KULT
A Rovatból

Kedves Harry & Meghan, adtam még egy esélyt, de én ezt már nem veszem be!

A hercegi pár filmjének második 3 órája után nekem két dolog jött le: ez a két ember önimádó, össze-vissza kamuzik, és nagyon ideje lenne már náluk kikapcsolni a wifit. Vélemény.


Múlt héten három óra, ma három óra. Ennyit kínlódtam végig azért, hogy a Harry&Meghan Netflixes dokumentumfilmről véleményt alkossak. A múlt héten megírtam, hogy szerintem mennyire “működik” ez az egész dokumentumfilmként. Most megírom, hogy mennyire működött, nekem, mezei nézőként, úgy általában.

Óriási elnézést a Meghan-Harry imádóktól, de a magánvéleményem az, hogy én ezt a maratoni közhelyparádét egyszerűen nem veszem be. Képzeljetek el három órányi nonstop propagandaterméket, ami olyan, mintha a Sissi-filmekből meg az Elrabolva (Liam Neeson) akcióthrillerből gyúrták volna össze.

Nyakon öntötték egy tonna cukormázzal, nem kevés nárcisztikus önimádattal, meg egy jó nagy adag passzív-agresszív gyűlölettel a brit királyi család, meg a brit sajtó, meg úgy általában minden ellen, ami brit. Alázúgatták szirupos blues-zenékkel a szabadságról, mutattak százezer home-videót cuki gyerekekkel, szülinapi tortákkal, lufikkal, altatódal-dúdolással, tengerparti kutyasétával. Harry és Meghan szinte folyamatosan vagy sírtak, vagy szemet forgattak, vagy fújtattak, vagy kiborultak benne, villantak a képek az összevont szemöldökű, csúnya, "Hókuszpók" királyiakról, meg persze Dianáról, ha valakinek még nem lenne túladagolása.

A dolog azért bosszantó, mert én vártam volna valami újat is. De az speciel nem volt benne. Csak a három éve folyamatosan ismételt, és már nem tudom, hányadik olvasatban cifrázott narratíva. Meghan, a “világ valaha élt első, globális hercegnője” (az idézőjeles részeket szó szerint jegyzeteltem ki a filmből) “egy idegen organizmusként” került be a királyi családba, amely ahelyett, hogy “alkalmazkodott volna HOZZÁ”, “bántalmazta”, tönkretette, hazugságokat terjesztett róla, életveszélybe sodorta, elüldözte, és ezzel “egy óriási lehetőséget szalasztott el”. Harry végre kibökte az őt belülről valószínűleg régóta feszítő fájdalmát is:

a Palota emberei szerinte "fenyegetésnek vették", hogy ők, a királyi család “szupersztárjai” “túlragyogták Vilmost és Katalint”, és “jobban csináltak mindent, mint az, aki ebbe beleszületett.” Vagyis Harry és Meghan – szerintük – alkalmasabb a trónra, mint Vilmos és Katalin, értjük.

Leszámítva azt, hogy ki az, aki így beszél magáról, hogy micsoda nárcizmus kell már önmagában ehhez is, azon kívül a láthatóan igen nagy gonddal megrajzolt narratívában is annyi lyuk van, mint egy tésztaszűrőben.

Csak néhány példa azokból, amiket én kiszúrtam:

Harry és Meghan a filmben legalább öt percenként közli, hogy nekik csak az “intimszférájuk” számít, a szerelmük, a kis családjuk, a szabadságuk, az élet apró örömei. Mint Vágási Feri meg Jutka a Szomszédokból: egy pici panellakás, dzsörzékanapé, gurgulázó gyermekkacaj. Ehhez képest többet láttam a filmben őket laptop meg tablet előtt ülni, meg mániákusan a telefonjukat görgetni, mint a Kardashian-nővéreket. Adja magát a kérdés: ha ennyire intimek akartok lenni, miért nem kapcsoljátok ki a wifit? Teljesen egyértelmű, hogy ez a pár megszállottja a nyilvánosságnak, az online sajtónak, a közösségi médiának. Amikor épp nem cikkeket és kommenteket olvasnak, vagy youtubereket néznek, akkor meg folyamatosan szelfivideóznak, vagy valakit megkérnek, hogy videózza le őket.

Meghan ismét elmondja a már ismert információt, miszerint első terhessége alatt, még a Palotában öngyilkossági gondolatai voltak, de "megakadályozták, hogy segítséget kérjen, mert nem vetne jó fényt az intézményre", azaz a királyi családra. Félórával később viszont elmeséli, hogy a terhessége alatt végig volt egy személyi orvosa, akit ő válaszott ki, a nevét is mondja. Ez a személyi orvos, aki nyilván rendszeresen megvizsgálta, nem tudott arról, hogy súlyos depressziója van, és készül elvenni a saját életét? Nem engedték, hogy Meghan felhívja? A királynő kitépte a kezéből a telefont, vagy hogy volt ez?

MINDEN intim pillanatukról van home videó, vagy épp profi fotó. Évekre visszamenőleg. Nekem a legdurvább az volt, amin épp a kisfiukat, Archie-t fektetik le a kaliforniai házuk gyerekszobájában, az ágy mellett altatódalt énekelnek, cukiskodnak meg gügyögnek a kicsinek, és valaki közben az ajtórésen át veszi őket. Mégis, ki volt az, és hogy került ez az elkapott, családi pillanat 100 millió dollárért a Netflixhez?

A másik: Harry gyűlölete az apja és a bátyja iránt nem is lehetne egyértelműbb. Pár éve nekem még úgy tűnt, szerette őket. A dokumentumfilm most leadott, három órája alatt egyszer sem mondta ki William nevét, mindig csak úgy utalt rá: “a bátyám.” Őt egyébként többször támadja a filmben, állítólag Vilmos “kiabált és üvöltözött vele”, amikor a híres Sandringham-i Megxit találkozó zajlott. És szerinte Vilmos heccelte ellenük a sajtót is, nem egy esetben. Károly pedig egyértelműen “félreértette” őket, mindig is, és amikor Harry hazament nagyapja, Fülöp temetésére, kiakadt azon, hogy a bátyja és az apja “a bocsánatkérésnek és a felelősségvállalásnak” a jelét sem mutatták azért, “amin Harry és Meghan keresztülment.”

Tényleg, nem mutatták? A nagyapád temetésén nem veled meg a feleségeddel voltak elfoglalva, Harry? Döbbenetes volt látni azt a párhuzamos univerzumot, amiben a herceg él, amióta megnősült.

Harry és Meghan a filmben állítják, hogy amint elhagyták Angliát, a királyi család “büntetni kezdte” őket, nem adtak pénzt, ott hagyták őket lógva egy kanyi garas nélkül, és a biztonsági őrizetüket is azonnal visszavonták. Öt perccel később viszont Meghan drámaian elmeséli, hogyan zokogott összeomolva az egyik biztonsági emberük karjaiban a szörnyű lelkiállapota miatt, Kanadában. Most akkor volt biztonsági őrizetük, vagy nem volt? Húsz perccel később meg azt halljuk, hogy vettek egy 14 millió dolláros luxusvillát Kaliforniában. Mégis, miből, ha minden pénzt megvontak tőlük büntetésből, és egy fillérjük se maradt? Egyébként is, a távozásuk óta lassan három év telt el: esetleg arra nem gondoltak, hogy dolgozzanak? Szerintem egyértelmű, hogy sokáig Károly pénzelte őket, azután Oprah Winfrey, most meg ugye a Netflix.

És akkor az Oprah-interjú. A privát életre áhítozó pár 2021 tavaszán úgy érezte, a világ leghíresebb pletykakirálynőjének kell elmondaniuk egy három órás tévéinterjúban “a saját történetüket.” Mutatják őket, ahogy a tévé előtt ülve, otthon, felszabadultan ujjonganak, amikor az interjú adásba ment (valaki véletlenül ezt is felvette). Másnap pedig mutatják Harryt, amint jókedvűen labdát dobál a luxusvillájuk kertjében a kutyájuknak, és szó szerint ragyog a boldogságtól. Mert ugye valaki ezt is levideózta. Az EGÉSZ VILÁG tudta, hogy Harry nagypapája, Fülöp azokban a napokban került kórházba, és haldoklott. Ezek szerint az egész világ, csak épp Harry nem, mert ezt valahogy “kifelejtették” a filmből. Most vagy az van, hogy Harry egy pszichopata, aki mámorosan kuncog, miközben a nagypapája haldoklik, vagy ezt az egészet valamikor máskor vették fel, vagyis megrendezett a dolog. Szerintem ez utóbbi.

Sorolhatnám. Meghan híres vetélésének sztorija, amelyről a The New York Times-ba írt egy hosszú cikket (szintén a privát élet reményében, ugye) is legalább három különböző verzióban hangzik el. A vetélésért egyébként Harry kifejezetten a brit sajtót, egész pontosan a Daily Mail nevű lapot teszi felelőssé, ezt ki is mondja, holott akkor már fél éve nem is éltek Angliában.

Ez talán a legnagyobb bajom ezzel a dokumentumfilmmel: hogy ugyanarról a dologról öt perccel később az ellenkezőjét mondják vagy mutatják. És újabb húsz perc múlva egy harmadik verziót. Ezt hívják nem koherens történetmesélésnek. A szókimondóbbak meg hazudozásnak.

Márpedig aki egy dokumentumfilmben, ami ugye a tényszerűség műfaja, egyszer hazudik, annak – sajnálom – én a többit sem hiszem el. Ennek a két drámabajnoknak meg most már egy szavát sem.

Végigültem ezt a hat órát, becsülettel. Értem, Harry és Meghan, iszonyatos szenvedéseken mentetek keresztül, jobb nektek Disneylandben. Csúnya, csúnya királyi család, csúnya, csúnya brit sajtó, csúnya, csúnya britek.

De most már maradjatok egy kicsit csendben, ha nem túl nagy kérés. Vannak a tiéteknél nagyobb problémák is a világon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk