Karácsony és Márki-Zay üzengetése nemcsak saját magukra veszélyes, hanem az ellenzéki koalíció győzelmére is
Karácsony Gergely kiállt, rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze szerda kora délután, és elmondta. Elmondta a magáét. Szép szavakba csomagolta, akik mögötte álltak, megtapsolták. De mit is mondott? Azt, hogy ő bizony nem lép vissza semmi körülmények között, s ha kell egyedül folytatja. Tette ezt azelőtt, hogy lefolytatta volna az este esedékes megbeszélését Márki-Zay Péterrel. Aki meg előtte, még reggel azt üzente, szintén a sajtón keresztül, hogy mégsem lép vissza Karácsony javára, korábbi ígéretével szemben. Kapkodtuk a fejünket. Este megszületett a megállapodás: mégis külön indulnak.
Most arról fogok írni, miért kiábrándító mindez. Kiábrándító és veszélyes. Előre leszögezem: nem az érdekel és nem az a szempontom, hogy most melyik jelölt győz a második fordulóban. Egyik jelölt érdekében sem írom, amit írok, és persze egyikük ellen sem. Ellenben amiért nem tudok nem megszólalni, az maga az ügy.
Miért is fontos? Mert látjuk, hogy a NER hova vezetett minket. Konkrétan a falnak. Az államadósság, világgazdasági válság nélkül, az EU bőséges támogatása mellett is elérte a 2010-es szintet, a demokrácia romokban, nem sorolom.
Mi is történt? A második fordulóba három jelölt jutott tovább. Ez eddig rendben van. És az is, hogy visszalépésekkel két jelölt összefogjon, abban az esetben, ha ennek elvi alapja van. A demokráciába ugyanis ez belefér.
Ha emlékszünk még régi időkre, tudhatjuk, hogy amíg kétfordulós választások voltak Magyarországon, rendszeresen a visszalépések részei voltak a második forduló előtti szavazat-optimalizálásnak. A legemlékezetesebb példa talán Torgyán pártjának visszalépése Orbánék javára, ami által ‘98-ban a Fidesz az első kormányát megalakíthatta. A hazai választó már elszokott tőle, tizenegy éve ilyen nem volt, mert nem lehetett. Emiatt aztán igazán nem is kárhoztathatjuk azokat, akik favoritjuk első körös győzelmét veszélyben érezve, igazságtalanságot kiáltanak. De attól még: nincs igazuk.
Azonban van itt több baj is. Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter pár napja azt találták ki, hogy ketten egymás mellett szerepelnek majd a szavazólapon. Elmerengtem, milyen demokráciafelfogása van annak a magát elkötelezett demokratának tartó politikusnak, aki ezt kifundálta? Miniszterelnökjelölt-előválasztás van. Mit választunk tehát? Miniszterelnök-jelöltet. Nem tandemeket, ahol majd ők eldöntik, ki milyen pozíciót kap meg. Mi meg majd nézünk, ahogy azt az Orbán-rendszerben már megszoktuk. Mire volt jó mindenféle posztokat osztogatni, így előre? Azt ugyanis eddig is tudtuk, hogy koalíció lesz, tehát fontos kormányzati tisztség vár minden ellenzéki vezetőre. De ez most nem kormányalakítás. Ez előválasztás. És a szabályokon menet közben nem változtatunk.
Ez volt tegnapelőtt. Tegnap meg az üzengetés.
Az előválasztási küzdelembe belefér az adok-kapok. Persze, hogy belefér. Akkor mi a baj? A stílus.
De mit gondoljak ezek után az ellenzékről, függetlenül attól, ki az én favoritom, ha az egyik vezetője a másiknak rendkívüli sajtótájékoztatón üzen? Ellenzéki harcostársának, akivel pár órája partnerséget fogadtak? Akivel azt fogadták meg, hogy egyeztetnek, beszélgetnek és a végén meg fognak egyezni?
Milyen koalíciós kormányzásra készüljünk fel? Kényes szakpolitikai kérdésekben sajtó útján gyakorolnak nyomást egymásra a kormánytagok majd? Ha egyáltalán eljutunk oda, mert így foszladozik az esély.
Ezt a csúnya epizódot azzal lehetne halványítani, ha határozott üzenetet küld az egész koalíció a választóknak. Meg kell erősíteni az egységet, akörül, aki végül megnyeri az előválasztást. Ez nem lehet pártfüggő. Mert bárki is nyerjen, ő fogja győzelemre vinni a koalíciót. Úgy a DK-t, mint a Jobbikot, úgy a Momentumot, mint az MSZP-t, úgy a Párbeszédet, mint a Mindenki Magyarországa Mozgalmat. És persze minket. Ha el nem szúrják.