"Közölték a kigyúrt kopaszok, hogy adjuk nekik a Pesti Estet, különben felrobbantanak bennünket"
- A Tudományos Stand Up című előadássorozatban szerepelsz olyanok mellett, mint Kürti Sándor vagy Mérő László.
– Azt a feladatot kaptam a sorozat szervezőjétől, hogy Mérő László Korszerű tudás című elméleti előadását egészítsem ki korszerű tapasztalatokkal, gyakorlati tanácsokkal. Úgy igyekszem összerakni az előadásomat, hogy legyen benne hasznos tudás is. Inspirációt adjon az embereknek. Hasonló, mint a szentendrei Hosszúlépés séták, ahol kvázi idegenvezetőként működtem az Újrakezdők - Megvalósult álmok programban. Helyi kisvállalkozókat látogatunk meg az érdeklődőkkel. Ettől is azt remélem, hogy az emberek ihletet, biztatást merítenek belőle. Merjék az álmukat megvalósítani. Arról is akarok beszélni egy kicsit, hogy mi az, ami a logikus és racionális, és mi az, ami inkább intuitív, mi az érzelmi része, mert bolond lelkesedés nélkül nem lehet belevágni semmibe. Ugyanakkor meg kell lenniük a racionális alapoknak.
Fel kell mérni, hogy mire vagyok képes fizikailag, anyagilag, milyen segítségre számíthatok.
Ezt a szerelemmel tudnám párhuzamba állítani. Az első fázis a lila ködé. A lelkesedés, az olthatatlan vágy a másik – vagy a projekt – iránt. De utána ennek a projektnek, ennek a kapcsolatnak másik fázisba kell lépnie. Mint egy gyereknek. Elkezd növekedni, és szép lassan leválik rólad. Persze van, amikor „small is beautiful”: a sarki zöldséges tíz év múlva is a sarki zöldséges lesz. De egy olyan cégnél, mint a Pesti Est, vagy akár a Kürt Zrt., a vállalkozás egy idő után túlnő azon, hogy mindent te tudj csinálni. Megbeszéléseket kell tartani, le kell osztani, hogy ki mit csinál. Úgy hívják ezt, hogy az intézményesített fázis. Egy kapcsolatban ez az, amikor jön az, hogy ki fizeti be a csekket, ki megy a gyerekért... Ennek a szakasznak az az előnye, hogy működik, hátránya, hogy könnyen kiüresedik a kapcsolat. És van egy harmadik, az integrált fázis, amit nagyon kevés cég ér el, hogy a kettő előnyeit összegzi. Tehát van lelkesedés, de van szervezettség is. Nagyon nehéz egyik fázisból a másikba lépni, és a harmadikra még nem igazán van itthon mintánk.
- 1992-ben két barátoddal indítottad a Pesti Estet. Viszont nem sokat tudunk arról, mi történt az előtt. Honnan indultál, milyen út vezetett a Pest Estig?
- Budán jártam gimnáziumba, utána pedig elsőre felvettek a Közgázra. 88’-ban vagyunk, akkor kezdett zakatolni a rendszerváltás. Érzékelhetően nagyon gyorsan változott a világ, és úgy éreztem, hogy ebben részt kéne venni. Két év után halasztottam az egyetemen és kimentem egy barátomhoz Németországba. A Münsteri Egyetem egyébként át is vett egy szemeszterre. Nagyon sokat buliztunk, én pedig kocsmákban zongoráztam. A papám bárzongorista volt, és én is tanultam klasszikus zongorát, utána pedig könnyűzenét. És ott, Münsterben láttam ilyen ingyenes programújságot. Most így visszatekintve azt gondolom, kerestem, hogy mivel lehetne beszállni ebbe a fölpezsdülő világba. Miután megvolt az ötlet, szóltam az osztálytársamnak, Melis Andrásnak, és egy zenész barátomnak, aki eggyel följebb járt a gimiben, Müller Miklósnak. Tetszett nekik, elindultunk. Fekete-fehér próbalapot nyomtattunk, azzal elmentünk a hirdetőkhöz, megmondtuk, hogy nemsokára megjelenünk és kértük, hogy fizessenek egy kis előleget a hirdetésekre, mert nagyon jó lesz. Az első megrendelőnk egy Nikosz nevű, Magyarországon élő görög volt, aki az akkori FMK (Fiatal Művészek Klubja - a szerk.) aljában csinált egy pizzériát, amiben diszkó is volt. Azt mondta, „Gyerekek, ez nagy ötlet”, és adott négyezer plusz áfát. Akkor az újság még egyetlen lap volt, mindig más színben.
- Mennyi ideig tartott, hogy befogadjuk ezt az újszerű ötletet?
- Maga az ötlet egy platform volt az akkori technika és igények szerint, ahol találkozott a programközlő, az olvasó és a hirdető. Ma is vannak ilyen platformok, úgy hívják, hogy Google vagy Facebook. Az rögtön látszott, hogy nagy igény van rá, a fogyasztók nagyon örültek neki. A programközlőkkel nagyon nehéz volt. Rá kellett őket szoktatni, mindig hívogattuk őket, hogy leadták-e már a programot.
Nem voltak hozzászokva, hogy bárki ingyen lehozza az ő programjukat.
Kisebb klubokkal, biliárdszalonokkal, kicsi utazási irodákkal kezdtük. Akkor nőttünk 8 oldalasra, amikor bejött a moziműsor. Négy évbe telt, mire az első reklámügynökség megkeresett minket. Amikor ez megtörtént, akkor kezdett növekedni a példányszámunk. A csúcsot akkor érte el, amikor százezer példányban jelent meg Budapesten, és kéthetente volt lokális vidéki kiadás minden megyeszékhelyen, összesen ugyancsak százezer példányban.
Intenzíven körülbelül öt évig vettünk részt a munkában a társammal, amíg felépült a cég, utána már csak a stratégiai vezetéssel foglalkoztunk. Heti egyszer mentünk be, az operatív dolgokkal nem foglalkoztunk. Általában akkor találtak meg, amikor valamilyen krízist kellett megoldani. Tudatosan próbáltuk úgy felépíteni, hogy tőlünk függetlenül is működjön.
- Mit csináltál a felszabadult időddel?
- Miután zongorázom, volt az életemnek egy zenei vonulata, és a pszichológiai is érdekelt. Ebben az időben tudtam elmenni a Waldorf tanárképzésre Vekerdy Tamásékhoz két évre nappalin. Vagy például beszálltam a Mozgóház nevű alternatív színházi társulásba, mint színész. Három évig voltam velük, bejártuk a világot. Akkor történt, hogy épp a turnébuszon készültünk aludni. Buszon ugye az ember az ülésen alszik, vagy ha szerencséje van, elcsíp egy helyet középen, a földön. És valaki hozott egy Menedzser Magazint, amiben ott volt a 100 leggazdagabb magyar között Melis András és Lang András. A cikk szerzője ugyanis hasra ütésre felbecsülte a Pesti Estet ötmilliárdra, és megfelezte. Én pedig milliárdos létemre ott feküdtem a turnébuszon, Love and Peace feliratú pólóban.
- Végül úgy döntöttél, kiszállsz a Pesti Estből.
- Egy volt Közgázos évfolyamtársam, aki a Deloitte-nak (könyvvizsgáló cég - a szerk.) dolgozott, felvetette, hogy adjuk el a cégcsoportot. 2003-tól kezdve ezen dolgoztunk. Egy nemzetközi kiadóvállalat meg is akarta venni, csakhogy a finn Sanoma vállalat elindított egy konkurens lapot, az Exitet. Ez arra volt csak jó, hogy a potenciális vevőnket elijesztették. Aztán az Exit csődbe ment, a Sanoma pedig kivonult Magyarországról.
Megszorítottak a piacon, de nem tudtak lenyomni.
Pedig a Nők lapjában és a többi újságjukban ingyenes hirdetést ajánlottak az ügyfeleknek, ha náluk hirdetnek és nem nálunk. Próbáltak ellehetetleníteni, de nem sikerült. Aztán 2006-ban már egyértelműen látszott, hogy finanszírozási és egyéb okok miatt muszáj vevőt találnunk. Végül 2007 januárjában adtuk el a céget az akkori Econetnek, ami egy tőzsdei részvénytársaság volt. Ők vették meg a Radiocafét is, és utána vásárolták be magukat a Szigetbe, de azután a válság miatt nem tudták végigvinni a tervüket, hogy felvásárolják az egész fesztivált.
- Mikor nyílt a Pesti Est Café?
- 2005 körül. A Liszt Ferenc téren mi voltunk a harmadik hely. Egy 700 négyzetméteres, háromszintes kávézó. Ott voltak meredek történetek.
Egyszer például leült velünk egy kigyúrt, kopasz társaság, és kedvesen közölték, hogy adjuk nekik a Pesti Estet és a céget, különben felrobbantanak minket.
Akkor felhívtam a Gerendai Karcsit, mert nekik ugye a Szigeten kellett biztonsági szolgálatról gondoskodni, és rajta keresztül eljutottam az idősebb Lasz Gyuri bácsihoz, ő hozta létre az In-Kal Securityt. Leültünk, és elmondtuk neki, hogy nem szeretnénk felrobbanni, mit lehet ilyenkor csinálni. Úgyhogy attól kezdve a beléptetésnél ott állt egy biztonsági őr, és a Liszt Ferenc téren volt rendszeresen In-Kal járat.
- És feladták?
- Persze. Ez csak bepróbálkozás volt. Ha megijedsz, és rálépsz erre az útra, akkor megjártad, ha nem, akkor elmennek.
- Vagy felrobbansz...
- Nem, nem éri meg nekik, hogy felrobbantsanak. Csak bemondják. Azért jól mutatja, hol van a határa a magyar vadkapitalizmusnak akár ma, akár régen: nálunk azért ritka és kiugró esemény volt, amikor felrobbantották egymást, míg kettővel lejjebb, Albániában a mai napig vérbosszú van.
De nem csak ilyen történetek vannak, hanem pozitívak is.
- Nyugodtan mesélj...
- Például az első ügynökségen keresztül érkezett, nagyobb hirdetőnk a Delta cigi volt. 96-97-ben vagyunk. Közölték, hogy ők egész évre megvennék a hátlapot, vagy valami más, fontos felületet. Kérték, hogy adjunk valami kedvezményt a listaárból. Hosszas matekozás után kijött valami olyasmi, hogy 9.627,472, valami ilyesmi. Ki is fizették előre, ami nekünk irdatlan nagy pénz volt. Majd átutalták még egyszer. Képzeld csak, hirtelen megjelent még egyszer 9.627,472 forint a számlánkon. Akkoriban nem volt ritka, hogy az emberek nyomtalanul eltűntek, pénzekkel. Sírva, remegve telefonált a hölgy, hogy véletlenül elutalták még egyszer a pénzt, mi pedig mondtuk, hogy jó, akkor visszautaljuk. Nagyon megkönnyebbültek.
- Hogy kerültél a MagNet Bankba?
- A bank vezetői kitűzték maguknak, hogy etikus bankot szeretnének csinálni.
- Mit fed pontosan az etikus bank?
- Az a lényege, hogy beleszólhatsz, hogy az általad befizetett betétből mit hiteleznek.
Kevesebb kamatot fizetnek, mint a hagyományos bankok, de tudod, hogy nem fegyvergyártásra költik a pénzedet, hanem mondjuk szélerőművekre.
A MagNet Bank is ebbe az irányba akart menni, és én a kommunikációban, stratégiában segítettem nekik.
- Úgy látom, a sikeres üzletembereknek fontos a társadalmi felelősségvállalás, neked is voltak ilyen projektjeid. Óvodát, iskolát segítettél építeni.
- Mind a két tagmondattal vitatkoznék. Mivel mérem a sikert? Ha az ember élete egyensúlyban van, és nem viszi el vagy nyomorítja meg egy olyan betegség, amit az üzleti élet feszültségei okoznak, az egy siker. Tehát én azt könyvelem el sikernek, hogy egészséges vagyok, hogy két szép gyerekem van, a fiam most kezdett Angliában egyetemre járni, a lányom boldog, és egyensúlyban van az életem. Az, hogy anyagilag hogy szálltunk ki a cégből, az csupán egy a paraméterek közül.
Ha ebben kell mérni, akkor nem vagyok sikeres, hiszen jóval többért is kiszállhattam volna.
De ha azt nézem, hogy a barátaimmal megvalósítottunk egy álmot, amiből aztán ki tudtunk szállni úgy, hogy nem vesztünk össze, a mai napig jó a kapcsolatunk, akkor sikeresnek érzem magamat.
Egyébként amikor eladtuk a céget, sokan kritizáltak minket, hogy miért értük be annyival, amennyi, de aztán jött a 2008-as válság és utána már senki sem kritizált minket, hanem azt mondták, milyen ügyesek voltunk.
A másik: ha arról beszélünk, hogy a sikeres vállalkozók társadalmilag mennyire érzékenyek, én kifejezetten úgy látom, hogy az első generációs kapitalistáknak a nagy része magasról tesz rá, hogy milyen közösségből jön, és hogy annak a közösségnek milyen szükségletei vannak. Nem látom azokat az alapítványokat, amiket a nagyon gazdagok hoznának létre a milliárdjaikból, hogy a szegényebb, szerencsétlenebb sorsú magyarokat segítse. Csak lózungokat látok, hogy így magyar meg úgy magyar, meg azt látom, hogy a rendszerváltás óta folyik a közvagyon magántulajdonba játszása. Még a szándékát sem látom, hogy ebből bármit vissza akarnának adni, sem a törvényhozásban, se semmiben.
- Akkor beszéljünk arról, hogy Neked mit jelent a társadalmi felelősségvállalás.
- Ami engem illet, ez úgy kezdődött, hogy amikor kiköltöztem a Dunakanyarba gyermekeim anyjával, kerestünk megfelelő óvodát a gyereknek, de semmi nem felelt meg neki. Én pedig akkor már elég sok Rudolf Steinert olvastam. Steiner nagyon sok területre inspiráló hatással volt. Oktatás, egészségügy, mezőgazdaság. Akkor derült ki számomra, hogy létezik olyan a gyakorlatban is, hogy Waldorf iskola. Szóltam az itteni barátainknak, hogy alapítsunk Waldorf óvodát, és tíz napra rá a helyi, szentendrei újságban megjelent egy hirdetés egy másik szülői csoporttól, hogy szeretnének Waldorf óvodát alapítani.
Akkor, körülbelül 20 éve jött létre a Jobbágy utcai óvoda. Létrehoztunk egy alapítványt, amiben aktív szerepet vállaltam. Látszott, hogy kelleni fog egy iskola is. Kerestünk épületet. Szentendrén nem volt, Pilisszentlászlón viszont találtunk egy nem rentábilisan működő iskolát. Felmentünk, ott volt egy nyitott polgármester, így jött létre a Kékvölgy Waldorf Iskola, 16 éve.
Aztán kinőtték az építményt, nem volt tornaterem, ezért új épületet kellett építeni. Ezt a projektet én vezettem 2010-től, 2012-ben pedig be is költözhettek a gyerekek. A következő pedig az volt, hogy gimnáziumba is el kellene mennie ezeknek a gyerekeknek. Ezért az egyik alapító tanárunk és még néhányan megkerestek három másik Waldorf iskolát. Az egyiknek már volt gimnáziuma. Így jött létre az újpesti regionális Waldorf gimnázium. Vekerdi Dániel, Tamás fia az igazgatója, és a fiam ott végzett. Nagyon hálás vagyok érte, hogy ovitól a gimnáziumig végigkísérhettem a folyamatot...
Cikkünkket a Lang András vezette Brandon együttes dalaival illusztráltuk.
