KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Azt hittem, majd én megmentem az ebeket, erre ők mentenek meg engem” – ideiglenes befogadóként az élet

A Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát szervezete pénteken jótékonysági koncertekkel ünnepli 5. születésnapját. Egy ideiglenes befogadójukkal és a szervezet alapítójával beszélgettünk.


5 évvel ezelőtt egy azóta már boldog, gazdis kutyus, Zsepi történetével indult útjára az MFÖEK (Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát) szervezete, ami azóta több mint 350 mentett és gyeptelepen rekedt kutyának és macskának talált szerető otthont, hála az oldal csapatának, önkénteseinek, támogatóinak és látogatóinak. Ránézésre egy "szerelem első látásra" közösség ez: ha az internetet böngészve belefutsz, szinte biztos, hogy onnantól valamilyen módon figyeled, segíted majd a munkásságukat.

A kezdeményezés nehézsége és egyben varázsa is az ideiglenes befogadók rendszerében rejlik.

Mivel nincs egy konkrét telephely, a szervezet Kisvárda, Miskolc és Ózd gyeptelepeiről, illetve a Sánta Kutya Alapítványtól menti az állatokat, akiket aztán ideiglenes befogadóknál helyeznek el. A befogadó, vagy "idi" aztán a szervezet mentés-koordinátorai segítségével megkezdi a négylábú szocializációját, egészségügyi kezelését és a személyiségben és életvitelben hozzá illő gazdi felkeresését.

A mentési költségek nagy részét az egészségügyi kezelések és vizsgálatok teszik ki, amik mellett a szervezet biztosítja a szállítás és a mindennapos ellátáshoz szükséges eszközök fedezését − mindezt követőtáboruk hozzájárulásainak köszönhetően.

Az MFÖEK 5 éves fennállását szeptember 20-án egy jótékonysági koncert-esttel ünnepli meg a Mika Tivadar Mulatóban és a mulatság teljes bevétele az őszi hónapok mentéseit segíti majd.

Az esemény apropóján még inkább kíváncsi lettem arra, hogy vajon milyen is ideiglenes befogadóként az élet - erről Takács Dalma mesélt, aki még csak pár hónapja tag, de máris két MFÖEK-védenccel élt együtt egy kis pesti albérletben. Illetve kikérdeztem a szervezet alapítóját, Ferenczi Szonját is, aki zenekarával, a Skeemersszel a támogatói est fellépője is lesz.

Dalma az Instagramon talált rá a közösségre és mindig is úgy volt vele, hogy ha egyszer lesz saját kutyája, akkor tőlük fogad örökbe - annak azonban még nem jött el az ideje.

Szokott "bébiszitterkedni" ismerősök kutyusai felett és állatszerető családban nőtt fel, de számára az "idizés", vagyis ideiglenes befogadás nyitott meg egy új ajtót.

Első mentvénye, Csinszka, egy kb. másféléves szuka az ózdi gyeptelepről került hozzá és 3 hónapot volt nála - egészen addig, amíg a négylábú leányzó gazdát nem talált.

Mi alapján döntötted el, hogy ideiglenes befogadó leszel és nem örökbefogadó?

Mindenképpen szeretnék majd saját kutyust, de úgy éreztem, nincs még meg a kellő tudásom és tapasztalatom ahhoz, hogy felelős gazdi lehessek – és a jelenlegi élethelyzetem sem lenne ideális. Viszont borzasztóan elkeserít az, amit a menhelyeken, az utcán, és a Facebook üzenőfalamon látok: naponta temérdek kutya és macska kerül utcára, és várja, hogy egy szép napon őt válassza ki magának egy család.

Azzal, hogy idizem, rengeteg különböző személyiségű kutyust ismerhetek meg, és amellett, hogy segítek nekik a szocializálódásban és a gazdisodásban, én is tanulok tőlük. A MFÖEK koordinátorai pedig folyamatos támaszt nyújtanak, ha bármiben elbizonytalanodnék, ismeretlen helyzettel kerülnék szembe.

Azt még hozzátenném, hogy az idizés brutál jó terápia nekem is. Azt hittem, majd én megmentem az ebeket, erre kiderült, hogy ők mentenek meg engem.

Csinszka volt az első védenced, akivel rögtön egymásra hangolódtatok. Ez a folyamat pontosan hogyan kezdődött? Hogyan választhattad őt ki? Mennyi idő telt el azután, hogy kiválasztottad, majd hozzád került?

Mikor megláttam Csinszkát (akit akkor még Lédának hívtak), ezt a bájos kiscsajt, ahogy a rácsok mögött ül, egyből tudtam, hogy ő lesz az első idim. Pár napon belül el is hozták hozzám – a szervezet intézte a fuvart, az állatorvost, mindent – és elképesztően gyorsan egymásra hangolódtunk.

Létezik valamiféle alkalmassági teszt arra vonatkozóan, hogy elég jó "átmeneti szülők" lennénk-e? Van erre bármiféle oktatás? Vannak kritériumok a lakásméretet vagy bármi mást illetően?

Nem kellett „vizsgáznom”, de az elsőtől az utolsó pillanatig „fogta a kezem” a koordinátorom, Zsuzsi. Még a befogadás előtt hosszasan telefonáltunk, rengeteg tanácsot kaptam, mind praktikai dolgokról (pl. a póráz és a táp kiválasztása), mind a dolog lelki részéről (hogyan csökkentsem Csinszka szorongását, és én magam hogy viszonyuljak hozzá).

Ha valaki jelentkezik idinek, kap egy szép hosszú dokumentumot, amiben benn vannak a legfontosabb tudnivalók, illetve mi is vezetjük egy táblázatban a kutyus mindennapjait, de szerintem a legfontosabb kritérium nem a lakásméret, hanem a kitartás, a szeretet és a figyelem, amit a kutyus felé fordítunk.

Milyen változásokat tapasztaltál az ő viselkedésében, személyiségében, amíg veled volt?

Alapvetően könnyű dolgom volt vele, mert míg sok kutya erősen traumatizált, szorongó, és nehezen oldódik, Csinszka nagyon gyorsan felvette a ritmust. Mikor felhoztam, rettegett. 2 órát dekkoltunk a lépcsőházban, mert nem mert bejönni a lakásomba, remegett, mint a nyárfalevél. Aztán, ahogy bejött, pár óra alatt teljesen feloldódott. Két nap múlva már örömmel üdvözölt, ha hazaértem, hanyatt dobva simogattatta magát, és pofátlanul kuncsorgott a kajámért. :-) Mindemellett rendkívül gyorsan tanult: kb egy hét alatt szobatiszta lett, minden parancsot szuper gyorsan megtanult, és úgy sétált mellettem, mintha világ életében ezt csinálta volna.

Hogyan tudtad meg, hogy gazdira talált és milyen érzés volt? Vagy esetleg a végleges gazdi kiválasztásában te is részt vehettél?

A gazdit mi, az ideiglenes befogadók választjuk ki a koordinátorok által előszűrt jelentkezők közül. Ha egy kiskutya megtetszik valakinek, bemutatkozója alapján potenciális gazdijelölt lehet, és szeretné megismerni őt, „randit” szervezünk, ahol találkozhatnak velünk és a kutyával.

Nem mondom, hogy egyszerű procedúra, mivel a lehető legjobb gazdit keressük – aki tényleg összeillik a kutyussal, és aki tényleg felelősséggel tudja őt fogadni – több forduló alatt döntjük el, kihez kerüljön. Ilyenkor rengeteget beszélgetünk, megfigyeljük, hogy viszonyul a jelölt a kutyushoz, mennyire következetes, mennyire határozott, és hogy képzeli el a kutyás életet.

Nem merült fel benned, hogy esetleg te véglegesen is magadhoz vennéd Csinszkát?

Dehogynem! Egy hét alatt is borzasztóan a szívedhez tud nőni egy kiskutya, nemhogy 3 hónap alatt. Amikor eljutottunk a gazdisodáshoz, elhatároztam, hogy csak olyannak adom oda Csinszkát, aki többet tud neki adni, mint amennyire én képes vagyok. Viszont mikor megismertem Katát és Zolit, és láttam, hogy viszonyulnak a kutyushoz, nem maradtak bennem kétségek.

Milyen volt a búcsú?

Egyszerre fájdalmas és örömteli. Nyilván nagyon megszerettem Csicsit, de borzasztóan boldog voltam, hogy ilyen szuper gazdákat találtam neki – és mivel azóta is tartjuk a kapcsolatot, látom, hogy a megérzésem beigazolódott. Csinszka teljesen felszabadult és éli a gazdis kutyák boldog életét. Sokat kirándul, más ebekkel barátkozik, tanul, és ezt fantasztikus látni.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Annyit vártunk erre, és most itt van” – Leírhatatlan boldogságban él új családjában a kisfiú, aki születésétől kezdve évekig egy kórházi ágyban lakott
A pár második hete viszi bölcsibe, utána minden nap a játszótéren kötnek ki, mielőtt hazamennek Komlóra. Az ügyvéd közben az örökbefogadás lezárását várja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Reggel bölcsi, aztán irány a közeli játszótér Komlón: Melinda és Jani második hete ezzel kezdik a napot a kisfiúval. A hinta a kedvenc, minden ülésre fel kell ülni. A bölcsiben is hintázott, ott Zsófi lökte, derül ki a Házon kívül riportjából, amit arról a kisfiúról készítettek, aki születésétől kezdve egy kórházi ágyban élt, majd újdonsült nevelőszülei hosszú küzdelem után fogadhatták örökbe.

A játszótéren találkoznak az ügyvéddel is, aki hónapok óta mellettük áll. Azt mondja, várják az örökbefogadási ügy lezárását és az illesztést, hogy a határozat kézhezvétele után a gyermeket családként magukhoz vehessék. Arról is beszél, hogy sok ember összefogása után nyitottabb lett a gyermekvédelem: megkérdezik a szakmai civil szervezeteket, az örökbefogadókat és a nevelőszülőket, és bevonják őket a gyakorlat alakításába.

Hazafelé a kocsiban Melinda felidézi, hogy minden egy puszival kezdődött a pécsi kórház gyermekosztályán. Éjszakás volt, játszottak, a kisfiú odahajolt, puszit akart adni. Az osztályon ez nem szokás, de ő sem bírta ki, és „szétpuszilgatta”. Ahogy ránézett, megfogta az arcát, egy pillanat alatt eldőlt benne: hazaviszi.

Ma már azon kapják magukat, hogy a hátsó ülésen ott szuszog valaki. Otthon a legapróbb dolgok is új élménynek számítanak. Este Melinda tízpercenként benéz a szobába, figyeli a gyerek nyugodt alvását.

Előfordul, hogy a kocsiban alszik el, mire hazaérnek. A ház új terep. Felfedezi az emeletet, megnézi a polcokat is. Az egyik polc azóta készült el, mióta utoljára járt itt.

„Amikor szomorú vagyok, vagy rossz napom volt, belegondolok, hogy mindjárt hazamegyek, és átölelhetem végre. Azt látom anyuékon, hogy boldogok nagyon” - mondja Nóri, a kisfiú új testvére.

A kisfiú még csak egy-egy szó mond, de gyorsan tanul. Mindent mond új családtagjai után, nincs olyan szó, amit ne próbálna kimondani, és szépen meg is jegyzi. Az étvágya is megjött, azonban sírni még nem tud. A kórházban hagyott gyerekek egy idő után nem sírnak. Ő több mint három évig lakott egy kórházi szobában. Most már azonban van kiktől várni a vigasztalást.

„Ha valamit nem lehet, legörbül a szája, főleg ha Nórihoz vagy Olivérhez szeretne felmenni és nem szabad, látszik az arcán, de nem sír. Tényleg meg kell tanulnia sírni tulajdonképpen” - mondja Melinda.

„Annyit vártunk erre, és most itt van. Megvan. Itt van, igen. Ez leírhatatlan boldogság”

– teszi hozzá az anyuka.

Jani az idősebb gyerekek nevelőapja. Arra a kérdésre, hogy ez a kisfiú a közös gyerekük lesz-e, a válasz: igen, igen. Szerintük meg volt írva, hogy oda kell menni dolgozni, meg kell ismerni a kisfiút, és haza kell hozni egy kicsit hétvégére. Sorsszerűnek látják, hogy ennek így kellett lennie.

A Házon kívül teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
100 nap után hazamehetett egy 690 grammal született baba a Honvédkórházból
Alexa 23 hét 4 napra született, több mint három hónapot töltött a koraszülött intenzív osztályon. Most végre eljött a nagy nap, amikor édesanyjával együtt hazatérhetett a családjához.


Örömteli hírről számoltak be a Honvédkórház Facebook-oldalán: több mint három hónap után hazaengedtek egy koraszülött csecsemőt.

A kis Alexa 23 hét 4 napos várandósság után 690 grammal született meg a kórházban. Édesanyjával kereken 100 napot töltött a Perinatális Intenzív Centrum (PIC) osztályon, ahonnan 2975 grammal mehetett haza.

A bejegyzés szerint szülei mellett két nővére is várta otthon a babát. A kórház jó egészséget és sok boldogságot kívánt a családnak.

A kislányról születéskori és mostani fotókat is megosztottak, így jól látható a fejlődése.

Az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórház Perinatális Intenzív Centruma (PIC) a legmagasabb, 3-as progresszivitási szinten látja el a legkisebb, az életképesség határán született újszülötteket is. A kórház struktúrájához szervezetten kapcsolódik a koraszülött-utógondozás és a fejlődésneurológiai követés is, amely a hazaadást követően támogatja a családot.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy tanyán találták meg a 7 éves kisfiút, akit több száz önkéntes keresett Lajosmizsén
Drónokkal és kutyákkal is kutattak az autista gyermek után. A helyi rendőrség a Facebookon mondott köszönetet mindazoknak, akik valamilyen módon segítették a keresést.


Épségben előkerült az a 7 éves kisfiú, aki csütörtök délután tűnt el Lajozsmizsén. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint az autista gyerek egy tanyasi házból szaladt el 15 óra körül. A szülők bejelentése után a rendőrök nagy erőkkel, önkéntesek segítségével kezdték el keresni. Kutyákkal, hőkamerás drónnal is próbáltak a nyomára bukkanni.

Az összefogásnak meg is lett az eredménye: pár órával később már azt közölte a rendőrség, hogy épen, egészségesen előkerült a kisfiú.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a Facebookon számolt be a keresés részleteiről. A posztban, amit „Egy kisfiú eltűnésének margójára” címmel tettek közzé, megköszönték „a civilek, civil szervezetek, társszervek és szolgálaton kívüli kollégák azonnali segítségnyújtását.”

A rendőrség közlése szerint „a gyermek a lajosmizsei otthonából tűnt el pillanatok alatt, annak ellenére, hogy szerető szülei minden pillanatban vigyáznak rá.” A bejelentés után azonnal megkezdték a keresést, amihez segítséget kértek „a jó szándékú emberektől”.

A felhívásukra érkezett reakciókról azt írták: „Segítségkérő Facebook-posztunkra rövid időn belül több százan reagáltak: civilek, civil szervezetek, önkéntesek, kutyás keresőcsapatok és hőkamerás drónokkal érkező segítők indultak útnak az ország különböző pontjairól.” Hozzáteszik, hogy „akik pedig nem tudtak személyesen részt venni, bátorító, támogató üzenetekkel, megosztásokkal segítették a keresést”, amely végül sikerrel zárult.

„A kisfiú szerencsére néhány órán belül épségben előkerült; egy közeli tanyán találták meg, és jól van”

– írták a posztban, amelyben köszönetet mondtak mindazoknak, akik segítették a munkájukat.

Hosszú listában sorolták fel a keresésben részt vevők segítségét, melyek között polgárőrök, tűzoltók, családsegítők, önkormányzati dolgozók, vadásztársaság tagjai és különböző mentő egyesületek képviselői is vannak.

„Számunkra, rendőrök számára felemelő és megható volt átélni ezt a példátlan összefogást, és azt gondoljuk mindenki ugyanígy érzett. Az összefogásnak valóban teremtő ereje van. Hálásan köszönjük mindenkinek – annak a legalább 300-400 önkéntesnek, szervezetnek – a segítséget”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Új szerepet vállalt a „nyugdíjas” Zacher Gábor
Az ország toxikológusa ugyan már elérte a nyugdíjkorhatárt, de továbbra is dolgozik, sőt, most újabb feladatot vállalt el. Jószolgálati nagykövetként fogja segíteni az Országos Mentőszolgálat Alapítvány munkáját.


Nemrég írtunk arról, hogy Zacher Gábor, az ismert toxikológus elérte a nyugdíjkorhatárt, ebből az alkalomból pedig a mentős kollégák megható meglepetéssel köszöntötték. Egy álriasztással csalták a kedvenc kávézójába, ahol bajtársai és Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója várták.

Zacher Gábor azonban még hallani sem akar a visszavonulásról. Mivel további szolgálatteljesítésének egészségügyi akadálya nincs, a mentőszolgálat engedélyével továbbra is gyakorolhatja hivatását a Központi Mentőállomás rohamkocsiján. A mentőorvos korábban már tisztázta a félreértéseket, és jelezte, hogy csupán papíron lett nyugdíjas, de a munkát nem hagyja abba.

„Abszolút minden megy tovább, csak nyugdíjasként. El nem tudnám képzelni, hogy otthon legyek heti hét napot. Egyelőre szellemileg és fizikálisan is bírom a történetet”

– mondta a Blikknek.

Ezt a szándékát a tettei is igazolták: egy október végi interjúban elmondta, hogy a hatvani kórház sürgősségi osztályán továbbra is vállal havi négy műszakot, és mentőorvosként is dolgozik. „Én nem ismerem a 8-tól fél 5-ig tartó munkaidőt, fiatal orvos koromban volt, hogy bementem péntek reggel és hétfőn jöttem csak haza” – jellemezte a munkabírását.

Most az is kiderült, hogy az orvos újabb feladatot is vállalt: ő lett az Országos Mentőszolgálat Alapítvány jószolgálati nagykövete.

Dr. Czakler Éva, az OMSZA alelnöke szerint Zacher Gábor hitelesen képviseli az egészségügyi témákat. Nagykövetként a jövőben az egészségtudatosság népszerűsítését, a lakosság tájékoztatását és a támogatók bevonását segíti. Az első közös akciójuk egy adventi jótékonysági kampány lesz, amellyel a mentők áldozatos munkájára hívják fel a figyelmet.

„Számomra nem is volt kérdés, hogy elfogadom-e a felkérést”

– mondta az új megbízatásáról.

Zacher Gábor emellett hamarosan új könyvvel is jelentkezik: november végén jelenik meg a Kálmán Norberttel közösen írt, Zacher 3.0 – Az én mentőszolgálatom című kötete, amely a mentőmunka hétköznapjait mutatja be az 1980-as évektől napjainkig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: