„Lélegeztetőgépeket tudtak vásárolni, termosztátot is tudtak volna” – szakértők vitája az energiahelyzetről
Nincs is izgalmasabb téma mostanában, mint az energia. Van-e vagy nincs, lesz-e vagy nem, meg tudjuk-e fizetni vagy nem. Erről beszélgetett a budapesti Európa Pont rendezvényén Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt EMEA olaj-, és gázipar elemzője, Sverla Viktor, a MOL stratégiai igazgatója, valamint a Klímastratégia 2050 Intézet igazgatója, Bart István.
Mit tehetünk otthon?
Elvárható-e, hogy 16 fokban ücsörögjünk? És ha nem, hogyan tudunk valamit tenni, hogy átvészeljük a telet? - ez volt az egyik legtöbbeket érdeklő kérdés a beszélgetésben.
Kiderült, Magyarország lakásállománya elképesztő állapotban van, a hazainál csak a litván ingatlanok vannak rosszabb átlagos állapotban, ami az egy négyzetméterre eső energiafogyasztást illeti. Nálunk az sem kedvezett az energetikai felzárkózásának, hogy a rezsicsökkentés miatt az emberek nem érezték szükségét, hogy ezzel foglalkozzanak.
Bart István mindenekelőtt azt javasolja, hogy
„Azt nem láttam, hogy Gulyás Gergely a kormányinfón felemelt volna egy termosztátot, és azt mondta volna, hogy ‘Emberek, ez itt egy termosztát, és az MVM küld neked egyet hitelbe, amit majd részletekben kifizetsz a villanyszámládon’. Lélegeztetőgépeket tudtak vásárolni, termosztátot is tudtak volna. Érthetetlen, hogy miközben nálunk sokkal gazdagabb országokban tanítják az embereket a takarékoskodásra, nálunk viszont úgy csinálnak, mintha ez minket nem érintene” - fogalmazott a Klímastratégia 2050 Intézet igazgatója.
Pletser Tamás is azt érzi, hogy nagy a baj. Még békeidőben is 14-16% volt a lakosság rezsikiadása a jövedelméből, ez most felmegy majd 40-50%-ra.
És ez innen nem egyéni, hanem társadalmi probléma, viszont nem látni, hogy bárhogyan is készülne erre a kormányzat. Például melegedőpontok kialakításával, vagy bármi más hatékony segítséggel.
Később persze el lehet kezdeni az érdemi felújításokat, de ez egy legalább tíz éves munka. Ma a hazai lakásállomány 4 százaléka felel meg az európai elvárásoknak.
Az elektromos fűtés lehet egy irány, Európa ebbe az irányba megy. Persze csak akkor, ha az adott fűtési rendszerhez műszakilag illeszteni lehet. Új ingatlan esetében azonban feltétlenül az elektromos fűtés a jövő.
Függés az oroszoktól
Bart István szerint az EU máig is érvényes energiastratégiája, melyet 2018-ban dolgoztak ki, már rég a feje tetejére állt az ukrajnai háború következményeként. Oroszország már nem megbízható partner, így a részben orosz fosszilis energiára épített európai energiarendszer nem működhet tovább.
Két érdek feszül egymásnak: egy rövidtávú, és egy hosszútávú. Miközben Európa hosszútávon (2050-ig) megszabadulna a szénhidrogének felhasználásától, rövid távon egészen eddig életképesnek tűnt, hogy a földgáz legyen a fundamentális energiahordozó. Mindennek Németországban ráadásul belpolitikai oka is volt: az atomenergiától akartak minél előbb megszabadulni.
Ezzel mindjárt elérkezett a beszélgetés legfontosabb és legkeserűbb része: az orosz függés megtárgyalása. Sverla Viktor emlékeztetett rá, hogy jelenleg lehetetlen orosz földgáz, de még orosz kőolaj nélkül is működtetni az európai gazdaságot, és nem volt új az az információ sem, hogy a német mellett a magyar gazdaság kitettsége is drámai. Miközben az orosz irányú behozatal radikálisan csökken.
Ráadásul az üzemanyagok terén az ársapka nem segít az ellátáson. Ugyanis ennek következtében a kőolajimport szinte teljesen leállt. Érthetően a kereskedők olyan piacra viszik a termékeiket, ahol piaci áron tudják azt értékesíteni. Ezt Sverla Viktor magyar sajátosságnak nevezte. Mint ahogy azt is, hogy mivel a mesterségesen alacsony árak nem közvetítik a valós helyzetet a fogyasztók felé, így semmi sem ösztönzi a hazai polgárokat a takarékoskodásra.
– jellemezte a helyzetet Sverla Viktor.
Mi lesz, ha elzárják az oroszok a csapot?
Bart István elképzelhetőnek tart egy ilyen forgatókönyvet. A februári és az azután történt események arra figyelmeztetnek, hogy Oroszország, jelesül Putyin, nem racionális szereplő. Ukrajna megtámadását sem tartotta senki elképzelhetőnek, de megtörtént, csak azért, mert Putyin ezt akarta.
Ezen a ponton az Extinction Rebellion Magyarország aktivistái léptek a pódiumra és molinókat kifeszítve, tiltakoztak amiatt, hogy szerintük klímaszakemberek helyett üzletemberek beszélnek a bolygó jövőjét érintő kérdésről.
A közleményükben ezt írják: „Miközben a világ számos részén már most súlyos hatásai vannak az ökológiai- és klímaválságnak, és egyre egyértelműbbé válik, hogy fogytán az időnk, a MOL továbbra is a fosszilis energiára alapozza működését, még céldátumot sem tűzött ki a fosszilisek elhagyására.”
Ezután Pletser Tamás kapott szót. Ő sem tartja elképzelhetetlennek az orosz szállítások teljes leállítását. Elmondta, hogy már jelenleg is csak 20-25%-át küldik a békebeli mennyiségnek, de ezt is simán levághatják. Azonban minden el nem adott köbméter az oroszoknak is kieső bevétel. Az orosz költségvetési helyzet drasztikusan romlik. Ráadásul a világ olajfogyasztása is lassul. Kínában 32 év után először csökken az olajfogyasztás. Ez viszont komolyan lenyomhatja az árakat.
Úgy fest, hogy ebben a játszmában, az idővel előrehaladva Oroszország helyzete egyre rosszabb, Európáé viszont javul.
Évtizedekig Oroszországra, mint megbízható üzleti partnerre tekintettek. Ennek most vége – mondta Sverla Viktor. Ráadásul innen nincs visszaút. Jelenleg ebben a helyzetben kell üzletelni az oroszokkal, amíg szükséges, illetve képesnek kell lennünk kiváltani a keletről importált energiahordozókat. A háború mindenképp meggyorsíthatja a megújuló energiák felé történő elmozdulást.
Pedig ez a hosszú távú cél. Rövidtávon azonban nincsen a fosszilis energiahordozóknak alternatívája, nincs mód a technológia rapid lecserélésének. Az emberiség 2021-ben a felhasznált energia 82 százalékát nyerte ilyen forrásból, ez a szám 2019-ben még 84 százalék volt. Ez jó haladásnak tekinthető, Sverla Viktor szerint. Tehát 2022-ben az EU kettős kihívás elé került: miközben rövidtávon le kell váltani az orosz beszállítót, ezzel egyidejűleg fel kell pörgetni a zöld átállást is.
Reális-e, hogy ebben a helyzetben valóban felgyorsuljon a megújuló energiák felé fordulás? Bart István szerint nemcsak technológiai, hanem lélektani-politikai kérdés, hogy ebbe az irányba indulunk el. Például, hogy előírjuk, hogy 2026-tól a középületeknek kötelező napelemet telepíteni, amit 2029-től a magánházaknak is követni kell. A jelenlegi rendszer ugyanis már fenntarthatatlan. És bár szeretnénk minél kevesebb megrázkódtatással, lehetőleg a megszokott életszínvonalunk fenntartásával átvészelni az átmenetet, de ki tudja, mennyire lehet. A háború ránk rúgta az ajtót, és lépnünk kell, már most. Már 10 százaléknyi energiafogyasztás-csökkentést is nagyon nehezen tolerálunk.
Mi lesz addig?
Érdekes adattal szolgált Pletser Tamás. Óriási földgázkészlet található Ciprus mellett, a Földközi-tengerben. A gond csupán annyi, hogy ez a török és görög Ciprus határvidékén fekszik. Tehát politikai megegyezés nélkül az a földben marad.
És még mindig Törökország. Ha távolabbra tekintünk és az iráni olaj- és gázkészlet behozatalán gondolkodunk, akkor is, ha csővezetéken érkezne Európába, az útvonal újfent Törökország. Persze Irán elég problémás ország ahhoz, hogy mindez ne a közeljövő feladata legyen. Tehát egyelőre marad a norvég szállítás, azonban a norvég kapacitásokat nagyon már nem lehet növelni. Ráadásul, a Szerbia felől érkező vezeték orosz többségi tulajdonban van, kérdés, használható-e egyáltalán erre a célra, vagy új vezetéket kell építeni Törökország felől.
Bart István felhívta a figyelmet arra, hogy az esetleges beruházások, amelyek mondjuk az új földgázbehozatali útvonalak kiépítéséhez kellenek pusztán közgazdasági számítások alapján nem térülnek meg akkor, ha komolyan hiszünk abban, hogy 2050-ig teljesen elhagyjuk a fosszilis energiahordozókat. Egy folyamatosan csökkenő kapacitással működő infrastruktúrát kell kiépíteni, amely nem működik addig, amennyi a technológiai élettartama. Ilyet elvárni magáncégektől nem lehet, hogy megfinanszírozzák. Tehát aktív állami, vagy közösségi támogatás és garancia kell a cégeknek, amelyek az átmeneti időszakban ezt a hatalmas infrastruktúrát működtetik.
Ráadásul az egész energetikai infrastruktúránk nagyon elöregedett.
Ugyanez a helyzet az elektromos vezetékekkel, korántsem csak a fosszilis infrastruktúrával kell kezdenünk valamit. Tehát az eddig felsorolt feladatok mellé még az ellátásbiztonság megújítása is felsorakozik.
Európai különadó?
Szóba került Ursula von der Leyen beszéde az Unió helyzetéről, melyben kilátásba helyezte, hogy az energiatermelő cégeket a magasabb profitjuk miatt egyfajta különadóval sújtanák. Sverla Viktor meglepő kijelentést tett: szerinte ez a megoldás nem ördögtől való. Ugyanis, ha tartósan magas marad az energiahordozók ára, az elkerülhetetlenül recesszióhoz vezet. A recesszió viszont visszahat az energiaiparra, hiszen csökkenni fog a kereslet a termékeik iránt. Mindenképpen hasznosabbnak tartja azt, ha az ársapkával szemben ezt a módszert alkalmazzák. Érvelése szerint
mert az ársapka a leggazdagabbakat támogatta a leginkább, akik nem szorultak rá állami szubvencióra, viszont a fogyasztásuk a legmagasabb volt. Olcsóbb, és hatékonyabb a különadók újraelosztása. Azonban van egy jogi nehézség: az EU-ban az adópolitika nemzeti hatáskör, tehát egy ilyen adó csupán ajánlás lehet, semmi több.
Recesszió márpedig közeleg. Pletser Tamás kiszámolta, hogy míg Magyarország tavaly földgázra 850 millió eurót fizetett, idén 12 és 14 milliárd euró közé várható az összeg. A minap kijött folyó fizetési mérlegből kiderül, hogy az elmúlt 30 év legnagyobb folyó fizetési mérleg hiánya van.