SZEMPONT
A Rovatból

Láncfűrésszel esett neki Elon Musk az amerikai államigazgatásnak, huszonéves zsenik segítenek neki

Musk a hétvégén például azt írta, betették a külföldi segélyezésért felelős hivatalt a faaprítóba. Csapatának tagjai a vezetéknevüket sem mondják meg az intézményekben, de mindenhez hozzáférnek. Aki tiltakozni próbál, azt félreállítják.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. február 06.



Luke Farritor tavaly ilyenkor még főiskolai hallgatóként újságolta több videóban is, hogy mesterséges intelligenciával segített megfejteni egy görög városban talált 2000 éves tekercs szövegét. A tehetséges, de mindmáig diplomát még nem szerzett, és államigazgatási tapasztalattal egyáltalán nem rendelkező fiatal ma már egyike azoknak, aki hozzáfér a Pénzügyminisztérium hatalmas adatbázisához, mint Elon Musk huszonéves mérnök-csapatának egyik tagja. Ehhez eddig csak kiemelt köztisztviselők egy szűk körének volt jogosultsága. Hogy Musk csapata pontosan mit csinál, azt senki sem tudja.

Luke Farritor főiskolásként

Elon Musk eddigi pályafutása tele van váratlan húzásokkal, de amit az amerikai kormányban művel, arra tényleg nincs precedens. A világ leggazdagabb embere, aki a SpaceX, a Tesla és az X (korábban Twitter) tulajdonosa, most éppen az amerikai bürokráciát alakítja át, és láthatóan senki nem tudja megállítani. Trump elnök támogatásával Musk brutális gyorsasággal vette át az irányítást számos kormányzati ügynökség felett, félretolva a köztisztviselőket, akik próbálták figyelmeztetni, hogy ezzel megsérti a protokollokat. „Ő egy nagy racionalizáló” – mondta Trump vasárnap az újságíróknak. „Néha nem értünk egyet vele, de szerintem nagyszerű munkát végez. Okos fickó.”

Totális felforgatás – a Musk-módszer

Musk alig két hét alatt teljes hozzáférést szerzett embereinek a szövetségi pénzügyi és adatrendszerekhez, és olyan gyorsan zárt be kormányzati programokat – sőt, egy egész ügynökséget is –, hogy még Trump embereinek sem volt idejük felocsúdni. A Pénzügyminisztérium és az USAID (az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség) vezető tisztviselőit,

akik ellenezték a tisztogatást, egyszerűen félreállították.

Az USAID bezárásának híre az egész világon visszhangot keltett, hiszen az ügynökség kulcsszerepet játszik a külföldi segélyezésben. Musk az X-en közölte: „A bürokráciában nagyon kevesen dolgoznak a hétvégén, így olyan, mintha az ellenfél csapata két napra elhagyná a pályát!” – utalva arra, hogy hétvégén akadálytalanul haladhat a kormányzati átalakítással. Eközben ágyakat hozatott a szövetségi személyzeti hivatalba, hogy munkatársai éjjel-nappal dolgozhassanak pontosan úgy, ahogy a Twitternél és a Teslánál tette.

„Magányos cserkész” korlátlan hatalommal

A Trump-kormányzatban is sokan értetlenkednek Musk pozíciója miatt. Egy névtelenül nyilatkozó tisztviselő szerint: „Musk olyan szintű autonómiával rendelkezik, hogy szinte senki sem tudja kontrollálni.” Douglas Brinkley történész Muskot „magányos cserkészként” jellemezte, aki ellenőrizhetetlenül működik: „Nincs egyetlen szervezet, amely felelősségre vonhatná Muskot. Ez az alapvető intézményeink lerombolásának kezdete.” Musk amúgy sem az a figura, akit nagyon foglalkoztatnak a hagyományos összeférhetetlenségi normák. Üzleti partnerei között ott van Kína is, ami sokak szerint kockázatot jelenthet az amerikai nemzetbiztonságra. Trump ugyanakkor hétfőn azt magyarázta, ha kell, akkor ő közbelép.

„Elon nem tehet és nem is fog tenni semmit a jóváhagyásunk nélkül. És megadjuk neki a jóváhagyást, ott, ahol szükséges, de ahol nem helyénvaló, ott nem fogjuk.”

Kérdés, Trump átlátja-e, Musk pontosan mit csinál, és tudja-e követni az általa diktált széditő tempót.

Az USAID a faaprítóban

Musk az USAID bezárását személyes küldetésnek tekintette.

„A hétvégét azzal töltöttük, hogy az USAID-ot a faaprítóba tápláltuk”

– írta Musk hétfőn hajnalban az X-en. „Elmehettem volna néhány nagy buliba. Inkább ezt tettem.” Eközben Musk emberei a szövetségi bürokrácia minden szintére beépültek. Az Egyesült Államok Digitális Szolgáltatásának nevét átkeresztelték Egyesült Államok DOGE Szolgáltatására. Ez a rövidítése a Kormányzati Hatékonysági Minisztériumnak is, amit Musk vezet. A csapata célja, hogy mesterséges intelligencia eszközöket telepítsenek a kormányzati rendszerekbe, amelyek kiértékelik a szerződéseket és javaslatokat tesznek az ésszerűsítésekre. „Az AI szerinte könnyedén elvégzi a költségcsökkentést” – mondta egy kormányzati forrás.

Elon Musk csapata: lelkes zsenik vagy egy árnyékkormány?

Elon Musk fiatal zsenikként beállított csapata, aminek Luke Farritor is az egyik tagja, egyelőre mindent visz. A hat fiatal egyik napról a másikra hozzáférést kapott a Pénzügyminisztérium fizetési rendszeréhez, az amerikai kormányzat IT-rendszereihez, és közülük néhányan az Általános Szolgáltatások Igazgatóságának (GSA) legfelső szintjén mozognak. Mindezt úgy, hogy nem rendelkeznek a szükséges biztonsági azonosítókkal, sőt, előfordult, hogy a vezetéknevüket sem voltak hajlandóak elárulni az intézményekben dolgozó tisztviselőknek.

Az aggodalmaskodókkal szemben Musk persze megvédte őket.

„A médiajelentések, amelyek szerint @DOGE rendelkezik a világ legjobb szoftvermérnökeivel, valójában igazak.”

Csak van egy bökkenő: hárman közülük még diplomát sem szereztek.

A csapat tagjai Luke Farritoron kívül Akash Bobba (21), Edward Coristine (19), Ethan Shaotran (22), Gautier Cole Killian (24) és Gavin Kliger (25). Musk először keményen fellépett azok ellen, akik a csapatát támadták. Egy X-felhasználó javasolta, hogy az FBI-nak „meg kellene látogatnia” őket. Musk reakciója? „Bűncselekményt követtél el” – aztán a bejegyzést eltávolították.

Egyesek szerint a DOGE nem más, mint egy új árnyékkormány előőrse. Miközben Chuck Schumer demokrata szenátor az árnyékkormány elleni harcra szólít fel, Musk és emberei egyre nagyobb befolyásra tesznek szert. A kérdés az, hogy a jövő startup-elitje vajon a politikai rendszer megtisztítására törekszik, vagy egy teljesen új hatalmi struktúra felépítésére?

Bírósági perek és kongresszusi pánik

A Musk által vezetett átalakítási hullám nem maradt következmények nélkül. Négy pert is indítottak a szövetségi bíróságon, hogy megkérdőjelezzék jogosultságait. A demokraták és a kormányzati megfigyelő szervezetek figyelmeztetnek, hogy Musk valójában átlépett a törvények adta hatáskörökön. „Mielőtt a kongresszus és a bíróságok válaszolhatnának, Elon Musk felszámolja az egész kormányt” – mondta egy tisztviselő.

(A New York Times és a Wired nyomán)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk