Lázár gyilkosságnak tartja az Árpád hídi gázolást, felülvizsgálják a KRESZ-t
A miniszter kilátásba helyezte, hogy át fogják gondolni a B kategóriás jogosítvány megszerzésének feltételrendszerét is. Véleménye szerint nemcsak jobb jogszabályokra van szükség, hanem jobban kellene vezetni is az utakon.
Lázár János egy keddi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy minisztériuma megkezdte a KRESZ felülvizsgálatát a Belügyminisztériummal közösen. Az átalakítást ősszel társadalmi egyeztetésre bocsátják - írja a Világgazdaság.
"Gyilkosságnak tartom”
– jelentette ki a miniszter az Árpád hídi gázolás kapcsán, amelyben egy vétlen 26 éves kerékpáros vesztette az életét.
Lázár János reményét fejezte ki, hogy a baleset okozói elnyerik majd méltó büntetésüket. Véleménye szerint lehet arról vitatkozni, hogy a hatályos jogszabályok túl enyhék-e, az azonban biztos, hogy ha az érintették betartották volna az érvényes szabályokat, akkor a tragédia nem következett volna be.
A tárcavezető külön is kitért a fővárosi közlekedés helyzetére, ahol radikálisan megnőtt a forgalom, ennek kezelése pedig szerinte a fővárosi önkormányzat feladata.
"A KRESZ nem követte le a változásokat. Modern, innovatív KRESZ-re van szükség, nem pedig olyan megközelítésre, hogy a közlekedés melyik szereplőjét támogatja és melyiket tiltja" - mondta Lázár hozzátéve, hogy a szigorításokat sem zárják ki.
Leszögezte, hogy a hivatalos statisztikák szerint a hazai közúti balesetek csupán 30 százalékban vezethetők vissza gyorshajtásra, az balesetek több mint kétharmada a járművezetők rossz döntésének következménye. Éppen ezért kilátásba helyezte, hogy a B kategóriás jogosítvány megszerzésének feltételrendszerét érdemben át fogják gondolni, és személyesen is azt tervezi, hogy át fogja alakítani a személyautóra vonatkozó jogosítvány kategóriáját.
"A jogosítványhoz kötött elméleti, gyakorlati tudás, valamint pszichológia alkalmasság is felülvizsgálatot érdemel. Nemcsak jobb jogszabályokra van szükség, hanem jobban is kellene vezetni”
- mondta.
Lázár János egy keddi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy minisztériuma megkezdte a KRESZ felülvizsgálatát a Belügyminisztériummal közösen. Az átalakítást ősszel társadalmi egyeztetésre bocsátják - írja a Világgazdaság.
"Gyilkosságnak tartom”
– jelentette ki a miniszter az Árpád hídi gázolás kapcsán, amelyben egy vétlen 26 éves kerékpáros vesztette az életét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Aki nem hajol meg, azt félreállítják” – kilépett a Fideszből a párt korábbi józsefvárosi jelöltje
Kaiser Edvin azt írta, az elmúlt években folyamatosan azt tapasztalta, hogy amit a helyi szervezetben mondanak és amit tesznek, az köszönőviszonyban sincs egymással. Üzent is a helyi Fidesznek: vigyázzanak, nehogy nagyobb kárt okozzanak maguknak.
A Facebookon jelentette be Kaiser Edvin, a Fidesz korábbi józsefvárosi önkormányzati képviselőjelöltje, hogy kilép a párt helyi szervezetéből. Bejegyzésében arról ír, lánglelkű fiatalként azért kezdett politikával foglalkozni, hogy a kerületért tegyen, ahol a családjával él.
„Számomra ez mindig Józsefvárosról szólt, soha nem a pártparancs ész nélküli teljesítéséről. Sorry, not sorry [elnézést, nem sajnálom – a szerk.]”
– fogalmazott a politikus, aki szerint a Józsefvárosi Fidesz szervezete már régóta nem közösségként működik, hanem egy 5–10 fős „részvénytársaságként”. Mint írja, az évek során világossá vált számára, hogy ez a működés inkább akadálya, mintsem motorja Józsefváros fejlődésének. „Aki rálát a helyi viszonyokra, pontosan tudja, miről beszélek, de a későbbiekben, ha van rá igény szívesen kifejtem” – tette hozzá.
Azt írta, folyamatosan azt tapasztalta, hogy amit a szervezetben mondanak, és amit tesznek, köszönőviszonyban sincs egymással, a bizalma pedig mára teljesen elfogyott.
„Számomra az utolsó határ az volt, amikor világossá vált, hogy még a saját embereiket sem tisztelik, becsülik. Aki nem hajol meg, azt félreállítják. Aki önálló, az veszély. Mindeközben a kialakult helyzet nettó politikai haszonélvezői”
– áll a bejegyzésben.
Kaiser közölte: a továbbiakban nem kíván közösséget vállalni a Józsefvárosi Fidesszel, mert már nem tud jó szívvel kiállni az ottani folyamatok mellett. Hozzátette, hogy az országgyűlési választáson a jelöltjüket, Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztost sem támogatja.
A politikus előrevetítette, hogy kilépése után megpróbálják majd másként beállítani a történteket, ezt „megszokott reflexnek” nevezte.
„Sajnálom. Szégyen” – írta, majd higgadtságot és megfontoltságot javasolt a helyi Fidesznek, mielőtt még nagyobb kárt okoznának maguknak.
Azt is megjegyezte, a döntése magyarázatot adhat arra, miért nem volt jelen a szervezet rendezvényein az utóbbi időben. A jövőben, mint írta, pártoktól függetlenül, új alapokon kíván részt venni a kerületi politikában. „Ez egy lezárás. És egy új kezdet” – zárta sorait.
Kaiser Edvin a 2024-es önkormányzati választáson a Fidesz–KDNP színeiben indult Józsefváros 8. számú egyéni választókerületében, ahol szoros küzdelemben, 45,15 százalékos eredménnyel maradt alul Horváth Alexanderrel (46,75%) szemben. A politikus korábban a helyi Fidelitasban tevékenykedett, illetve külső bizottsági tagként is dolgozott a kerületben. A kilépéséről szóló hírt elsőként a 444.hu vette észre.
A Facebookon jelentette be Kaiser Edvin, a Fidesz korábbi józsefvárosi önkormányzati képviselőjelöltje, hogy kilép a párt helyi szervezetéből. Bejegyzésében arról ír, lánglelkű fiatalként azért kezdett politikával foglalkozni, hogy a kerületért tegyen, ahol a családjával él.
„Számomra ez mindig Józsefvárosról szólt, soha nem a pártparancs ész nélküli teljesítéséről. Sorry, not sorry [elnézést, nem sajnálom – a szerk.]”
– fogalmazott a politikus, aki szerint a Józsefvárosi Fidesz szervezete már régóta nem közösségként működik, hanem egy 5–10 fős „részvénytársaságként”. Mint írja, az évek során világossá vált számára, hogy ez a működés inkább akadálya, mintsem motorja Józsefváros fejlődésének. „Aki rálát a helyi viszonyokra, pontosan tudja, miről beszélek, de a későbbiekben, ha van rá igény szívesen kifejtem” – tette hozzá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Takács Péter 22 százalékponttal vezet – három körzetben is komoly Fidesz-előnyről számolt be a Mandiner
A kormánypárti lap által közölt felmérések szerint a pápai körzetben 48-26-ra vezet a Fidesz a Tisza Párt előtt, de Baján és Kisvárdán is kétszámjegyű az előny.
Három új, egyéni választókerületre vonatkozó felmérés eredményét közölte a Mandiner. A lap cikkében szereplő számok szerint
a Fidesz–KDNP magabiztosan, Baja környékén tíz, míg Kisvárdánál és Pápánál több mint húsz százalékponttal vezet a Tisza Párt előtt.
Különösen a pápai körzet eredménye érdekes, amelyet a lap szerint „tiszás politológusok” billegőnek próbálnak beállítani.
A kormánypárti lap által közölt felmérés szerint a Bács-Kiskun vármegyei 6-os, bajai központú körzetben a Fidesz–KDNP-re a megkérdezettek 42, a Tisza Pártra pedig 32 százaléka szavazna. A Mi Hazánkat 8, a Demokratikus Koalíciót és a Magyar Kétfarkú Kutyapártot 2-2 százalék támogatja, míg az egyéb pártok 1 százalékon állnak. A választók 8 százaléka bizonytalan, 5 százalék pedig nem árulta el, kire voksolna. Magyar Péter egyébként éppen kedden tartott gyűlést a körzetben, ahol elég sokan fogadták a Facebookon közzétett kép alapján.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei 3-as, kisvárdai központú választókerületben még nagyobb, 53 százalékos a Fidesz–KDNP támogatottsága, míg a Tisza Párt 27 százalékot érne el.
Itt a Mi Hazánk 4, a DK és az MKKP 2-2, a Jobbik és az egyéb pártok pedig 1-1 százalékon állnak. A bizonytalanok és a nem válaszolók aránya egyaránt 5 százalék. A körzet egyéni képviselőjelöltje Seszták Miklós.
A Veszprém vármegyei 4-es, pápai központú körzetben, ahol Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár indul, a Fidesz–KDNP 48, a Tisza Párt 26 százalékot kapna.
A Mi Hazánk és a DK 4-4, az MKKP 2, az egyéb pártok pedig 1 százalékon állnak. Ebben a körzetben a legmagasabb, 12 százalék a bizonytalanok aránya, míg 3 százalék nem válaszolt. A lap által közölt felmérések nem térnek ki a kutatóintézetre, a mintanagyságra és az adatfelvétel pontos idejére.
A most vizsgált három választókerület a 2022-es országgyűlési választáson is magabiztos kormánypárti győzelmet hozott. Baján Zsigó Róbert a szavazatok 57,26 százalékát, Kisvárdán Seszták Miklós 65,31 százalékát, Pápán pedig dr. Kovács Zoltán 62,70 százalékát szerezte meg. Az elmúlt hetekben a politikai kampány is felpörgött a térségben: Orbán Viktor miniszterelnök február 18-án Navracsics Tibor mellett kampányolt a szomszédos Veszprém 3-as körzetben, ahol arról beszélt, hogy magabiztosan vezet a Fidesz az ország ezen részén.
„Az életéért küzdünk” – súlyos tüdőgyulladással került kórházba a szerb belügyminiszter
Ivica Dačićot a belgrádi Pulmonológiai Klinikán ápolják, miután állapota hirtelen rosszabbra fordult. Az orvosok igyekeznek stabilizálni a miniszter állapotát, a következő 72 óra kulcsfontosságú lehet.
Ivica Dačić szerb miniszterelnök-helyettest és belügyminisztert szerdán kora este súlyos, kétoldali tüdőgyulladással kórházba szállították. A politikust a belgrádi Szerbiai Klinikai Központ Pulmonológiai Klinikáján ápolják, ahová február 25-én, délután fél ötkor került be. Állapota miatt azonnal intubálták és gépi lélegeztetésre kapcsolták.
„Jelenleg lélegeztetőgépen van, és mindent megkap, amire szüksége van: minden gyógyszert és terápiát; a lélegeztetéssel időt nyerünk, hogy a gyógyszerek hassanak, az életéért küzdünk”
– mondta dr. Spasoje Popević, a klinika pulmonológiai igazgatóhelyettese a szerb közszolgálati televíziónak, az RTS-nek. Hozzátette, hogy a prognózisról még korai beszélni, de igyekeznek stabilizálni a belügyminiszter állapotát, és a következő napok adják majd meg a választ a továbbiakra.
Több szerbiai médium az orvosi csapatra hivatkozva arról ír, hogy a következő 72 óra kulcsfontosságú lehet a felépülése szempontjából.
A hírre a szerb politikai vezetés azonnal reagált: Aleksandar Vučić elnök több kormánytaggal együtt már szerdán este felkereste a klinikán Dačićot.
„Nehéz a helyzet, de hiszünk az orvosokban és hiszünk benne is, és imádkozunk érte”
– nyilatkozta az államfő.
A Szerbiai Szocialista Párt, amelynek Dačić az elnöke, éjfél után kiadott közleményében köszönetet mondott az orvosoknak és jelezte, hogy a továbbiakban a kórház ad ki hivatalos tájékoztatást az elnökük állapotáról.
A 60 éves Ivica Dačić a szerb politikai élet egyik legfontosabb szereplője, jelenleg miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter. Pártja, a Szerbiai Szocialista Párt a kormánykoalíció tagja.
Ivica Dačić szerb miniszterelnök-helyettest és belügyminisztert szerdán kora este súlyos, kétoldali tüdőgyulladással kórházba szállították. A politikust a belgrádi Szerbiai Klinikai Központ Pulmonológiai Klinikáján ápolják, ahová február 25-én, délután fél ötkor került be. Állapota miatt azonnal intubálták és gépi lélegeztetésre kapcsolták.
„Jelenleg lélegeztetőgépen van, és mindent megkap, amire szüksége van: minden gyógyszert és terápiát; a lélegeztetéssel időt nyerünk, hogy a gyógyszerek hassanak, az életéért küzdünk”
– mondta dr. Spasoje Popević, a klinika pulmonológiai igazgatóhelyettese a szerb közszolgálati televíziónak, az RTS-nek. Hozzátette, hogy a prognózisról még korai beszélni, de igyekeznek stabilizálni a belügyminiszter állapotát, és a következő napok adják majd meg a választ a továbbiakra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kitálalt egy volt szállítmányozó Magyar Péternek: Kamionokkal menekítették a veszélyes anyagokat a gödi Samsung-gyárból az ellenőrzések előtt
Több tucat kamionnyi rákkeltő port szállíthattak el titokban Pest megyei raktárakba – hangzik el a Tisza Párt oldalán megjelent videóban. A gyár állítólag hetekkel előre tudott az ellenőrzésről, így volt idejük felkészülni. Magyar Péter azt ígéri, kormányváltás után mindent kivizsgálnak.
Magyar Péter csatornáján jelent meg egy interjú egy férfival, aki állítása szerint 2019 és 2022 között egy dél-koreai alvállalkozó, a GV Europe szállítmányozójaként dolgozott a Samsung SDI gödi gyárának. A férfi arról beszélt, hogy feladatai közé tartozott a gyárban tárolt, limit feletti mennyiségű veszélyes anyagok ideiglenes elszállítása külső raktárakba a katasztrófavédelmi ellenőrzések idejére.
Elmondása szerint a gyár háromhavonta vagy félévente számíthatott katasztrófavédelmi ellenőrzésekre, és ezekről már egy-két héttel előre tudomást szerzett. „Nekünk szóltak egy-két nappal előtte, hogy el kell vinni 30-40-50 autónyi veszélyes anyagot” – állította a férfi, hozzátéve, hogy ezek túlnyomórészt „nikkel, kobalt, mangán és egyéb vegyületek” voltak, amelyeket az akkumulátorgyártáshoz használnak.
Szerinte azért volt szükség az anyagok elszállítására, mert a gyár a megengedett limit felett tárolt belőlük. „ami limiten fölül volt, azt ki kellett vinni a gyárból, hogy az ellenőrzés során erre ne derüljön fény, nem 4000 tonnát tárolnak, hanem 5500-at.”
A férfi szerint ezek az anyagok por állagúak, „olyan az állaguk nagyjából, mint a liszté”, és big bag zsákokban, esetenként kartondobozokban tárolták őket. Az ideiglenes raktárak a nyilatkozó szerint jellemzően Pest megyében voltak, többek között Vácott, Kistarcsán, Gödöllőn, Vecsésen, Dunaharasztiban és Biatorbágyon.
Bár ezek állítása szerint hivatalos raktárépületek voltak, de úgy vélte, nem rendelkeztek a veszélyes anyagok tárolásához szükséges engedéllyel. A szállítások során elmondása szerint nem érték őket hatósági ellenőrzések. „Nem, hát ugye ez a Covid időszak alatt volt, meg hasonlók, nem nagyon foglalkozott ezzel senki” – mondta.
A férfi arról is beszélt, hogy a Samsung SDI és az alvállalkozók között szerinte sajátos volt a munkakapcsolat. Úgy fogalmazott, hogy a Samsung kihasználta az alvállalkozókat, a szerződések rájuk eső részét állítólag nem teljesítette és nem írta alá, cserébe viszont elvárta, hogy minden kérését teljesítsék.
„Az volt a kérés az alvállalkozók felé, hogy minden egyes anyagot hordjanak el, amire a Samsung őket megkéri, mindegy, hogy van engedély, vagy nincs engedély. El kell vinni, aztán majd vissza kell hozni” - állítja.
A férfi később elvégzett egy katasztrófavédelmi ügyintézői képzést, ahol állítása szerint a hatóság munkatársaival is beszélt a gödi gyárról. Azt mondta, a katasztrófavédőktől azt hallotta, hogy bár nekik sem tetszett a helyzet, de meg volt szabva a feladatuk. „bemennek, megírják a jegyzőkönyvet, ha hiányosságot találnak, azt nyilván lejegyezhetik, elküldik a felettesüknek, és utána az a dolguk, hogy befogják a szájukat, és szépen hazamenjenek.”
Az interjúalany más, gyáron belüli szabálytalanságokról is beszámolt. Elmondása szerint látta, hogyan semmisítik meg a selejtes akkumulátorcellákat.
Állítása szerint a selejtes cellákat „sóoldatos vízbe beledobták”, és ezt a munkát külföldi, akkoriban főleg ukrán munkavállalók végezték. „Ezt mindenféle fajta védőfelszerelés nélkül végezték” – mondta.
Beszélt a gyárban használt elektrolitról is, ami szerinte rendkívül tűzveszélyes és maró folyadék. Azt állította, hogy a folyadékot szállító csővezetékek gumitömítéseit sokszor csak akkor cserélték ki, amikor már szivárogtak. „Hát ez a Samsungban mindig akkor történt meg, amikor már csöpögött.”
Arra a kérdésre, hogy hányan tudhattak ezekről a folyamatokról, a férfi azt válaszolta, hogy a sofőrök tisztában voltak a szállítmányuk veszélyességével. „Nagyjából minden sofőr, aki ott dolgozott, tudta, hogy mit szállít, mert hát látták, hogy mi van a zsákokra írva.” Szerinte a zsákokon lévő piktogramok egyértelműen jelezték, hogy a bennük lévő anyagok környezetre és belélegezve is veszélyesek.
Az interjú végén Magyar Péter kijelentette, hogy véleménye szerint a leírt szabálytalanságok nem történhettek volna meg a hatóságok és a politikai elit tudta és közreműködése nélkül.
Megemlítette, hogy a gyár több mint 500 milliárd forint állami támogatást kapott, és szerinte a kormányzati hazugságokkal szemben nemcsak az üzem területén, hanem azon kívül is magas volt a rákkeltő porok aránya.
„Több ezer munkavállaló egészségét veszélyeztetni, illetve több tízezer környéken élő magyar ember biztonságát, egészségét veszélyeztetni, az nem csak egy politikai felelősség, hanem egy büntetőjogi felelősség is” – mondta Magyar, majd hozzátette, hogy egy esetleges kormányváltás után nyilvánosan ki fogják vizsgálni ezeket az ügyeket.
A teljes videó