HÍREK
A Rovatból

Lemondott Priti Patel brit belügyminiszter

Azután közölte döntését, hogy kiderült, Liz Truss eddigi külügyminiszter lett az új pártvezető és a kormányfő.


Mint arról mi is beszámoltunk, Liz Truss lett a brit Konzervatív Párt elnöke, és ezzel Nagy-Britannia új miniszterelnöke. A Johnson-kormány volt külügyminisztere több mint 81 ezer szavazatot kapott a párton belüli szavazáson, míg vetélytársa, a volt pénzügyminiszter Rishi Sunak csak 60 ezret.

Priti Patel belügyminiszter nem sokkal azután jelentette be lemondását, hogy ismertették a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának eredményét,

és kiderült, hogy a távozó Boris Johnson miniszterelnököt Liz Truss eddigi külügyminiszter követi a pártvezetői és a kormányfői tisztségben.

Truss várhatóan kedden alakítja meg kormányát, miután formálisan átveszi miniszterelnöki megbízatását II. Erzsébet királynőtől.

Patel a közösségi oldalán azt írta, megtiszteltetés volt számára, hogy belügyminiszterként szolgálhatott az elmúlt három évben. "Büszke vagyok a rendőrség támogatására, bevándorlási rendszerünk megreformálására és hazánk védelmére irányuló munkánkra"

Johnsonhoz írt, hétfő este nyilvánosságra hozott hosszú, két teljes oldalt megtöltő levelében Priti Patel nem említett konkrét indokokat távozására. Egyértelműen értésre adta ugyanakkor, hogy változatlanul és maradéktalanul Boris Johnson támogatójának vallja magát: a levélben Patel hosszasan és a legnagyobb elismerés hangján szól arról a munkáról, amelyet a brit kormány a távozó miniszterelnök vezetése alatt végzett.

Priti Patelről - akit Boris Johnson nevezett ki a belügyminiszteri tisztségre 2019-ben - korábban is lehetett tudni, hogy Johnson támogatója. Ő volt szinte az egyetlen a brit kormány legmagasabb rangú tagjai közül, aki nem indult a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért és a kormányfői posztért, amikor Johnson a sorozatos belpolitikai botrányok nyomán, a konzervatív frakció nyomására július 7-én bejelentette lemondását.

Egybehangzó hétfői brit médiaértesülések szerint a Konzervatív Párton belül konszenzusossá vált az vélemény, hogy Liz Truss egyébként sem kérte volna fel Priti Patelt a belügyminiszteri tisztség további betöltésére a következő kormányban.

Priti Patel személyében radikálisan EU-szkeptikus politikus távozik a brit kormányból. Patel nevéhez fűződik a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni új bevándorlási törvény, amely felszámolta az európai uniós állampolgárok megkötések nélküli nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának lehetőségét.

Johnsonhoz írt hétfői levelében Patel jelezte, hogy nem távozik a politikából, a londoni alsóház hátsó padsoraiba visszavonulva képviseli tovább délkelet-angliai választókörzetét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Egytől-egyig hazudnak, nagyon helyes, hogy eltűnnek innen a parlamentből
A kormányfő „hattyúkórusnak” nevezte az ellenzéki felszólalásokat, miután az MSZP-s Komjáthi Imre a gödi gyár jogi helyzetét firtatta. Orbán szerint a legszigorúbb környezetvédelmi szabályok érvényesülnek Magyarországon.


„Nagyon helyes, hogy eltűnnek innen a parlamentből”

– üzente a teljes parlamenti ellenzéknek Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, ahol azzal vádolta a képviselőket, hogy egytől egyig hazudnak a gödi Samsung-gyár ügyében, és egy ukrán-magyar konfliktus esetén Kijev oldalára állnak. A kormányfő azt is megjósolta, hogy a Mi Hazánk Mozgalom kivételével a jelenlegi ellenzéki pártok egyike sem jut majd be a következő Országgyűlésbe.

„Hattyúdalról már hallottam, de hattyúkórust most hallottam először”

– reagált Orbán Viktor az ellenzéki képviselők felszólalásaira, majd hozzátette:

„Miközben önök sajnálkozva beszélnek rólunk, önök esnek ki a parlamentből.”

A miniszterelnök szerint az ellenzéki pártok teljesítménye „némi szerénységet” indokolna.

A kormányfő egyedül az MSZP-s Komjáthi Imre felvetésére reagált, aki azt állította, hogy a gödi koreai gyár területén nem a magyar szabályok érvényesülnek. „Magyarország minden négyzetcentiméterén Magyarország van, és Magyarország minden négyzetcentiméterén a magyar jognak kell érvényesülnie” – jelentette ki Orbán. Állítása szerint Magyarországon a legszigorúbb környezetvédelmi szabályok vannak érvényben, a hatóságok pedig érvényt is szereznek ezeknek. Hozzátette, a gödi önkormányzat negyedévente végez méréseket, és egyetlen alkalommal sem mértek határérték feletti értéket. „Ide jönnek, és megtévesztik az embereket. Ez nem helyes eljárás.”

A gödi Samsung-gyár régóta politikai viták kereszttüzében áll a helyi közösséget érintő környezetvédelmi aggályok, a hatósági eljárások és a kormány gazdaságpolitikai stratégiájában betöltött kiemelt szerepe miatt.

Orbán Viktor a nap tanulságaként azt vonta le, hogy ukrán-magyar konfliktus esetén a parlamenti ellenzék az ukránok oldalára áll. Éppen ezért tartja helyesnek, hogy eltűnnek a parlamentből, mert szerinte „semmi szükség olyan pártokra, akik a háborúban az ukránok oldalára állnak”. Hozzátette, az ellenzék nélkül is megvédik Magyarország békéjét, biztonságát és a magyar emberek pénzét.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Jámbor András szerint a Parlament ebédlőjében szervezték a lejárató kampányt a pécsi TISZA-jelölt ellen – Véletlenül mindent hallott a képviselő
A független képviselő szerint a fideszesek Rúzsa Diánát a várost állítólag csődbe vivő MSZP-s körökhöz kötnék. Hozzátette: ha a közeljövőben ismeretlen eredetű szórólapok vagy internetes írások jelennének meg Rúzsáról ezzel a tartalommal, akkor azok mögött a Fidesz áll.


„Óriási a tömeg ma a Parlamentben: itt van az összes fideszes jelölt és a kampánycsapatuk is” – írta Jámbor András független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán hétfőn. A politikus arról számolt be, hogy

az Országház ebédlőjében sorban állva fültanúja volt, ahogy a Fidesz pécsi jelöltje és vélhetően kampányfőnöke egy lejárató anyagról egyeztetett. A kampány célpontja a TISZA Párt helyi jelöltje, Rúzsa Diána volt.

Jámbor leírása szerint a kampányfőnök felolvasott egy szöveget, amelynek lényege az, hogy Rúzsa Diána „a régi MSZP-s körök embere, akik csődbe vitték Pécset”. A jelölt jóváhagyása után a kampányfőnök telefonált. A beszélgetésből a képviselő a következő párbeszédet idézte:

„Figyelj, nagyon jó, nagyon ügyes vagy, jó lesz a szöveg. Attila is leokézta. Még annyit írj bele, hogy a 20-as éveiben emigrált.”

A vonal túlsó végén lévő beszélgetőpartner visszakérdezett: „30-as?”

Mire a válasz: „Az is jó lesz!”

Jámbor András a posztjában megjegyezte, hogy szerinte Pécset valójában a Fidesz vitte csődbe. A képviselő hozzátette: ha a közeljövőben ismeretlen eredetű szórólapok vagy internetes írások jelennének meg Rúzsa Diánáról ezzel a tartalommal, akkor azok mögött a Fidesz áll.

A telefonbeszélgetésben említett, a szöveget jóváhagyó „Attila” vélhetően a Fidesz pécsi jelöltje, Cziráki Attila. Ő Rúzsa Diánával, a TISZA Párt jelöltjével mérkőzik meg a Baranya 1-es választókerületben.

A kormánypárti média már hónapok óta cikkezik arról, hogy a baranyai TISZA-jelöltek mögött régi MSZP-s és MSZMP-s háttéremberek állnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tordai Bence: „Ne röhögjön, kedves miniszterelnök úr, már nem sokáig fog”, Kövér egyből visszaszólt: „Próbáljon meg úgy viselkedni, mint aki utoljára van a házban”
Tordai Bence a parlamentben háborúpártisággal és Putyin-pártisággal vádolta a kormányt. „A véreskezű diktátorokkal való barátkozás a Fidesz külpolitikájának lényege” - közölte.


„Ne röhögjön, kedves miniszterelnök úr, már nem sokáig fog”

– fordult Tordai Bence Orbán Viktorhoz a parlamentben, amire Kövér László házelnök azonnal reagált:

„Képviselő úr, fékezze az indulatait, és próbáljon meg úgy viselkedni, mint aki utoljára van a házban.”

A feszült szóváltás a tavaszi ülésszak február 23-i nyitónapján történt, az országgyűlési választások előtti utolsó, rövidített ciklusban – írta a Telex.

A Párbeszéd frakcióvezetője felszólalását azzal indította, hogy a fideszes politikusok feszültek, mert érzik a választási vereséget. Ezután Orbán Viktorhoz fordulva kijelentette:

„Orbán úr, ez volt az utolsó beszéde miniszterelnökként napirend előtt a magyar Országgyűlésben.”

Tordai ezután feltette a kérdést: „Ki itt a háborúpárti?” Szerinte a kormány minden eszközzel támogatja a háborús agresszor Putyint, és „láncos kutyaként, megvett vagy hasznos idiótaként” viselkedik az Európai Unióban. A képviselő szerint „a véreskezű diktátorokkal való barátkozás a Fidesz külpolitikájának lényege” lett.

Azt is állította, hogy a Fidesz politikusai beszélnek a sorkötelezettség bevezetéséről, és ők küldik háborúba a magyar katonákat. „Csak annyit mondok, hogy Csád” – tette hozzá. A kormány 2023-ban kapott parlamenti felhatalmazást egy legfeljebb 200 fős katonai misszió Csádba küldésére tanácsadói és terrorellenes céllal. A sorkötelezettség vádjára Orbán Viktor januárban úgy reagált, az egy „háborús intézkedés”, amely „nem illeszkedik a sorba”, és a kormány nem tervezi a visszavezetését.

Tordai hiányolta, hogy a miniszterelnök nem beszélt az egészségügy, az oktatás, a gyermekvédelem helyzetéről és az akkugyárakról. „Önök a korrupt nagyvállalatok zsebét tömik…” – mondta, de Kövér László itt elvette tőle a szót, mert lejárt a nyolcperces időkerete.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Magyarország Oroszország dolgait intézi” - Kőkemény uniós üzenetek Orbán Viktornak az Ukrajnának szánt 90 milliárd euró megvétózása után
Német, lengyel és osztrák külügyminiszterek is bírálták a magyar vétót a brüsszeli Külügyi Tanács előtt. A Bizottság szerint a lépés a lojális együttműködés megsértését jelenti.


Orbán Viktor levélben tudatta António Costával, az Európai Tanács elnökével, hogy Magyarország blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós uniós hitelt. A kormányfő azzal indokolta a lépést, hogy állítása szerint az ukrán vezetés politikai döntés miatt nem indítja újra az orosz olaj szállítását a Barátság kőolajvezetéken.

A magyar döntésen kiakadtak a brüsszeli Külügyi Tanács ülésére érkező uniós külügyminiszterek. A Politico című lap összegyűjtött néhány reakciót. Johann Wadephul német külügyminiszter szerint a magyar álláspont megdöbbentő.

„Nem hiszem, hogy helyes, ha Magyarország a saját szabadságharcát használja fel az európai szuverenitás elárulására”

– fogalmazott.

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter az 1956-os szovjet bevonulást felidézve azt mondta:

„Ami alapvetően megdöbbent, az az, hogy Ukrajna az orosz hadsereg hatalma ellen védekezik, és a magyarok korábban megtapasztalták, ez milyen érzés... Sokkal nagyobb szolidaritást vártam volna Magyarországtól Ukrajna iránt.”

Hasonlóan élesen bírálta a magyar lépést Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszter is.

„[Magyarország] gyakorlatilag Oroszország dolgait intézi. Ez nem lehet Európa érdeke. Ausztria érdeke biztosan nem. És amikor a történelmet és a magyar nép szovjetekkel kapcsolatos tapasztalatait nézem, meg vagyok győződve arról, hogy ez a magyar lakosságnak sem érdeke”

– jelentette ki.

Paula Pinho, az Európai Bizottság főszóvivője arra emlékeztetett, hogy Orbán Viktor korábban egyetlen feltételt szabott a hitelcsomag jóváhagyásához: Magyarország, Szlovákia és Csehország ne vegyen részt pénzügyileg a programban. „Ez a feltétel teljesült, ezért elvárjuk minden vezetőtől, hogy tartsa be a kötelezettségvállalásait. És ezek be nem tartása... a lojális együttműködés megszegését jelentené” – mondta.

Emmanuel Macron francia elnök leszögezte, hogy továbbra is eltökéltek a 90 milliárd eurós hitel és az Oroszország elleni 20. szankciós csomag elfogadása mellett. Kijelentette: „Nem lehet másként”, minthogy elfogadják a szankciós csomagot és Ukrajna megkapja a hitelt.

A heves szócsata ellenére kevesen bíznak a gyors megoldásban. „Úgy gondolom, ma nem lesz előrelépés ebben az ügyben, de mindenképpen erőltetni fogjuk” – figyelmeztetett Kaja Kallas, az EU legfőbb diplomatája. A román külügyminiszter, Oana-Silvia Țoiu némileg optimistább volt. „Nem tudom, hogy holnap lesz-e, vagy ezen a héten. Láttunk már hasonló helyzeteket a múltban, és túljutottunk rajtuk. Nem véletlenül ez a 20. szankciócsomag” – tette hozzá. Tény, Magyarország korábban is élt már a vétójával, de végül engedményekért cserébe mindig visszakozott.

A vita hátterében a Barátság kőolajvezeték körüli helyzet áll. A vezetéken január végén állt le a szállítás orosz támadások okozta károk miatt, ami elsősorban Magyarország és Szlovákia olajellátását érinti. Válaszul Magyarország és Szlovákia február 18-án felfüggesztette a dízelexportot Ukrajna felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk