Klímapara – hogyan éljük túl, hogy lehet, hogy nem éljük túl?
A szeptember 23-27-ig tartott klímahét keretében a WWF Magyarország és a Magnet Labor megrendezte a WWF Corner első programját, a „Klímapara – hogyan éljük túl, hogy lehet, hogy nem éljük túl?” című beszélgetést. Az esemény teltházas volt, a nézőtéren feszült várakozás. Mindenki válaszokért és egy kicsi reményért jött.
A klímaszorongásról Hartmann Johanna, biológus, a Fridays For Future Magyarország szervezője, Döbrösi Laura, színésznő és a Zengető fesztivál egyik szervezője, Sipos Katalin a WWF Magyarország igazgatója, Nagy Réka, szerkesztő-újságíró, az Ökoanyu blog szerzője, és Dr. Kőváry Zoltán, klinikai szakpszichológus, az ELTE egyetemi docense beszélgettek.
A klímaszorongás betegség?
A klímaszorongásnak egyelőre még nincsen pontos definíciója. Tünetei a bolygó sorsa felőli aggódás, a tehetetlenség érzése, és a vágy a mi hamarabbi cselekvésre.
A pszichoterápia térnyerésével komoly hangsúlyt kapott az egyén jóléte, így egy terápiának elsődleges szempontja a szorongás csökkentése, különböző módszerekkel, általában az ember gondolkodásán változtatva. Ebben a helyzetben ezt nem engedhetjük meg magunknak.
A klímaszorongás természetes reakció, nem pedig túlérzékenység
– kezdi erősen Kőváry Zoltán, klinikai szakpszichológus.
Az antropocentrizmust (emberközpontúságot) szerinte ideje lenne ökocentrizmusra (természetközpontúságra) cserélni.
A megfoghatatlan problémák, mint például a folyamatos felmelegedés, a távoli negatív jövőkép könnyen elhessegethető. Sipos Katalin azonban nem egyszer élte át az ökogyászt a saját bőrén, amikor területek, melyekért sokáig harcolt, a szeme láttára pusztultak el. Például a Tétényi-fennsík, melynek növényeit építési céllal 2001-ben teljesen kiirtották. Az ígért lakóparknak azóta sincs se híre, se hamva.
Döbrösi Laura színésznő a saját szemével látta Uruguay-ban, ahol hatalmas robotpókok percek alatt zabálnak fel egy fél erdőt.
Hogy lesz valaki aktív klímaszorongó?
Érzelmi elköteleződésre és saját élményre van ahhoz szükség, hogy valaki tényleg tenni akarjon a környezetért – mondja Kőváry. „A nyers tudományos tények senkit sem tesznek elkötelezetté.”
Kőváry Zoltánt ebben ornitológusi babérokra való törésén kívül Balogh János Megsebzett bolygó című könyve segítette gyerekként.
Jelenleg még nincsenek konkrét kutatási eredmények arra vonatkozóan, mitől lesz valaki hajlamosabb arra, hogy érzékenyebben álljon a klímaváltozással kapcsolatos ügyekhez. Az ELTE-n viszont már elkezdődtek egy ilyen vizsgálat előkészítései, amelyben többek között Dúl Andrea környezetpszichológus is részt vesz.
Kőváry szerint azon kéne inkább elgondolkodnunk, mi a baj azzal, aki nem szorong? Miért hárítanak egyesek ilyen nagy vehemenciával? Hasonlatként felhozza a gyász öt szakaszát, melyek közül az első a tagadás. Ha valaki sokkhatással szembesül, először próbálja hárítani azt. Ezt élhetik át azok is, akik szerint nincsen semmi baj. Ha beismernék, saját valóságukat is elérné a katasztrófa.
Vannak, akik elismerik, hogy probléma van, de saját felelősségüket nem hajlandók belátni. Úgy gondolják, hogy nem rajtuk múlik, mindent folytatnak úgy, ahogy eddig tették. Megint mások pedig csak bűnbakokat keresnek megoldások helyett.
Kőváry felhoz egy fontos fogalmat: a terrormenedzsment egy nagyon ijesztő gyűjtőneve minden szimbolikus rendszernek, hiedelemnek, rítusnak, babonának, amiket az emberek évszázadokon át azért teremtettek maguk köré, hogy azok megóvják őket felelősségvállalástól, a stressztől, meg úgy általánosságban a kritikus gondolkodástól. Ezek az eszközök viszont most csődöt mondanak. Nincs az a kognitív torzítás, ami visszanöveszti a jégsapkákat.
Sipos Katalin a WWF Magyarország igazgatója felhívja a figyelmet a rutin drogszerű hatására. Könnyű a klímaszorongást a bejárati ajtón kívül hagyni, ha otthon vár a tévé, a teánk meg a kedvenc papucsunk.
Ér-e bármit is egy műanyagmentes július?
A számok alapján szinte semmit – mondja ki Sipos Katalin. A Kisherceg óta azonban tudjuk, hogy a számok nem minden. Az emberekben szépen lassan megszületik a változtatás szándéka, ez ajtókat nyit ki, és normákat képez. Kötelességtudatunkból lesznek később „egzakt környezetvédelmi elvárások a hatalom felé”. Így lehet változást elérni. Mindig lesz majd olyan réteg, akiket egyáltalán nem érdekel, mi történik a körülöttük lévő világgal. De ők is kénytelenek lesznek beadni a derekukat, ha erre törvényi szabályozás kényszerít.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!