HÍREK
A Rovatból

K. Endre nem adja fel - az RTL rejtett kamerával rögzítette, hogy találkozott volt áldozatával, hamis vallomásra akarta rábírni

A kegyelmi ügy főszereplője rávette a fiút, hogy három videóban mondja el, ő ártatlan. Amikor a fiú kérte, hogy törölje a felvételeket, a volt igazgató-helyettes azt mondta, már az ügyvédjének is elküldte.

Link másolása

A Házon kívül exkluzív riportjából kiderült, a Novák Katalin lemondását okozó kegyelmi ügy főszereplője hamis vallomásra akarta rávenni a bicskei gyermekotthon egyik molesztált áldozatát.

Azt a fiút, akinek a vallomása néhány évvel ezelőtt nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekotthon volt igazgatóhelyettese börtönbe kerüljön.

Az RTL oknyomozó riportja szerint K. Endre először két hete kereste fel a fiút, hatezer forintot és egy doboz cigit adott neki és édesanyjának, be is vásárolt nekik.

A fiú akkor belement, hogy videóra mondja, amit K. Endre kért tőle. Három felvétel is készült, amelyek a volt igazgatóhelyettes ártatlanságáról szóltak.

Néhány nappal később ismét találkoztak, akkor K. Endre az ügyvédjére hivatkozva arról beszélt, lehet, hogy szükség lenne egy új videóra is. Ezen a találkozón már ott volt a Házon kívül stábja is, rejtett kamerával rögzítették a történteket.

Egy februári napon egy budapesti parkba beszélték meg az újabb találkozót. K. Endre és a fiú egy padra ültek le beszélgetni, ahol a volt igazgatóhelyettes újra az ártatlanságát hangoztatta.

Azt magyarázta, hogy nem igaz, ami a bírósági ítéletekben szerepel, és ő ott sem volt akkor, amikor az igazgató arra kényszerítette az egykori áldozatot, hogy módosítsa a korábbi vallomását az érdekében.

"Majd lecseng, és ha eljön az igazság napja, akkor sok minden kiderül. Akkor majd fény derül arra is, hogy engem meghurcoltak, a köztársasági elnököt, itt politika az egész, tudod"

– mondta K. Endre.

Itt lehet megnézni a rejtett kamerás felvételt:

A február végi találkozó nem úgy sikerült, ahogy K. Endre szerette volna. A fiú azt kérte, hogy töröljék K. Endre telefonjáról a néhány nappal korábban készült felvételeket. Ez meg is történt, ám K. Endre azt mondta, hogy a videókat már elküldte az ügyvédjének is. Most pedig azért jött, mert az ügyvéd szerint módosítani kellene rajtuk.

"Azt mondta, hogy hangsúlyozottabban lehetne esetleg mondani, hogy nem történt semmi olyan, hogy nem írattam én alá veled semmit, nem vettem elő papírt, amit alá kellett volna írni"

– mondta K. Endre, a fiú azonban nemet mondott arra, hogy újabb videó készüljön.

„Jó, de én most már ezt nem akarom, hogy módosítani, minden, én mondom, minden tőlem telhetőt megtettem, Endre bácsi. Nem, egyszerűen nekem nincs erre szükségem”

– tiltakozott a fiú.

„Egy kajára valamire meghívhatlak azért?” – ajánlkozott ezek után K.Endre, majd a videókkal kapcsolatban hozzátette:

"Én kitöröltem, hogy az ügyvéd kezd-e valamit, vagy nem, nem tudom. De mondom, idáig nincs olyan politikai helyzet."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: kevés dolog van, aminek lehet hinni, de a Mediánnak be szoktak jönni a becslései
A közvélemény-kutatásokról is kérdezték Magyar Pétert, aki a baloldal házi mérőintézetének tekinti a legtöbb ezzel foglalkozó céget. A TISZA Párt elnöke a taktikai szavazásról is elmondta a véleményét.

Link másolása

“Szerintem Magyarországon nagyon kevés dolog van, aminek lehet hinni, de a Mediánnak be szoktak jönni a becslések” – nyilatkozta vasárnapi, debreceni tüntetése után Magyar Péter a hvg.hu-nak. Magyar szerint ők nem rendelnek felméréseket a közvélemény-kutatóktól, a legtöbb ilyen céget pedig a baloldal házi mérőintézetének tekinti. Itt példaként hozta azt a Publicus Intézetet is, amelynek hétfőn megjelent kutatása szerint egyébként szintén a TISZA Párt a legerősebb ellenzéki párt.

Magyart az önkormányzati választásról is kérdezte a lap. A politikus az előválasztásokra utalva ezt mondta:

Nem úgy csinálják, mint az ellenzék eddig, „hogy a meg nem lévő pozíciókat már elosztjuk, és akkor ilyen taktikai szavazásokat csinálunk, hogy most valaki szavazzon itt ide”.

Magyar azt mondja, további kerületekben nem állítanak jelöltet, az eddigieket is nagyon gyorsan kellett megszervezni. Állítása szerint olyan kerületeket kerestek, ahol a helyiek azt mondták, érdemes lenne váltani, mert nem elégedettek a polgármesterrel vagy a képviselőkkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter képet posztolt a vasúti kocsiból, amiben Debrecenbe utazott: „62 TEK-es sem vigyáz rám évi 1 milliárd forintért”
A Tisza Párt vezetője nem állta meg, hogy hétfő esti posztjában ne szúrjon oda megint a kormánypárti politikusoknak és a kormányközeli médiának.

Link másolása

Ahogy arról vasárnap beszámoltunk, Magyar Péter menetrendszerinti vonaton érkezett meg Debrecenbe, a Tisza Párt első vidéki nagygyűlésére.

Hétfő este ezzel kapcsolatban tett közzé képet és egy posztot a Facebookon. Mint mondja, ezúttal utazásának módján próbált fogást találni a kormányzati sajtó és a Fidesz közeli influenszerek.

„Szinte az egész intetcity a TISZA Párt rendezvényére tartott. A rogáni propaganda (beleértve a köztelevíziót is) elfelejtett beszámolni arról, hogy a valaha volt legnagyobb vidéki politikai demonstrációt tartottuk, azt viszont nagy elánnal hazudozza, hogy a munkatársaim lezárták azt a vasúti kocsit, amiben én utaztam.”

„Ebből természetesen egy szó sem igaz. Az úton a beszédemet írtam és legalább 100 utas jött oda beszélgetni, vagy közös fényképet készíteni”

– írta a NER-t az év elején elhagyó politikus.

Hozzátette: „Arról is ír a Pravda, hogy engem egy magánhadsereg kísért a rendezvényen. Természetesen ebből sem igaz egy szó sem. A 20 ezres rendezvényt nagyjából 10 biztonsági ember biztosította,

én pedig ellentétben a fideszes politikusokkal, nem félek az emberek közé menni, nem magtárban és lezárt utcákon kampányolok és még csak 62 TEK-es sem vigyáz rám évi 1 milliárd forintért, mint Szijjártó elvtársra.”

A már-már szokásos „További jó vergődést” fordulat után még kommentben is odaszúrt a kormány egyik legerősebb emberének, mikor azt írta: „Hajrá, Toni!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhel és Tiborcz István ebbe a patinás svábhegyi villába költözhet – sok fát vágtak ki a környéken
Egy „fenntartható, energiahatékony irodaház” is épül a területen, de a HVG és a Kutyapárt információi szerint a területet fekvő Dreher-villába költözne a miniszterelnök lánya, veje és családjuk.

Link másolása

A XII. kerületi volt svábhegyi gyermekkórház területének nagyobbik felén Tiborcz István cége, a BDPST Group közlése szerint egy „fenntartható, energiahatékony irodaház” épül, ám ez sok fa kivágásával jár együtt, és más környezetvédelmi aggályokat is felvet – írta meg a hvg360.

Miközben még a 2000-es évek elején is ősparkok, kúriák, villaépületekben megbújó szanatóriumok jellemezzék a budai Svábhegy arculatát, mára jelentősen változott a terület összképe. A lap szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2019-ben két csomagban értékesítette a svábhegyi egészségügyi intézmények épületeit és telkeit, összekötve más vidéki és fővárosi ingatlanokkal.

Többek között a Béla király úti gyermek-tüdőszanatóriumot is tartalmazó együttes így került a Central European Ingatlanalapba (CEI), amelynek az Equilor-csoport a kezelője. Ez utóbbi Szécsényi Bálint érdekeltsége, aki sűrűn üzletel Tiborczcal.

Az egykori svábhegyi gyermekkórház csomagja pedig a Middle-Europe Convergence Ingatlanalapba érkezett, amelyet Jellinek Dániel Indotek Groupja irányít. Jellinek aztán 2023-ban eladta a volt gyermekkórházat és az Eötvös úti létesítményeket a CEI-nek. Később, szövevényes adásvételek után az idén a Mártonhegyi úti ingatlan hivatalosan is Tiborcz kezébe került.

A Mártonhegyi úton álló 2,6 hektáros, korábban gyerekkórházként hivatkozott telken áll az ún. Dreher-villa (címlapképünkön), amit szinte ingyen adott Dreher Jenő az 1930-as években az akkor nyíló úgynevezett Iskolaszanatóriumnak, ami később Svábhegyi Gyemekkórházként működött – utóbbiról már az ügyet szintén ismertető Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) ír.

A hvg.hu információ szerint az impozáns épületbe Tiborcz István és Orbán Ráhel tervez beköltözni.

Az épület telepítési tanulmánytervét eredetileg a XII. kerületi önkormányzat honlapján is közzétették, amire a Kutyapárt kerületi szervezete hívta fel a figyelmet. Ezután az oldalt azonban az önkormányzat váratlanul jelszóval védte le. A lap szerint a telken álló fák harmadától megválnának, másik harmaduk is csak „lehetőség szerint megtartandó” besorolást kapott. Védelmet elsősorban a két telekrész közötti fasor élvez, ezek pont eltakarják a villát az iroda dolgozói elől.

A Kutyapárt ismertetője szerint az ingatlan értékét bizonyára megnövelte, mikor a Hegyvidéki Önkormányzat 2020. november 30-án úgy változtatta meg az Észak-Hegyvidéki építési szabályzatot, hogy ezen, a 9596-os helyrajzi számú telken lehessenek lakások is, korábban erre nem volt lehetőség. Ezekről részletesebben ITT lehet információt szerezni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megvan a nem hivatalos megoldókulcs a magyarérettségihez
Az érettségi második részének feladatai közül túlnyomó részben a novellaelemzést választották a diákok a szaktanárok szerint.

Link másolása

Korábban már írtunk róla, hogy Karinthy Frigyes egy novellájának elemzését vagy Babits Mihály költészetének általános bemutatása között választhattak az érettségizők a hétfői vizsga második, hosszabb szövegalkotás részében.

Az Eduline oktatási portál szerint az érettségizők nagy vágya volt, hogy a feladatok között legyen novellaelemzés, amit alapvetően könnyebnek tartanak – a szakértőkkel együtt – mint a nagyobb horderejű témakifejtő esszét.

A portál megfogalmazása szerint feltehetőleg több tízezren fogják a novellaelemzést választani az általános témakifejtő esszé helyett, ami a szaktanárok szerint egyébként is nehezebb vállalkozás, mivel könnyű úgy megírni, hogy csak féligazságokat tartalmazzom és „az irodalomhoz ne legyen sok köze”.

Az idei érettségi változásai közé tartozik többek között, hogy középszinten a vizsga I. részéből kikerült a gyakorlati szövegalkotás, a helyére pedig egy irodalmi műveltségi tesztet raktak. A II. részben pedig kétféle szövegalkotás, egy műértelmezés és egy általános témakifejtő esszé közül lehet választani.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. A középszintesek itt egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 60 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme ebben az esetben 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó – írja az Eduline.

A portál egyébként közölte az érettségi első és második felének nem hivatalos megoldását is, ami ITT olvasható el. Hivatalos megoldókulcs kedden várható.

Link másolása
KÖVESS MINKET: