KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Kályhákat építettek a fagyoskodóknak

Magyarországon több százezer embernek nincs pénze arra, hogy télen melegen tartsa az otthonát.


Nagy szükség van olyan megoldásokra, amelyek lehetővé teszik, hogy a szegényebbek is tudjanak spórolni az energiakiadásaikon. A külföldről hazatérő Feldmár Nóra és kollégái épp ezen dolgoznak: olyan téglakályhákat építenek rászorulóknak, amelyek környezet- és egészségkímélő módon, feleannyi fűtésköltséggel működnek, és a vékony vaskályhákkal szemben tartós meleget adnak.

Korábban vékony lemezekből álló vaskályhával fűtöttünk, de az nem tudta rendesen felmelegíteni a szobákat, reggelre teljesen kihűlt a lakás. A középső gyerekem volt, hogy fel sem akart kelni a hideg miatt. Idén télen viszont úgy éreztük magunkat, mintha központi fűtésünk lenne, a téglakályha szinte soha nem hűl ki, és még reggel is izzik benne a parázs

– meséli Kalányos György négygyermekes, pécsi édesapa mennyivel kényelmesebb az életük, mióta téglakályhával fűtenek. Rajtuk kívül négy másik, szintén szegénységben élő család kapott ilyet, miután Feldmár Nóra ipari formatervező úgy döntött, külföldről hazaköltözve rászorulóknak épít tartós meleget adó, olcsóbban használható kályhákat. Kalányosékat a Máltai Szeretetszolgálat, a többieket pedig a Hajdú-Bihar megyei Igazgyöngy alapítvány, illetve az Utcáról Lakásba Egyesület segíti.

Nem tudták volna összesprórolni az árát

György a nappalijukban fogad minket, ami konyha és hálószoba is egyben. Két helyiségben hatan laknak, mindössze hatvan négyzetméteren: György és felesége, Sipos Piroska közösen nevelik négy gyereküket. A Pécs szélén lévő György-telep a város bányászéletének fontos színtere volt, ám a bányaipar megszűnésével hanyatlani kezdett. A telepen egy 2015-ös riportunkban még Pécs egyik legrosszabb helyzetben lévő szegregátumát és spártai életkörülményeket találtunk.

Azóta sok család beköltözhetett azokba az önkormányzati lakásokba, amelyeket a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében újítottak fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen kiválasztott embereknek. György családja is egyike volt azoknak, akik vécével, fürdőszobával és új nyílászárókkal felszerelt lakást kaptak.

Délután már otthon találjuk a bölcsődés fiukat és lányukat, két általános iskolás gyerekük viszont még nem ért haza. A legidősebb focizni jár tanítás után, aminek az édesapa szívből örül, szerinte a sport nemcsak a mozgás miatt fontos, hanem mert így nem keveredik rossz társaságba, és akár még fel is fedezhetik a tehetségét. Hamar kiderül, hogy ha valaki az egész családot szeretné otthon elcsípni, arra csak hétvégén van lehetőség: Piroska már kora délután elment dolgozni, a közeli iskolában takarít estig.

Kalányos György pécsi otthonában, a téglakályha előtt. / Fotó: Végh László

Az biztos, hogy maguktól nem tudtak volna annyi pénzt összespórolni, hogy felépítsenek egy épített kályhát, vagy hogy gázzal fűtsenek. György egy műszakban raktárosként dolgozik Pécsett, előtte három műszakban dolgozott egy gyárban, így sokat volt távol a családjától.

Voltak hetek, hogy akkor értem haza, amikor ők már aludtak. Nem jó érzés, amikor egy hónapban tíz napot nem is látod a családod. Most igaz, csak 100 ezer forintot kapok, de cserébe a gyerekeimmel lehetek, és a feleségem is el tudott menni dolgozni ugyanennyiért.

A kályha megváltoztatta az életüket

Ma már egy másfél tonnás, téglából épült kályhát találunk a szélső szobában, ami sok terhet levett a vállukról a téli hidegben. György jókor volt jó helyen: korábban a helyi munkacsoportnál dolgozott, itt ismerkedett meg Feldmár Nórával, aki alternatív fűtéstechnológiákkal foglalkozik. Akkoriban a Kisközösségek Átalakulóban program keretében különböző technikákat mutatott be a helyi közösségnek; építettek kültéri rakétatűzhelyeket, “hőoszlopokat” és biobrikett készítésbe fogtak.

“Mondtam Nórinak, hogy én úgy szeretnék egyszer egy nagy kandallót a télre, eltelt pár év, lerakta a kályhaépítő vizsgát, és adományokból épített is nekünk egyet”. Györgyék kályháját a Védegylet ApPróTech csapata – Feldmár Nóra, Kovács Norbert és Jenei Szilveszter – egy héten át építette. Nem került sokba, mert a szükséges cserepet és téglát adományokból kapták, a kötőanyagot a helyi agyagos földből keverték, kívülre pedig mészvakolat került.

Györgyék házából gyönyörű kilátás nyílik az erdőkre és a közeli dombokra, de mivel ez az egyik utolsó ház a telepen, sokáig nagyon hideg volt a szélső szobában. Az új kályhával viszont egészen megváltozott az életük, fele annyi tüzelőt fogyasztottak, mint korábban, és ezzel nagyjából száz-százhúszezer forintot spóroltak.

A másik szobát továbbra is vaskályhával fűtik. / Fotó: Végh László

“Meg lehet nézni, a másik szobában még egy sima vaskályha van, a vékony lemezek nem tartják meg a hőt. Most télen négy köbméter fa ment el, előtte 7-8 köbméter fát égettünk el, majdnem a dupláját. Mi nem származunk gazdag családból, de valahogy mindig összespóroltuk a tüzelőre a pénzt, igaz, akkor máshonnan kellett elvennünk, kevesebb volt az élelmiszer, elcsúsztunk a lakbérrel”.

Ráadásul az új kályhába nem darabonként kell rakosgatni a fát, hanem egyszerre 15 kilót is rátehetnek, ami sokkal kényelmesebb. “A vaskályhába csak tolja az ember a fát, de gyorsan kihűl, a tégla viszont szép lassan adja le a meleget, így nem kell este felfűteni negyven fokra, hogy reggelre tizenöt legyen.”

Külföldről jött haza, hogy vidéken dolgozzon

Külföldről jött haza, hogy vidéken dolgozzon

A kályhaépítési projektet egy fiatal ipari formatervező, Feldmár Nóra indította útjára, aki a Sussexi Egyetemen szerzett diplomát. Onnan az ipari ökológia felé vette az irányt, ami az ökológiai elveknek az ipari gyakorlatba való átültetésére törekszik, a mesterképzést pedig már Hollandiában végezte. Akkoriban nagyon megérintette a hazai cigányság elleni gyilkosságsorozat, mesterszakos diplomamunkájában már a mélyszegénységben élőkkel szeretett volna foglalkozni, az volt a célja, hogy a fenntarthatóság jegyében hátrányos helyzetű embereken tudjon segíteni.

Szakmai gyakorlatát az Igazgyöngy Alapítványnál töltötte a Hajdú-Bihar megyei Toldon, ő volt az ötletgazdája a SozialMarie díjjal jutalmazott biobrikett-üzemnek is. Feldmár itt hamar rájött, hogy leginkább a fűtéssel kapcsolatos nehézségek megoldásában venne részt, ami országosan is óriási probléma. Az Eurostat felmérése szerint Magyarországon 2017-ben nyolc százalék körül volt az energiaszegénységben élők aránya, tehát több százezerre tehető azoknak a száma, akik anyagi okból nem tudják megfelelően felfűteni az otthonukat (ebben a riportunkban arról írtunk, hogyan fagyoskodnak a tanyavilágban élők, itt pedig arról olvashat, hogy még a lecsúszott középosztálybeliek is gyakran fáznak otthon). A legszegényebbek nem engedhetik meg maguknak az elegendő mennyiségű tűzifát, vagy a gázt, a KSH adatai szerint a fatüzelés a legalacsonyabb jövedelmű vidéki háztartások körében a legelterjedtebb. Emellett gyakran kerül a kályhákba mindenféle hulladék (műanyag, bútor, ruha), amivel jelentős környezeti és egészségügyi károkat okozhatnak. (Erről részletesebben ebben a riportunkban olvashat).

A Habitat for Humanity magyar szervezete évente lakhatási jelentést ad ki, melyben 2018-ban kiemelt téma volt az energiaszegénység. Kiemelik, hogy a rossz hőszigetelés és az alacsony hatékonyságú kályhák miatt egy mélyszegénységben élő családnak nagyságrendekkel több tüzelőre van szüksége egy ugyanakkora ház kifűtésére, mint egy jobb módú családnak. “Pedig a fatüzelés lehetne egyszerre fenntartható, költséghatékony és környezetkímélő is, a megfelelő fűtőberendezések és tüzelőanyagok biztosításával”– írja a Habitat 2018-as jelentése. Feldmár Nóra és csapata erre a problémára kínál megoldást, olyan téglakályhákat építenek, amelyek költséghatékony módon juttatják környezet- és egészségkímélő fafűtéshez a szegénységben élő családokat.

Feldmár Nóra ipari formatervező. Külföldről hazaköltözve rászorulóknak épít tartós meleget adó, olcsóbban használható kályhákat. / Fotó: Végh László

A hátrányos helyzetű családok általában egyszerű vaskályhával fűtenek, amivel a legnagyobb probléma, hogy nagyon sok fát eszik, és nem nyújt tartósan meleget. Feldmár olyan megoldást keresett, ami növeli a fűtés hatékonyságát, de nem kerül sokba. Kezdetben még nem kályhákat építettek, csak téglából álló “hőoszlopokkal” látták el a meglévő vaskályhákat. A szerkezetet úgy kell elképzelni, mint egy téglából álló oszlopot, amin átmegy a füst, mielőtt a kéményen távozik. 2015-ben viszont szigorodott a szabályozás, amin ez a hibrid megoldás már nehezen ment volna át.

Az eredeti ötlet szerint a kályhaépítési projektet nem adományokból akarták finanszírozni, hanem társadalmi vállalkozásként tervezték működtetni, vagyis piaci alapon építettek volna kályhákat a megrendelőknek, akár Ausztriában is, ahol nagy ezekre a kereslet. Az ebből befolyó pénzt pedig a szegénységben élők kályhaépítésére fordították volna. Feldmár viszont időközben rájött, hogy a többi projekt mellett nem lenne kapacitása arra, hogy a hátrányos helyzetű családokon kívül másoknak is építsen, főleg ekkora munkaerőhiány mellett.

“A civil szféra nem biztosít kecsegtető megélhetést, főleg, ha nem egy nemzetközi szervezetről van szó. Szociális szakembert még csak-csak találni Budapesten, de olyat nagyon nehéz, aki műszaki tapasztalatokkal rendelkezik, és közben érzékeny a szociális –, társadalmi problémák iránt, és arra időt is áldoz” – mondta Feldmár, aki éppen ezért úgy döntött, maga végzi el az okleveles kályhaépítő képzést. Mostanában olyan új technológia kifejlesztésével próbálkozik, amivel akár társadalmi vállalkozásként is életképessé tehetné a projektet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tisztelt rendőrség!” – Kiskapu alatt csúsztatta be segélykérő levelét a magányos néni
Lökösházán egy 86 éves asszony a rendőrséghez juttatta el segítségkérő levelét a határrendészet egykori épületének bejáratánál. A küldeményt megtaláló elmondta, hogy a levél mellett egy könyv is volt, és az egészet be is csomagolta a néni.


Egy Lökösházán élő 86 éves néni nagy magányában a hatósághoz fordult. Segélykérő levelét nem a megszokott módon juttatta el hozzájuk - írta a Blikk. A rendőrök nem mosolyogtak a szokatlan megkeresésen, hanem azóta is segítik őt, ahogy csak idejük engedi.

Lehoczki Zsolt, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság raktárosa egy egykori határrendészeti épületet ellenőrzött, amikor a földön egy különös csomagra figyelt fel. „A kiürítés után én vettem át a területet, így rendszeresen járok oda ellenőrizni” – mondta Zsolt, aki néha a kiskapu környékét is alaposabban szemügyre veszi, mert olykor a környék macskái is bebújnak itt. Aznap azonban nem az állatok, hanem egy nejlonzacskóba csomagolt könyv és egy papírlap várta.

A raktárosnak azonnal feltűnt, hogy a csomagot szándékosan helyezték el.

„Gyanús volt a csomag, látszott, hogy nem véletlenül esett oda”

– emlékezett vissza Zsolt. A gondos csomagolásból arra következtetett, hogy a feladó mindenképp el akarta juttatni az üzenetét. „A könyvet szinte biztosan azért csomagolta bele a 'feladó', hogy egyfajta nehezék legyen és ne sodorja el a mellé tett levelet a szél. A nejlonzacskónak pedig az volt a szerepe, hogy nehogy egy eső eláztassa a fontosnak tűnő papírt.” Amikor felbontotta a zacskót, a levél megszólítása – „Tisztelt rendőrség!” – egyértelművé tette, kinek szánták a küldeményt.

Zsolt azonnal értesítette a békéscsabai bűnügyi osztályvezetőt, és átadta neki a levelet. „Néhány napja heverhetett ott, hiszen nemrégiben jártam a területen, akkor még nyoma sem volt” – idézte fel. A nyomozók intézkedni kezdtek, de a folyamatot lassította, hogy Lökösháza a Gyulai Rendőrkapitánysághoz tartozik, így az ügyet végül az ottani kollégáknak adták át. A néni asszonynéven írta alá a levelet, így némi nyomozásba telt, mire azonosították.

Mikor kiderült, ki a segélykérő, a rendőrök azonnal elindultak hozzá. Az idős asszony nagyon megörült, amikor becsöngettek hozzá. Elmondta, hogy

feledékenysége miatt már ritkán mozdul ki otthonról, de nagyon hiányzik neki a társaság, és nincs kivel beszélgetnie.

A Lökösházán szolgáló egyenruhások azóta már újra meglátogatták őt, és megígérték, hogy a jövőben is így tesznek, amikor csak idejük engedi. A Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője pedig jelezte a történteket a kistérségi szociális intézmény vezetőjének, így teljes lesz az odafigyelés. Lehoczki Zsoltnak, a levél megtalálójának pedig a történtek óta folyamatosan gratulálnak a kollégái.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ingyen fürdőbelépőt adnak a turistáknak – Így próbálják megmenteni a katasztrófa sújtotta Parajdot
A tavalyi bányabezárás után a Visit Parajd partnerszállásain foglalók ingyenes belépőt kapnak a helyi wellnessközpontba. A cél a turizmus élénkítése és a helyi gazdaság támogatása.


A tavalyi bányakatasztrófa után egy egész térség fogott össze Parajdon, hogy egy rendhagyó akcióval indítsák újra a turizmust.

A település wellnessközpontja március 23-án újranyitott, a helyi vállalkozók pedig ingyenes fürdőbelépővel próbálják visszacsábítani a vendégeket.

A program lényege, hogy aki a Visit Parajd partnerszállásain foglal, ingyenes belépőt kap a 2015-ben átadott helyi wellnessközpontba

– írja a Termál Online.

A kezdeményezést a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület indította, és már több mint ötven szállásadó csatlakozott hozzá.

A cél a turisták számának növelése mellett az, hogy a látogatók a jelenlegi helyzet ellenére is teljes értékű kikapcsolódásban részesüljenek, miközben a helyi gazdaság is új lendületet kap.

A gyógyfürdő vonzerejét az 1000 méter mélyről feltörő sós víz adja, amely elsősorban mozgásszervi, ízületi, bőrgyógyászati, nőgyógyászati és légúti betegségek kezelésére alkalmas.

A mentőakcióra azért volt szükség, mert 2025. május 27-én a heves esőzések miatt a Korond-patak vízhozama a százszorosára nőtt, és a víz utat tört magának a mélybe.

Május 30-án a parajdi sóbánya teljesen megtelt vízzel, ezért bezárták, később pedig a felszínen is beszakadások jelentek meg.

Via Sokszínű Vidék


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy rossz mozdulat, és a kutya morogva odakap: ezt a hibát ne kövesd el!
A kutyákhoz való helytelen közeledés, különösen a kéz orr elé nyújtása, komoly félreértésekhez vezethet. A szakértők szerint a kutya ilyenkor védekező reakcióként moroghat vagy odakaphat.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 02.



Reflexből nyújtjuk a kezünket egy idegen kutya felé, pedig ezzel a mozdulattal pont a békés ismerkedést tesszük feszültté, sőt, akár kockázatossá is.

A kutyák nem udvariatlanságból hátrálnak meg: a mi barátságosnak szánt gesztusunkat könnyen fenyegetésként értelmezhetik.

A „szagoltasd meg a kezed” tanács egy makacsul élő tévhit.

Míg az emberi kommunikációban a kinyújtott kéz nyitottságot jelez, a kutyák világában egy hirtelen az arcuk elé kerülő kéz – főleg ha föléjük hajolunk vagy gyorsan közelítünk – tolakodó jelzés.

Ilyenkor az állat nem ismerkedési szándékot érzékel, hanem nyomást, ami feszültséget vált ki benne. Ezzel a mozdulattal elvesszük a választás lehetőségét: a kutyának nincs ideje felmérni a helyzetet, és nem érzi kontroll alatt a szituációt.

A reakciója a lefagyástól és hátralépéstől a morgáson át az odakapásig terjedhet.

A kutyák valóban a szaglásukkal tájékozódnak, de ők döntik el, mikor és mit szagolnak meg. Ha érdeklődnek, maguktól odamennek, körbeszimatolnak, és a saját tempójukban győződnek meg arról, hogy a helyzet biztonságos-e. Ez egy lassú, bizalmi folyamat, nem egy kierőszakolt találkozás.

A helyes protokoll szerint a legjobb, ha hagyjuk a kutyát kezdeményezni.

Maradjunk nyugodtak, ne hajoljunk fölé, és ne nyújtsuk ki azonnal a kezünket. Érdemes enyhén oldalra fordulni, ami kevésbé fenyegető testtartás, és megvárni, amíg az állat magától közeledik.

Ha odajön, először valószínűleg a lábunkat vagy a ruhánkat szagolja meg, és csak később, ha már biztonságban érzi magát, a kezünket. A lényeg, hogy ez mindvégig az ő döntése legyen.

Vannak helyzetek, amikor jobb egyáltalán nem próbálkozni.

Ha a kutya pórázon van és láthatóan feszült, ha a gazdája visszafogja, vagy ha a testbeszédével – például elfordulással, hátralépéssel – egyértelműen jelzi, hogy nem keresi a kontaktust, tartsuk tiszteletben a jelzéseit.

Fontos elfogadni, hogy nem minden kutya akar idegenekkel barátkozni. Lehet, hogy fél, fáradt, túlterhelt, vagy egyszerűen csak nincs kedve hozzá, és ez teljesen rendben van.

Egy idegen kutyával való találkozás nem arról szól, hogy mindenáron meg kell simogatni, hanem arról, hogy tiszteletben tartjuk a határait. Ha a döntést az állatra bízzuk, a helyzet mindenki számára nyugodtabb és biztonságosabb lesz.

Via Sokszínű Vidék


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Élvezni egy süket-vak kutya bizalmát leírhatatlan megtiszteltetés, amit nem érhettem volna el a közös tánc nélkül”
Hanna a látás- és hallássérült border collie-jával teljesített egy megható produkciót egy dog dancing versenyen. Meggyőződése, hogy a közös tanulásnál semmi nem építi jobban a kutya-gazdi kapcsolatot, és Miának a legnehezebb gyakorlatokat is sikerült megtanítania a megvezetéses módszerrel és egy rezgős nyakörvvel.
Tóth Noémi - szmo.hu
2026. április 19.



Fejérné Schneider Hanna nemrég részt vett Miával, a vak és süket border collie-val egy dog dancing versenyen a Senior/Handicap osztályban (a videót ITT láthatod róluk). Kriz Orsi Dog Dancing kutyaakadémiáján készítették fel őket erre a műsorszámra, amelyen elég magas pontszámmal végeztek.

– Hogyan került hozzád a kutyus, mi az ő története?

– Miát 2023 őszén vittük haza: egy hónappal korábban augusztusban került be a Border Collie Fajtamentő Egyesülethez, KisVakond néven. Az előéletéről túl sokat nem lehet tudni, mivel az utcáról gyűjtötték be. Valószínűleg egy szaporítótól szökött meg, ahol kennelbe zárva tartották. Ezt onnan gondoljuk, hogy Mia a felelőtlen tenyésztés miatt született süketnek és vaknak egy olyan génhiba (duplamerle) miatt, amit a hozzáértő, felelős tenyésztők tudatosan kerülnek.

Azt, hogy kennelbe zárva tarthatták, azért sejtjük, hogy a fogai korához képest nagyon kopottak, nálunk is eleinte kényszeresen rágta a kennelt, még akkor is, amikor nem volt bezárva, mintha ez lenne az egyetlen létező elfoglaltság. Az emberekkel az első pillanattól kezdve nagyon kedves, bújós és nyakba ugrálós volt, viszont utána viszonylag hamar vissza is vonult. Más kutyák pedig egyáltalán nem érdekelték. Innen indult a mi közös utunk.

– Mennyiben kell más módszerrel tanítani egy hallás- és látássérült kutyát, illetve mik a határok és korlátok: mire lehet megtanítani, és mire nem?

– Mint egy átlagos kutyát, őt is megvezetéssel kezdjük tanítani, ez azt jelenti, hogy jutalomfalatot dugunk az orrához, és így csináltatjuk meg vele a feladatot, neki csak a falatot kell követnie. Még klikkert is tudunk nála használni, bár mivel nem hall, ezért a hagyományos klikkert egy rezgős nyakörvre cseréltük, ezzel tudjuk neki a lehető legpontosabban megmutatni azt, hogy mikor is csinálja jól a feladatot, ez pedig sokat segít abban, hogy megértessük vele, mi a dolga.

Amiben más, hogy nem tudom teljes mértékben kivenni a kezemet a feladatokból, hiszen azzal vezetem, azzal jelzem neki a különböző feladatokat, úgy is mondhatnám, kézzel adom a vezényszavakat. Itt néha nehézséget is szokott okozni számomra, hogy hogyan tudok annyi különféle apró jelet adni neki a kezemmel, hogy ő pontosan megértse, éppen milyen feladatot kell megoldania.

– Mi a legnehezebb feladat, amelyre immár Mia képes, dacára a hátrányos helyzetének?

– Bevallom, nem tudok arra válaszolni, hogy mik a határai. Régen voltak feladatok, amikről úgy gondoltam, hogy sosem lesz rá képes, például ugrani, vagy olyan tempóban csinálni egy láb közötti szlalomot vagy forgást, mint ahogy ma csinálja őket. Viszont ezeket a falakat szép lassan ledöntöttük, és most úgy érzem, végtelenek a lehetőségeink. Még nem találtam olyan feladatot, amit hosszabb, rövidebb idő alatt ne sikerült volna vele megértetni. Persze valószínűleg előbb utóbb határokba fogunk ütközni, hiszen minden kutyának vannak határai, de jelenleg nem érzem azt, hogy jobban be lennénk korlátozva, mint egy átlagos kutyával.

Mia jelenlegi legnehezebb trükkjei közül kettőt emelnék ki, amire nagyon büszke vagyok. Az egyik az úgynevezett “airplane” trükk, amikor a gazdi ül a földön, a kutyus körbefut körülötte, és átugrál a karjai fölött. A másik még nem 100%-os, de már közelít: ez a kézből való kihempergés, ami nálunk egyelőre úgy néz ki, hogy egy széken ülök, Mia felugrik az ölembe, ott lefektetem és onnan egy hempergéssel leveti magát a mélybe, gyönyörűen négy lábra érkezve.

– Mennyi idő volt erre a műsorszámra felkészíteni Miát?

– Miával 2024 március közepétől kezdtünk dog dancinget tanulni, és ahogy fejlődtünk a feladatokkal, viszonylag hamar körvonalazódott bennünk ez a produkció. Szűk fél évvel később falattal megvezetve már meg tudtuk csinálni ezt a kűrt, persze akkor még jóval esetlenebbül, lassabban és akadozósabban, mint most. A felkészülés legnehezebb részét az jelentette, hogy ezt a két és fél perces produkciót egy versenyen jutalomfalat nélkül kell végigcsinálni, és mint sok kezdő kutyánál, nála sem volt egyszerű eleinte fenntartani a figyelmet és a munkakedvet olyan hosszan, megerősítés nélkül. Végül újabb fél év múlva, 2025 májusában léptünk először pályára, ugyanezzel a kűrrel, és már ott is gyönyörűen teljesített a lányka. Tehát bő egy év alatt teljesen az alapoktól sikerült összerakni ezt a produkciót úgy, hogy az egy versenyen is megállta a helyét.

– Te mikor kezdted a dog dancinget és hogyan találtál rá erre a műfajra?

– Én 2023 őszén kezdtem el a dog dancing oktatói tanfolyamot, amit Kriz Orsi indított, oda iratkoztam be az – akkor alig egyéves – Larka nevű mudimmal. Akkoriban alapvetően nem érdekelt maga a sport, csak azért kezdtem el a tanfolyamot, mert én magam is kutyakiképző vagyok, és úgy gondoltam, hogy Orsi sok olyan technikát, szemléletet mutathat nekem, amit be tudok építeni a saját munkámba, hogy jobb kiképzővé váljak.

Aztán persze könnyen magával rántott a sport varázsa, főleg amiatt, amit Orsi is gyakran hangsúlyozott, hogy itt teljes mértékben a kutyánkra tudjuk szabni a produkciót, mert tulajdonképpen nincsenek kötelező elemek. Ez volt az a mondat, ami úgy igazán beindította a fantáziámat, hogy vajon Miához milyen feladatok illenének. Ahogy márciusban vége lett az oktatói tanfolyamnak, be is jelentkeztem Orsi óráira, de immár két kutyával.

– Mit adott neked a Miával közös produkció, mivel gazdagított téged a közös munka és táncolás?

– Azt hiszem nem túlzok, hogyha azt mondom, hogy Mia emiatt vált igazán az én kutyámmá. Persze ott van az az örökbefogadási szerződés, ami miatt papíron a miénk, de az együttélés még nem kovácsol minket igazán össze. Amikor Mia hozzánk került, annyira óvatos volt, hogy nem mert falatot elfogadni kézből, és eleinte minden emberrel el akart menni, akinek a szagát megérezte – neki mindegy volt, csak valaki szeresse.

Most pedig én vagyok a legfontosabb számára: persze szeret minden embert, de miután megkapta a simiadagját, jön vissza hozzám, egész nap a lábam mellett alszik, követ bárhova a lakásban, jön velem hegyet mászni és úszni is. Azt kell, hogy mondjam, élvezni egy süket-vak kutya kötetlen bizalmát leírhatatlan megtiszteltetés. Mindezt nem érhettük volna el a tánc nélkül. Nekem meggyőződésem, hogy a közös tanulásnál semmi nem építi jobban a kapcsolatot, mert tanítani csak úgy lehet, hogy folyamatosan őt figyelem. Nekem kell tudnom átadni úgy az anyagot, hogy ő azt meg tudja érteni, ehhez pedig a legapróbb mozdulatából tudnom kell, mi jár a buksijában. Neki is nagyon kell rám figyelnie, hiszen tanulni is csak maximális figyelemben lehet, meg kell tudnia érteni, a legkisebb mozdulatomból is, hogy mit szeretnék tőle.

A ringben állni vele pedig igazán felemelő. Mindkét versenyünk után úgy jöttünk le a pályáról, hogy könnyes szemmel jöttek oda az emberek, hogy gratuláljanak nekünk.

Nekem pedig Miával az oldalamon célommá vált, hogy megmutassuk az embereknek, hogy csak mert eltér a normálistól, attól még igenis képes nagyon sok mindenre. Remélem fel tudjuk nyitni az emberek szemét azzal kapcsolatban, hogy egy handicap-es kutyát – vagy bárkit – nem sajnálni kell, hanem elfogadni őt így teljes értékűnek, és meglátni benne a potenciált.

– Adj tippeket gyakorló kutyatartóknak egy konkrét trükkhöz, hogy hogyan tanítsák meg az adott mozdulatot a saját kedvencüknek!

– Én nem is egy darab konkrét trükköt mondanék, hanem egy kis játékot, ami az ember kreativitását fejleszti, a kutyának meg a figyelmét, és igazából bármilyen feladattal meg lehet csinálni. Az első lépés keresni egy egyszerű feladatot, amit a kutyusod könnyen meg tud csinálni: ez lehet akár egy ül, egy fekszik, forgás vagy pacsi, teljesen mindegy, a lényeg tényleg az, hogy a kutyusod ismerje.

Ha ez megvan, próbáld meg ezt a feladatot minél többféle kontextusban kérni a kutyusodtól. Mondok néhány példát a fektetéssel.

- Variáld a pozíciót: fektesd le mindenféle módon, például magad előtt, mellett, két lábad között, magad mögött – extra nehezítés, ha nem is fordulsz felé, csak például a tükörből nézed.

- Variáld a távolságot: fektesd le magad előtt egészen közel, és ha ez ment, következőnek úgy fektesd, hogy egyet hátralépsz, majd még egyet és így tovább. Figyelj arra, hogy ne induljon el feléd: csak úgy érvényes ha egy lépést sem mozdul bele.

- Adj közben zavaró testjeleket: ha fektetést kérünk, általában lefelé mutatunk a kutyusunknak a föld irányába. De vajon sikerül-e úgyis a feladat, hogy közben felemeled a kezedet? Vagy igazán nehéz szinten úgy kérd tőle, hogy feküdjön le, hogy közben te felugrasz a levegőbe.

Én nagyon szeretem az ilyen játékokat, hiszen egy egyszerű feladattal is jó sokáig el lehet vele szórakozni. Sőt, akár barátokkal is lehet versenyezni, hogy ki tud egy-egy feladatot többféle helyzetben és nehezítéssel is megcsinálni, a lehetőségeknek pedig csak a kreativitás szabhat határt!


Link másolása
KÖVESS MINKET: