HÍREK
A Rovatból

Megbukott újra a Fidesz pártcsaládjának bizalmatlansági indítványa, Ursula von der Leyen negyedszer is helyén marad

A vitatott Mercosur-megállapodás miatt támadták, de a Bizottság elnöke simán túlélte a szavazást. A képviselők 390:165 arányban álltak ki mellette. A Tisza nem voksolt, a Fidesz az elmozdítást támogatta.


Hiába próbálkozott a szélsőjobb, Ursula von der Leyen a helyén marad, miután az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel elutasította a Bizottság elnöke ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványt.

Az Európai Parlament 390 ellenszavazattal, 165 igen szavazat és 10 tartózkodás mellett utasította el a Patrióták Európáért csoport által benyújtott indítványt – írta meg az Euronews. A Bizottság megbuktatásához a leadott szavazatok kétharmadára, egyben az összes képviselő többségére lett volna szükség.

A Tisza Párt nem vett részt a csütörtöki szavazáson. Magyar Péter ezt azzal indokolta, hogy „a Mercosur egyezmény elleni tegnapi győzelem után a TISZA nem vesz részt a mai okafogyottá váló szavazáson”

Mindez nem győzte meg a Fideszt, a kormánypárt európai parlamenti képviselőcsoportjának közleménye szerint a csütörtöki szavazással „egyszer és mindenkorra világossá vált”, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt a brüsszeli politikai fősodor, valamint Ursula von der Leyen mellett áll. Deutsch Tamásék szerint a bizalmatlansági szavazáson való távolmaradás egyben az Európai Bizottság elnökének támogatását is jelentette a Tisza részéről - írja a 444.hu.

A Parlament mindössze egy nappal azután döntött így, hogy jelentős csapást mért a Bizottságra, amikor megszavazta, hogy a vitatott EU–Mercosur kereskedelmi megállapodást az Európai Unió Bírósága elé utalja. A szélsőjobboldali csoport azzal indokolta a bizalmatlansági indítványt, hogy a Bizottság a Mercosur-megállapodás aláírásával „nem hallgatta meg a gazdákat és a polgárokat”, és „túllépte hatásköreit”.

A strasbourgi parlament épülete előtt ezen a héten tiltakozó gazdaszervezetek von der Leyen lemondását követelték, transzparensekkel és az elnöksége elleni rigmusokat skandálva. Az indítvány hétfői vitáját egy szinte üres ülésteremben tartották. A Bizottságot Maroš Šefčovič, a kereskedelmi és intézményközi kapcsolatokért felelős biztos képviselte, a politikai csoportok vezetői pedig szinte teljes egészében távol maradtak.

Az Európai Néppárt, a Szocialisták és Demokraták, a Renew Europe és a Zöldek/EFA frakcióinak képviselői – néhány kivételtől eltekintve – a Bizottságot támogatták.

A holland néppárti Jessika van Leeuwen, a Gazdák–Polgárok Mozgalmának tagja például a Mercosur-megállapodás elleni tiltakozásul von der Leyen elmozdítására szavazott. A Szuverén Nemzetek Európája teljes mellszélességgel a kezdeményezés mellé állt. Az Európai Konzervatívok és Reformerek soraiban megoszlottak a vélemények: a lengyel, francia és román képviselők a Bizottság ellen, míg az olasz, belga és cseh képviselők mellette voksoltak.

A Baloldal képviselőinek többsége nem vett részt a szavazáson, mert bár ellenzik von der Leyent, nem akartak egy szélsőjobboldali indítványt támogatni. A frakcióból azonban nyolcan, köztük az olasz Öt Csillag Mozgalom politikusai, mégis a javaslat mellett szavaztak.

„Ellenzékben vagyunk, ezért mindig von der Leyen ellen kell szavaznunk, függetlenül attól, honnan érkezik a cenzúraindítvány” – indokolta a döntést Pasquale Tridico, az Öt Csillag Mozgalom delegációjának vezetője.

Ez volt a negyedik bizalmi szavazás a Parlamentben von der Leyen második bizottsági elnöki ciklusa alatt. A korábbi, júliusi és októberi szavazások szintén megerősítették a Parlament támogatását, az indítványok akkor meg sem közelítették a sikerhez szükséges küszöböt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Legmagasabb szintű riadót rendelt el a NATO, felszálltak Kecskemétről a Gripenek egy izraeli utasszállító miatt
Azért riasztott a NATO, mert a Tel-Aviv–Prága járat nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással. A magyar vadászgépek az osztrák határig kísérték az utasszállítót, amely folytatta útját.


Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.

„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.

A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.

„A Gripenek a felszállás után röviddel vizuális kapcsolatot létesítettek az utasszállító gép pilótáival, akik ezt követően felvették a rádiókapcsolatot a magyar földi irányítással” – tette hozzá.

A vadászgépek – az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően – a légtérhatárig kísérték az utasszállítót, amely a repülési tervének megfelelő útvonalon 20:10-kor Ausztria irányába kilépett a magyar légtérből.

A riasztást követően a vadászgépek rendben visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.

A bejegyzés azzal zárul, hogy az eset során a Magyar Honvédség légirendészeti készenléti szolgálata és a NATO-integrált légvédelmi rendszere hatékonyan működött.

Hétfőn az iráni–izraeli feszültség miatt a Wizz Air és az Austrian Airlines is ideiglenesen felfüggesztette több Tel-Aviv-járatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.

"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0
Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.


Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.

A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.

Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.

A találkozó az 50. percben vett éles fordulatot, amikor Sphephelo Sithole utolsó emberként buktatta a ziccerben kitörő mexikói támadót, amiért azonnali piros lapot kapott.

Az emberelőnyt a hazai csapat a 67. percben váltotta újabb gólra: Roberto Alvarado jobb oldali beadását a negyedik világbajnokságán szereplő Raúl Jiménez fejelte közelről a hálóba, aki elsírta magát gólöröme közben.

A meccs hajrája végképp elszabadult, amikor a 84. percben a videóbíró jelzésére Themba Zwanét is kiállította a játékvezető egy ütésért, így Dél-Afrika kilenc emberrel maradt. A ráadásban, a 93. percben Mexikó is megfogyatkozott, miután César Montes rántotta le a kapura törő Khuliso Mudaut.

A brazil Wilton Pereira Sampaio játékvezető tevékenysége végig a figyelem középpontjában állt, a három kiállítás mellett egy mexikói tizenegyesgyanús esetet is továbbengedett, a rendes játékidő végén pedig hét perc hosszabbítást jelzett a sok megszakítás miatt – írta az Index.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Piros lap! - Megvan a vb első kiállítása, és majdnem az első tizenegyese is
Rögtön a nyitómérkőzésen kiállították az egyik dél-afrikai védőt, akinek nagyon más választása a szabálytalanságon kívül nem is volt. Csak bottal üthette volna a kapura törő mexikói csatár nyomát.


Yaya Sithole (Dél-Afrika) egyértelmű gólhelyzetet hiúsított meg a Mexikó-Dél-Afrika mérkőzés 48. percében, ezért a mutatványáért pedig a játékvezető piros lappal szankcionálta. Ez a 2026-os világbajnokság első kiállítása.

Centiken múlt, hogy a faltból büntető legyen, a bíró végül csak egy tizenhatoson éppen kívül eső szabadrúgást ítélt meg, amiből Mexikó nem tudott eredményes lenni.

Dél-Afrika így emberhátrányban kénytelen befejezni a meccset, amelyen egyelőre Mexikó érezhetően jobban játszik, és csak a szerencse, egy kapufa és Sithole taktikai kiállítása akadályozza meg, hogy durva kiütés legyen a mérkőzésből. Az eredmény a játék képét nem tükrözi, Mexikó vezet 1-0-ra.

Ezzel a góllal:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk