Feladta a hivatását, hogy mindent maga mögött hagyva kezdjen új életet külföldön
Magyarországon színésznő volt, de eljött az az idő, amikor kellemetlenül érezte már magát. A gyerekeivel úgy döntöttek, hogy egy évet adnak maguknak, és kipróbálják, milyen az élet egy új helyen.
Kántor Anita 42 éves. Öt éve él Izraelben, jelenleg Tel-Avivban. Úgy érzi, hogy szerencsés, hiszen fél évig újra gyerek lehetett, majd mindent előlről kezdhettek.
Hogyan érezte magát újra diákként, milyen érzés egészen mással foglalkozni, hogyan pótolja szeretett hivatását, hogyan éli a hétköznapjait – erről mesélt nekünk.
A döntés
Először 2012-ben jutott eszembe a gondolat, hogy elköltözöm Magyarországról. Akkor még csak „birizgált” a dolog, de ősszel már kényelmetlenül éreztem magamat, nehezen viseltem az értelmetlen küzdelmet, az igazságtalanságot. Így döntöttem, és december 5-én már utaztunk.
Volt segítség
Származásom miatt Izraelt választottam. Tudtam, hogy az első időkben kapok segítséget, amire nagy szükségem volt, mert pénzem sajnos nem igen volt. Azonkívül tudtam, hogy jó hely, mert 18 éves koromban voltam itt. Akkor fél évre jöttem, de két hét után hazautaztam a Kaposvári Színház és egy szerelem – gyermekeim későbbi apja - miatt.
Mikor kiérkeztünk, nekünk már könnyebb volt, mert unokatestvéreim pár évvel korábban vándoroltak ki, mindent felkutattak, így az adataink rendben voltak.
A Sohnut nevű szervezethez jártunk beszélgetésekre. Még arra is figyeltek, hogy a gyerekeim - akik akkor 13 és 15 évesek voltak – megérkezésünk után egyből folytatni tudják tevékenységüket. Lányomat már várta az új szinkronúszó csapata, és a fuvolatanára.
Egy évet adtak maguknak, hogy kiderüljön, hogyan tovább
Nem voltak nagy terveim. Változásra vágytam, valami teljesen újra, bármi legyen is az. Az első fél évben héber nyelvtanfolyamra írattak be, csak ezzel foglalkoztam, tanultam. Izgalmas volt.
Rengeteget nevettünk eleinte a sok abszurd helyzettől, mert a magyaron kívül semmi más nyelven nem beszéltem. Úgy éreztem, hogy leraktak valahol minket a világban, és tessék.
Én nagyon szeretem az ilyen kihívásokat, és a gyerekeimnek sem idegen a költözés, hiszen korábban ugyan országot nem váltottunk, de rengeteget költöztünk.
A gyerekeimmel azt beszéltük meg, hogy egy évre megyünk, megnézzük, hogy mi a helyzet és utána újra tárgyaljuk a folytatást. Eleinte nem akartak jönni, sőt… A lányom kiabált velem, hogy háborúba viszem. De én éreztem, hogy jó lesz. Ennek ellenére a lányom pillanatok alatt beilleszkedett az új életbe. A fiamnak nehezebben ment, neki őrült honvágya volt.
Újratervezés
Mikor letelt az egy év, a fiam előállt az újratárgyalással. Ő haza akart menni, kollégiumba, mert hiányoztak a barátai. Én igent mondtam rá, bár éjszakánként a párnámba sírtam, ha elképzeltem, hogy elmegy. Mert az már nyilvánvaló lett számomra, hogy én nem akarok hazamenni, és a lányomnak esze ágában sem volt visszaköltözni. Telt az idő, szerveztük a fiam hazaútját, amikor kibökte, hogy nélkülem nem megy.
Itt egy új időszámítás kezdődött, amikor eldöntöttük, hogy maradunk, és itt próbálunk teljesen új életet élni.
Sok szerencsét kívánnak
Itt az emberek rendkívül barátságosak és segítőkészek. Eleinte egy befogadó központban éltünk, ahol egy burok vesz körül. Segítenek a hivatalos ügyekben, a gyerekek iskoláiban, meg mindenben, ami egy kiérkezőnek nehézséget jelent.
Ha bevándorló vagy, a legnagyobb mosoly fogad, sok szerencsét kívánnak az új élethez, és boldogok, hogy hazajöttél.
Egy jó barátom húga már húsz éve Izraelben él. Korábban nem ismertem, de ő nagyon szépen gondunkat viselte. Ő és a barátnője jött velem szülői értekezletre, ünnepi vacsorára hívott, amiben csak lehetett, támogatott. Nagyon hálás vagyok neki, azóta
én is igyekszem az újaknak segíteni.
A nyelv ismeretének hiánya a legnehezebb, mégis a tanulás a legkönnyebb
A legnehezebb eleinte a bürokrácia, meg a nyelvtudás hiánya volt. A legkönnyebb az volt, hogy hosszú idő után újra iskolapadba ültem. Jó volt, mert nem kellett a pénzkeresésen gondolkoznom, újra gyerek lehettem.
Fél év után persze a támogatás megszűnik, bérelni kell lakást, ami extra drága, a friss, botladozó nyelvtudással olyan munkát kellett keresni, amiből meg lehet élni. Ez nehéz volt, de mégis meglepő, izgalmas és sokszínű.
A nyelviskolában 19 országból érkezett emberek voltak. Mindannyian újrakezdők.
Mindegy, hogy orvos, vagy pincér volt előzőleg. Itt senkit nem érdekelt a múlt. Ember vagy, aki most újraépíti magát, teljesen előről. Ez nekem nagyon szép.
Egy év után kezdődött az igazi új élet
Eleinte Ra’anana-ban éltünk, egy gazdag kisvárosban, amelyet amerikaiak alapítottak. Ez azért is nagyon jó volt, mert szinte az egész város angol anyanyelvű, így a gyerekeim jól megtanultak angolul is beszélni.
Egy év után Tel-Avivba költöztünk, ami szintén egy új időszámítás az életünkben. Innentől kezdve valóban izraeli életet kezdtünk élni. A munkán kívül eljártunk kikapcsolódni, színházba, koncertekre. Mivel a bulinegyed tövében lakunk, így rengeteg új barátunk lett, nekem is és a gyerekeimnek is. Beiratkoztam egy klubba, ahol jógázhatok, táncolhatok.
Az első évben vettem egy nagyon olcsó autót, de eladtam, mikor elköltöztünk. Most jogosítványom sincs. Az autó inkább csak hétvégén hiányzik, amikor kiruccannánk valahová, de nem tudunk, mert szombaton sabatkor nincs közlekedés.
Hálásak, hogy szeretem a gyerekeiket
A második évben kezdtem el gyerekekre vigyázni, és ezt már négy éve csinálom. Szépen meg lehet élni belőle, rengeteg munkám van. Egy kertvárosi részbe járok dolgozni, az elektromos biciklimmel fél óra alatt ott vagyok. Végigmegyek a parton, egy csodás parkon, és egy teljesen más Tel-Avivba érkezem. Jó, hogy szeretnek, és hálásak, amiért így szeretem a gyerekeiket.
A jó dolgokra koncentrálnak
Mivel elég szociális ember vagyok, sok embert megismertem, sokfelé járok. De a barátaim hiányoznak. Néha azt érzem, hogy odacsapódok valahová, de az ismeretségeimnek nincs gyökere. Persze néha érzem így, néha úgy.
Ugyanakkor megszerettem az itteni kommunikációt,
az emberek szabadságát, egyenességét. Hogy nem a másikkal foglalkoznak állandóan, hogy pozitívan látják a jövőt, a jó dolgokra koncentrálnak, ki tudnak állni az érdekeikért.
Ezt mind igyekszem elsajátítani.
Nagyon megszerettem az izraelieket. Csupa melegszívű ember. Eleinte furcsa volt, hogy nincs semmi gátlásuk, kimondanak azonnal mindent. Ez nekem nagyon szimpatikus. Sőt, valahogy nincs hierarchia a munkáltató és a dolgozó között sem. Logikusabbak a viszonyok, a törvények. Az emberek ezért nem is akarnak csalni, vagy például lógni a buszon. Mert minden őket szolgálja. A rendőr sem beszél csúnyán az emberrel. Egyszerűen szabadság van, és ez jó.
A nyelvtudás elengedhetetlen
A nyelvtudás nélkülözhetetlen. Vannak magyar barátaim, akik az angol nyelvtudásukkal élnek meg itt, de ez leszűkíti a munkalehetőségeket. Lehet így is munkát találni, de az ország nyelve a héber. Ezért hosszútávon érdemesebb elsajátítani. Én már elég jól beszélek, a lányom pedig már kitűnően. Ő már itt érettségizett.
Szeretnék jövőre egyetemre menni, mivel szeretném a nyelvet magasabb szinten elsajátítani. Ehhez – úgy gondolom – a legegyszerűbb, ha tanulok valami olyat, ami érdekel.
Most, így öt év után az zavar a leginkább, hogy nem tudom itt folytatni az otthoni hivatásomat. Magyarországon színésznő voltam, amihez viszont fontos, hogy szépen beszéljem a nyelvet. Az utóbbi időben elkezdtem kicsit nyitogatni a kapukat a szakmám felé - meglátjuk, mi lesz. Arra nem vágyom, hogy mindenáron játsszak, meg már sokkal jobban érdekelnek a filmek, mint a színház. Most például sokat írok, bár akkor lennék a legboldogabb, ha ezt héberül is meg tudnám tenni.
Az éneklés kedves elfoglaltsággá vált
A munkán kívül van egy olyan elfoglaltságom, ami pótolja számomra a színházat, bár nyilván nem ugyan az. Itt az emberek nagyon szeretnek énekelni. Sokszor egy zenész, vagy énekes köréneklést tart, ahol a saját dalaival megénekelteti az embereket.
Ez egy kedves elfoglaltságommá vált. Együtt énekelni Netanel Godberggel, vagy Orkaval, a csodás hangú zenészekkel.
De sok álmom van még, mert ez a hely lehetőséget ad az álmoknak.
Aki beleteszi az energiáit, és az erejét abba, amire vágyik, az megvalósulhat. Kevésbé fontos, hogy mennyi és milyen papírod van, az a fontos, hogy jól csináld. Énekelés, táncolás mindenkinek jár, nem csak a profiknak. Kevesebb a kritika és több a biztatás, ami hasznos, például akár egy gyerek fejlődéséhez is.
Fontos a gyerek
Az oktatásra is igaz, hogy a gyerek a fontos. A tanárok a szülőkkel úgy beszélgetnek, hogy a gyerek is jelen van, mert partnerként kezelik, és nem döntenek róla a beleegyezése nélkül.
Az orvos felnőttként kezeli a beteget
Az egészségügy megnyugtató. Cukorbetegként nem kell rettegnem minden orvosi találkozásnál, hogy mennyire fog leteremteni, ha nem jók az eredményeim.
Együttműködnek velem, úgy, hogy az én igényeim szerint együtt tudjak élni az egészségügyi problémámmal.
Bíznak a felnőtt döntésemben. A családorvosnál időpontot adnak, nem kell várakozni, jól működik az egész gépezet. Biztonságban érzem magam, korszerűbbnek látom az ellátást, és az az érzésem, hogy odafigyelnek rám.
Sokan jönnek látogatóba
Nem vagyok túl jó távolsági kapcsolattartó. A szüleimmel minden nap beszélek, a barátaimmal ritkábban. De ha hazamegyek, akkor ott tudjuk folytatni, ahol korábban abbahagytuk. Sokan jönnek látogatóba is, van olyan barátom, aki félévente itt van. Tel-Avivot általában mindenki szereti.
Vagy az egyik hiányzik, vagy a másik
Ami hiányzik otthonról, az a magyar nyelv, és az ezen való világmegváltó beszélgetések. A Balaton, a Duna, az erdő, a Pilis, Szentendre, a színház, a túró rudi, a cseresznye, a Wartburgom, a gyerektáborok, a barátaim, a családom. Ez mind hiányzik, de az életem már itt van, és ha elmennék innen, akkor már innen is egy csomó dolog hiányozna. Ezért, aki elhagyja a hazáját, többé sose lesz már ugyanaz. Vagy az egyik hiányzik, vagy a másik.
Vannak itt élő magyar barátaim is, bár nem sokan. Nem volt célom a magyar közösségekhez tartozni, szeretnék inkább az alapján kapcsolódni, ami közös bennünk, amit együtt szeretünk csinálni. Ez egy kicsit csapda az elején, ha ragaszkodunk azokhoz, akikkel egy nyelvet beszélünk, de lehet, hogy otthon észre sem vennénk egymást. Most már nem az számít, hogy olyat csináljak, ahol magyar szó van.
Kihagyni a telet
A lányom már nem tudja elképzelni, hogy visszatérjen Magyarországra. Dolgozik és egyetemre készül, itt van az élete, a barátja is izraeli.
A fiam hol itt van, hol otthon. Hiányoznak neki a barátok, a nyelv, a család, de a hazai viszonyokat látva úgy érzi, hogy sehogy se jó. Most utazni és tanulni szeretne. Még kiderül, hogy merre van az ő útja.
Én pedig elérkeztem egy fura pillanathoz, amikor többlaki életet szeretnék élni, és most már talán meg is tehetem. Így Izrael, India és Magyarország között ingáznék, kihagyva teljesen a telet.
