SZEMPONT
A Rovatból

Klein Dávid: A pozitív és a negatív kritikák sem raknak rám nagyobb terhet

Az egyik legismertebb magyar hegymászó Suhajda Szilárddal közösen indul a Föld második legmagasabb csúcsára, immár másodjára. Páros interjú.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. március 07.


Link másolása

Mint azt megírtuk, a napokban hivatalosan is bejelentették, hogy Klein Dávid és Suhajda Szilárd júniusban újra megpróbálja megmászni a 8611 méter magas K2-t.

A páros először 2016-ban tűzte ki ezt a célt – az volt az első közös expedíciójuk –, de akkor egy lavina miatt vissza kellett fordulniuk.

A budapesti sajtótájékoztató után meséltek terveikről.

– Miben fog különbözni a mostani K2-expedíció a három évvel ezelőttitől?

Klein Dávid: Remélhetőleg abban, hogy feljutunk a csúcsra... (nevet) De komolyra fordítva, 2016 óta szerintem sokkal összeszokottabb csapat lettünk, valamint vannak objektív körülmények is, amik biztatóak. Idén különösen sok erős expedíció lesz fent a K2-n, és bár a tömeg egy nyolcezres hegyen inkább hátrány, mint előny, de ha erős és kompetens csapatok vonulnak fel, akkor az egyes táborok kiépítése sokkal könnyebb, hiszen mindenki összedolgozik.

– Három hónap múlva indultok, hogyan telnek majd addig a napjaitok, mennyire szoros az időbeosztás?

Suhajda Szilárd: Ami állandó munkát jelent, az a felkészülés, folyamatosan edzünk egyénileg és párban is. Emellett a jelenlegi szakaszban még bőven akad logisztikai, adminisztratív teendő is, ez szintén sok időt elvesz. De minél közelebb kerülünk az induláshoz, annál jobban tudunk csak a konkrét feladatra, tehát a hegyre és az edzésmunkára koncentrálni.

– Hány fős lesz a csapatotok? Utazik még valaki rajtatok kívül?

KD: Az alaptáborig egy-két partnerünk lehet, hogy elkísér majd bennünket, ez egy nagyon szép és izgalmas, kihívásokban gazdag túra. Valószínűleg egy operatőr is jön majd, hogy addig is minél intenzívebben tudósíthassunk az expedícióról. Utána viszont a hegyen már nem lesz velünk más.

Az itthoni csapat az edzővel, kommunikációs szakemberrel, meteorológussal együtt 4-5 főt tesz ki, de ők persze mással is foglalkoznak az expedíció mellett.

Azt viszont érdemes kihangsúlyozni, hogy bár mi ketten vagyunk a reflektorfényben, ez az egész valójában mégis csapatmunka. A háttérben maradók ugyanannyira megérdemlik az elismerést, hiszen nélkülük elindulni se tudnánk.

– Kettőtök között milyen a dinamika, miben különbözik leginkább egy páros expedíció ezen a szinten attól, ha egyedül másztok?

KD: A mászás ketten fizikai értelemben is könnyebb: ha egyedül mész, az nem azt jelenti, hogy feleannyi cuccot kell vinned, mintha ketten mennétek. Csomó dologra így is, úgy is szükség van, ezért jóval könnyebb elosztani a terhet, ha többen vagytok.

Ennél még fontosabb, hogy a szakmai döntéseket is ketten hozzuk meg. Ha valamiben bizonytalanok vagyunk, tudunk egymásnak segíteni, ütköztetni az érveinket.

SSZ: Igen, valóban kiegészítjük egymást... Az első kérdésre visszatérve, a 2016-oshoz képest a jelenlegi expedíciónk abban is nagyon más, hogy akkor, 2016-ban indultunk útnak először közösen. Idén már összeszokott párosként vágunk neki a hegynek és talán az is igaz, hogy az idei expedícióra készültünk a legalaposabban, ebbe raktuk bele a legtöbb munkát. Reméljük, meglesz az eredménye.

– Dávid, rólad szerintem mondhatjuk, hogy elég megosztó személyiség vagy: főleg a legutóbbi sikertelen Everest-expedíció után jelentek meg olyan vélemények, amelyek azt firtatták, „kamugép vagy bölcs hegymászó” vagy-e a többszöri visszafordulás miatt. Mekkora figyelmet, illetve jelentőséget tulajdonítasz ezeknek?

KD: Nem tudom, hogy én személy szerint mennyire vagyok megosztóbb személyiség a többieknél, az expedíciós hegymászók alapvetően azok szoktak lenni. Hol azért, mert a közvélemény szerint túl sok kockázatot vállalunk, hol pedig azért, mert úgy vélik, hogy túl óvatosak vagyunk.

Én igyekszem csak a szakmai visszajelzésekre koncentrálni, például arra, hogy két egymást követő évben kaptam meg a hazai szövetségtől az Év mászása elismerést. A jól sikerült 2015 és 2016 után 2017 és 2018 valóban nehéz évek voltak.

– Akkor a közvélemény nem is rak rád nagyobb terhet, vagy plusz elvárást a mostani expedíció előtt?

KD: Nem, szerintem nem is volna szerencsés, ha akár a pozitív, akár a negatív kritikák befolyásolnák a tevékenységemet. A feladat önmagában is elég nehéz, szakmai értelemben kell megoldani, és a döntésekre csak olyan dolgoknak szabad hatnia, mint például az aktuális időjárás, vagy a fizikai állapotom. Annak, hogy idehaza az emberek lelkesednek, vagy éppen mérgesek, vagy csalódottak, egyáltalán nem szabad hatással lennie rám.

– Egy csúcs megmászása (adott esetben első magyarként) számotokra mekkora részben egyéni siker, és mennyire az országé?

KD: Sosem köntörfalaztam, ha erről volt szó: elsősorban azért mászok hegyeket, mert szeretek hegyeket mászni. Én, illetve jelen esetben mi ketten vagyunk azok, akik ezt az egészet átéljük. Ugyanakkor nagyon jó érzés, ha közben mások is örülnek az elért eredményeinknek, és dicsőségnek tartják a magyar expedíciós hegymászásra nézve. A motivációmat viszont nem ez adja.

SSZ: A hegymászás abból a szempontból fekete báránynak számít a többi sportág között, hogy nincs a szó szoros értelmében vett közönsége. Ott vagyunk a világ végén, és élsportolói attitűddel küzdünk egy adott cél eléréséért, viszont senki nincs körülöttünk, aki a helyszínen szurkolna értünk. Persze nagyon sokan kíváncsiak, és a technikai fejlődésnek hála egyre több mindent tudunk már élőben, a hegyről közvetíteni, de a dolgok egy része továbbra is csak utólag jut el a nagyközönséghez.

Abban én is egyetértek, hogy maga a tevékenység kicsit öncélú, ugyanakkor örömmel tölt el, hogy ennyi ember követi figyelemmel és érzi magáénak a sikereinket. De amikor kint vagyunk, elsősorban a feladatra és a túlélésre koncentrálunk.

– Nem sok profi magyar hegymászóról hallani rajtatok kívül, legalábbis ekkora médiafigyelmet biztos nem kap senki más az utóbbi években. Milyennek látjátok a sportág helyzetét idehaza?

KD: Először is fontos tisztázni, maga a sportág nagyon összetett. Ha korcsolyát veszel a lábadra, akkor is rengeteg mindent csinálhatsz, a gyorskoritól kezdve a jégtáncig. Kicsit ilyen a mi helyzetünk is: az expedíciós hegymászáson túl létezik például teremmászás, vízjégmászás, klasszikus alpinizmus és még hosszan lehetne sorolni.

Igaz, hogy a himalájai hegymászás mindig kiemelt figyelmet kap – hiszen a nyolcezres csúcsok valóban grandiózusak –, és ez valószínűleg így is fog maradni mindig. Mi viszont feladatunknak érezzük, hogy ebből a kiemelt figyelemből kicsit visszaforgassunk, és felhívjuk a figyelmet a magyar hegymászók által elért más teljesítményekre is.

SSZ: Szerintem sem az expedíciós hegymászás a sportág csúcsa, ez csak egy műfaj a sok közül. Azt viszont nagyon is fontos kiemelni, hogy mindegyiknek megvannak a maga rendkívüli tehetségei hazánkban is – erre igyekszünk rendszeresen rámutatni a nyilvánosság előtt is.

– Vannak mentoráltjaitok, akik a következő generációt adhatják a ti műfajotokban?

KD: Azt hiszem, látni már azt a következő generációt, akik a hazai expedíciós hegymászásban is meghatározók lesznek utánunk.

Három nyolcezres csúcs hiányzik még a Himalája Koronája projekt teljesítéséhez és bízom benne, hogy ebben azért még nekünk is részünk lesz – emiatt is megyünk most a K2-re. Ha sikerül mindegyik, a magyar expedíciós hegymászásnak új célokat kell keresnie, amiben már az utánunk jövőknek is komoly szerepe lehet.

Amennyiben megkeresnek minket, mi nagy örömmel adunk tanácsot, segítünk és adjuk át azt, amit tanultunk az évek során.

– Tehát most a maradék három csúcs megmászása az elsődleges cél. Ameddig nem sikerül, máshová nem is szerveztek expedíciót?

KD: Ilyen ígéretet nem tennék, mert sok szép cél és álom kavarog a fejemben, de annyi biztos, hogy ez áll a tevékenységünk fókuszában jelenleg.

SSZ: Számos egyéb hegymászó-ambíciónk is van, de ami a nyolcezreseket illeti, mindenképp erre a három csúcsra szeretnénk koncentrálni a következő években.

– Együtt mentek mindenhová?

KD: Igen, mi vagyunk az Eseményhorizont csapat, így tervezünk indulni minden alkalommal.

– Hány éves korig lehet fizikai kondival bírni az évi rendszerességű expedíciózást? Van tervetek arra, meddig folytatnátok?

KD: Az egyik kritika az expedíciózással kapcsolatban, hogy ez egy önző tevékenység. Erre két dolgot lehet válaszolni – vagy szabadkozni, hogy „nem, én márpedig nem ezért csinálom”, vagy beleállni.

Én az utóbbit választom: ahogy az előbb is elmondtam, nagyon örülök neki, ha az, amit csinálok, másokat is jó érzésekkel tölt el, de az expedíciózást szerintem csak azért érdemes csinálni, mert te magad szeretnéd. Ad valamit, tanulsz belőle, örömet okoz, satöbbi.

Amíg ezek adottak, és amíg képes vagyok rá, hogy oxigénpalack nélkül csináljam, nem fogom abbahagyni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Holoda Attila: „A kormány folyamatosan azt ismételgeti, hogy márpedig mi az oroszokhoz vagyunk kötve, de ez ma már nagyon nem igaz”
Az energetikai szakértő szerint nemcsak a Gazpromtól tudunk gázt vásárolni, Paks2 ellehetetlenülhet, a debreceni akkumlátorgyár pedig sokkal több energiát igényel, mint ami most rendelkezésre áll. Nagyinterjú.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. február 05.


Link másolása

– Lantos Csaba energiaügyi miniszter az Indexnek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy ebben a krízisben nem egyszerű helyes megoldást találni, mert „Trianonnal összébb mentünk”, és Magyarország most egy tengeri kijárattal nem rendelkező ország. Tényleg olyan nagy ennek a jelentősége?

– Nyilván nem lenne ez annyira lényeges kérdés, ha az utóbbi időben nem az LNG lett volna az a terület, ami európai importlehetőségként felerősödött. Ezzel együtt az importfüggőségünk nem azon múlik, hogy nincs tengeri kijáratunk. Akkor is importfüggőek lennénk, ha lenne, mint ahogy a németek is azok. Németországnak van tengeri kijárata, 2022. február 24-ig mégsem volt LNG termináljuk. Ők is a vezetékes fölgázhoz kapcsolódtak inkább.

Önmagában az, hogy van valakinek tengere, vagy nincs, geográfiai szempontból lényeges kérdés, de az Európai Unió pont arról szól, hogy ez ne okozzon problémát.

Egy közösség tagjai vagyunk. Tehát például, ha Horvátországnak van tengeri kijárata, és nekünk van vezetékes kapcsolatunk Horvátországhoz, akkor használjuk azt. Ma már ott tartunk, hogy Szlovákiával is össze vagyunk kötve, ők meg a lengyelekkel. A lengyelek összekötötték magukat a norvégokkal, továbbá van LNG-termináljuk is. Tehát ma már eljutottunk oda, hogy a jól szervezett energiainfrastruktúrának köszönhetően akár lengyel, litván vagy norvég LNG-ből is tudunk vásárolni.

A kormány folyamatosan azt ismételgeti, hogy márpedig mi az oroszokhoz vagyunk kötve, de ez ma már nagyon nem igaz.

Földgáz terén Szlovénia kivételével minden szomszédos országgal össze vagyunk kötve. Villamosenergiában pedig Szlovéniával is. Ez azt jelenti, hogy bárhonnan tudunk vásárolni. Például a november eleji időszakban, amikor elmaradt a hűvösebb idő, volt olyan időszak, amikor a TTF-en (holland gáztőzsdén) a napi ár leszaladt 30-36 euróra, ami abból adódott, hogy sokkal több gázt kínáltak, mint amennyit az enyhe időjárás, meg az egyéb takarékossági okok miatt fogyasztott Európa. Ebben az időszakban a Magyarországra behozott földgáz jelentős része nem a török áramlat irányából érkezett klasszikus orosz gázként, hanem Ausztria, Szlovákia, Horvátország, sőt Románia felől. Az orosz gáz alig 25 százaléka volt a behozatalnak. Tehát nem igaz, hogy mi csak a Gazpromtól tudunk vásárolni.

– Lantos Csaba szóba hozta az ellátásbiztonság, megfizethetőség és fenntarthatóság hármas kérdését is.

– Azért vagyok büszke, mert ezt a megfogalmazást én használtam először ebben az országban. Tavaly májusban egy előadásomban vetettem fel az energiatrilemma problémáját. Ezek szerint figyel a kormány arra, hogy mit mondok. A háború kitörésekor Európa valóban azzal a kérdéssel került szembe, hogy akkor most mi a fontos számunkra: az energiafüggőség, az ellátásbiztonság, vagy éppen a klímavédelmi célok? Melyik ujjamat harapjam? Vannak olyan, inkább rövidtávon gondolkodó kormányok, politikai pártok, amelyek arra fókuszálnak, hogy csak a mostani feladatot oldjuk meg, minden más nem számít. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy nem kell nekünk a klímavédelem, ide nekünk a széntüzelésű erőműveket, mert azokkal gyorsan meg tudjuk oldani a problémát, ami mellett nyilván sok jogos érv szól.

– Ez a német és a lengyel út, ugye?

– Igen, pedig eddig folyamatosan arról hallottunk, hogy a németek élharcosai voltak az energiewende (energiafordulat) folyamatának. Ők jártak az élen abban, hogy hogyan álljunk át kisebb kibocsátási értékű energiatermelésre. És most lám-lám ők is változtattak. Pedig Németországban és Lengyelországban eddig is nagyon jelentős szerepe volt a széntüzelésű erőműveknek. Mi Magyarországon, ebben a sokat szidott és sokat emlegetett Mátrai Erőműben évente egymillió tonna lignitet tüzelünk el. Ehhez képest a németek 176 millió tonna szenet égetnek el évente a szenes erőműveikben. Persze szenes erőmű és szenes erőmű között is nagyon jelentős különbség van a kibocsátás szempontjából, és ebben mi picit lemaradtunk. Ugyanakkor tényleg lényeges, hogy ha egy ilyen trilemmával állunk szemben, akkor a hangsúlyok ne nagyon tolódjanak el az egyik vagy a másik irányba. Ez ugyanígy igaz akkor is, ha a nagyon zöld irányultságú kormányokat nézzük, amelyek viszont azt mondják, hogy mindenek felett a klímavédelem.

Tudomásul kell venni, hogy az emberek nem szeretnek megfagyni. Márpedig, ha nem szeretnek megfagyni, akkor energia kell.

Ha az energiát csak részlegesen tudjuk biztosítani abból, ami eddig volt, akkor valamilyen pótlólagos energiaforrást kell bevetni. Ha ez szennyezőbb, akkor nyilván mindent el kell követni a következmények mérséklésére, de tudomásul kell venni, hogy a nulla kibocsátású energiatermelést Európa még nem képes megoldani.

– Van olyan kormányzat, amelyik ezen a végleten van?

– Kormányzat nincs, de pártok vannak, főleg a zöld pártok. De a németeknél éppen a zöldpárti energiaminiszter volt kénytelen bejelenteni, hogy újraindítanak szénerőműveket, és nem állítják le a nukleáris erőműveket. Pedig náluk komoly politikai szándék volt, hogy 2022-ben leállítják az atomerőműveket, mégsem tették meg, mert szükségük volt rájuk. Többek között éppen a klímadilemma miatt, mivel az atomerőművek kibocsátási értéke nulla a CO² tekintetében.

– Vagyis az energiaválság megváltoztatta az atomerőművek megítélését?

– Az elutasítottság akkor erősödik fel, amikor nincs probléma az energiaellátással. Amikor azt mondják, hogy más energiahordozókkal képesek pótolni a nukleáris erőműveket. A németek például a földgáz-üzemű erőművekre számítottak. Ezért építették ki a vezetékhálózatot az oroszok felé, csakhogy mindez kútba esett.

Miközben Németország 2021 közepén még 55-60 százalékban függött az orosz gáztól, 2023 elejére odáig jutottak, hogy nullára csökkentették a vásárlását.

Itt nyilván a vezetékes gázról beszélünk, hiszen ne felejtsük el, hogy Oroszország nagy LNG termelő. A harmadik legnagyobb a világon, ebből adódóan az Európába érkező LNG szállítmányok között elég jelentős mennyiségben van orosz eredetű molekula is.

– Gyorsan váltottak.

– A németek mindig ilyen határozottak szoktak lenni mindenben. Az atomerőművek leállítása kapcsán is azok voltak, egészen addig, amíg nem állt be a jelenlegi helyzet. Korábban úgy gondolták, hogy az oroszok soha nem fogják taktikai vagy geopolitikai fegyverként használni a földgázt. Mégis megtették. A németek azonnal léptek, és azt mondták, hogy jó, akkor jöjjenek a szankciók, és lecsökkenjük az orosz importot. Ennek ellenére szerintem Oroszország, mint a világ második legnagyobb földgáztermelője, tartósan nem maradhat ki az európai, és úgy általában a világ földgázellátásából. Persze az a fajta kiszolgáltatottság, ami főleg a 2017-18-19-es években kialakult, túlzó volt. Emiatt is érezte Vlagyimir Putyin ennyire nyeregben magát.

– A német váltás mögött világos morális háttér is van, mégpedig az, hogy nem akarják finanszírozni a háborút.

– Miközben nálunk pont az ellenkezőjét látjuk, elsősorban közvélemény formálásban. A kormánypárti sajtó folyamatosan azt sugallja, nehogy már nekünk legyen rosszabb azért, mert az ukránok és az oroszok háborúznak. Eközben Németországban az egyszerű fogyasztó szintjén is megjelenik az, hogy márpedig én is teszek valamit. Van olyan ismerősöm, aki azt mondta, hogy azért csökkenti a saját földgáz-fogyasztását, és veszi lejjebb a hőmérsékletet, nehogy Putyin több pénzt kapjon. Ez egy teljesen más, morális megközelítés.

Ott a szolidaritás számít, ami ott kezdődik, hogy akkor is segítek valakinek, ha nekem az kellemetlenséggel, vagy áldozattal jár.

Miközben nálunk áldozathibáztatás folyik: ez nem az én dolgom, az áldozat tehet mindenről, amúgy is oldják meg egymás között. Mi a béke, pártján vagyunk vagyunk, béke, béke, béke. Pedig mindenki tudja, hogy az a béke, amit most kötnének meg, valójában Putyin békéje lenne. Befagyasztaná a jelenlegi erőviszonyokat, amikor Oroszország elfoglalta Ukrajna, egy szabad európai állam területének egy jelentős részét. Ez morálisan nem elfogadható.

– Kanyarodjunk vissza Lantos Csaba mondataira. Azt mondta, hogy 8 év alatt 44 terawattóráról 68-ra, tehát több mint 50 százalékkal kellene növelni az elektromos energiatermelést. Most az áram 70 százalékát mi állítjuk elő, 30 százalékban importfüggők vagyunk. Ez nem növeli méginkább a függőségünket?

– A miniszter interjújában is van utalás arra, hogy a hazai erőmű-kapacitást fejleszteni kell. Igaz, ennek egyelőre nem nagyon látom a nyomát.

Pedig azok a gazdaságfejlesztési irányok, amiket a kormány erőltet, például nagy összeszerelő üzemek és nagy energiaigényű gyárak betelepítése, nincs összhangban a mostani energiaellátási képességeinkkel.

Nagyjából 50%-kal növelnünk kellene a villamosenergia-termelő képességünket, vagy legalábbis a behozatalt. Erre nem az a megoldás, hogy azeri zöldenergiából termelt villamosenergiát hozunk majd ide a Fekete-tenger alatt, főleg akkor, amikor Azerbajdzsánban jelenleg a zöldenergia-termelés nem éri el az 5%-ot. Inkább az európai és a hazai lehetőségeket kellene számba venni. A miniszter az interjúban a szélerőművekkel kapcsolatos kormányon belüli dilemmáról beszél. Én nem látom ezt dilemmának. Van egy sztereotípia a miniszterelnök fejében, aki úgy döntött, hogy nálunk márpedig szélerőművekkel nem lehet villamosenergiát jól és hatékonyan termelni. Ugyanakkor a miniszter maga is elismeri, hogy a szélerőművek átlagos kihasználtsága 25-26 százalékos, miközben a naperőműveké csak 15-16 százalék, tehát 10 százaléknyi a különbség. Ha ez igaz, akkor senki ne mondja, hogy nálunk kevésbé éri meg szélerőműveket telepíteni, mint naperőműveket. Utánanéztem, hogy például az 1930-as évek környékén mennyi szélerőmű vagy szélmalom működött Magyarországon. Majdnem 700 darab! Ráadásul a legtöbb nem is a kisalföldi térségben volt, hanem az Alföldön. A miniszter teljesen joggal mondta, hogy felül kell vizsgálni az ezzel kapcsolatos álláspontot, függetlenül attól, hogy a tájra gyakorolt hatását tekintve szép, vagy nem szép, tetszik, vagy nem tetszik.

– Mi a helyzet Paks-2-vel?

– Még csak építkezések zajlanak, de a tényleges erőművi fejlesztés fizikailag el sem kezdődött. Mintha mind a két oldal belefáradt volna. Az oroszok nem erőltetik annyira, a magyarok, meg úgy vannak vele, hogy ha az oroszoknak jó, akkor nekünk is jó. Nekünk az a lényeg, hogy azok a magyar vállalkozások, amelyek eddig is mindig nyertek, elég sok pénzt tudjanak lehúzni, holott arra kellene fókuszálni, hogy minél hamarabb történjen valami kézzelfogható.

Gondoljunk bele abba is, hogy ez egy 2400 megawattos erőmű lesz. Miközben a beépített szolár kapacitás lassan 4000 megawatt körül van.

Ha 15%-os kihasználtsággal számolunk, ennek a negyede hasznosítható, ami 1000 megawatt. Tehát ahhoz, hogy ki tudjuk szolgálni a megemelkedett energiaigényeket, vagy hálózatot kell fejleszteni és további kapcsolatokat létesíteni a környező országokkal, ezzel hozzáférve még a környéken lévő szabad kapacitásokhoz, vagy saját magunknak kell erőművet fejleszteni. Én úgy vettem ki a miniszter nyilatkozatából, hogy mindkét irányban gondolkodnak.

– Kiderült az is, hogy a német kormány nem engedélyezi a Siemensnek, hogy vezérlőberendezéseket szállítson a magyarországi erőműhöz. Holott az erőmű létesítéséhez annak idején az EU megadta a hozzájárulását.

– Már az első szankciók bevezetésekor világosan látszott, hogy a technológiai beszállítók nem fognak Oroszországnak és orosz cégeknek ilyen rendszereket szállítani, így nincs is mit csodálkozni ezen a mostani fejleményen.

Emlékezzünk vissza a szovjet időszakra, amikor a külföldi (elsősorban nyugati) technológiák beszállítása COCOM-listás volt, így a legkorszerűbb eszközökhöz és technológiához nem fértek hozzá a szovjet blokkhoz tartozó gazdaságok. Emiatt mindent maguknak kellett létrehozni. Ám akkor a világ erre volt berendezkedve, így a szocialista tábor is. Mára viszont nincsenek táborok. Oroszország úgy alakította ki a saját nehéziparát, gazdaságát és energiahordozó kitermelését, hogy nyugati technológiákat és irányítástechnikai rendszereket épít be saját fejlesztések helyett, és szankciók esetén ezt nem tudja egyik napról a másikra más beszállítóval, vagy saját előállításból pótolni.

Ez a mostani fejlemény egyértelműen ellehetetlenítheti a Paks-2 beruházást is, hiszen nyugati technológiák és irányítástechnika nélkül Paks-2-ből nem lehet működő atomerőművet létrehozni.

Ideje volna ezt a magyar kormánynak is belátnia.

– A most jócskán vitatott debreceni akkumulátorgyár esetében sem tiszta, hogy honnan fogja venni az áramot jövőre.

– Az az ipari környezet, ami most Debrecen környékén létrejött, nagyjából 400-500 megawattnyi pluszteljesítményt igényel. Jelenleg ez a villamoskapacitás nemhogy a környéken nem áll rendelkezésre, de még úgy általában Magyarországon sem. A választott helyszín energiaellátási szempontból nem optimális választás.

Sokszor azt látom, hogy születik egy politikai döntés valamilyen gazdasági irányról, majd utána kiadják az alattuk levőknek, hogy oldjátok meg hozzá a szükséges energiát, vizet és sok egyéb mást.

– A miniszter azzal indokolta a hasonló beruházásokat, hogy a „munkaalapú társadalom” révén tudunk kitörni a középesen fejlett országok táborából, és ezért van szükség az újraiparosításra.

– Magyarországon ma már nem az a kérdés, hogy van-e elegendő munka, hanem az, hogy a munkahelyeket el tudjuk-e látni elegendő munkaerővel. Az akkumulátorgyártás kapcsán is kiderült, hogy Debrecen térségében nem áll rendelkezésre 8-9 ezer főnyi munkaerő. Nagyjából ötezer fővel lehetne számolni.

Csakhogy ők majdnem mind képzettség nélküliek. Olyanok, akik nem alkalmasak erre a munkára. Tehát nem ők fognak dolgozni az akkumulátorgyárban.

Valószínűleg külföldieket hoznak majd. Vagyis a magyar kormány megtámogat egy olyan beruházást, ami valójában nem a magyaroknak teremt munkahelyet. Magyarország számára az egyedüli hozzáadott érték az lesz, hogy a GDP-ben nagyon jól mutat majd ez a szám. De mondjuk a kínai GDP-ben még szebben, mert a kínai vagy a dél-koreai akkumulátorgyártó nem hozza ide az akkumulátorfejlesztéssel kapcsolatos mérnöki, magasabb szintű tudást. A magas hozzáadott értéket képviselő laboratóriumokat megtartják Kínában, Koreában. Itt kellene a miniszternek karakteresebben képviselni a magyar érdekeket. Én egyébként sem hiszek a munkaalapú társadalomban egy ilyen kis ország esetén. A munkaalapú társadalomról ott érdemes beszélni, ahol rengeteg munkaerő van, például Kínában, Délkelet-Ázsiában. A hozzánk hasonló kis országok inkább azt mondták, hogy a tudásalapú munkára kellene hagyatkozni. Ott tudnánk mi is előre lépni.

– Mi az, amiről nem beszélt az energiaügyi miniszter, de ön szerint kellett volna?

– Két nagyon lényeges dologról. Az egyik az energiahatékonyság vagy épület-energiahatékonyság. Ez nagyjából 60%-át adja a megtakarítási lehetőségeknek, és nem léptünk előre. Magyarországon sem a CSOK-nál, sem a többi állami támogatásnál vagy kedvezményes hitelnél nem volt hangsúlyos követelmény, hogy hatékonyabb energiafelhasználású házak épüljenek, vagy hogy javuljon a régi házak energihatékonysága.

Pedig nem az a kérdés, hogyan tud Szijjártó Péter 10 milliárd köbméter gázt megszerezni az oroszoktól, hanem az, hogyan tudjuk az ország éves energia-, vagy földgáz-fogyasztását csökkenteni.

A kevesebb energiafelhasználás viszont nem azt jelenti, hogy fázzunk a lakásban, hanem, hogy úgy takarítsunk meg energiát, hogy közben a komfortérzetünk ne csökkenjen. A másik, amit nagyon hiányoltam, a távhő, ami a legkritikusabb eleme jelenleg a lakossági energiaellátásak. Sőt, a közintézményi ellátásnak is. Nem mernek hozzányúlni, miközben a távhőben egyértelműen nagyon erős a gázfüggőség.

Ezt talajszondás hőszivattyúkkal, vagy például geotermikus energiával lehetne kiváltani, viszont ehhez sokkal nagyobb kormányzati támogatás kellene.

Azoknál a nagyobb önkormányzatoknál, ahol ezt sikerült megvalósítani, bizonyos időszakokban akár 100 százalékig is képesek kiváltani a földgázfelhasználást. Ez az igazi megtakarítás. Ráadásul a megújuló energiák közül a geotermikus energiából nekünk sokkal több van, mint másoknak.

– Mintha a változások katalizálnának olyan technológiai fejlesztéseket, amelye egyébként csak lassabban valósultak volna meg.

– Azt látom, hogy a háború következményeként Európa politikailag, társadalmilag gyorsabban alkalmazkodik a megváltozott helyzethez, beleértve az energiatárolást és az energiagazdálkodást is. Felerősödött a kutatás-fejlesztés kormányzati támogatása. Lehet, hogy majd 200 év múlva, ha még lesznek emberek, arról fognak tanulni, hogy ez volt a következő ipari forradalom, az ipari technológiai forradalom időszaka, amit az váltott ki, hogy egy eszement őrült háborúja miatt drasztikusan megnőtt Európában az energia ára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Itt a sokkoló bizonyíték, mennyit emelkedtek az élelmiszerárak 2017 óta Magyarországon
Egy 2017-es akciós újságot hasonlítottunk össze egy 2023-assal. Öt év alatt a fürtös koktélparadicsom 299 forintról 1299 forintra drágult, a túró pedig 419 forintról 1759 forintra. És még hosszan lehet folytatni a döbbenetes felsorolást.
Szegedi Éva - szmo.hu
2023. január 31.


Link másolása

Még mindig akad olyan ismerősünk (vagy ismerős ismerőse), aki nem hiszi el, mekkora mértékben emelkedtek az árak az utóbbi egy évben. Éppen ezért örültem, amikor nemrég selejtezéskor kezembe akadt egy 2017-es akciós SPAR reklámújság.

Illetve dehogy örültem, majdnem lefordultam a székről, amint megláttam, mennyiért lehetett venni akkor tejtermékeket, zöldségeket és tésztát. De legalább a kezemben volt a bizonyíték az árváltozásra.

Valódi időutazás végiglapozgatni az akciós lapot, hihetetlennek tűnik ugyanis, hogy nem 15 vagy 20 éve, hanem mindössze néhány évvel ezelőtt még nem éttermi fogásokéval vetekedő áron, hanem viszonylag olcsón lehetett elkészíteni egy egyszerű sajtos-tejfölös tésztát vagy túrós csuszát, és teljesen természetes volt berakni a bevásárlókosárba a koktélparadicsomot vagy egy 1 kilós trappista sajtot.

Ha a 2017-es szórólap akciós egyes termékeinek árait összehasonlítjuk ugyanazoknak a termékeknek a jelenlegi árával, ordító a különbség.

Most nem is vállalkoztam többre, mint arra, hogy ugyanazokat, vagy egymáshoz minőségben hasonló termékeket megmutassam 2023. január 30-i és 2017. augusztus 17-i áron. A 2023-as árakhoz olyan hetet választottam, amelyen számos terméket akciósan kínáltak a közeli SPAR áruházban.

Zöldségekígy emelkedtek az élelmiszerárak öt év alattígy emelkedtek az élelmiszerárak öt év alatt

Fürtös koktélparadicsom 450 grammos csomagolásban 2017-ben 299 forint volt, míg 2023 január 30-án 1299 forint.

A fejes káposzta kilója 2017-ben 119 forint, 2023-ban 398.

A csípős paprika darabja 34 forint volt 2017-ben, most 149.

A piros burgonya kilója 99 forint volt 2017-ben, most ársapkával 295, de a minősége miatt nem vettem belőle.

A Naturfood csemege mix 499 forintba került 2017-ben (akciósan 299 volt darabja, ha kettőt vett belőle az ember), 2023-ban 579 forintra emelkedett az ára.

139 forint volt 2017-ben a Spar vörös kidney bab konzerv darabja, most elvileg 249, ám ottjártamkor üres volt a helye a polcon.így emelkedtek az élelmiszerárak öt év alatt

Tejtermékek

így emelkedtek az élelmiszerárak öt év alatt

Magyar tejföl, 330 grammos, 2017-ben 219 forint, 2023-ban 995 forint.

A 2,8%-os Magyar tej literje 2017-ben 299 forintról lett leértékelve 199 forintra, most 449 forint.

Ugyanazon márka 450 grammos kiszerelésű túrója 2017-ben 419 forint volt (599-ről akciózva), most, 2023-ban 1759 forint.

Feltűnő az árkülönbség a sajtok esetében is: 2017-ben az akciós trappista sajt kilója 1339 forint volt, most akciósan sem nagyon lehet kapni 3000 forint alatt (a trappista sajt kilójának ára 4800-7000 forint között szóródik márkától függően).

Tésztaígy emelkedtek az élelmiszerárak öt év alatt

A Barilla fél kilós penne rigate tésztája 399 volt, ma ugyanez 1199 forintért kapható.

Húsáruígy emelkedtek az élelmiszerárak öt év alatt

Míg 2017-ben 849 forintot fizettem 900 gramm darált sertéshúsért, most 1629 forintot.

A Spar dán szalámi ára 329 forintról 649-re nőtt.

Egészen biztosan akadnak olyan termékek is, amelyeknek az ára nem emelkedett sokkoló mértékben az elmúlt öt évben. De ilyet sajnos most egyet sem találtam.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Egy kis átalakítással, de még mindig lehet olcsón autózni itthon
Véget ért az ársapkás időszak, azóta 40-50 százalékkal tankolunk drágábban. Akinek benzines autója van, megfontolhatja, hogy LPG-re vált. Azt jártuk körül, ez mivel jár.

Link másolása

Több mint egy évig volt érvényben az üzemanyag-ársapka, aztán hirtelen 480 forintról 700 forintra ugrott egy liter benzin ára. Az inflációval pedig nem csak ez szállt el, hanem minden más is. De mit tehet az, aki gyakran jár autóval és esetleg van egy kis megtakarítása? Átalakíthatja a kocsiját autógázas üzemre, ezzel rengeteget lehet spórolni.

Az autógáz literjét átlagosan 360 forintért lehet tankolni, a kisebb kutakon olcsóbb is, van, ahol 346 forintért is kapható.

Az autógáz a lakossági szénhidrogén gyártás során melléktermékként keletkezik. Hasonlít a fűtéshez és főzéshez használt palackos PB gázéhoz, azonban kénhidrogént, vizet nem tartalmazhat, és szennyeződés is kevesebb lehet benne.

Az átalakítás 300-350 ezer forintba kerül, igaz, erre még rájön az újravizsgáztatás költsége. De ha tartósan maradnak ezek az üzemanyag-árak, egy ilyen átalakítás akár egy év alatt megtérülhet, még úgy is, hogy az LPG fogyasztás 10-20%-kal nagyobb lehet, mint egy benzines autó fogyasztása.

Szécsi Károlyt, az Autógáz Ász Kft. szakemberét arról kérdeztük, mit érdemes még tudnia annak, aki belevágna.

— A tankolás ugyan olcsóbb, de honnan tudjuk, hogy a saját autónk is átalakítható?

— Itthon a legtöbb helyen a benzines autóknál végezhető el ez a művelet, és abból is azoknál, amelyek nem közvetlen befecskendezésesek. Hogy egy autó átalakítható-e, onnan lehet megállapítani, hogy a TSI, TFSI a hengerbe, nem pedig a szívósorba fecskendezi az üzemanyagot.

— Fontos, hogy milyen motor van a kocsiban?

— A motor állapota a fontos, hogy ne a végét járja szegény, mert ha már nincs meg benne a kompresszió, akkor egy ilyen átalakítással csak rontunk a helyzeten. Az ügyfelek pedig gyakran hivatkoznak is erre a későbbi javításoknál, hogy biztos az LPG miatt romlott el a motor. Fontos megállapítani, hogy a motorban nincsenek hibakódok, nem eszi túlzottan az olajat. Ezt megnézethetjük előtte autószerelővel, de ha rendszeresen karban tartjuk, akkor ezekről amúgy is tudnunk kell.

– Milyen évjáratú autókat érdemes átalakítani?

— A korábban említett hengerenkénti befecskendezéses autókat 2000 után gyártották, így csak azokat érdemes. Ha viszont újabb, pár éves autóról beszélünk, azok közvetlen befecskendezésesek, így azokat nem igazán lehet.

— Mennyibe kerül egy ilyen művelet?

– Ez hengerekre van osztva általában, attól függ, mekkora a rendszer, mekkora a tartály. A négyhengeresek átalakítása általában Magyarországon 300 ezer< forint körül van, plusz le kell vizsgáztatni és új dokumentációt is készítenek róla.

— A vizsga is speciális, nem lehet akármelyik műhelybe elvinni ezután az autót, ugye?

— Az első vizsgát csak a kijelölt Nemzeti Közlekedési Hatóság bázisán lehet megtenni. Budapesten a Mozaik utcában vagy a Vas Gereben utcában. Vidéken pedig a nagyvárosokban vannak ilyen kijelölt bázisok. A következő műszakikat pedig kifejezetten olyan szervizbe lehet vinni, ahol autógázas vizsgákat bonyolítanak le.

— Az autónk hogyan alakul át? Sofőrként milyen újabb kapcsolókkal, átalakításokkal találkozunk a műszerfalon?

— Pedálkülönbség nem lesz, ugyanúgy gáz, fék és kuplung marad, annyi különbséggel, hogy lesz egy kis kapcsoló benne, amit első indításnál be kell kapcsolni, aztán az magától működik. A gázra 30 foknál vált át, és egy bizonyos fordulatszámon. Általában észrevehetetlen az egész. Ha elfogy belőle a gáz, akkor visszavált benzinre. Fontos ezért arra is figyelni, hogy legyen elegendő benzin az autóban, mert a benzinpumpa mindig működik. Ha nincs elegendő üzemanyag, leéghet a benzinpumpa. Az, hogy mennyi gáz van még, a kocka alakú kis kapcsoló fölött mutatja egy szintjelző. Napi számlálóval is nyomon lehet követni, mennyit fogyaszt az autónk, egy tank gázzal általában 400 kilométert el tudunk menni, de itt kiszámolhatjuk a saját kocsink fogyasztását is.

— Hogyan történik az LPG-s autók tankolása?

Itthoni benzinkúton csak a kutas tankolhat, nem engedélyezett az ügyfél hozzáférése. Általában magánkutakon olcsóbb, a nagyobbaknál drágább. Külföldön viszont magunknak kell sokszor tankolni. Németországban, Horvátországban, Olaszországban például biztosan. Többféle csatlakozó van, ezért is bonyolultabb. A kutakon vásárolhatunk átalakítót. A tartály a csomagtartóban, a pótkerék helyén helyezkedik el, 80 százalékig lehet teletölteni.

Az autógázt még nem igazán fedezték fel, a Magyar PB Gázipari Egyesület adatai szerint 2012-ben volt nagy felfutása, akkor 33.544 tonnányi üzemanyagot adtak el, tavaly pedig csak 11.779 tonnát. Pedig környezetbarátabb is, a benzinmotorhoz képest 15 százalékkal kevesebb szén-dioxid kibocsátásával jár.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Hogyan mondott csődöt Putyin terve, hogy a gázellátással zsarolja Európát?
Európa megtanult takarékoskodni, új utakat talált az energiaszükséglet kielégítésére és előtérébe került megújuló energia. A katasztrófa elkerüléséhez kellett a szokatlanul enyhe tél is.

Link másolása

Tavaly nyáron még úgy tűnt, hogy soha nem látott tél előtt áll Európa. A német gazdasági miniszter gyárleállásokra, akadozó ellátási láncra és tömeges munkanélküliségre figyelmeztetett. A francia elnök a fűtés lekapcsolására szólította fel a lakosságot. Spanyolország pedig azon értetlenkedett, hogy miért kellene megmenteni azokat az országokat, melyek az orosz gáztól függnek és korábban kioktatták őket a költségvetési fegyelemről.

Eközben Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök azt jósolta, hogy az európaiak télen „megfagynak otthonaikban”, miután nem gondolták végig, milyen következményei lehetnek, ha a háborúban Ukrajnát támogatják.

„Hamarosan jön a hideg” – mondta fenyegetően még 2022 júniusában. Ám ahogy elérkezett az utolsó téli hónap, egyre világosabbnak tűnik, hogy mindebből nem sok minden vált valóra, és nemcsak azért, mert a tél enyhébb volt a vártnál, írja a The Guardian.

Nyolc hónappal az orosz invázió kezdete után a 27 európai államból álló blokk a csővezetéken szállított orosz földgáz mintegy 80 százalékát kiváltotta gyorsan és kreatívan kiépített infrakstruktúrával a folyékony földgáz számára. A nehézségek közben folyamatosan kisegítik és támogatják egymást, közben pedig sikeres energiatakarékossági politikát folytatnak.

Az Európai Unió legnagyobb földgázkitermelőjének számító Hollandia például 15-20 százalékban függött az orosz földgáztól. Ezt részben az LNG-importkapacitás megduplázásával váltották ki. A többletet elsősorban a belföldi kereslet kielégítésére használták fel, amit viszont a korábbi évek átlagához képest 22 százalékkal sikerült mérsékelni. Ennek köszönhetően pedig többletgázt tudtak szállítani Németországba, Franciaországba és Csehországba is. Ugyan a gáz fogyasztói ára Hollandiában is elszabadult, ám a kontinens többi országához hasonlóan ársapkával és támogatási rendszerrel segítettek a lakosságra nehezedő terheken.

Időközben a gáz ára megawattóránként (MWh) körülbelül 55 euróra csökkent hétfőn. Legutóbb még jóval a háború kitörése előtt, 2021 szeptemberében volt ilyen alacsony, miközben tavaly augusztusban már elérte a 330 eurót is.

A brüsszeli székhelyű Bruegel gazdasági kutatóintézet becslése szerint tavaly a gázigény 12 százalékkal volt alacsonyabb az EU-ban, mint 2019-2021 között.

Az orosz gáztól szintén nagymértékben függő Németország úgy vág bele a februárba, hogy tározói 80 százalékos telítettségen állnak, szemben a tavalyi hasonló időszak 36 százalékával. Annak ellenére, hogy a magas gázárak megviselték a német ipart is, a károk eddig egyáltalán nem voltak katasztrofálisak.

A skandináv országok még sikeresebben csökkentették a gázfogyasztást: Dánia 24 százalékkal csökkentette a teljes keresletet, Svédország 36 százalékkal, Finnország pedig elképesztő módon 47 százalékkal.

Bár a spanyolok korábban felemelték a hangjukat az egységes 15 százalékos csökkentés ellen, amit nem tartottak igazságosnak a hozzájuk hasonlóan kevés orosz földgázt használókkal szemben, végül a 7-8 százalékos mérséklésre rábólintottak. A déli országban elsősorban a közterületi légkondicionálók és a fűtés hőmérsékletének szabályozásával érték el azt a szükséges eredményt, amit nyáron még kifogásoltaK, vagyis a 15 százalékot.

Franciaországban több hónapig tartó karbantartási munkálatok miatt az 56 reaktor 73 százaléka csak január közepére állt újra üzembe. Addig a korábban áramexportről híres ország importra szorult, amit többek között a németek segítségével oldottak meg.

Ha mindez nem lenne elég, akkor egy kimutatás szerint az Európai Unió tavaly villamosenergia-termelésének 22 százalékát nap- és szélenergiából fedezte, ezzel a megújuló energia első ízben előzte meg a gázt.

Végső soron Vlagyimir Putyin energiaháborúja hozzájárult ahhoz, hogy Svédország az évtized végére energiájának 65 százalékát, Finnország 51 százalékát, Dánia pedig 55 százalékát megújuló energiaforrásokból állítsa elő.


Link másolása
KÖVESS MINKET: