Kitört a háború a Fideszen belül: Lázár János szerint hátulról jött a „legalantasabb támadás”
Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint a választás lezárultával rögtön el is kezdődött az új kampány, országos és párton belüli szinten egyaránt. Csütörtöki Facebook-posztjában arról írt, hogy aznap lezárul az átadás-átvétel hivatalos folyamata, és az általa vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium nyugodt lelkiismerettel adja át a leltárt, mert a tárca tevékenysége szerinte nemcsak törvényes, hanem eredményes is volt. Lázár felsorolta azokat az eredményeket, amelyekre állítása szerint az új közlekedési kormányzat is építhet majd.
„Új jogi kódexek az építésgazdaságban, új személyszállítási törvény, a 99%-ig kész új KRESZ, a korábbinál sokkal kedvezőbb feltételeket kínáló új tarifa- és bérletrendszer a közösségi közlekedésben, integrált közszolgáltató cégek és még hosszan lehetne folytatni a sorát azoknak az eredményeknek, amelyeket közösen elértünk és amelyekre az új közlekedési kormányzat akkor is építhet majd, ha azt nem vallja be.”
Lázár szerint ezeket az eredményeket és a minisztérium volt dolgozóit az új kampány miatt támadni fogják. Ezt elfogadhatatlannak nevezte, és kijelentette, hogy minden volt munkatársát meg fogja védeni.
„Ez utóbbi azonban nem fér bele és én nem is fogom hagyni, hogy így legyen. Minden munkatársamért ki fogok állni, mindenkit meg fogok védeni az igaztalan támadásokkal szemben. Mert még egy történelmi mértékű támogatottság sem ad felhatalmazást arra, hogy az eredményt bárki eredménytelenségnek, pláne bűnnek állítsa be, a munkájukat becsülettel végző szakembereket pedig csak azért támadja, mert attól a pártpolitikai vagy egyéni karriercéljai érvényesülését reméli. El a kezekkel a volt ÉKM-esektől!”
A bejegyzés szerint a támadások középpontjában ő maga áll, és a „legalantasabb támadás” nem a politikai ellentáborból, hanem a sajátjai közül érkezett. Név szerint Ferencz Orsolya volt kormánybiztost vádolta meg azzal, hogy a Fidesz közelgő tisztújítása előtt pártpolitikai ambíciókból erősíti fel egy szomszédja aggodalmait a társasházukban zajló változásokkal kapcsolatban. Lázár önkritikusan megjegyezte, hibázott, hogy sokáig hagyta másoknak alakítani a történetet, de ezen változtatni fog. Ígérete szerint személyesen fogja megnyugtatni a szomszédját, hogy a felújítással jobban jár, és „a lakását pedig senki sem szeretné megszerezni, az ő háza az ő vára marad a jövőben is”. Posztját azzal zárta, hogy a Fidesz és a saját jövőjét illetően is vannak tervei, és vitára kész mindenkivel, aki a személyeskedő lejáratás helyett politikai érveket ütköztet. „Aki megújulást akar, ne a múlt legrosszabb hagyományait elevenítse fel!” – írta.