HÍREK
A Rovatból

Lázár János: Most kell beleadnunk mindent, a tét Magyarország következő 40 éve

A miniszter szerint nagy dolog, hogy négyszer elnyerték az emberek bizalmát, de ez nem jelenti azt, hogy el lehet bízni magukat.


Lázár János szerint nincs csodafegyver, csak munka van. Erről a Fidesz Harcosok Klubja rendezvényén beszélt. Úgy fogalmazott: most kell beleadni mindent, nem pár héttel a választások előtt. Azt mondta: „Fifty-fifty az esélye annak, hogy mire dől el a választás eredménye”. Hozzátette: „a remény fontos, de a remény nem egy stratégia”.

Azt is elmondta, hogy nem elég, ha valaki fideszes, jónak is kell lennie. Szerinte a verseny jó dolog, mert ösztönöz, formál, motivál, és edzésben tart. Úgy fogalmazott: ha nincs verseny, tompulnak a reflexek, és romlik a minőség. Példaként említette, hogy nyáron szívesebben megy északra, mint délre, és ott hallotta azt a mondást, hogy „viharos tenger szüli a jó tengerészt”.

A miniszter szerint nagy dolog, hogy négyszer elnyerték az emberek bizalmát, de ez nem jelenti azt, hogy el lehet bízni magukat. Az elmúlt 15 évről azt mondta, sokkal több volt a jó, mint a rossz, és szerinte a Fidesszel többen jártak jól, még azok is, akik nem rájuk szavaztak.

Kiemelte, hogy a legfontosabb az, „amit a jövőről mondunk”. Úgy fogalmazott: „mi fideszesek, hogy a következő években velünk jár jobban az ország (…), még azok is, akik nem ránk adják le a voksukat”.

Lázár arra kérte a hallgatóságot, hogy álljanak ki a főterekre, vállalják az újságírók kérdéseit, vitázzanak, de ne veszekedjenek. Ezt mondta: „beleállni, kiállni, leállni, beszélni mindenkivel. Most nincs feleslegesen elmondott érv, (…) mert túl nagy a tét. Mert a tét nem a mi következő név évünk, a tét Magyarország következő negyven éve. A tét a nemzet és a haza jövője”.

Szerinte nem önös érdek, hanem közös cél, hogy minél több embert ráébresszenek, hogy igazuk van. Nem politizálást kért, hanem azt, hogy vállalják a küzdelmet.

Lázár úgy fogalmazott, ez a választás nem ízlésbeli kérdés lesz. Elhangzott egy új szlogen is: „Hallgass az eszedre, szavazz a Fideszre”. A beszédében szóba került Brüsszel is, amiről így beszélt: „Brüsszel mögött nagy tőkéscsoportok gigaüzletei állnak. Ezek állnak Ukrajnában is az újjáépítésben, a felosztásban, a felfegyverzésben, a kiaknázásban és a megszállásban”. Hozzátette: „csakhogy mi fideszesek ezt nem hagyjuk, mert ez ellentétes minden magyar ember, minden magyar honfitársunk érdekével”.

Végül kiemelte azt is, hogy az online tér ma már nagyon fontos, oda is bele kell állni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Brüsszel még rá sem bólintott, a kormány máris kiírt egy 540 milliárdos pályázatot a helyreállítási tervből
A kormány energetikai hálózatfejlesztésre és okosmérőkre írt ki pályázatot az uniós helyreállítási alapból. A brüsszeli döntés a forrásokat biztosító tervről azonban csak júliusban várható.


Miközben Brüsszel még csak most kezdi értékelni a frissített magyar helyreállítási tervet, a kormány már egy 540 milliárd forintos energetikai pályázati csomagot indított el, amelyre a jelentkezőknek alig egy hónapjuk lesz. A nagyobb pályázaton csak egy szűk, előre meghatározott kör, a hálózati engedélyesek vehetnek részt.

A kormány szerdán bocsátott társadalmi egyeztetésre két, uniós helyreállítási alapból (RRF) finanszírozott pályázatot, miközben az alapul szolgáló módosított tervet épp csak elküldte az Európai Bizottságnak – írta a 444.hu.

A nagyobbik, 486 milliárd forintos program célja a villamosenergia-hálózat fejlesztése, hogy az jobban tudja kezelni a megújuló energiaforrások, főként a napelemes rendszerek által okozott terhelést

Egy másik, 54 milliárd forintos keretből okos villanyórákat szereznének be és telepítenének országszerte.

A kiírások ütemezése rendkívül feszes: a társadalmi egyeztetés még ezen a héten lezárul, a pályázatokat pedig június 19. és július 20. között lehet beadni.

A pályázatokra csak az áramhálózati engedélyesek, vagyis a MAVIR és a területi elosztótársaságok, köztük az E.ON, az OPUS TITÁSZ, az ELMŰ és az MVM hálózati vállalatai jelentkezhetnek.

A hálózatfejlesztéshez önerőt is biztosítaniuk kell, a támogatás mértéke az elosztók esetében legfeljebb 75, a MAVIR-nál pedig 90 százalék lehet. Az okosmérők telepítését ezzel szemben teljes egészében állami forrásból finanszíroznák

- írja a lap.

A sietség oka, hogy az RRF-források felhasználására szigorú határidők vonatkoznak, a jellemzően hosszú előkészítést igénylő energetikai fejlesztéseket pedig a kormány minél előbb elindítaná.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk