HÍREK

Kiakadt a szocialista politikus a makói Continentalban történő tömeges kirúgásoktól: „olyan szakembereket küldenek el a gyárból, akik hosszú évek óta tisztességesen dolgoztak”

Komjáthi Imre szerint azokat az embereket küldik el, akik fel merték vállalni a véleményüket. Az ő helyükre pedig az általuk betanított külföldi vendégmunkásokat veszik fel.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy a Continental makói gyárából kirúgják azokat a magyar dolgozókat, akik korábban a vendégmunkásokat tanították be.

A gyárvezetés nem tájékoztatta a szakszervezetet sem az elbocsátások tényéről, sem annak mértékéről. Sajtóinformációk szerint novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el, ez pedig nem számít csoportos létszámleépítésnek.

Az MSZP társelnöke, Komjáthi Imre a Facebook-oldalán reagált a fentiekre. A politikus leírta, hogy azokat az embereket küldik el, akik fel merték vállalni a véleményüket, és a helyükre az általuk betanított kevesebb fizetésért dolgozó vendégmunkásokat fogják felvenni.

Olyan szakembereket küldenek el a gyárból, akik hosszú évek óta tisztességesen dolgoztak, és pár hónapja még vezetői dicséretben részesültek, egyébként éppen a vendégmunkások „sikeres kiképzése” kapcsán.

- áll a bejegyzésben.

Komjáthi szerint az államnak lenne az a feladata, hogy megvédje a dolgozókat a kizsákmányolástól.

Ehhez képest csak egyre inkább kiszolgáltatja őket a munkáltatóiknak. A kiabálás helyett inkább a magyar munkavállalókkal és a szakszervezetekkel kössenek stratégiai megállapodást. A magyar dolgozók érdekeit szolgálják inkább, ne a külföldi "barátaikat", vagy "gazdáikat"!

- írta Facebook-posztjában Komjáthi Imre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Újabb felvételek Putyin egymilliárd dolláros palotájáról – a villában külön kápolna és méregdrága festmények is vannak
Többször szivárogtak már ki leleplező felvételek az elképzelhetetlen luxusban épült házról. A jelenlegiek szerint sok átalakításon esett át az elmúlt időben.

Link másolása

A Korrucpióellenes Alapítvány (FBK) és egy Project nevű oknyomozó csapat ismét bejutott Vlagyimir Putyin szinte felfoghatatlan pompájú palotájába, ami becslések szerint nagyjából egymilliárd dollárból épülhetett fel – írja a Meduza ellenzéki orosz portál.

Az orosz elnök rejtekhelyének szánt palota a Fekete-tenger partján, a Krasznodari határterület régiójában található.

Az itáliai stílusban épült palotakomplexumot először 2010-ben ismerhette meg a világ, amikor Szergej Kolesnyikov informátor nyílt levelet küldött Dmitrij Medvegyev akkori elnöknek. Később 2021-ben a közelmúltban elhunyt ellenzéki, Alekszej Navalnij mutatta be az FBK segítségével a csodapalotát. Ezt a videót azóta már több mint 130 milliószor tekintették meg.

A legújabb videó címe: Rejtett forgatás Putyin palotájában – Leleplezzük a hazugságokat és megmutatjuk a „cári” belső tereket, és ebben eddig soha nem látott részleteket tárnak fel a komplexum belsejéből.

Az FBK és a Projekt most felfedezte, hogy a luxusvilla festményeinek egy részét lecserélték: az eddigi, romantikus stílusban készült képek helyét csatákat ábrázoló festmények reprodukciói váltották fel. Köztük a borogyinói csatáé, amelyben a cári csapatok jelentős veszteséget okoztak a Napóleon vezette francia seregeknek 1812-ben.

A tervezők ezen kívül számos helyiséget átneveztek: ennek eredményeként a hálószobák most „lakásként” szerepelnek, a zeneszoba és az olvasóterem „lobby”, az ebédlő pedig „étterem” lett.

Szintén fontos változás, hogy a szerencsejáték- és játékterem helyén most egy kápolna áll, amibe egy olyan padot is betettek, ahová a hosszadalmas istentiszteletek alatt ülni lehet. Ennél is fontosabb részlet, hogy

az orosz ortodox hagyományban ez gyakorlatilag a cárnak szánt trón.

A teljes videó Putyin palotájáról

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hatalmas meglepetés: Magyar Péterék az összegyűjtött aláírások ellenére sem indulnak el a megyei közgyűlési helyekért
A rövid idő alatt nem tudtak minden jelöltet ellenőrizni, és a politikus szerint sok a Fidesz és az ellenzéki pártok „trójai falova” a Tisza Párt jelöltjei között.

Link másolása

A Tisza Párt mind a 19 megyében összegyűjtötte a megyei közgyűlési helyekért történő induláshoz szükséges sok ezer aláírást – jelentette be Facebook-oldalán Magyar Péter.

Ezután azonban váratlan bejelentést tett:

„A közösségünk vezetése vállalva azt, hogy ezzel sok segítőnknek és támogatónknak is csalódást okozunk, úgy döntött, hogy a TISZA Párt tiszta jövője és a magyarok bizalmának megőrzése érdekében nem indul a megyei közgyűlési listákért, nem ad le a Választási Irodákhoz megyei listákat.”

Az okokról szólva elmondta: „Az utolsó napon nagyon sok olyan jelzést kaptunk, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, olyanok, akiket szándékosan azért küldtek, hogy ártsanak a TISZA Párt hitelességének, ezzel ellehetetlenítve, hogy minél gyorsabban le tudjuk győzni a NER-t és az azt kiszolgáló ellenzéki pártokat.”

„Sajnos a rendelkezésünkre álló rendkívül rövid idő nem volt elegendő ahhoz, hogy minden jelölt múltját és motivációját tökéletesen fel tudjuk deríteni” – tette hozzá.

A szimpatizánsoknak Magyar Péter az üzente: „Sajnáljuk, hogy ezzel sokaknak csalódást okozunk, de bízunk benne, hogy a nagyobb cél, hazánk mielőbbi visszavétele érdekében mindenki el tudja fogadni a döntésünket. Köszönjük a rengeteg, hazaszerető, becsületes jelölt jelentkezését! A közös munkát mindenképpen folytatjuk”.

Azt is megígérte, hogy a két év múlva tartandó országgyűlési választásokra „a hazájukért dolgozni kívánó szakembereket találjunk és egy ütőképes és ütésálló csapatot” hoznak létre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Udvaros Dorottya a Nemzetiből való távozásáról: Nem is tudom felfogni, hogy lesz egy pillanat, amikor össze kell majd csomagolni
A színésznő 22 év után távozik a teátrumból, mert nem hosszabbították meg a szerződését. Azt mondta, hogy nincs benne harag, vagy kétségbeesés emiatt.

Link másolása

Udvaros Dorottya is részt vett hétfőn a magyar sportolók olimpiai formaruhájának bemutatóján. Itt kérdezte meg a színésznőt a Femcafé arról, hogyan érintette a Nemzeti Színházból való távozása.

„Nehéz erről összeszedetten beszélni, mert valahányszor belépek az öltözőmbe, és ott látom, mondjuk így, idézőjelben, az elmúlt 22 év hordalékát. Az embernek a színház a második otthona. A régi próbacipőim, a régi példányaim, a próbaruhák, a régi plakátok, szóval annyi minden kötődés van. Szerintem még nem is tudom felfogni pontosan, hogy lesz egy pillanat, amikor össze kell majd csomagolni.”

Udvaros Dorottya azt is hozzátette, hogy nincs benne harag, vagy kétségbeesés.

A színésznő múlt héten a Magyar Hangnak adott interjújában beszélt arról, hogy már nem tagja a Nemzeti Színháznak, mert Vidnyánszky Attila igazgató nem hosszabbította meg a szerződését. Udvaros távozása nagy vihart kavart a társulatban, később pedig kiderült, hogy többen is távoznak a teátrumból.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Sodrófadiagram, koordinátageometria és egyenletek – Ilyen volt a matematika érettségi második fele középszinten
Új témák és új kompetenciák felmérése is bekerült a 2024-es vizsgába.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, kedden sor került a közép- és emel szintű matamatika érettségikre az ország középiskoláiban. Előbbiben 69 047 vettek részt részt, míg 6616-an választották a magasabb szintet. A vizsga első feléről itt írtunk:

Az Oktatási Hivatal leírása szerint a matematika érettségi II. feladatlapja két részre oszlik: az "A" rész három (egy vagy több kérdésből álló) feladatot, a "B" rész három, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz, amelyekből a vizsgázóknak kettőt kell megoldaniuk, és csak ez a kettő értékelhető.

Az Eduline oktatási portál beszámolója szerint a diákok középszinten egyenletekkel, ún. sodrófa diagrammal, gráfokkal és valószínűségszámítással kapcsolatos feladatokat kaptak.

A 2024-es vizsgán a 2020-as új Nemzeti alaptanterv miatt új témakörök is szerepeltek, többek között gazdasági számítások és új statisztikai fogalmak is.

Emelt szinten a II. részben öt feladatot kapnak a vizsgázók, amik közül négyet kötelezően meg kell oldaniuk, és szintén fel kell tüntetni, hogy melyiket nem szeretnék, ha a javító tanár figyelembe venné. Ezekről a későbbiekben lesznek információk.

A matek érettségi nem hivatalos megoldásai néhány órán belül, a hivatalos megoldókulcs szerda reggel várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: