyes válasz. Fogvatartóikból az is agresszivitást váltott ki, ha valaki háborút emlegetett, az oroszok ugyanis különleges műveletnek hívják az ukrajnai akciójukat.

Az Euronews friss értesülései szerint azok, akik el akarják hagyni a lerombolt Mariupolt, szintén orosz szűrési táborokba kerülnek. Egy helyi nő azt mondta a hírcsatornának, hogy minden férfit és és 60 év alatti nőt kihallgatásra küldenek.

Az ukrán emberi jogi ombudsman szerint jelenleg körülbelül 4 ezer ember tartózkodik ilyen táborokban Mariupol környékén, az elmúlt két hétben megduplázódott a számuk.

A biztos a helyzet miatt az emberi jogi jogsértéseket vizsgáló ENSZ-bizottsághoz fordul, mert szerinte az oroszok mindezzel háborús bűnöket követnek el, és megsértik az emberi jogokat Ukrajnában.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Négy kilométerre voltak tőlünk az oroszok – fotósunk utolsó helyszíni beszámolója Ukrajnából
Üres falvakban, állandó rakétazajban élnek a katonák a frontvonalban. Róluk készítette utolsó képeit 75 napos ukrajnai útja végén Elek Krisztián.  
Elek Krisztián - szmo.hu
2022. május 22.


Link másolása

hirdetés

Zaporizzsjából előző nap a második frontvonalhoz mentem, most közelebb, az első vonalhoz. A várostól körülbelül másfél órányira találkoztam a Nemzetőrség csapatával. Pokrovske és Novoivanovka környékén jártunk. Körülbelül 15 ellenőrző ponton kellett átjutni ezen az úton oda és vissza.

Menetközben elmentünk egy gabonatároló mellett, amibe három napja csapódott rakéta, most is parázslott.

Lángja nincs, de a füstje erős, folyamatosan köhögtem, amíg fotóztam. Állandóan hullottak a rakéták, nekünk is lövészárokba kellett ugrani egy közeli becsapódásakor.

Egy kék folt és sajgó lábak emlékeztetettek napokig erre.

A katonák itt is helyiek voltak. Az őrmester szerint mindenféle társadalmi rétegből vannak, igazgatótól kétkezi munkásig, és tökéletes az együttműködés. Senki nem lakhat a környéken, a házak itt már üresek.

hirdetés

Errefelé sok állatot sem látni, amit lehetett, elvittek. Az egyik katona mellett láttam kutyát, és pár tyúk, kacsa és liba is volt, a tojással gyakorlatilag az állatok etetik a hosszú hetek óta őrködőket.

A gabonatárolóhoz közel egy templomot is támadás ért, kiszakadtak az ajtók, ablakok, kint és bent is örök nyomot hagyott ez a háború.

Körülbelül négy kilométerre lehettek tőlünk az oroszok. Először bizalmatlanul fogadtak az ukránok, de a fixer bemutatása után azonnal mutattak gépfegyverállást, és megosztották mindenüket, amijük volt. Kávéval és adományba kapott portugál édességgel, protein szelettel kínáltak.

A házak alatti pince, ezt használják a katonák átmeneti szálláshelynek, két matrac melletti pici konyhájuk mindössze egy téglákon álló palacsintasütő.

Hazafelé láttunk egy kilőtt tankot, a teteje lerepült, de a lövedéke fel sem robbant. A környék tele van aknákkal, a fixerem azt mondta, korábban ezer darab figyelmeztető táblát rakott ki a rizikós területekre.

A katonák optimisták,

hiszik, ahogy minden ukrán, hogy az oroszok előbb-utóbb visszavonulnak, vagy mind meghalnak.

Ez volt az utolsó helyszín, ahol jártam 75 napos ukrajnai utam alatt. Visszamentem Lvivbe, ahol a csomagjaim nagy részét hagytam, onnan Ungvárra vonatoztam. Egy kárpátaljai fiú, Christian vitt el a magyar határhoz. Különös találkozás volt, kiderült, hogy nem is ismertük egymást, de az elmúlt hetekben volt egy közös munkánk. Ő fordította le a maripuoli menekültekkel készített interjúmat.

Szép zárása volt a hosszú utamnak, aminek persze nincs vége. Júliusban szeretnék visszatérni pár hétre.

Átlépni a magyar határt váratlanul nagy megkönnyebbülés volt. Itt derült ki számomra, milyen teher volt a riasztók és a robbanások hangja, milyen nyomás volt az állandó szervezkedés, és a felkészülés az ismeretlenre. Több mint két hónap alatt megszoktam, hogy este kijárási tilalom van, elsötétítés, és még egy sört sem ihatok a nehéz napok végén.

Kilépni a háborús zónából nem jelenti azt, hogy mindezt teljesen maga mögött hagyja az ember. Fotóimban és az emlékeimben viszem tovább, mi történt Ukrajnában 2022-ben.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
A dohánybolt lett az új kocsma a bulinegyedben, magyar vendég már csak mutatóba maradt
Teljesen átalakultak a bulizási szokások, a megmaradt helyek pár kivétellel csak a turistákból élnek. Egyelőre elég jól, de a Szimpla tulajdonosa szerint előbb-utóbb ők is bajba kerülhetnek.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. május 25.


Link másolása

hirdetés

Aki mostanában a bulinegyedben jár, olyan benyomása lehet, mintha a koronavírus soha nem is létezett volna: a bezárt helyek újranyitottak, minden tömve van turistákkal, amihez persze kiadós áremelkedés is társult.

Arra voltunk kíváncsiak, vajon tényleg ez az általános tendencia, és hová tűntek a magyarok, akik számára a 800-1000 forintnál kezdődő korsó sörök egyre inkább a megfizethetetlen kategóriába esnek.

„Nálunk gyakorlatilag visszatért a járvány előtti forgalom: március-áprilisban már a kapacitásaink határán voltunk, csak azért nem fogadunk több vendéget, mert fizikailag nem férnének be többen”

– tudtuk meg Zsendovits Ábeltől, a Szimpla tulajdonosától.

A környék talán legkultikusabb helye tavaly ilyenkor még a 2019-es látogatottság alig 8-10 százalékán üzemelt, novembertől viszont elkezdett visszatérni az élet.

Ezt segítette az is, hogy mivel 2021 utolsó és 2022 első hónapjaiban egész Európában jóformán csak Magyarországon lehetett táncolni, jelentős versenyelőnyt kapott Budapest, ami megalapozta a szórakozóhelyek forgalmát is.

hirdetés

Február végén aztán jött a háború, amelynek az első 2-3 hete volt a kritikus. Ezt követően nagyjából beárazták a turisták, hogy valószínűleg nem fognak ide is átterjedni a harcok, így a kezdeti félelmek ellenére komolyabb visszaesés nélkül megúszta a szektor.

„Annyi változott, hogy nincsenek orosz és ukrán vendégek, valamint az amerikaiak és ázsiaiak is kevesebben vannak egyelőre, ugyanakkor pótolják őket például a britek, csehek, izraeliek, de török és spanyol vendégünk is rengeteg van” – mondja Zsendovits. Becslése szerint a Szimpla látogatóinak 97 százaléka külföldi, lényegében csak olyan magyarok térnek be hozzájuk, akik egy ismerősüknek mutatják meg a helyet, esetleg a hétvégi termelői piacra vagy egy koncertre érkeznek.

A munkaerőhiány viszont égető probléma: rengetegen elhagyták a szektort, és egyelőre a vadabbnál vadabb órabérekkel, valamint egyéb bőkezű juttatásokkal sem lehet visszacsalogatni őket.

„A korábbi magas elvárások már nincsenek sehol, jelenleg annak is örülünk, akinek két keze van. Szegény ember vízzel főz” – fogalmaz, hozzátéve: ez sajnos színvonalbeli visszaeséssel is együtt jár, a személyzet jelentős része miatt teljesen jogosan érkeznek kritikák, de egyszerűen nincs alternatíva.

„Pultost és felszolgálót is alig lehet találni, szakácsot pedig szinte képtelenség. Máshol egyre gyakoribb, hogy indiai, kirgiz, mongol vendégmunkásokkal töltik fel a helyeket, könnyen lehet, hogy előbb-utóbb mi is erre kényszerülünk majd.”

Egy korsó sör áráért inkább felpattintanak három dobozost a rakparton

Az elszabadult költségek miatt csak idén 30 százalékos áremelésre volt szükség a Szimplában, de a hely szerencséje, hogy a külföldi közönségnek még így is olcsóbb, mint a nyugat-európai árak.

Máshol viszont közel sem ennyire rózsás a helyzet, Zsendovits szerint a Covid teljesen felforgatta a magyarok kocsmázási szokásait.

„A vendéglátóipari szektor vidékén gyakorlatilag megszűnt. Csapolt sört szinte sehol nem forgalmaznak már, a kocsmák helyébe a kisboltok és a dohányboltok léptek. Nem csoda, hiszen egy korsó áráért három dobozost is fel lehet pattintani.”

A tizen-huszonéves generáció is átállt erre a bulizási formára: ők azok, akiknek a járvány miatt két év kimaradt a fiatalságukból, nem jártak sehová, most pedig, hogy elvileg már lehet, inkább továbbra is maradnak apu garázsánál vagy a köztereknél.

A Szimplát ez a trend ugyan nem érinti, de a tulajdonos így sem örül a helyzetnek: mint fogalmaz, lassan egyfajta Walt Disney-szerű Patyomkin-helyekké válnak, aminek hosszú távon aligha lesz jó vége.

„A magyar vendégek lényegében eltűntek, a Kisüzem-Fekete Kutya-Központ tengelyen tartja még magát egy két utolsó mohikán, ahol megmaradt a helyi közönség, de a túlnyomó többség inkább feltankol a dohányboltban, majd leül a rakpartra vagy a régi Gödör környékére.”

A járvány legnagyobb nyertesei egyértelműen a dohányboltok: a Deák tér vonzáskörzetében akad olyan is, ahol a forgalom 97 százalékát az alkoholos italok adják.

A bulinegyed másik érdekes fejleménye, hogy rengeteg hely váltott profilt és alakult át éjszakai bárból reggelizőhellyé. Ez egyrészt kevesebb konfliktussal jár, másrészt a kereslet is megvan rá, mivel az airbnb egyelőre szabadon működhet a kerületben, így a bulituristák szállást is helyben foglalnak.

Zsendovits szerint egyelőre még fenntartható a kizárólag külföldi vendégekre építő üzletpolitika, mivel a szobaárak például olcsóbbak lettek, a turisták összköltségvetése ezért nem nőtt számottevően.

„Egy fürdőzéssel, masszázzsal, esetleg fogászati kezeléssel összekötött bulis hétvégét még mindig jóval kevesebből ki lehet hozni nálunk, mint bárhol máshol a régióban. De ha a fapados repülőjegyek árai is elkezdenek nőni, bajban leszünk.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: