SZEMPONT
A Rovatból

Kaáli professzor: Szeretném megkérdezni, hol van a pénz? És főleg, hol vannak a gyerekek?

Tízmilliárdokkal több pénzt költött az állam a meddőségi kezelésekre, de nem született több gyermek, mint mielőtt államosították volna az intézményeket, mondja Kaáli Nagy Géza. Szerinte ennek a fő oka, hogy a kapacitást nem bővítették.


Vészharangot kongat Prof. Dr. Kaáli Nagy Géza. Az 1992-ben megalapított és 2019-es államosításáig országos hálózattá növekedett, asszisztált reprodukcióval („lombikbébi beültetéssel”) foglalkozó Kaáli Intézet alapítója és egykori tulajdonosa nemrég nyílt levélben fordult Rétvári Bencéhez. Levelében a professzor azt írja, sajnálja, hogy az államtitkár korábbi levelét válaszra sem méltatta. Mindezek ellenére, a KSH legutóbbi lesújtó születési adatsora láttán a professzor ismét leírta aggodalmait, melyek az államosított és elvileg mindenki számára hozzáférhetővé tett meddőségi centrumok teljesítménye láttán fogták el.

Azt írja:

„Az államosított intézetek működtetését állami bürokratákra bízták, melynek szomorú kimeneteléről a következő nyilvános betegkommentekből Ön is levonhatja a következtetéseit.”

Kaáli professzor hosszasan idézi a kétségbeesett bejegyzéseket. Van, aki hosszasan és hiábavalóan hívta az intézetet; a recepciós nem vette fel, a vonal állandóan foglaltat jelzett. Mások az elképesztően hosszú várólistára panaszkodnak. A munkatársak udvariatlanságára is sokan panaszkodnak. Egy páciens ezt írta:

„Goromba recepciósok. Időpont nincs. Osztrák rendszámú Ferrari van. Nagykép van. Személyes megkeresésre sincs időpont. 2 év után megkérdeztem a recepción, kit kell lefizetni vagy megölni időpontért…”

Más leírja, hogy reggel 8-kor kellett volna telefonálnia időpontért, ám akkor azt mondták, nincs bent az orvos. Azután csak azon a napon 168-szor telefonált.

A professzor csalódottan zárja levelét:

„Tisztelt Államtitkár Úr! Az államosítással az Ön vágya teljesült. A meddő betegeké viszont nem, hiszen közel sem születik meg minden vágyott gyermek. Véleményem szerint az államosításnak a meddő betegek a vesztesei, a meg nem született gyermekek ezrei pedig az áldozatai.”

A kiakalult helyzetről Kaáli professzorral beszélgettünk.

– Mi késztette önt arra, hogy ezt a levelet megírja?

– Rétvári Bence az egyik szószólója volt annak, hogy Magyarországon meddőségi centrumoknak ne lehessen külföldi tulajdonosa. Miután hazaköltöztem, azt mondta, hogy magyar sem lehet, és így államosították az általam alapított és vezetett intézeteket. Ezzel még nem is lenne baj, emiatt nem szoktam leveleket írni, de akkor olyan ígéretet tettek az illetékesek, hogy korlátlanul fogják finanszírozni a meddőségi kezeléseket. És ezt tulajdonképpen meg is tették. Itt van a gubanc:

korlátlanná tették a meddőségi kezelések finanszírozását, mégsem születik meg minden kívánt gyermek.

Miközben a születések száma a KSH szerint történelmi mélypontra zuhant.

– Mi lehet ennek az oka?

– Egyszerűen nem növelték a kapacitást, nem vettek fel több orvost, a megnövekedett igényeket pedig az intézetek nem képesek ellátni. Hiába költenek ötször-hatszor annyi pénzt, vagy még többet is a kezelésekre, ennek arányában nem születik több gyermek. Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy hol van a pénz? És főleg, hol vannak a gyerekek?

– Amíg nem volt államosítva az intézet, mekkora problémát jelentett az addig létező finanszírozási korlát?

– 2017-ben írtam egy levelet Orbán Viktornak, akkor megírtam, hogy ha eltörlik a lombikprogram finanszírozási korlátait, akkor 2000 helyett 3500 gyermek fog születni. Az akkori OEP csinált egy felmérést, ezek az OEP számai voltak. Tehát teljes finanszírozás mellett 2000 helyett 3500 gyermek.

Természetesen csak akkor, ha az ellátórendszer kapacitását is növelik. Na most, ez nem történt meg.

– Tehát az államosítás előtt fizetni kellett a kezelésekért mindenkinek?

– Nem. Aki finanszírozott volt, annak ingyenes volt, aki pedig nem, annak ki kellett fizetni a teljes összeget.

– És mi alapján dőlt el, hogy kinek finanszírozott a kezelés és kinek nem?

– Az érkezési sorrend számított csak.

– Nem vették figyelembe a vagyoni vagy a jövedelmi helyzetet?

– Nem.

– Amikor államosították az intézetet, ugyanaz maradt a személyzet?

– Igen. Én mindenemet eladtam. Ingatlant, műszereket, mindent átvettek. Ugyanaz a szakembergárda maradt. És ugyanazt csinálják.

Ha én maradtam volna a tulajdonos, és nekem adják a megemelt finanszírozást, akkor azonnal nyitottam volna 4-5 új intézetet.

Erre korábban már volt is példa. De az állam nem eszközölt olyan kapacitás-bővítéseket, amire a megnövekedett betegforgalom miatt szükség lett volna.

– Ön szerint mi ennek az oka?

– Nem szakemberek végzik az intézet működtetését, hanem állami bürokraták. Mondok egy példát: az állami tulajdonú gazdasági társaságban közbeszerzéssel fejlesztenek, és minden más beszerzést is igy bonyolítanak. Ez önmagában megsokszorozza a kiadásokat , amiket teljes finanszírozás mellett csak közpénzből lehet fedezni.

Mi például korábban vettünk egy üveg táptalajt 100 dollárért, ugyanaz közbeszerzéssel ennek sokszorosa.

Novák Katalin kijelentette az államosítás napján, 2019. december 19-én egy sajtótájékoztatón, hogy az emberi élet nem üzlet. Ha az emberi élet nem üzlet, akkor vajon kik gazdagodnak meg ezeken a túlárazott közbeszerzéseken? Vagy honnan van a kezeléseket végző kft-nek közel egymilliárd forintos profitja?

– És ezzel az 1 milliárd forinttal mit csináltak? Visszaforgatták fejlesztésbe?

– Nem tudni semmit. Egyet tudok: az orvosok nem látnak fejlesztést. Pedig nagyon rájuk férne. Fokozatosan maradunk le Európától szakmai színvonal tekintetében.

– Miért pont most érezte úgy, hogy levelet kell írnia?

– Eltelt öt év az államosítás óta, és véleményen szerint ekkora ráfordítás mellett sokkal több gyermeknek kellett volna születni lombikbébi kezelések eredményeként.

– Olvasom a kommenteket, amiket a levelében is idézett, például hogy csak hétfőnként van időpontosztás. Korábban, az ön vezetése alatt volt várólista?

– Nem.

– Ha valaki odament, akkor azonnal tudták őt fogadni?

– Ahogy mondtam, korábban pénzért azonnal, mert kapacitás volt, az OEP által finanszírozott páciensekből pedig annyit tudtunk egy évben fogadni, amennyit akkor az állam megfinanszírozott. De nekik sem az ellátásra kellett várni, hanem a finanszírozásra.

– Azt is írják, hogy gorombák a recepciósok. Ha ugyanazzal az állománnyal működik az intézet, mint az ön idejében...

– Ismeri azt a kifejezést, hogy monopólium? Monopolhelyzetben nincs versenyhelyzet és annak élvezői gyakorlatilag azt csinálnak amit akarnak.. A kiszolgáltatott betegnek pedig nincs választása. Illetve van, elmehet külföldre, és sokan el is mennek.

– Ön milyen megoldást javasolna?

– Orbán Viktor nem olyan régen, néhány hete azt mondta a Kossuth Rádióban a repülőtér kapcsán, hogy az a jó, ha az állam nem gazdálkodik, ha meg is van a tulajdon, akkor bevon olyan profikat, akik értenek a dologhoz. Szó szerint ezt mondta: „Ne állami bürokraták, meg innen-onnan összeszedett menedzserek működtessenek egy hatalmas vagyont, hanem valaki olyan, aki a világ legjobbjai közé tartozik”. Nekem az az érzésem, hogy a kormánynak nagyon fontos, hogy népszerű döntéseket hozzon, legyen az rezsi vagy bármi más. Az, hogy korlátlan finanszírozást kaptak a meddőségi központok, az egy pozitívum. De hogy nincs eredménye a többletforrásnak a kapacitásbővítésben, csak a közpénz folyik el, az viszont egyáltalán nem pozitívum.

– Azt is írja, hogy korábban is írt egy levelet, és arra nem kapott választ. Miért gondolja, hogy erre a levélre most valamilyen reakció érkezik a kormányzat részéről?

– Az attól függ véleményem szerint, hogy mekkora a visszhangja a mostani levelemnek. Mára már köztudott, hogy ez a terület nincs teljesen rendben. Az, hogy ezt hogyan lehetne orvosolni, abban eltérő vélemények vannak. De az biztos, hogy valamit tenni kell.

A betegek nem boldogok. Az orvosok se boldogok. Szerintem az állam sem boldog.

Az illetékeseknek radikális lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy megszülessen minden vágyott gyermek.

– Milyen lépéseket?

– Véleményem szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság és a Humánreprodukciós Intézet állami bürokratái alkalmatlanok ennek a speciális és komplex meddőségi gigacentrumnak a nemzetközi szinten történő működtetésére. Ezt a feladatot olyanokra kellene bízni, akik értenek hozzá, és a világ legjobbjai közé tartoznak. Nagy segítség lenne egy határozott, hozzáértő kormánybiztos kinevezése. Nem tartom helyesnek azt a döntést sem, hogy az államosított magánintézeteket két közkórházi meddőségi centrummal olvasztottak össze egy gazdasági társaságba. Az egyes telephelyek vezetőinek kulcsfontosságú szerepet kellene szánni a telephelyek működtetésében. Be kellene vonni az őket és a betegeket is érintő döntéshozás folyamatába.

Ne az OKFŐ-től tudja meg egy intézetvezető főorvos, hogy az intézetét renoválás miatt fél évre bezárják, vagy egy új orvost neveztek ki.

Tapasztalatból tudom, és azt államosítás is azt igazolja, hogy az egykori magánintézetek tulajdonosai a maguk idejében jobban, gazdaságosabban, és főleg eredményesebben működtették intézeteiket. Az elmúlt öt évben súlyos tízmilliárdokat költött az állam a meddőségi kezelésekre, de gyakorlatilag nem születik több gyermek, mint a mi időnkben.

– Ha úgy döntenének, hogy visszaadják az intézeteket az eredeti tulajdonosoknak, akkor mi lenne?

– Akkor nyilván ugyanennyi pénzből mi ezt sokkal jobban működtetnénk.

– Mi lehet ennek az akadálya?

– Ön is tudja, hogy mi az akadálya, így tehát ezt egy illuzórikus kérdésnek tartom.

Az államosítás egy politikai döntés volt, de az OKFŐ állami bürokratái, beleértve a Humánreprodukciós Igazgatóság vezetőjét is, sohasem fogják elismerni felelősségüket a meg nem született gyermekek ezreiért.

Egyezzünk meg abban, hogy mi ezt korábban másként és jobban csináltuk. Véleményen szerint tulajdonosi szemlélet nélkül nem fog annyi gyermek születni, mint amennyi elvárható lenne. Ezt kellene a döntéshozóknak újragondolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk