HÍREK

Macron megtörte a jeget: nyugati katonák Ukrajnába küldéséről is tárgyaltak a párizsi csúcson

Egy párizsi csúcstalálkozón vetődött fel az, amit eddig mindenáron el akartak kerülni. Nincsen konszenzus a kérdésben.

Link másolása

Emmanuel Macron francia elnök egy Ukrajna támogatása ügyében megtartott hétfői párizsi konferencia után azt mondta, a nyugati vezetők megvitatták annak lehetőségét is, hogy csapatokat vezényeljenek Ukrajnába. Mint a 444.hu idézi, Macron így fogalmazott:

„Nincs konszenzus a szárazföldi csapatok hivatalos támogatásáról. Ez azt jelenti, hogy semmit sem szabad kizárni. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Oroszország ne győzzön”.

A lépés politikai realitása jelenleg minimálisnak tűnik, de Macron felvetése önmagában is tabudöntő, hiszen az közvetlen részvételt jelentene az orosz-ukrán háborúban. Idáig éppen egy ilyen forgatókönyv elkerülése volt alapvető a nyugati stratégiákban.

Noha Macron felvetése állami hatáskörben történő mozgósításról szól, és nem egy NATO-művelet lehetősége merült fel, Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az MTI szerint kedden azzal kommentálta ezt:

Oroszország és a NATO összecsapásához vezet, ha a Nyugat csapatokat küld Ukrajnába.

Az európai csúcstalálkozó után a résztvevők azt hangsúlyozták, hogy öt fő cselekvési területre összpontosítanak: ezek a kibervédelem, a katonai fegyverek és lőszerek közös ukrajnai gyártása, Ukrajna nagyobb katonai védelme az orosz csatlósnak számító Belarusz határán, a közvetlenül fenyegetésben lévő más országok (nemcsak a keleti NATO-tagok, hanem például Moldova is) védelme, valamint Ukrajna aknamentesítése.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Rendkívüli sajtótájékoztatót tart Magyar Péter szombaton, nagy bejelentésre készül
A közmédia vitaműsorából fontos témák maradtak ki szerinte. A magyarokat viszont érdeklik ezek a témák, ezért pótolják.

Link másolása

Szombaton rendkívüli sajtótájékoztatót tart Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke.

Az esemény témája: „Ami a köztelevízióban lezajlott EP-választási vitából kimaradt.”

A párt közleménye szerint a közmédia az EP-választási vitaműsorában négy olyan témát emelt ki, amelyek az Eurobarometer kutatása alapján nem tartoznak az európai emberek prioritásai közé.

Magyar Péter a sajtótájékoztatón a magyar embereket az Eurobarometer kutatása szerint legjobban érdeklő témákról fog beszélni. Ezek a következők:

* Közegészségügy

* Új munkahelyek teremtése

* Európa jövője

* Társadalmi kirekesztettség

A sajtótájékoztató végén Magyar Péter egy bejelentést is tesz. Az eseményen minden egyéb kérdésre is válaszol majd.

via Index

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
444: Lejárt szavatosságú ételt osztott a gyerekeknek a fideszes jelölt Karcagon, levélben kért elnézést a szülőktől
Kunné Nánási Mónika azt írta, végtelenül sajnálja, hogy kellemetlenséget okozott. A leveléből az viszont nem derült ki, hogy pontosan melyik termék volt fogyasztásra alkalmatlan.

Link másolása

Hétvégén klasszikus kampányesemény zajlott Karcagon, ahol Szepesi Tibor, a város fideszes polgármestere gyereknap alkalmából ételt osztott a helyi gyerekeknek.

Az eseményt Kunné Nánási Mónika, a Déryné Kulturális központ megbízott vezetője szervezte, aki egyben a karcagi 7. számú egyéni választókerület fideszes jelöltje is.

A 444 információi szerint azonban

a kiosztott rágcsák egy része lejárt szavatosságú volt.

Az eset heves reakciókat váltott ki a szülőkből, amire válaszul Kunné Nánási Mónika csütörtökön levélben fordult hozzájuk.

A levél szerint a ropogtatnivalókat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezete szerezte be az Élelmiszerbank budapesti raktárából.

A szöveg az alaphelyzet felvázolása után először hosszan magyarázza, hogy volt ugyan két termék, amelyeknek lejárt a minőségmegőrzési ideje - egy ropiféle és egy csokis-tejes italpor -, de a minőségmegőrzési idő és a fogyaszthatósági idő nem ugyanaz.

Vagyis vannak olyan termékek, amelyek még a Nébih állásfoglalása szerint is nyugodtan elfogyaszthatók lejárati idő után is. És ez a két említett termék is ilyen volt: a ropi igazából még két hónapig, az italpor pedig egy évig bátran fogyasztható. Ez önmagában teljesen igaz.

A levél végén viszont mintegy mellékesen megjegyzik, hogy több olyan terméket is bekészítettek a csomagba, „melyek már a Nébih állásfoglalása alapján sem alkalmasak emberi fogyasztásra”. Kunné ezt „végtelenül sajnálja”.

Csakhogy azt az apróságot nem árulta el, hogy melyik élelmiszer volt fogyasztásra alkalmatlan, vagyis melyik jelent potenciális veszélyt a lejárati időt nem tanulmányozó gyerekekre és felnőttekre.

A teljes levél itt olvasható:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Havas Henrik a vitáról: a macskánk „amikor meglátta Németh Balázst, elrohant”
A volt tévés szerint a csütörtöki esemény „egy nagy szar volt, és nem vita”.

Link másolása

Havas Henrik korábban már megígérte, hogy a csütörtöki tévévita után ő is értékelni fogja a szereplők teljesítményét. Facebook-posztja alapján azonban szerinte definíciós gondok is adódnak.

„Egyszerű a dolgom, csak Ágnest kell idéznem: 'Egy nagy szar volt ez, és nem vita'. Megjegyzem, egy háromdiplomás nő képes ilyen frappánsan összefoglalni a történteket. Annyit még hozzátennék, hogy Alíz [Havas macskája] a szokásos idejében jött vacsorázni, de amikor meglátta Németh Balázst, elrohant. Azóta se láttuk. A macskában van chip, de lehet, hogy talált már egy kifejezetten macskákra szakosodott ideggondozót.”

Havas továbbá így fogalmazott:

„Egyébként ez a 11 jelölt úgy állt ott a Várkert Bazárban, mintha a kivégzésükre vártak volna. Az életrajzomból kérem törölni, hogy egyebek közt a királyi televízióban is dolgoztam, mert még kitalálnák ezek a szerencsétlenek, hogy kollégák vagyunk!

A vita eredménye: elveszett egy macska.”

A vitát korábban értékelte többek között Török Gábor is:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Közel egyhavi eső esett a Tarna völgyében – elképesztő felhőket fotóztak Észak-Magyarországon
Apokaliptikus égi jelenség kíséretében tarolta le a vihar az Északi-középhegységet.

Link másolása

Északkeleten is parádéztak a zivatarok, leginkább felhőszakadás kísérte őket péntek estig – írja az Időkép.hu.

Bükkszékre és Tarnaszentmáriára közel egy havi csapadék zúdult le a mai zivatarokból.

A zivatarok jelentősen lehűtötték a levegőt, Szentléleken mindössze 13 fokot mutat a hőmérő, de az Északi-középhegység térségében mindenütt 15-18 fok közötti értékekkel találkozhatunk. Ehhez képest meglehetősen meleg van például a Duna-Tisza közén és délkeleten, amely területek egyelőre kimaradtak a viharokból. Itt korábban még a 30 fokot is elérte a hőmérséklet.

Az ország északi-északkeleti régiójában egészen hátborzongató fotókat sikerült lőnie az Időkép olvasóinak:


Link másolása
KÖVESS MINKET: