SZEMPONT
A Rovatból

„Érezhető a pánikhangulat, délután és este teljesen kihaltak az utcák” – helyzetjelentés egy Indiában élő magyartól

„A közösségi média tele van olyan posztokkal, ahol az emberek oxigént, gyógyszereket, szabad kórházi ágyat keresnek, az egészségügyi dolgozók utolsó erejükig küzdenek” – meséli a Mumbai közelében élő Zsuzsa.


Minden negatív csúcsot megdönt az utóbbi napokban a koronavírus-járvány Indiában: rendre 300 ezer feletti fertőzöttet azonosítanak, a kórházak teljesítőképességük határára értek. Már akkora hiány van orvosi oxigénből, hogy sok beteg, akit egyébként meg lehetne menteni, emiatt veszti életét.

Ferrao Zsuzsa a Mumbai melletti Vasaiban él családjával, másfél évvel ezelőtt önkéntes szemétszedési akciói kapcsán írtunk róla. Most újra megkerestük, hogy meséljen a helyzet alakulásáról és az ottani mindennapokról.

– Hogy alakult a járvány íve Indiában eddig? Milyen korlátozásokat vezettek be, mekkora hatással voltak ezek a mindennapi életre?

– Tavaly februárban kezdtük követni az eseményeket, amikor a nemzetközi hírekben már egyre többet szerepelt a járvány. Március közepén itt is bezártak az iskolák és rá egy hétre teljesen le lett zárva minden. Ekkor a fertőzöttek száma még nagyon alacsony volt, országosan pár száz esetnél alig több.

A lezárás úgy értendő, hogy az élelmiszerboltokon és gyógyszertárakon kívül semmi más nem volt nyitva, még a benzinkutak se szolgáltak ki senkit a frontvonalban dolgozókon kívül. Ezzel ösztönöztek arra mindenkit, hogy csak a környékükön gyalog is elérhető üzletekben vásároljanak.

Mi szerencsére tudtunk home officeból dolgozni, a gyerekek pedig az iskolaév maradékát online fejezték be. Igyekeztünk kialakítani nekik egy rutint, hogy a tanulás mellett kreatívkodjanak és némi mozgásban is legyen részük. Az első pár hónapban egyáltalán nem lehetett kimozdulni, a bolton kívül sehova se tudtunk menni, minden zárva volt a parkoktól a játszótereken át a tengerpartig. A gyors lezárásoknak köszönhetően ebben a pár hónapban elég alacsony maradt a napi esetszám, bár lassan kúszott felfelé. Nagyot emelkedett azután, hogy a Mumbaiban élő rengeteg vendégmunkás munka és bevétel nélkül maradva csapatokban elkezdett hazatérni. Nagyon sokan gyalog vágtak neki a hosszú útnak, családostól, kisgyerekestől.

Erős volt a társadalmi szolidaritás, aki tudott, segített a bevétel nélkül maradtaknak, például élelmiszerrel vagy tisztítószerekkel. Szeptemberben értük el az akkori legmagasabb napi esetszámot (100 ezer körül), onnantól csökkenni kezdett, bár nagyon lassú ütemben. November-decemberben kezdtek jobban nyitogatni az üzletek, játszóterek, stb. Lassan visszatért minden egy eléggé normális kerékvágásba, bár a maszkviselés egész idő alatt kötelező volt.

– Mekkora a kormány felelőssége a mostani súlyos helyzetben?

– A kormány szerintem tényleg abban a hitben volt, hogy mindent kontroll alatt tartanak. Annyira bíztak magukban, hogy rengeteg vakcinát exportáltak még úgy is, hogy egyelőre a lakosság kevesebb mint 10 százaléka van beoltva. Amikor enyhítettek a korlátozásokon, számoltak azzal, hogy újra emelkedni fognak a számok, hiszen mindenki, aki tudott, rohant vissza dolgozni, hogy a hónapok alatt felhalmozott számlákat, ház- és autóhiteleket, a gyerek iskolai tandíját fizetni tudja.

Viszont olyan spirituális rendezvényeket (pl. Kumbh Mela) és választási gyűléseket is engedélyeztek, amikre jellemzően több ezrével érkeznek látogatók. Mindenki tartott tőle, hogy a második hullám ide is el fog érni, több mint egy év lett volna felkészülni rá, de nem sok minden történt. A közösségi médiában a helyi csoportok telítve vannak olyan posztokkal, ahol az emberek oxigént, gyógyszereket, szabad kórházi ágyat keresnek, az egészségügyi dolgozók utolsó erejükig küzdenek.

A civil jótékonysági szervezetek, magánszemélyek segítenek most is, ahol tudnak, mert kevés támogatás várható a kormánytól. A mi kisfiunk asztmás, úgyhogy reménykedünk abban, hogy minket elkerül a vírus, óvatosak vagyunk, mert nem tudom elképzelni azoknak a kétségbeesését, akik a szeretteiknek szeretnének kórházi ágyat vagy oxigént, hogy életben maradjanak.

– A sok szemét és a higiéniai hiányosságok mennyiben járulhattak hozzá a vírus terjedéséhez?

– Ennyire nem lehet leegyszerűsíteni a dolgot, hiszen India hatalmas és nagyon-nagyon sokszínű ország, nem minden része szemetes. Mumbai sem kivétel ez alól. Persze vannak nagyon szegény negyedek is, de a legtöbb középosztálybeli ugyanúgy lakótelepi lakásokban és magas házakban él. Szerintem inkább a lakosság magas száma okolható: csak Mumbaiban 20 millió ember él, ami az egész magyarországi népesség kétszerese! Szinte minden családban a nagyszülők is együtt élnek, a több generáció egy fedél alatt hagyomány Indiában.

– Milyennek látta az egészségügyi rendszert, a kórházak felszereltségét békeidőben?

– Itt is vannak állami és magánkórházak egyaránt. Az előbbiekkel nem sok tapasztalatom van, hallomásból mindig úgy tudtam, hogy jók, bár a mostani szituáció azt mutatja, hogy nem eléggé felszereltek. Itt tartózkodásom alatt kétszer voltam privát kórházban, a gyermekeim születésekor, ott a felszereltség, az orvosok, az ellátás és a gondoskodás is nagyon jó volt.

– Mennyire érezhető ezekben a napokban pánikhangulat az embereken? Csökkent a tömeg az utcákon, felvásárolják a boltok készleteit?

– Nagyon is érezhető. Az embereket amúgy is megviseli mentálisan a bizonytalanság, a bezártság és a munka hiánya. Az első egy év alatt a mi lépcsőházunkban nem volt egyetlen eset sem, február óta, tehát az elmúlt két hónapban viszont legalább 4-5 családot érintett már. A baráti körben is megszaporodott a megbetegedések száma, hála istennek csak enyhe és közepes tünetekkel.

A város utcái, ahol élünk, kihaltak. A boltok és gyógyszertárak csak reggel 7-től 11-ig vannak nyitva. Hajnalban lehet kicsit mozogni, sétálni, szigorúan csak maszkkal. De délután és este senki sincs kint.

A boltokban minden megtalálható, az első hullámban tavaly volt némi pánikvásárlás, de korántsem annyira, hogy üresek legyenek a polcok. Most a második hullámban, ahogy megfigyeltem, az emberek maximum pár napra előre vásárolnak, nem halmoznak otthon.

– Mennyire hatékony ön szerint az oltási program? Hogy becsüli, mikor juthatnak önök is vakcinához?

– Az oltási program, mint olyan, sajnos itt nem látható sehol. Először természetesen itt is a frontvonalban dolgozók kapták meg a vakcinát: doktorok, nővérek, rendőrség stb. Utána a 65 felettiek, aztán most már a 45 felettiek is mehetnek elméletileg, csak nincs vakcina sehol sem. Eddig is úgy történt, hogy oda kellett menni az oltópontra, sorbaállni, és ha a napi meghatározott számú oltásból maradt, akkor megkaptad. Egyesek már hajnal 3-kor beállnak a sorba, nagyon sokan pedig a második injekcióra várnak, így valószínűleg nekünk is még hónapokat kell várnunk rá.

– Hogy látja, mikor jöhet számottevő javulás és minek kellene történnie ehhez?

– Szerintem legalább 6 hónap biztosan kell még ahhoz, hogy újra valamennyire normalizálódjon a helyzet. Elméletileg a mostani lezárás április 30-ig tart, de biztosan meg lesz hosszabbítva. Csakis sokkal több vakcinával, illetve kötelező maszkhordással lehet lecsökkenteni az esetszámokat. Most kezdődött a másfél hónapos nyári szünet az iskolában, amit valószínűleg itthon dekkolva fogunk tölteni. A fiamnak május elején van a szülinapja, ez lesz neki a második, amit nem tudunk normálisan megünnepelni, családdal és barátokkal... De majd bepótoljuk neki egyszer.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk