HÍREK
A Rovatból

Izraeli miniszter: a kormány nem tervezi a Gázai övezet megszállását

Ron Dermer, aki a szűk hadikabinet tagja, azt mondta, hogy Izrael garantálni fogja a Gázai övezet demilitarizált státuszát, ahol az izraeli hadsereg terrorfenyegetés esetén biztonsági műveleteket hajthat majd végre.


Ron Dermer, az izraeli kormány stratégiai ügyekért felelős minisztere és a szűk hadikabinet tagja az MSNBC amerikai televíziónak kedden azt mondta, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy korábbi interjújában nem a Gázai övezet megszállásáról, hanem csak annak terrorellenes biztonsági felügyeletéről beszélt a háború után.

Dermer szerint Netanjahu azt tervezi, hogy Izrael a háború után biztonsági ellenőrzést fog gyakorolni a Gázai övezet felett, miközben az övezet irányításáért más, talán a palesztinok, de nem a Hamász felel majd.

Indoklása szerint Izrael azért hatol be a Gázai övezetbe, hogy felszámolja a Hamász terrorista infrastruktúráját, és nem engedheti meg, hogy azt fél év vagy egy év múlva akár egy másik szervezet újjáépítse. Szerinte erre, és nem az övezet megszállására gondolt Netanjahu, amikor az övezet feletti határozatlan idejű izraeli ellenőrzésről beszélt.

Dermer szerint a palesztinok gondoskodhatnak majd a mindennapos rendfenntartásról, a rendőrségről, viszont a terrorellenes erőket, az esetleges bombagyártó műhelyeket felderítő titkosszolgálatot Izraelnek kell felügyelnie.

Dermer úgy vélte, hogy Ciszjordániában is Izraelnek kell elvégeznie ezt, noha nem volt célja, hogy katonái behatoljanak a palesztin városokba. Mint mondta: Izrael visszavonult az 1948-as vonalakhoz, és nem volt jelen az utóbbi tizenhét évben Gázában, felszámolta a gázai telepeket, de egy terrorista államot kapott, és ezt nem akarják megismételni.

Miután a Hamászt elmozdítják, Izrael meghatározatlan időre ellenőrizni fogja a biztonsági ügyeket, de nem világos, hogy lesznek-e olyan palesztin erők, amelyek a gázai nép érdekében készek újjáépíteni az övezetet.

A kétállami megoldást Dermer egy ettől független, másik kérdésnek vélte, és azt mondta, hogy szerinte a Hamásznak és a terrornak semmi köze a palesztinok frusztrációjához és az izraeli megszálláshoz. "Ez egy terrorszervezet, melynek célja Izrael elpusztítása, olyan mint az Iszlám Állam, célja a népirtás a zsidók ellen"

- mondta.

Dermer szerint a Hamász palesztinok teljes generációját tanította Izrael és a zsidók gyűlöletére, és úgy vélte, hogy a Palesztin Nemzeti Hatóság tankönyvei és oktatása sem különbözik a Hamászétól.

Megoldási javaslata szerint egy megreformált palesztin kormányzatra lenne szükség, amely átvehetné a Gázai övezetet, amely elkötelezné magát az Izraellel kötött béke mellett, s erre tanítja a következő generációt.

Szerinte csak ekkor, évtizedek elteltével lenne lehetőség a térség rendezésére, hasonlóképpen Németország és Japán második világháború utáni helyzetéhez.

Dermer a brit BBC-nek azt nyilatkozta, hogy

Izrael garantálni fogja a Gázai övezet demilitarizált státuszát, ahol az izraeli hadsereg terrorfenyegetés esetén biztonsági műveleteket hajthat majd végre.

Előzőleg Netanjahu bejelentésére válaszul Washington közölte, hogy ellenzi Gáza új, hosszú távú izraeli megszállását. "Ez palesztin terület, és továbbra is palesztin terület marad" - mondta Vedant Patel, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban foglalta el a Gázai övezetet Egyiptomtól, ahová 1948, Izrael megalapítása óta tartozott. 2005 augusztusában kivonult a térségből, felszámolta az ott létrehozott izraeli telepeket, és megszüntette helyi katonai jelenlétét.

A Hamász 2007 júniusában erőszakos hatalomátvételt hajtott végre a Gázai övezetben, miután egyhetes harcok során fegyverrel legyőzte Mahmúd Abbász palesztin elnök Fatah mozgalmának ottani erőit, akik azóta csak Ciszjordániát, az ott működő Palesztin Nemzeti Hatóságot vezetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Reagált a Fehér Ház arra, hogy tényleg Budapestet nézték-e ki a Trump-Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó helyszínének
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.


Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy

„egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”.

Egy másik kérdés válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy

nem fogja „kiteregetni” Trump elnök és Putyin elnök magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.

Karoline Leavitt megjegyezte, hogy a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.

Az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz-ukrán-amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.


Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.

A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.

„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”

Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:

„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.

„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”

Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.

Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy babonás vagyok, de más helyet próbálnék találni” – Donald Tusk nem támogatja, hogy Budapesten legyen a Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozó
A lengyel kormányfő szerint Ukrajna számára kényes lenne a magyar főváros, mert itt írták alá az 1994-es memorandumot az ország területi egységéről.


Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.

Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen

1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.

„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.


A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.

A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.

Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.

A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: