SZEMPONT
A Rovatból

Lázár János Pátyon: Ti kéritek számon, hogy mi hogy viselkedünk a melegekkel, és te most szemétkedsz egy meleggel?

Megnéztük, hogyan kezdődött a Fidesz országjárása Pátyon, ahol 150-200 ember gyűlt össze. Lázár János és Menczer Tamás fórumára nem csak fideszesek mentek el. A luxizás, Mészáros Lőrinc, Magyar Péter és még Szájer József is szóba került. Riport.


A kellemes koratavaszi napsütés csalóka: amíg érnek a napsugarak, kifejezetten langyos, de amint árnyékba lép az ember, jólesik az elhozott pulóver. Ákos szól a hangszórókból, még jó húsz perc van a kezdésig. Egyelőre nincsenek sokan, a terecske padjain nyugdíjasok. Az emlékművel szemben szorosan kamerák várakoznak, a tér szélén kisebb csoportokban a sajtó munkatársai lézengenek, illetve Bohár Dániel. Öltönyben csak néhány helyi fontos ember van.

Amíg várakozunk, megszólítok egy házaspárt, akik egy padon ülnek. Sebészorvos a férj, felesége tanár. Mindketten nyugdíjasok, nem messziről, Herceghalomról jöttek. A feleség, Dr. Vörös Attiláné szívesen beszél, azonban fotósunk bánatára nem szeretné, hogy kép is készüljön róla. Kiderül, hogy Menczer Tamás minden rendezvényére eljárnak, és most kaptak az alkalmon, hogy Lázár Jánost is meghallgathassák, aki várakozásaik szerint „olyanokat mond majd, amivel egyet tudunk érteni”. Amikor Lázár közelmúltbeli „luxizós” beszédéről kérdezem, értetlenül néz, nem hallott róla.

„Nem egészen értem, hogy miből van elege, tehát a gazdag emberek magatartásából? Mert nyilvánvalóan a pénzes emberekről van szó, nem?”

Végül még hozzáteszi, hogy bizonyos mértékig igaza van. Megkérdem, szerinte kire gondolhatott a miniszter, kik lehetnek azok a gazdag emberek. Gyurcsány Ferenc jut eszébe. Amikor azonban kiderül, hogy Lázár egyértelműen a NER-közeli gazdag emberekről beszélt, akkor kis zavar támad:

„Megmondom őszintén, én nem foglalkozom ezzel, minden kormány mögött, bármelyik országot nézzük, valamilyen tőkét képviselő emberek állnak, tehát valamilyen pénz minden kormány mögött van.”

Amikor szóba hozom, hogy mostanában naponta érik tettleges támadások a Tisza kitelepült aktivistáit, az erőszakot elítélő mondatai után, azt mondja, szerinte Magyar Péter nem komoly politikus. Majd hozzáteszi: „Nem is tudok róla igazság szerint semmit, hogy mit akar? Milyen kérdésekben mi a véleménye, mit akar Magyarországból. Új utat, na de mit? Csak a kritika van, de a mást, a jobbat vagy az általa gondolt jobbat azt nem mondja el, nem lehet azt látni, hol van, nem lehet látni a tagságot.”

Amikor elbúcsúzunk, és kiderül, hogy tanárnő a foglalkozása, a mellette ülő férje hozzáteszi, felesége tanít. Nem „tanítanék, hanem tanít is” - fricskázza a kormánykritikus csoportot.

Lassan érkeznek az emberek, szerencsémre én meg találok egy olyan nyilatkozót, aki készséggel engedi, hogy fotó is készüljön róla. Gillyén Elemér Zsámbékról érkezett, szimpatikus neki mind Lázár, mind Menczer. De a jachtozós, repülős beszédről ő sem hallott. Fogalma sincs róla, kikre gondolhatott a miniszter,

ő nem szokott repülőzni, csak lovagolni.

Gillyén Elemér

Az ellenzéki aktivistákat érő atrocitásokról csak annyit mond, szerinte hülyékből sok van Magyarországon.

Közben el is kezdődik a rendezvény, lehetünk vagy százötvenen a téren. Lázár most nem padon áll, ahogy megszoktuk, hanem az emlékmű lépcsőjén, szokásos bevezetőjét nem húzza hosszasan. Mindenekelőtt egy útfelújítás bejelentésével kezdi, amit szerinte

a pátyiak „megérdemeltek”, mivel a legutóbbi választásokon is 51 százalék felett szavaztak a Fideszre.

Majd jönnek a szokásos panelek: a világ helyzetének értékeléséből természetesen nem maradhat ki a háború sem. „Ha megkérdeznek egy felelősen gondolkodó politikust, mi az esélye annak, hogy a következő évtizedben háborús vagy békés korszakban élünk, ez fifty-fifty. Tehát 50% az esélye annak, hogy a béke uralja Európát, és 50% az esélye annak, hogy egy háborús világ folytatódik úgy, ahogy most is van.”

Majd ráfordul arra a gondolati ívre, hogy a világban hatalmas változások zajlanak, mely szerinte a Coviddal kezdődött, majd a háborúval folytatódott. A háború lázári értelmezése szerint

„az ukrán népet senki nem kérdezi meg arról, hogy valójában akarnak-e háborúzni, hanem a franciák és a németek az Európai Unió vezetőjeként harcoltatják az ottani elnököt.”

„Nincs is elnökválasztás, nincs szabad választás Ukrajnában, folyik a harc, meghalt már 200-250 ezer huszonéves fiatal mind a két oldalról összesen, ez senkit nem érdekel nyugaton”. Arról, hogy van valami Oroszország is arrafelé, amely megtámadta Ukrajnát, és ott esetleg honvédő háború folyna, Lázár nem ejt szót.

A „normalitásról” viszont hosszasan beszél: szerinte a Pride „baromság”, és mindent megtesznek majd, hogy ne valósulhasson meg sem 2025-ben, sem azután. Hozzáteszi, hogy a szerelem szabad, este mindenki azzal fekszik össze, akivel akar, de ne reklámozza, ahogy a dohányzás is szabad, csak a reklámozását tiltották be egy jó ideje.

Lázár fórumainak második részében szokás szerint jönnek a kérdések. Azt azért elmondja a miniszter, hogy nála bárki bármit kérdezhet, bezzeg Magyar Péter fórumain erre nincs lehetőség, ott csak beszédek vannak, kérdések nincsenek. Jön is az első kérdés. A kérdező nem nevezi meg Mészáros Lőrincet, de körülírja.

„Van egy olyan vállalkozó, aki nap mint nap elnyer egy tendert, és már az 1015. leggazdagabb a világon úgy, hogy semmi mást nem csinált, csak tendert nyer. Ez az ember egyébként 20 évvel ezelőtt az én házam mellett építette a gáz- és vízvezetéket. Olyan szerencsésen csinálta, hogy összecserélte a hideget a meleggel. Róla miért nem beszélünk?”

Hosszú válasz következik, melyben szóba kerül a nemzeti nagytőke fontossága, és az is, hogy Lázár szerint akinek kiemelkedően magas vagyona van, az jachtozás helyett juttasson abból vissza, úgy, ahogy „nyugaton” szokás, építsen iskolát, tegyen alapítványt. Az azonban nem kerül szóba, hogy hogyan lehet valaki úgy nagytőkés, hogy csak tendereket nyer, igaz, a kérdező sem volt elég bátor, hogy határozottan ezt kérdezze meg.

Megkeresem a kérdést feltevő Lászlót, akiből ömlik a szó. Fidesz-szavazó volt, de azt mondja, már elege van az egészből. A képmutatásból, a pedofil ügyekből, Bese atyából, Szájer Józsefből, és persze Mészárosból, aki „kis uzsonnás zacskóval, kék overallban járt még húsz éve dolgozni”. Megemlíti a korrupciót, hogy

„építenek egy 50 km-es útszakaszt Szegednél, és az az egy szakasz többe kerül, mint Olaszországban 24 viadukt. Vagy a Népstadion, ami a Real Madrid stadionjának négyszeresébe került.”

László nem akarja a nevét elárulni, mert tart attól, hogy NAV-vizsgálatot kaphat a nyakába.

Közben a fórumon Magyar Péterre terelődik a szó, valaki a bennfentes kereskedelemről kérdezi Lázárt. A miniszter azzal kezdi, hogy amikor Varga Judit 2018-ban a kormány tagja lett, közbenjárt férje érdekében magánvállalatoknál, például egy banknál, ahol Magyar Péter bekerült a vezető testületbe. 2022-ben szintén Varga Judit közbenjárására kapott állást a Magyar Közútnál. „Ezért nálam járt közbe, egyébként én elégedett voltam a munkájával” - mondja Lázár.

A bankban „az a hír, hogy információkhoz jutott, mint döntéshozó, és ezeket az információkat saját javára használta fel a tőzsdén. Amikor az értékpapírok árnövekedéséről értesült, akkor tranzakciókat hajtott végre, és ezzel a saját dicsekvése szerint 80-100 millió forintos előnyt realizált.” Lázár szerint ez az, amit senki nem ért.

„Elmondom, ahogy felénk mondják. A bennfentes kereskedelem azt jelenti, hogy nem olyan régen még Magyar Péter Mészáros Lőrinc seggéből nyalta ki a 10 fillért.”

A Tisza vezetője egyébként már korábban is szóba került, Lázár szerint nagyot hibázott a volt köztársasági elnök és „Magyar Péter felesége”, amikor kegyelmet adott a pedofília egy támogatójának.

Szintén elég félénken teszi fel a kérdést egy fiatal férfi arról, hogy 15 év kétharmados kormányzás után miért nem az eredményekkel kampányol a kormánypárt, miért folytat lejárató kampányokat. Lázár ezt a kérdést rutinosan teszi nevetségessé: visszakérdez, zavarba hozza a kérdezőt, majd nagy tapsot aratva mondja el, hogy nem ők, hanem az ellenfél folytat személyeskedő lejárató kampányt ellene: azt híresztelik, hogy ő Afrikában szokott vadászni, holott ki sem tette a lábát Európából 22 éve. És hogy iszik.

„Mi ez, ha nem uszítás? Ez az igazi uszítás és hangulatkeltés, ami az alkoholfogyasztást illeti.”

„Kár, hogy nem olyan országban élünk, ahol most azt mondhatnám, hogy amikor jövőre Magyar Péter elveszíti a választást, én szívesen leülök vele poharazgatni, és vigasztalom majd, és biztos lehetnek benne, hogy asztal alá tudom inni.”

Zajos siker, taps. A sikeres pillanatból Menczer is kiveszi a részét, gyorsan közbeszól:

„Ráadásul a miniszter úrnak fantasztikus pálinkája van.”

A fórum után először Menczer körül tülekedik a sajtó. Külön interjú nincs, az kérdez, aki hangosabb. Nem marad el a Brüsszel Péterezés, a kicsizés. Menczer saját harcát Magyarral úgy jellemzi, hogy azt ő a gyógypedagógusokra jellemző türelemmel végzi.

A Tiszát ért utcai támadásokat Menczer „nem látta”, de minden erőszakot elítél természetesen, azonban hozzáteszi:

„azt a fajta politikai agressziót, és egyébként a politikán túlmutató családi és minden egyéb agressziót, amit most látnak, azt Magyar Péter hozta be a magyar politikába.”

Még kérdeznének, de szólnak, hogy a minisztertől lehet kérdezni, az újságírók faképnél hagyják a képviselőt, rohannak át a felállított mikrofonállványokhoz.

Lázár a legtöbb kérdést a jachtozásról, „luxizásról” és a Pride betiltásáról kapja. Az előbbiekről, bármit is kérdeznek, elmondja a szokásos paneleket, sehogy sem derül ki, ő kikre is gondolhatott, egy biztos: Mészáros Lőrincre nem. Tőle ő sokat kapott, nem pénzt, de más segítséget, „hálás is vagyok neki személyesen”. Barátjának nevezi a nagyvállalkozót.

A Pride kapcsán megpróbálják megtudni tőle, miért árthat a gyerekeknek egy felvonulás. Egy kérdező felveti, Szájer József sem attól lett meleg, hogy meglátta a Pride-ot, Lázár kizökken a joviális szerepéből, letegezve a kérdezőt:

– Ti kéritek számon, hogy mi hogy viselkedünk a melegekkel, és te most szemétkedsz egy meleggel.

– Mit szemétkedtem?

– Mert a Szájer Józseffel kapcsolatos kérdés az ilyen volt.

– Amit a kormány csinál a melegekkel, az nem szemétkedés?

– De ez téged felhatalmaz arra, hogy Szájer Józseffel ezt csináld?

Végül sikerül megkérdeznem Lázártól, hogy szerinte egy gyermeknek a szerető család a megfelelőbb hely a felnövekedéshez, vagy a gyermekotthon. Nem meglepő, hogy Lázár a szerető családot válaszolja. De amikor úgy folytatom, hogy a magyar állam azzal, hogy a meleg párokat kizárja az örökbefogadásból, gyermekeket foszt meg pont a szerető családtól – ráadásul a világ más részein sokan nőttek fel ilyen körülmények között, kiváló emberek lettek, nem egy közülük ismert is –, Lázár kategorikusan zárja le a témát:

„Én azt tudom erre mondani, hogy mi azokat az embereket képviseljük, akik erről a kérdésről egészen másképpen gondolkodnak, és az általunk képviselt emberek szempontjait és érdekeit jelenítjük meg a kormányzásunkban, és amikor jön a választás, majd ezt is mérlegre lehet tenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk