SZEMPONT
A Rovatból

Kik is azok a trollok, hogy működnek, hogy lehet felismerni őket?

Ráadásul, akármilyen szórakoztatónak hangzik, a dolog véresen komoly. A trollok működésén, ha komolyan vesszük, hogy befolyásolni tudnak embereket, választásokat, háborús időkben akár emberéletek is múlhatnak.


Jó ötletnek tűnt kitalálni, hogy a trollokról írjak. Végül is naponta türemkednek mindenki szemébe, és ember legyen a talpán, aki ki tudja gyomlálni a rengeteg álhírt. Jó ötlet volt, és most is hasznosnak tartom, hogy foglalkozzak velük, de mire eljutottam idáig, hogy le is írjam mindazt, amit gyűjtöttem, elég döbbenetes dolgokat találtam.

Adott egy hírfolyam, ahol a mi esetünkben különféle cikkek jelennek meg, most éppen a legtöbb az ukrajnai háborúról. Mivel a téma nemcsak forró, hanem nagypolitikai érdekek által szabdalt, ha valahol, hát itt biztosan megtaláljuk a lehető legtöbb trollt, ha vadászni indulunk. Az, hogy a trollok nemcsak magányos lények, hanem rendes, reguláris haderőnemmé váltak Putyin Oroszországában, mára már köztudott. Sokat foglalkozott ezzel Jessikka Aro finn újságíró, aki miután leleplezte a szentpétervári trollgyárat, maga is a trollok célkeresztjébe került. Szabályos és kitartó karaktergyilkosságot követtek el ellene, olyan sikeresen, hogy ismerősei, barátai egy része is hitt a róla terjesztett rágalmaknak. Természetesen a halálos fenyegetések sem maradtak el.

Miért érintette ilyen érzékenyen az orosz hatalom gépezetét ez a leleplezés?

Mert az oroszok felismerték, hogy az interneten keresztül nagyobb befolyást lehet elérni, mint a hagyományos sajtó birtoklásával. Hogy a személyes (ál)profilok mögül küldött pár szavas üzenetek jobban megérintik az olvasót sokszor, mint a vezércikkek.

Borzongató útra indultam hát, saját korábbi cikkem alatt, böngészve a kommenteket. Az értelmes hozzászólásokat most jó messze elkerültem, trollokat kerestem. Mégpedig azért, hogy megnézzem, hogyan működik a gyakorlatban a troll, ez az elképzelt mesebeli lény, amely ellentétben a képzelettel, valójában egy hétköznapi személy, aki sok esetben teljesítménybérben dolgozik, több profilt tart fenn, néha komoly írói kvalitások kellenek ugrálni a különféle fiktív személyiségek között.

Miről is ismerszik meg a troll?

Az árulkodóan nem valós profiljáról. Nincsenek nagyon ismerősei, nincsenek igazán személyes bejegyzései, vagy nincsenek is bejegyzései, mert csak kommentel. Árulkodó továbbá a teljesen ötletszerűen összedobott érdeklődési lista. Olyan újságok, könyvek, filmek férnek meg egymás mellett, melyek valójában nem hihetőek egyazon valós személyiség esetében. És persze sokszor a profilkép is árulkodó:

Anita, nyugodtan használhatom a nevét, egyértelműen troll. És akárki is, de nem az, aki a képen van, az biztos. Ugyanis, ha használom a Google képkeresőjét, pillanatok alatt számtalan helyen találom meg őt. Illetve azt a modellt, akinek a nyilvánosan elérhető arcképét a troll használja:

A képet használó oldalak között van a Pinterest képgyűjtemény, de két orosz domént használó, magyar nyelvű oldal is. Meglehet, a Pinterestről is származhatott a profilkép eredetileg, de az orosz oldal is kézenfekvő forrás. Belenéztem kíváncsiságból a Magazinals orosz oldalra, ahol először is rémesen fordított divat tárgyú cikket leltem (itt van „Anita" is), de nem kellett sokat keresgélnem a lényegig: a Kreml hivatalos propagandáját tolmácsoló cikk, mi másról, mint a hazug Nyugatról.

Mellékelem „Anita" egy kommentjét:

Putyini narratíva, a dicső szovjet múltról.

Ha most mosolyogni, vagy nevetni támad valakinek kedve, jobb, ha tudja, ennek a fele sem tréfa. Az már bebizonyosodott, hogy az orosz befolyásolási műveletek mind a brexit, mind Trump megválasztásakor teljes gőzzel zajlottak,

sosem tudjuk meg, múlt-e az oroszokon Nagy-Britannia kilépése az Unióból, illetve Donald Trump elnöki ciklusa.

De az biztos, rajtuk nem múlt, hogy ne így történjen.

A cikkem elején említett Jessikka Aro a a finn televízió forgatócsoportjával feltárta a szentpétervári trollgyárat. Az épületet, illetve az abban működő céget szemérmesen Internet Research Agencynek nevezik, mintha csak magánvállalat lenne. Azonban a portás a televíziósoknak elkottyantotta, hogy ez bizony állami hivatal. Két orosz ellenzéki újságíró sikeresen épült be ebbe a „hivatalba". S hogy mit is takar ez a cég? Újsághirdetésekben toboroznak munkatársakat, akik az ottani mércével kiemelkedőnek számító 400 dolláros fizetést kapják (2015-ös adat), ezért több profilt működtetve a megadott témákban és nyelveken folyamatosan posztolni és kommentelni kell, még arra is van protokoll, hogyan kell egymás posztjai alá bekommentelni.

Aro feltételezései szerint Oroszországban több ilyen trollfarm működhet, melyeket valószínűleg sohasem fogunk megismerni. Jessikka Aro történetéről és a propagandáról röviden itt található egy összefoglaló.

A Covid-időkben például innen indult ki több oltásellenes fake news, mely akciónak bizonyára simán követők gyűjtése volt a célja, de az orosz cinizmust mi sem mutatja jobban, hogy itt sem zavart senkit sem, hogy konkrét emberéleteket olthatott ki az álhírek terjesztése, világszerte. Most, az ukrajnai háború idején a trollok még veszélyesebbek.

Mint ahogy a briteknél sem kellett sok, csak éppen elég ember, hogy a szoros népszavazási eredményt átbillentsék, most is megelégszenek az oroszok annyi követővel, hogy eredményesen bomlasszák a nyugati közösséget, ami háború esetén különösen veszélyes.

Az, hogy az összes európai országgal szemben Magyarország közönsége nemhogy védtelen az orosz trollokkal szemben, hanem egyenesen még mindig onnan szemlézett álhíreket erősít fel a kormánypárti és állami sajtó jó része, ami nem lehet szimpla ostobaság és tudatlanság.

Itt meg még néhány jellegzetes trollprofil, és komment.

Vérfagyasztó üzenet

És a profil, ahol a csak a tank felismerhető, a profilkép nem

Naponta találkozunk a közösségi médiában velük, és egyre többet fogunk. Az információs hadviselés legvédtelenebb célpontjai nemcsak az alacsony iskolázottsággal rendelkező honfitársaink, hanem a gyermekeink is. Jó lenne, minél előbb megtanítani nekik, hogyan tudják kiszűrni az álhíreket az információtengerből. De hogyan is kezdjünk neki, amikor sokszor jól képzett, diplomás emberek is simán orosz ügynökké válnak tudtukon és szándékukon kívül?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk