SZEMPONT
A Rovatból

Interjú Magyar Péterrel: Az agyhalott szó nálam olyan, mint a hülye, a nyugdíjaskommandó szót meg Rogán Antaltól tanultam

A Tisza Párt elnöke szerint az embereket nem a hangfelvételek, hanem a valós kérdések érdeklik, és bárhogyan átírhatják a választási szabályokat, akkor is nyernek. Magyar Péterrel a miskolci gyűlés után beszélgettünk az országjárás első benyomásairól.


November végén országjárásra indult Magyar Péter. Az első állomás Szerencs és Miskolc volt. A Tisza Párt elnökével a miskolci gyűlés után beszélgettünk az országjárás első benyomásairól, a róla megjelent hangfelvételekről és többek között arról, hogy mit szól a választási törvény módosításához.

- Ez az országjárás első napja, most találkozik először úgy a szimpatizánsaival nagy tömegben, hogy nyilvánosságra kerültek a hangfelvételek. Mik a tapasztalatok, mik a visszajelzések?


- El kell, hogy keserítsek mindenkit, nem hozta szóba senki. Én vicceltem vele, hogy veszek be egy rágót, hogy ne legyen büdös a szám, de ezen kívül nem kaptam semmilyen visszajelzést. Azt tapasztaltam itt Borsod megyében, Szerencsen és Miskolcon, de egyébként az országban is, mert azóta azért már jártam egy-két helyen, hogy az embereket nem érdekli az Isaura, bárhogyan is küzd Tóni a társaival, mint malac a jégen. Az embereket a valós kérdések érdeklik. A megélhetési problémák, a gyerekvédelem, az egészségügy helyzete, a magyar gazdaság összeomlása, ezek érdeklik és elszomorítják az embereket, és az ezekre adott válaszokat keresik. Úgyhogy mi ezzel foglalkozunk, nekik meg meghagyjuk az Isaurát.



- Kicsit szokatlan, hogy egy politikus télen indul országjárásra. Eredetileg is ez volt a terve, most indult volna el?


- Előbb szerettük volna. Az volt az eredeti terv, hogy október elején, közepén elindulunk, amikor még jobb idő van. De annyi meló volt Strasbourggal, a pártépítéssel, napi politikai ügyekkel, hogy mindig tolódott. Aztán a múlt héten egyszer csak azt mondtam a kollégáknak, hogy vágjunk bele, mert sose indulunk el. Eldöntöttük, hogy jövő héten indulunk, és kész. Igaz, a kollégáim egy kicsit beparáztak, hiszen ilyenkor kint nehezebb megtartani egy eseményt, mert már nagyon hideg van, beltéri helyszíneket pedig nem egyszerű találni. Bele is futottunk egy pár helyen ellenállásba, politikai tiltásba, de alapvetően azért itt is sikerült végül megoldani, és ennek nagyon örülök. Jó lenne, hogyha Nyíregyházán is összejönne, vagy Debrecenben, de el leszünk mi a polgármesteri hivatal előtt felöltözve, forró teával. Ennek is lesz egy diszkrét bája. Majd hógolyózunk pénteken. De egyébként várjuk a polgármester urat is, ha el mer jönni.



- Miért pont az ország ezen részét választották? Mik azok a problémák, amik kifejezetten erre a térségre jellemzőek?


- A gyerekvédelmi intézményeket céloztuk meg először, és az ittenieket látogatjuk meg. Ezt pedig összekötöttük az országjárással. Ezen felül nem volt különösebb logika, az volt a cél, hogy három megyét válasszunk, ami közel van egymáshoz. Tavasszal Békés megyében, meg Baranyában kezdtük. Most Borsodban leszünk két napot, aztán megyünk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, Nyíregyházára, Kisvárdára, utána pedig Hajdú-Bihar megyébe, Debrecenbe, Hajdúhadházára, Hajdúböszörménybe. Csütörtökön elmegyünk egy állatvédelmi központba, amely megnyerte a Ludas Matyi szavazásunkat. Viszünk magunkkal egy jelentős támogatást is. Pénteken pedig szociális intézmények, idősellátás és gyermekvédelem, valamint a gyűlések. Úgyhogy elég sűrű program lesz, nem olyan lightos, mint a Fidesz országjárása.



- Beszéljünk egy kicsit az Önről megjelent hangfelvételekről. Azt mondta, hogy ezek a hangfelvételek többnyire manipuláltak, és hogy vannak olyan szavak, vagy kifejezések, amiket biztos, hogy nem Ön mondott. Tudna említeni konkrét példát ilyenre?


- Először is: van olyan hangfelvétel, amelyik összevágott, van, amelyik manipulált, és valóban vannak olyanok, amiket olyan dolgok hangzanak el, amiket biztos, hogy nem mi mondtuk, vagy nem abban a szövegkörnyezetben. Az utolsón például, ami a sajtóval kapcsolatos volt, hallható egy olyan stílus, amit nem szoktam használni.

Tudok keményen beszélni, és ezt meg tudják erősíteni a kollégáim is, és az is lehet, hogy néha nem szépen beszélek. De így nem.

Viszont szerintem ennek nincs jelentősége, ez egy magánbeszélgetés volt, amin nem bűncselekmények hangzanak el. Annak lenne jelentősége, hogyha Tiborcz István és Orbán Viktor vasárnapi ebédjén fölvennénk valamit, amikor eladják az országot, vagy szétrabolják, mert az bűncselekmény. Vagy, ha olyan dologról van szó, amit a kormány csinál, mondjuk Rogán Antal, mit tudom én, a szeretőjével. Azt, hogy egy magánbeszélgetésben valaki csúnyán beszél, vagy, hogy esetleg fáradtan, egy választási kampány után, hajnali fél 7-kor szid valakit, nem tartom olyan súlyos eseménynek, és láthatóan az emberek sem. Az emberek nem akarnak felülni a propaganda-vonatra, úgyhogy én tényleg sajnálom a Tónit, biztos, hogy nagyon nagy elvárásai voltak ezzel a lejárató kampánnyal szemben, de ugyanúgy, mint a péniszgate, ez is visszafele sült el, és tökön lőtték magukat.

Szerintem annyira kitolta már a propaganda hazugság az embereknek az ingerküszöbét, hogy már nem lehet ilyenekkel megvenni őket.

Mondom, ha bűncselekmények lennének ezeken a felvételeken, akkor az egy más dolog. Nyilván akkor se szép lehallgatni a szerelmedet. Persze, anno én is nyilvánosságra hoztam egy felvételt, de ebben semmilyen magánéleti szál nem volt. Ezen egy volt igazságügyi miniszter másfél percig egy olyan államellenes bűncselekmény-sorozatról beszél, meg arról, hogy maffia kormány van, ami az emberekre és az ország az igazságszolgáltatásra tartozik. De ezt sem úgy hoztam nyilvánosságra, mint itt, hogy csöpögtetek, vagy pénzt kérek érte, vagy zsarolok, vagy semmi ilyesmi, hanem tulajdonképpen az állam és az emberek érdekében.



- Nyilvánosságra került egy másik hangfelvétel is, amin a kollégáit szidta, konkrétan agyhalottnak nevezte őket.

- Az agyhalott szó nálam olyan, mint a hülye. A nyugdíjaskommandó szót meg Rogán Antaltól tanultam, azt a Fideszben használják, csak úgy szeretném jelezni. De a Soros-ügynököt például mi viccből szoktuk egymásra mondani, merthogy azt állítja rólunk a propaganda, hogy mi Soros-ügynökök vagyunk, ami elég nevetséges. Nem nekem volt Soros-ösztöndíjam, hanem Orbán Viktornak, és nem én tanultam ott, hanem Kovács Zoltán kormányszóvivő. Mi csak viccelődni szoktunk ezzel. Megbeszéltük, senkit nem érdekel, dolgozunk tovább.



- Tehát a párton belül nem volt ebből konfliktus?

- Még egyszer mondom, ez egy összevágott felvétel, nem ilyen szövegkörnyezetben, és nem így hangzott el. De, ha így hangzott volna sem érdekel minket. Mi dolgozunk a hazánkért, Rogán Antalnak meg jó egészséget kívánunk, költse gyógyszerre!



- Ha már propaganda. A szerencsi beszédében említette, hogy nem engedték be a propagandamédiát, én is láttam, hogy néhányan a bejárat előtt állnak. Miért nem jöhettek be?

- Tanulják meg azok az emberek, akiket jól fizet a kormány az adófizetők pénzéből, hogy ez milyen. A kormányinfóra például nem engedik be a Magyar Hangot, vagy Gulyás Balázst, vagy egyéb független sajtót, akik tudnak kritikus kérdéseket feltenni az ellenzéknek és a kormánynak is, tehát valódi újságírók. Nekik közük nincs az újságíráshoz, mert akkor is hazudnak, amikor kérdeznek, és naponta bűncselekményeket követnek el a híradóban, a Megafonban. Olyanokkal vádolnak családokat, az én családomat is, ami konkrét bűncselekmény, és börtönben lenne a helyük. Ilyen embereknek minek adjunk lehetőséget? Ráadásul az elején beengedtük őket, és több rendezvényünkön is olyan szinten zaklatták az embereket, például Császár elvtárs, a közmédia újságírója, hogy azt kérték, hogy vigyük ki őket, mert az eleve hazug narratívájával próbálta őket csőbe húzni. Erre nekünk nincs szükségünk. Ő nem újságíró, ő egy Lenin-fiú.


- A Fidesz ismét módosítaná a választási szabályokat. Mit szól ehhez?



- Nem vagyunk meglepődve. Nyilván, hogyha a Fidesz beterjeszt egy ilyen módosítást, akkor az a saját érdekét szolgálja. Ez valószínűleg nem a végleges állapot, ennél még sokkal durvább módosítások lesznek. Én azt tudom nekik üzenni, hogy mi megnyerjük a választásokat, nyugodtan lehet mindenfélét csinálni. De inkább kormányozni kellene szerintem, az egészségüggyel kellene foglalkozni, a gazdaságot kéne helyreállítani, kirúgni Nagy Mártont, új legfőbb ügyészt hozni, visszahozni egy egészségügyi minisztert, aki ért a szakmájához, és még lennének ötleteim, de ezeket megtartom magunknak, amikor majd mi jövünk.

Lehet ide-oda módosítgatni, meg átírogatni a körzeteket, meg levinni a küszöböt, meg mindent csinálni. Az az igazság, hogyha többségben leszünk, márpedig már most abban vagyunk, akkor bárhogyan átírhatják, akkor is nyerünk.

Nyilván nem egyenlő a pálya, még jobban lejteni fog a Fidesz felé, még többet kell dolgoznunk, de minket ez nem zavar. Természetesen, ha egy körzethatárt jogellenesen írnak át, akkor majd a bíróságra megyünk. Amit politikailag lehet, azt megteszünk, de nem ezen fog múlni. Azon fog múlni, hogy mi tudunk egy valós alternatívát mutatni, hogy elhiszik-e az emberek, hogy a nemzeti együttműködés rendszerét el kell zavarni, mert tönkretette az országot, és ezt lehet teljesen másképp csinálni, és mi ezen dolgozunk.

- Arra lát valós esélyt, hogy mire eljutunk a 2026-os választásig, addigra olyan szinten módosítják a törvényt, hogy teljesen mindegy, ha a Tisza népszerűbb, mint a Fidesz, akkor sem tudnak nyerni? 



- A matematikának azért vannak szabályai. Lehet persze bűvészkedni, meg trükközni, de azért van most bajban a Fidesz, mert ugye ezt lejátszotta 2022 után is az önkormányzati választások előtt. Átírta a fővárosi szabályokat, és hát tökön lőtte saját magát.

Azért lett a Tiszának tízfős frakciója, mert átírták a szabályokat. Ha nem írják át, akkor egy képviselőnk sincsen.

Tehát óvatosan kell bánni ezekkel. Én jó trükközést kívánok nekik, de lehet, hogy pont ezzel segítenek nekünk! Ők így akarnak választást nyerni, meg propagandával, meg csalással, mi meg munkával, meg programmal, meg egy nyertes csapattal. Ez elég nagy különbség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz” - Bódi Mátyás a Fidesztől elforduló fiatal nemzedékről
A Fidesz demográfiai csapdában van, hiába népszerű az idősek körében, ha a szavazók száma abban a korcsoportban egyre fogy - mondja az szakértő. Meg kellene szólítaniuk a fiatalokat, de a próbálkozásaik gyakran inkább önmaguk paródiájának tűnnek.


„Lowkey hatalmasat szólt a Trump tali” - írta Orbán Viktor Washingtonból hazafelé tartva a lelkes rajongók által körbevett Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz egy új kampányvideója szerint. Ő úgy válaszolt, „Nagyon adom! Tali a választáson!” A Fidesz láthatóan mindent megtesz, hogy megszólítsa a fiatalokat. A miniszterelnök október 23-i beszédében is üzent nekik, lázadásra hívta fel őket, igaz, nem a fennálló hatalom, hanem Brüsszel ellen. És persze hangsúlyosan nekik szól az Otthon Start, ami az egyik legnagyobb valós problémájukra reflektál: a saját otthon megteremtésének nehézségeire.

Nem véletlen a sok erőfeszítés. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok körében megroppant a Fidesz támogatottsága. A választókorúak alsó harmadában nagyobb a Tisza előnye, mint amennyi a Fideszé az ennél idősebbek között. Bódi Mátyás, a Választási földrajz szakértője minderről a Válasz Online-ban írt részletes elemzést, melyben azt is kimutatja, ha semmi sem változna, már önmagában a természetes fogyás miatt is több százezerrel csökkenne 2030-ra a Fidesz tábora. Fordíthat-e ezen a kormánypárt, és hol veszíthették el a fiatalok támogatását? Erről beszélgettünk vele.

— Emlékszem, hogy még a 2010-es években szinte evidens volt: aki fiatal egyetemista, az leginkább a Fideszre szavaz. Mi történt?

— A pártnak van ifjúsági szövetsége, tehát akár lehetne is fiatalos. Az biztos, hogy globálisan, európai szinten is igaz, hogy a kormányzásban eltöltött idő általában rontja a fiatalok körében mért népszerűséget. Hatalmon lenni, kormányozni, az elit része lenni nem szexi.

A fiatalok lázadni szeretnek, kifejezni a véleményüket. Egy 15 éve hatalmon lévő pártnak ez a csoport nem feltétlenül vonzó.

Nagyjából 2017–2018 óta látjuk a mérésekben, hogy a Fidesz nagyon megerősödik az idősebb generációk körében. Korábban nem volt ennyire jelentős a generációs szakadék a magyar választók között. Voltak törésvonalak, például amikor a szocialista párt volt nyolc évig kormányon, ők is az idősebb választókra támaszkodtak, és akkor a Fidesz volt relatíve erősebb a fiataloknál. A 2010 előtti világban nem volt ennyire éles a különbség. Ma a Fidesznek már több választója van a 65 év fölötti generációban, mint a 40 év alattiakban, ami jól mutatja, hogy a kormányzó párt döntően az idősebb választókra épít. Szerintem a kormányzati évek kikezdték a támogatottságukat a fiatalabbaknál, miközben megerősítették őket az idősebbeknél.

— Azért vannak próbálkozások. Orbán Viktor például október 23-án azt mondta a fiataloknak, hogy lázadjanak – mondjuk Brüsszel ellen. Meg itt vannak persze TikTok-os megjelenések is. Vajon ez eredményes lehet?

— A TikTok-kal kapcsolatos próbálkozások nekem inkább önmaguk paródiájának tűnnek. A brüsszeli lázadásra való felhívásnál is, ha jól idézem, a miniszterelnök azt mondta a fiataloknak, hogy „le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót”. Ez egy „Mátrixos” hasonlat, de a Mátrix is már több mint húszéves film. Nem hiszem, hogy a mai tizen- és huszonévesek többségének ez élő referenciapont. Ezek a kommunikációs panelek nehezen megfoghatók, és kevésbé reflektálnak a fiatalok napi problémáira.

— Néhány éve nagy diáktüntetések voltak, azok a középiskolások mostanra választókorúak. Az számíthat?

— Igen, bár ennek az össztársadalmi hatását korlátozottnak láttam: döntően elit gimnáziumok diákjai tüntettek. A nyári fesztiválokon idén felcsendülő Fidesz-ellenes rigmusok is ezt erősítették, hogy ezek főleg középosztálybeli fiatalok köreiben voltak jellemzők. A Fidesz népszerűsége a fiataloknál tényleg nagyon alacsony, de ezt inkább a közvélemény-kutatásokból érdemes levezetni, semmint ezekből a jelenségekből.

Elég beszédes például, hogy a kormányközeli intézetek által publikált pártpreferencia-mérésekben ritkán látunk korcsoportos bontást, nem tudom, miért.

— Helmut Kohl maga mellé vett egy fiatal, kelet-német származású, volt FDJ aktivistát, Angela Merkelt, aki sikeresen továbbvitte a pártot, nagyon hosszú időt töltött kormányzással. Tehát lehetségesek olyan stratégiák, hogy egy kormányzó párt megújuljon, nyisson a fiatalok felé. A Fidesznél ez szóba sem jött?

— Voltak a Fideszben politikusok, akik alkalmasak lehettek volna erre a szerepre, például Varga Judit vagy Novák Katalin, de a kegyelmi botrány nyomán nagyon gyorsan lekerültek a politikai színtérről. Ez komoly veszteség volt a kormánypártnak a fiatalok megszólítása szempontjából is, hiszen két női politikustól kellett megválnia, akik hitelesebben tudtak volna gesztusokat tenni a fiatalabb generációk felé. Az utánpótlás oldalon most nem nagyon látok olyan neveket, akik a következő tíz évben komoly politikai szereplőkké válhatnának, és új választókat hoznának be a nyilvánosságba. Az is különbség, például az amerikai helyzethez képest, hogy ott Trump mellett organikusan nőttek fel saját közönséget építő influenszerek és podcasterek, mint Joe Rogan és mások, akik tudtak segíteni.

Nálunk inkább mesterségesen próbáltak felépíteni szereplőket, amit a fiatalok az első pillanattól „kamunak” éreztek.

Ezért sem működik, ha valakit csak pénzzel, paripával, fegyverrel kreálnak híressé, és nem organikusan nő fel. A kegyelmi ügy pedig lezárta a lehetőséget több, a fiatalok felé eladható hiteles arc számára.

— És még itt van a demográfia, ami szintén nem kecsegtet jóval. Ön írta meg a Válasz Online-ban a minap, hogy ha semmi sem változna, négy év múlva pusztán demográfiai okokból sok százezerrel több szavazója lehet a Fidesszel szemben álló ellenzéknek. Ha a Fidesz politikai tényező akar maradni, mit lehet ez ellen tenni?

— Alapvetően nem is az okozza majd a legnagyobb gondot, hogy nagy lesz az időskori lemorzsolódás. Hanem az, hogy belép nagyjából 480 ezer új választó a mostani 13-17 éves korosztályból, és köztük, ha minden úgy marad, mint most, a nagy többség ellenzéki preferenciát mutat. Durván 260-280 ezren lehetnek új „tiszás” szavazók, miközben fideszesből csak 60-90 ezer, azaz itt már önmagában plusz 200 ezres ellenzéki többlet jön a belépő fiatalokból. Ehhez adódik az idősek természetes fogyása okozta veszteség,

így jön ki a körülbelül 300 ezres demográfiai különbség 2030-ra, ha minden változatlan marad.

A fiataloknál sokkal nagyobb a TISZA-előny, mint amekkora a Fidesz előnye az időseknél, például a Medián korcsoportos számai is ezt rajzolják ki.

— Érdemes egyáltalán a Fidesznek a következő, már nem is egészen öt hónapban a fiatalok felé gesztusokat tenni, vagy inkább a meglévő bázist kell egyben tartani?

— A Fidesz sok hangszeren játszik. G. Fodor Gábor szokta mondani, hogy úgy működnek, mint egy szimfonikus zenekar. Az elsődleges preferencia most is az idősebbek megtartása. A 13. havi nyugdíj, a háborús retorika, a biztonságérzet hangsúlyozása. De voltak próbálkozások a fiatalok felé is: a 25 év alattiak szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, családtámogatások. Ezek hatékonyságában azért kételkedem:

sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz.

— A Fidesz jelenleg vezérelvű, nagyon központosított párt. Amikor elindult, még az alapszabályában is benne volt, hogy 35 év a felső korhatár a tagságnál; aztán a vezetés megöregedett, és vele a párt is. Egy olyan párt, amiről elmondható némi túlzással, hogy egyetlen személy a párt maga, ott lehet-e egyáltalán fiatalítani?

— Lehetne fiatalítani, ha a döntéshozó úgy dönt.

— Hiteles lehet-e az a döntés, ha marad Orbán Viktor a párt élén, és közben fiatalokat tolnak előre?

— Persze, simán lehet. Mivel az ő személyét senki nem kérdőjelezi meg a saját oldalán, erős ember. Aki próbálta, az nem járt jól, 2006 környékén láttunk példákat. Attól még, hogy nem demokratikusan működik a párt, taktikai elemként előtérbe helyezhetne fiatal politikusokat. Volt pár próbálkozás, de az említett okok miatt ezek a szereplők lekerültek a színpadról, és nem nagyon jöttek helyettük újak.

Akiket fiatalnak szoktak mondani, mondjuk Orbán Balázsék, ők is majdnem 40 évesek.

— Nekem ezekről a középkorú fiatalokról a ‘80-as évek KISZ-vezetői jutnak eszembe...

— Én 1988-ban születtem, de valóban, a családi történetek szólnak ilyenről. Sok hasonlóság fedezhető fel a két korszak között, nemcsak emiatt.

— Nyilván, ahogy mondta: a Fidesz „szimfonikus zenekar”, sok hangszeren játszik, tehát még egy-két nyulat elő tud húzni a kalapból. De az „álmoskönyv” szerint nyerhet-e választást úgy egy párt, hogy a fiatalabb generáció felől gyakorlatilag vákuum van?

— Választást az nyer, akinek többsége van. Szélsőséges helyzetben előállhat, hogy a Fidesz nyer, miközben brutálisan népszerűtlen a fiatalok körében. Nem lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint ha korcsoportonként kiegyensúlyozottabb lenne a tábora. Ez egy demográfiai csapda, és az idő nem nekik dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Vox Populi: Orbán Viktor kínos helyzetbe hozta saját közvélemény-kutatóit, ha neki igaza van, akkor a Nézőpont és a Századvég hazudott a nyilvánosságnak
A kormányfő szerint 2021-ben az ellenzék vezetett, de a saját intézetei akkor mást mondtak. Most azt találgatják, hogy valójában kinek a számaival van a baj.


A Vox Populi blogon Tóka Gábor bejegyzés szerint

Orbán Viktor ismét "lehazugozta" a kormánypárti közvélemény-kutatókat, a Nézőpont Intézetet és a Századvéget.

Tóka felidézi, hogy a miniszterelnök áprilisban Hont Andrásnak azt állította, hogy 2021 őszén az ellenzéki összefogás mind párt-, mind miniszterelnök-jelölti szinten a Fidesz előtt volt. A washingtoni repülőgépen pedig nemrég úgy nyilatkozott, hogy 2006 óta csak 2021 őszén látott olyan kutatást, amiben nem a Fidesz vezetett, és soha nem tettek elé hazug kutatást.

A bejegyzés írója szerint a kormánypárti megrendelésre dolgozó intézetek 2021 őszén rendre komoly Fidesz-előnyt mutattak ki, miközben ekkoriban az összes többi közvélemény-kutató az ellenzéki közös lista szerény előnyét vagy döntetlen-közeli állást talált. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy

Orbán Viktor a független intézetek adatait kapta meg, vagy legalábbis azokat tartotta „nem hazugnak”.

A poszt írója ezután azt írta:

„Hát én tényleg nem értem, hogy miért nem tiltakozik Mráz Ágoston és a Századvég összes igazgatója ez ellen a masszív hitelrontás ellen!

A bejegyzéshez fűzött kommentben pedig még hozzáteszi:

"Persze a csoda tudja, mennyire kell komolyan venni Orbán szavait, hiszen az áprilisi interjúban azt is belengette, hogy fél éven belül jöhet valami magyarkompenzáció az USA-ból a magyar gazdaságnak is lekevert vámpofonokért, aztán meg látjuk, még a novemberi fehérházi ebédért is csak Orbán fizetett egy sokszáz milliárdos ígérettel, pedig azóta sincs jele annak a Fehér Ház közleményeiben, hogy kapott volna valamit. Pedig legalább azt a kettős adóztatást megelőző egyezményt megköthetnék már!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk