Így vagy úgy, de mindenképp megszívják a BTMN-es gyerekek
Éppen most két éve, 2017 júniusában fogadta el az Országgyűlés a köznevelési törvénynek azt a módosítását, ami a 2018/2019-es tanévtől felmenő rendszerben megszüntette a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő (BTMN) gyerekek osztályozás alóli felmentésének lehetőségét. A törvénytervezetet nyilvánosságra kerülésétől kezdve heves kritikák érték, a közfelháborodást jól mutatja, hogy “Taigetosz-törvény” néven híresült el a közbeszédben.
Voltak, akik egyenesen “gyerekellenesnek” minősítették, amiért sok diszlexiás, diszkalkuliás, vagy diszgráfiás gyerek iskolai előmenetelét – a számukra egyik legfontosabb könnyítés elvételével – egyszerűen derékba töri az új szabályozás.
A törvénytervezetről szóló korábbi cikkünkben egy gyakorló gyógypedagógus segítségével szedtük össze, miért torzak ezek az állítások: a “disz”-es gyerekek nagy többsége ugyanis eleve nem BTMN-es tanulónak számít, hanem sajátos nevelési igényűnek (SNI). Ez a BTMN kategóriához képest magasabb fokú tanulási nehézséget: egyenesen tanulási zavart jelez, így az SNI-s gyerekek oktatása-fejlesztése is több erőforrást igényel. Nekik továbbra is fennáll az osztályozás alóli felmentés lehetősége. A BTMN-csoportban maximum olyan “disz”-es gyerekek lehetnek, akiknél ez a probléma nem tanulási zavar súlyosságú, hanem inkább tanulási nehézségnek minősíthető, azaz megfelelő fejlesztési és tanítási módszerekkel nem kellene, hogy zavarrá alakuljon.
Az ő, és más, például magatartási okokból BTMN-es gyerekek esetében szakmailag nem feltétlenül indokolt az osztályzás alóli felmentés. Sőt, a szóban forgó cikkünkben megszólaló érintettek azt mondták, az osztályzás alóli felmentés bizonyos helyzetekben többet árt, mint használ az iskolai fejlődésüknek.
Az osztályozás alóli felmentés azonban csak akkor mellőzhető – figyelmeztetett akkor gyakorló gyógypedagógus interjúalanyunk – ha az oktatásirányítás emellett biztosítja a BTMN-es gyerekek megfelelő tanórán kívüli, egyéni fejlesztését,
és a gyerekekkel foglalkozó tanárok alkalmazzák a nevelési tanácsadók könnyítési/méltányossági javaslatait.
Például: ha a gyerek írása problémás, inkább szóban felelteti, vagy több időt ad neki egy dolgozat megírására, esetleg segédeszközök – például az íráshoz számítógép – használatát engedélyezi.
Egy hamarosan a parlament elé kerülő törvénymódosító javaslat fejlesztő pedagógiai ellátás keretében tenné kötelezővé a BTMN-es gyerekek tantárgyi felzárkóztatását és készségfejlesztését. Lesz-e valódi hatása a törvénymódosításnak akkor, ha nincs elég szakember? – tettük fel a kérdést a törvényjavaslatról szóló cikkünkben.
De azt is elmondta mindegyik, az Abcúgnak nyilatkozó szakértő, hogy bár az osztályzás alóli felmentés kivezetésének van szakmai alapja, az iskolai tananyag átalakítása és a gyerekek és pedagógusok terheinek a csökkentése nélkül csak további feszültségek, és sok gyerek iskolai kudarcainak forrása lehet.
Két évvel a törvény beiktatása, és egy tanévvel az új szabályozás életbe lépése után megkérdeztünk szakembereket: gyógypedagógust, nevelési tanácsadót és érintett szülőket, hogyan látják most mindezt.
Több lesz tőle az SNI-s gyerek?
“Aki kitalálta a törvényt, szerintem öngólt rúgott” – reagált az Abcúg megkeresésére Adorján Katalin, a Dyslexiás Gyermekekért Egyesület szakmai munkatársa, aki a budapesti XIII. kerületi Pedagógiai Szakszolgálatnál dolgozik gyógypedagógusként és pszichológusként. Szerinte ugyanis a BTMN-es gyerekek osztályzás alóli felmentésének közvetlen következménye az lett, hogy megnövekedett miatta az SNI-s gyerekek száma. Adorjánnak nincsenek konkrét számai, leginkább a saját tapasztalatából beszélt, amikor ezt mondta.
A mechanizmus úgy működik, hogy ha a területi pedagógiai szakszolgálatnál dolgozó gyógypedagógus “alapvizsgálata” során valamilyen tanulási zavar gyanúját észleli a gyerekeknél – tehát nem nehézséget, hanem zavart -, akkor az esetet továbbítja a megyei pedagógiai szakszolgálathoz. Itt szakértői bizottság dönt arról, hogy gyerek sajátos nevelési igényűnek számít-e vagy sem.
Adorján Katalin viszont azt mondta, eddig azért nem erőltette a diszlexiás gyerekek SNI-vé minősítését, mert a súlyos eseteknél kulcsfontosságú osztályozás alóli felmentés a BTMN-es gyerekeknek is adott volt. Most, hogy ez megszűnt, egész egyszerűen nincs más út, mint a gyerekek sajátos nevelési igényűvé minősítése. Pedig Adorján Katalin szerint nem ez a jó irány, az SNI-státuszt ugyanis sokszor stigmaként élik meg a gyerekek, amit magukkal cipelnek az egész iskolai pályafutásuk során.
Amellett, hogy ez a stigmatizáló-beskatulyázó hatás a diák továbbtanulási esélyeit is ronthatja, az SNI státusszal más nehézségek is felmerülnek. Egy SNI-s gyerek nem tanulhat mindegyik iskolában, csak ott, ahol ilyen gyerekek oktatása eleme a pedagógiai programnak. Arról nem is beszélve, hogy sokkal több állami erőforrást igényel, ezért drágább is az SNI-s gyerekek oktatása. Mindezek miatt nem túl fenntartható tendencia, ha olyan gyerekek is egyre nagyobb számban kapnak SNI státuszt, akik korábban BTMN-ként tanultak.
A fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket
Kicsit máshogy látja a helyzetet saját környezetében az egyik fővárosi kerületi Pedagógiai Szakszolgálat – felettesei kérésére – neve elhallgatását kérő nevelési tanácsadója, gyógypedagógusa, aki szerint a sajátos nevelési igényről döntő szakbizottság gyakorlatán nem változtatott az osztályzás alóli felmentés kivezetése a BTMN-es gyerekeknél. Azaz nem kapja meg több gyerek ezt a státuszt, csak azért, hogy megadja nekik az osztályozás alóli felmentés lehetőségét.
A szakember főleg középiskolás diákokkal dolgozik, és úgy látja, az osztályozás alóli felmentés kivezetése elsősorban olyan diákoknak jelent nagy érvágást, akik a túlzottan nehéz tantárgyi követelmények csapdájába estek. “A leggyakrabban a matematikával fordul ez elő” – magyarázta.
“Rengeteg olyan diákot vizsgáltam hosszú éveken át, akiknek egyszerűen befogadhatatlan komplexitású a mai matematika-oktatás, közben pedig a többi érettségi tantárgyból remekül teljesítenek. Eljutnak egy bizonyos praktikus gondolkodást igénylő szintre, de bonyolultabb matematikai folyamatokat már nem tudnak átlátni. Amíg a területi pedagógiai szakszolgálatnak, nekünk, lehetőségünk volt BTMN-szinten felmentést adni egyes tantárgyakból, én gyakran tettem így, hogy ne azon az egy tárgyon múljon, hogy a gyerek bekerül-e egyetemre, ahol egyébként teljes mértékben megállná a helyét.”
– mondta a gyógypedagógus. Hozzátette: mindig csak akkor adott felmentést, ha a diákon is látta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy jobb eredményeket érjen el a tárgyból, amivel gondjai vannak.
Szerinte, ha például a matematika tananyag nem várná el ennyire komplex, bonyolult és elvont matematikai műveletek megértését és alkalmazását a gyerekektől, osztályozás alóli felmentésre sem lenne szükség, amit a szakember amúgy sem tart jó megoldásnak a problémára. Addig azonban, amíg nem változik az oktatás, kényszermegoldásként igenis szükség volna rá, amennyiben a diákok sikerhez segítése a cél. Csak úgy lehetett volna kivezetni a szakember szerint, ha a szükségességét okozó problémákkal is kezd valamit az oktatási kormányzat.
Enélkül ugyanis – a szakember szerint – a felmentés lehetőségétől eleső BTMN-es gyerekek, akik semmiképpen nem számítanak sajátos nevelési igényűnek, mégis komoly nehézségeik vannak egy-egy tárgyból, rossz jegyekkel rontják saját továbbtanulási esélyeiket
Jó irányba tett lépés volt gyógypedagógus interjúalanyunk szerint, hogy az érettségin ettől az évtől már nem pontlevonás, hanem plusz pont jár a jó helyesírásért, így a diákok, akiknek ezzel van gondjuk, ezen “már nem fognak elvérezni”, de ennél sokkal többre volna szükség.