A volt igazságügyi miniszter szerint azok követhettek el hivatali visszaélést, akik elrendeltek a Tisza Párt ellen egy ilyen akciót, nem pedig Szabó Bence százados, aki azt akarta demonstrálni, hogy a rendőrök tényleg a társadalmat szolgálják, és elzárkóznak a pártszolgálattól.
Magyar Péter szerda esti fórumán azt mondta, ha csak a haja szála is meggörbül Szabó Bence századosnak, akkor az állampárt a magyar néppel találja magát szemben. Ő az a kiemelt főnyomozó, aki a Direkt36-hoz fordult, majd maga is a nyilvánosság elé állt, mert szerinte egy államtitkár vagy miniszter kézi irányítása alatt álló, speciális titkosszolgálati egység dolgozhatott a Tisza Párt bedöntésén. Erra a következtetésre azután jutottak a rendőrök, hogy gyermekpornográfia gyanújával kiküldték őket a Tisza Párt két informatikusához, a nyomozás során azonban ilyesminek jelét sem találták. Elolvastak viszont egy sor üzenetváltást a fiatalabb informatikus és egy Henry nevű ismeretlen között, aki megpróblta rábírni, hogy hozzáférhessenek a Tisza Párt informatikai rendszeréhez. A cél az volt, hogy bedöntsék a pártot a választások előtt. A két informatikus egy rejtett kamerával épp Henry lebuktatására készült, amikor a rendőrök megkapták a névtelen bejelentést. Ezután a nyomozók hiába próbálták a titkosszolgálati szálra felhívni főnökeik figyelmét, elhallgattatták őket.
A Direkt36 cikke után a Nemzeti Nyomozóirodánál magas rangú tisztek jelentek meg, hogy kidrítsék, ki szivárogtatott. Szabó Bence önként jelezte, ő volt, hogy a kollégáit ne vegzálják. Ezután házkutatást tartottak nála, majd hivatalos visszaéléssel gyanúsították meg. A történtekről Bárándy Péter volt igazságügyminiszterrel beszélgettünk.
— Mit gondol arról, amit az ügyről eddig tudni lehet?
— Azt, hogy a titkosszolgálatok nem azt a feladatot teljesítik, ami egy modern jogállamban a feladatuk. Nem nemzetvédelmet látnak el, hanem államvédelmet. Ilyen már volt ebben az országban. Nagyon reméltem 1990-ben, hogy soha többet nem lesz ilyen, és néhány évtizeden át úgy tűnt, hogy ebben a hitben meg is maradhatok. Kialakult egy összenőtt állam és párt, amit klasszikus megfogalmazásban állampártnak vagy pártállamnak szoktunk nevezni. És úgy tűnik, hogy
ez a titkosszolgálati működés, amire most fény derült, egy tipikusan állampárt- vagy, pártállamvédelmi akció, ami szembehelyezkedik a társadalom védelmével.
Szembehelyezkedik azzal, hogy egy modern társadalomban a pártok olyan akaratokat és érdekérvényesítést képviselhetnek, amely a társadalom egy nagyobb csoportja számára biztosítja a közvetett demokrácia tényleges gyakorlását. Itt úgy tűnik, hogy a titkosszolgálat egy olyan politikai erőt akart ellehetetleníteni, amely a népesség jelentős hányada számára politikai értéket jelent.
— A legelgondolkodtatóbb talán az, hogy a titkosszolgálat mintha nem számolt volna azzal, hogy a rendőrség nem lesz partner ebben a játszmában.
— Ha van valami, ami számomra valamiféle optimizmusra okot és alapot ad, az ez. Az, hogy a rendőrség úgy tűnik, a társadalom érdekében akar eljárni, nem pedig egy párt érdekeit akarja szolgálni. És itt ütközött a két érdek.
— A nyomozó, Szabó Bence azt mondta, „árnyéknyomozást” folytattak, hogy a lelkiismeretükkel elszámoljanak, és később bizonyítani tudják: a rendőrség nem volt tétlen.
— Ez olyan, mint amikor az író a fióknak ír. Én teljesen megértem őket. Egyrészt
a lelkiismeretük vezérli őket olyan irányba, ami egy rendőrnél, egy kopónál alapvető érték: hogyha valami gazemberség a tudomásukra jut, akkor azt nem engedik el. Ez a legszebb rendőri tulajdonságok egyike.
Másrészt valószínűleg azzal, hogy Szabó százados úr a nyilvánosság elé állt ezzel a történettel, demonstrálni akarja, hogy az a szervezet, amelyben ő szolgált, tényleg a társadalmat szolgálja; hogy elzárkózik, lehetőség szerint a pártszolgálattól. Biztos, hogy az is benne van az ő motivációjában, hogy ha változik a magyar állam politikai színezete, akkor ne lehessen felelősségre vonni olyan bűn miatt, amit rá akartak erőszakolni.
— Fontos kérdés, hogy kinek milyen büntetőjogi felelőssége van ebben az ügyben. Felmerül-e bűncselekmény elkövetése azoknál a rendőrségi és ügyészségi szereplőknél, akik akadályozták a nyomozást? Illetve Szabó Bence elkövetett-e bűncselekményt azzal, hogy nyilvánosságra hozta a nyomozati adatokat, illetve ez utóbbit felülírhatja a közérdek?
— Nagyon nehéz a büntetőjog. A múltkor azt mondtam, hogy olyan, mint a medve: nem játék. De ahogy a történet kinéz, azt gondolom, hogy azoknál a hivatalos személyeknél, akik a rendőrséget ilyen mozgásokra akarták rávenni, sőt megkövetelték, hogy ezeket tegyék meg, nyilvánvaló, alaptalan okokat megjelölve, ezeknél, ha más bűncselekmény nem is, a hivatali visszaélésben való marasztalás lehetősége fennállhat.
Minimum a hivatali helyzetükkel visszaéltek.
Ennek három elkövetési magatartása van, de a legenyhébb az, ha csak visszaéltek a hivatali helyzetükkel azért, hogy jogtalan hátrányt okozzanak, vagy jogtalan előnyt szerezzenek valaki számára, és ez ezt a bűncselekményt lefedi.
— És mi a helyzet Szabó Bence századossal?
— Az, hogy a főnyomozó ezt nyilvánosságra hozta, az biztos, hogy formailag lefedhet bizonyos diszpozíciókat, de ezek csak akkor válnak büntetendő cselekménnyé, ha társadalomra veszélyesek. Ennek a visszaélésnek a nyilvánosságra hozatala, mivel nem volt más lehetősége a nyomozónak, valószínűleg azt eredményezi, hogy
ha formálisan egy törvényi tényállást fel is idéz, azonban a társadalomra veszélyesség hiányában mégsem bűncselekmény.
A társadalomra veszélyesség hiányát akkor tudjuk megállapítani, ha a cselekmény ahelyett, hogy veszélyeztetne vagy sértene valamilyen társadalmi érdeket, ellenkezőleg, szolgál egy társadalmi érdeket. És itt az, hogy a titkosszolgálat ne pártérdekek mentén járjon el, hanem a társadalom védelmében – hát ez, azt gondolom, megalapozza a cselekedetét.
— Az Alkotmányvédelmi Hivatal azt állította, hogy a fiatalabb informatikus egy ukrán hackercsoporttal állt kapcsolatban.
— Ha a titkosszolgálati eszközökkel felderítették a helyzetet, akkor haladéktalanul nyílt nyomozást kellett volna indítani, mégpedig azon bűncselekmény tárgyában, amelyet le akarnak leplezni. De a másik, aminek alapján elrendelték a házkutatást, az kizárttá vált. És semmiféle alap nem volt annak feltételezésére.
— Magyar Péter azt mondta, ez az ügy a legrosszabb kommunista időket idézi és súlyosabb az amerikai Watergate-botránynál, amibe Nixon elnök belebukott. És valóban: bár lehallgatták, de nem akarták tönkretenni a Demokrata Pártot.
— Igen, de a védett jogi tárgy azonos itt és ott. Csak ez a cselekmény durvábban sérti, mint az annak idején.
— A Tisza Párt az ügy kapcsán az Alaptörvény ellenállási jogról vagy kötelességről szóló passzusát is idézet. Ön egyetért ezzel? Olyan alkotmányjogi helyzet állt elő, hogy lehet erre hivatkozni?
— Ez a C cikk (2) bekezdése, valóban. Nem ezzel állt elő ez a helyzet, ez a helyzet van jó ideje. A jelenlegi hatalomgyakorlók a hatalom kizárólagos birtoklására törekednek, úgy gyakorolják azt, és annak a megtartására törekednek. Ez a mostani ügy egy megnyilvánulása ennek a viselkedésnek. Tehát az ő egész jelenlegi hatalomgyakorlási metódusuk az, ami az ellenállási jog, tehát az Alaptörvény C cikk (2) bekezdésének felhívására alapot ad. Annak a logikának a mentén, amit Vörös Imre 2012-ben fejtett ki először. És aztán mi kifejtettük később már százszor, legutóbb 2021-ben, az előző választás előtt, egy külön kis könyvben is. Igen, azt gondolom, hogy
Magyar Péternek ez a hivatkozása helyes, mert ez egy nagyon markáns jelenség, amely megalapozza az ellenállási jog gyakorlását.
— Mi tartozik ebbe?
— Az ellenállási jog nem egy modern dolog. Ez egy évszázados jog, ami régen a nemességet illette meg. Nyilván most már, hogy a „nép” fogalmában nem csak a nemességet értjük, hanem a teljes társadalmat, a teljes társadalomra vonatkoztatandó. Az viszont nincs kidolgozva, hogy milyen módon gyakorolhatja az ellenállási jogát a társadalom abban az esetben, ha valaki a hatalom erőszakos vagy kizárólagos megszerzésére, megtartására törekszik.
— Érdekes mozgások indultak az utóbbi hetekben, és a folyamat gyorsul. Újabb és újabb dokumentumok kerülnek elő, megszólalnak olyan emberek, akik fél éve még nem mertek volna.
— Ennek legalább két oka van, de ha kicsit még gondolkodunk rajta, valószínűleg több is. Az egyik a szokásos damaszkuszi úton való téblábolás: amikor a gyenge ember előtt kirajzolódik, hogy a hatalom ereje másfelé csoportosul, akkor keresi a damaszkuszi útra a bejáratot. Ez az egyik ok nyilván, és ez tömeges lesz, ha a helyzet így alakul.
Annak idején, 1989-ben az MSZMP teljes tagsága, körülbelül 800 ezer ember szerdáról csütörtökre 99%-ban eltűnt. Ez most is így lesz.
A másik ok pedig nyilvánvalóan az, hogy mérhetetlenül eldurvult a Fidesz-állam viselkedése. Most már olyanok számára is felismerhetővé válik a baj, akik a szolidabb és kulturáltabb megnyilvánulásaikra nem kapták fel a fejüket. Azok, akiknek a jelzőrendszere nem annyira kifinomult, mint például egy rendőrnek, egy jogásznak vagy egy szociológusnak.
— Az elmúlt hetekben a sajtóban felmerültek szóbeszédek arról, hogy a Fidesz mire készülhet orosz segítséggel, akár egy önmerényletre is. Viszont egy ilyen helyzetben, amikor napról napra kerülnek elő információk, az ilyesmi egyre kockázatosabb lenne.
— Valóban, és pánikban az ember hülyeségeket szokott csinálni. Mint ahogy most ők is hülyeségeket csinálnak. Amihez nyúlnak, semmi sem jön be. Se a bevetetlen ágy, se más hasonló. Az útonállás a pénzszállító kocsival egyértelműen diszfunkcionális cselekedetük volt már a saját érdeküket tekintve is. Ezt a társadalom vélhetően túlnyomó része állami útonállásként élte meg. Mint ahogy az is volt. És ebből Lázár miniszter úr utólagos közlése folytán kirajzolódott egy terrorcselekmény. Ha ő nem mondja, amit mond, akkor ez a cselekmény nem jut eszébe senkinek, legfeljebb a többszörösen minősített rablás. Az pedig csak 15 évig terjedő büntetési tétellel jár, nem életfogytiglannal.
— Magyar Péter azt ígérte, nem követik el azt a hibát, amit az 1989–90-es rendszerváltás politikai osztálya, akkor elmaradt a felelősségre vonás. Valóban hiba volt, hogy akkor következmények nélkül maradtak az előző rendszer cselekményei?
— Biztosan volt olyan cselekmény, ami büntetést érdemelt volna. De azt látni kell, hogy az 1989–90-es rendszerváltozás konszenzusos volt. Konszenzus alapján pedig nem szokás felelősségre vonni. Ott a legyengült pártállam tudomásul vette, hogy legyengült, hogy „meg van dögölve”, és át kell engednie a hatalmat. És ezt elő is segítette. A maga suta, béna módján, de elősegítette, néhány figyelemreméltó személyiség és cselekedet segítségével. Tehát az egy másik kimenetel volt egy minősíthetetlenül pocsék rendszerből, mint ami előtt remélhetőleg most állunk. Mert
a mostani pocsék rendszer fenntartóinak eszük ágában sincs belátni, hogy vége, és hogy a társadalommal szembeni felelősségük megkövetelné, hogy kulturáltan oldják meg a hatalom átadását.
Ezért látom másnak ebből a szempontból a felelősségre vonás követelésének – vagy elmulasztásának – a megítélését. És ezért hajlok arra, hogy az akkori felelősségre vonás elmaradása nem volt olyan súlyos hiba. Antall József mondta erre, hogy „tetszettek volna forradalmat csinálni”, de akkor nem volt szükség forradalomra.
— Ha a Tisza győzne, elképzelhetőnek tartja, hogy a hatalom átadásáig még újabb, ennél is súlyosabb ügyek történhetnek?
— Egészen biztos vagyok benne. Benne van az ösztöneikben, benne van a technikai lehetőségeikben. Biztos vagyok benne, hogy igen.
