Kiderült, miért kerültek egy hírközlési szolgáltató telephelyére a Kétfarkú Kutyapárt nemzeti konzultációs válaszlevelei
Ahogy arról korábban írtunk, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt – hasonlóan a legutóbbi alkalomhoz – ismét nyomkövetőt tett több nemzeti konzultációs válaszborítékba. Ez alapján kiderült, hogy az ívek egy Pro-M Zrt. nevű céghez kerültek, amely nem foglalkozik kiértékeléssel. A rádiótávközlés profilú vállalatnak ugyanakkor olyan partnerei vannak, mint a Belügyminisztérium, a titkosszolgálatok vagy épp a Terrorelhárítási Központ (TEK).
Szerkesztőségünknek küldött levelében a Pro-M Zrt. erről azt írta:
Hozzáteszik: ahogy a korábbi cikkben említett közérdekű adatigénylésre adott válaszukban jelezték, a Pro-M Zrt. nem végez adatfeldolgozói tevékenységet a nemzeti konzultációk kapcsán, ami azt jelenti, hogy nincs rálátása a folyamatra, valamint a kapcsolódó személyes adatokhoz sem fér hozzá.
– írják tevékenységükről.
Hozzáteszik: ezenkívül 2025. január 1-jétől a Pro-M Zrt. látja el az egyéb állami érdekű, közigazgatási célú hálózatok üzemeltetését, valamint az alap-, közép- és felsőfokú intézmények részére biztosított oktatási hálózatok működtetését.