Hogyan lehet elmondani egy kisgyereknek, mi a halál?
„A szülők legtöbbször megpróbálják óvni a gyermekeiket, és úgy gondolják, ha nem érintik ezt a nehéz kérdést, hogy halál, betegség, akkor a gyermekeik boldogok lesznek. De ez nem igaz.”
- mondja Révész Renáta Liliána, a Tábitha Ház pszichológusa, gyászterapeuta. Pontosan tudja, miről beszél. Évek óta segíti a szülőket és a gyermekeket a veszteséggel való szembenézésben.
„A gyerekeknek úgy is boldog életük lehet, ha szembenéznek az élet sötét, kemény, nehéz oldalaival, és tudják, az élet nem csak szivárványos csillámpóni.”
„Mégis mikor kell szembenézni ezzel? - kérdezem. „ Amikor a helyzet előáll. Amikor meghal a testvére, akkor már semmiképpen nem lehet halogatni addig, amíg nagyobb lesz” – feleli a a gyászterapeuta. Elmagyarázza, hogy a gyerekek a saját szintjükön fogják fel a halált. Mivel amúgy is hallanak róla, például a mesékből, a felnőttek vagy más gyerekek beszélgetéseiből, a hírekből stb. ezért saját modelleket, eszméket szoktak kialakítani. Fontos, hogy ne csak akkor beszéljünk a halálról, amikor már éppen előállt egy ilyen esemény, már óvodás korban megismerkednek a gyerekek a halál fogalommal. Ebben segítenünk is kell nekik!
„Egyszer egy kisfiú azt mondta, hogy az emberek azért halnak meg, mert ha életben maradnának, akkor nem férnénk el a Földön. Ugye, milyen kegyetlenül logikus?”
Révész Renáta Liliána azt tanácsolja a felnőtteknek, hogy tanulmányozzák, miként viszonyulnak a különböző kultúrák a halálhoz, és válasszák ki a számukra is elfogadható nézetet.
De vajon akkor is őszintének kell lenni a gyermekhez, amikor megbetegszik a testvére? Amikor kiderül, hogy az állapota súlyos, a betegsége gyógyíthatatlan? A szakember szerint ez nehéz kérdés, mivel a halálos betegséget a szülők az utolsó pillanatig nem szokták elfogadni, végig reménykednek. Azt viszont látják a gyerekek is, ha a testvérük egyre bágyadtabb, gyengébb, ha már nincsen kedve semmihez, ha nem olyan, mint régen. Azért kell beszélni róla,
mert a gyerekek úgyis összerakják az igazságot a jelekből.
„Azt is meg szokták kérdezni tőlem, hogy egy gyerek tudja-e, hogy meg fog halni. És erre azt szoktam mondani, hogy tudja: már kevesebb gyógyszert, kevesebb kezelést kap, fogy az ereje, a szervei kezdenek leállni, már nem tudja mondjuk mozgatni a lábát vagy a kezét. Ebből megérti: ez az élettel összeegyeztethetetlen.”
Ha a szülők el tudják fogadni, hogy már valószínűleg közelít a gyermekük életének vége, elmondhatják a testvérnek, hogy a teste már nagyon gyenge, már nem tudja folytatni ezt az életet.
Arról is beszélhetnek, hogy az emberi test csupán egy külső váz, ebben élünk ezen a földön. És ez a váz most már nem alkalmas arra, hogy együtt legyen a testvére lelkével, a személyiségével, azzal, ami fontos belőle.
Lehet beszélni a természet körforgásáról is, illetve arról, hogy mindegyik növényt locsoljuk, de valamiért az egyik mégis elpusztul, a másik nem. Vannak dolgok, amelyek fölött nincsen hatalmunk, az időjárás is ilyen.
A haldoklótól való búcsúzást a beteg állapotától tenné függővé a szakember. Gyakran már nincsen tudatánál a beteg. Ha el tudnak búcsúzni a testvérek egymástól, az jó, de bármi áron erre nem kell sort keríteni, mert a testvéreket rémülettel töltheti el a beteg állapota.
Révész Renáta Liliána többször hangsúlyozza, mennyire fontos, hogy a gyermekek beszélhessenek otthon a gyászukról, az elmúlásról. És ha akarnak, kérdezhessenek is. Nem kell nekik kiselőadást tartani, elég pár szóval elmondani, mi erről mit gondolunk. Jó, ha a kicsik azt érzik, a halálról neki is lehetnek gondolataik, és beszélhetnek is erről.
Mesékkel is feldolgozható a gyász, a veszteség
Amikor arról kérdezem Renátát, hogy a szülők milyen segítséget kaphatnak ahhoz, hogy egyáltalán beszélgetni merjenek a halálról a gyermekeikkel, a szakember egymás után sorolja a könyvcímeket és a meséket.
Pár oldal Pernilla Stalfelt tabudöntögető, gyermekeknek írt kötetéből, a Halálkönyvből. Magyar nyelven a Vivandra Könyvek jelentette meg
„A Halálkönyv például nyíltan, morbid humorral, szarkasztikusan, viccesen, rajzokkal beszél arról, hogyan is állunk ezzel a halállal. Az egyik kedvenc történetem, amikor elindul egy vámpír, hogy az emberek vérét kiszívja, és erre a szúnyogok az ő vérét szívják ki, hihihi.
- mondja nekem a szakember. „A gyászcsoport tagjai is így szoktak nevetni. A témához való közelítés számtalan módon történhet. A kenetteljesség, a fájdalmaink állandó ismételgetése és a hallgatás azonban nem segít” - fejti ki. Úgy fogalmaz, hogy, a tabukerülés mindig szorongással és félelemmel jár.
„Aki a halált el tudja fogadni, annak édesebb az élete, mert szorongás nélkül jobban megélhetők a mindennapok.”
Ez Révész Renáta Liliána hitvallása. „Addig kell élned, amíg élhetsz. Manapság pedig rengeteg ember élete telik szorongással.”
Az egyik legismertebb Pernilla Stalfelt Halálkönyve - érthető szöveggel és rajzokkal magyarázza el a halál lényegét, illetve a temetést, a gyászt.
Az élet olyan, mint a szél szerzője, Innes Shona klinikai és törvényszéki pszichológus. Ez a kötet egy sorozat része, itt azzal foglalkozik, mi lesz velünk a halálunk után. Agócs Írisz finom, kedves illusztrációi teszik még megfoghatóbbá a dolgot a gyerekek számára.
Bátky András és Takács Mari történetének, a Morcinak a főszereplője egy kisfiú, akinek meghalt az anyukája. A Mamuska – Dezső Andrea kötete – az elhunyt nagymama emlékével foglalkozik, Singer Magdolna pedig foglalkoztatókönyvet alkotott, a címe: Boldogan éltek, míg meg nem haltak… és azután?
Mi segíti még a veszteség feldolgozását? Természetesen a sírás. Hiába vágyunk arra, hogy uralkodjunk magunkon, a szakember azt javasolja, hogy amikor annak ott a helye, például a gyászban, akkor ne fojtsuk el az érzelmeinket. „A beteg gyerek előtt szokták a szülők takargatni a szomorúságukat, hogy az ne legyen még szomorúbb, mert a gyerekek valóban aggódnak a szüleikért. És magukért is. Ott el is lehet fogadni az érzelmek elrejtését, de az egészséges testvérnél erre nincsen szükség” - magyarázza Révész Renáta Liliána.
Azt egyébként az egészséges testvér még nem meri kimutatni, ha esetleg féltékeny a beteg testvérére, hiszen azzal többet foglalkoznak a szülők, mint vele. Ez áttételesen jelenik meg, játékban, tevékenységben.
A játék nagyon fontos a gyász feldolgozásában is.
Amikor a kicsik "megölik" a terapeutát
Révész Renáta Liliána sokat játszik a beteg vagy haldokló, vagy a már elhunyt gyermekek testvéreivel. Például orvosost játszanak – orvosi doboz és hatféle sztetoszkóp van a rendelőjében. Rengeteg bolyhos játékszert tart bent. Kamaszkorig ugyanis sokat lehet játszani a gyászoló gyermekekkel.
A gyerekeknek a játékában ilyenkor gyakori, ismétlődő motívum a halál.
„Egyszer volt nálam egy kisfiú, a testvérével együtt játszottunk, na, ott állandóan meghaltunk, mi is, és a plüssfigurák is.”
A játékhoz viszont szakember kell, a szülőket felzaklatná, hogy úristen, miket játszik a gyerek, „Engem le lehet győzni, megtámadhatnak a zombik, lelőhetnek, változatos halálnemekben halhatok meg az összes szerepemben, de a gyermek ki tudja játszani magából az élményt. Ezt mindenki érti, hogyan segít, ezt nem is kell túlmagyaráznom.”
Mivel a kamaszokat amúgy is sok csalódás éri, ezért a gyász különösen nehéz a számukra. Sokat gondolkodnak az emberi életen, az élet értelmén.
A segítségnyújtás ebben az életkorban azért nehéz, mert nem beszélnek erről olyan nyíltan, mint a gyerekek, illetve megválogatják, kinek beszélnek őszintén az érzéseikről.
A gyásszal a dac, harag, düh extrém módon felerősödhet tinédzserek esetén. Az agresszió önmaga ellen is fordulhat, a kamaszoknak lehetnek öngyilkossággal foglalkozó gondolataik. Erre nagyon kell figyelni. Érdemes tizenéves csoportot keresni számukra a gyász feldolgozásához.
A szakember szerint a legnehezebb feladat az, hogy idegenként kell valahogyan közelebb kerülni a kamaszokhoz. Esetükben már nem lehet játékkal kifejezni, játékon keresztül megélni a gyászt; más technikákra, más tevékenységekre van szükség, például úgynevezett önismereti kártyák segítségével lehet kommunikálni.
Ezért érdemes elvinni a gyerekeket a temetésre
A halottaktól való végső búcsú a gyász folyamatának egyik elengedhetetlen eleme. Ezen kívül fontos családi esemény. Valódi traumát jelent később, ha ebből a kicsiket kihagyják, ha valaki majd csak kamaszkorában vagy még később vesz részt először temetésen.
„El kell mondani a gyermekeknek, hogy elbúcsúzunk például a testvérétől. Érdemes azt is elmondani, hogy ez már nem ő maga, csupán a teste, és hogy ezen az ünnepségen adjuk meg neki a tiszteletet.” Mindenképpen el kell magyarázni a gyerekeknek, hogyan zajlik a szertartás, hogy lesz, aki beszédet mond, az emberek virágot hoznak, a halottat berakják a földbe, virágokat is teszünk a sírra, énekelünk, valószínűleg mindenki szomorú lesz, sírni is fogunk.
Ha ismeri a kicsi a forgatókönyvet, kevésbé lesz számára félelmetes a temetés.
Legyen egy segítő – barát, távoli rokon, ismerős – aki eljön a temetésre, vigyáz a gyerekekre, ha azok megunják a számukra hosszúnak tűnő szertartást. Aki adott esetben elmegy virágot szedni vagy gesztenyét gyűjteni, esetleg nézelődni, sétálni, galambokat kergetni a kicsikkel, majd a végén visszatér velük.
„Régen az egészen kis gyermekeket, a csecsemőket is magukkal vitték a temetésre, ez volt a természetes, hiszen ez az egész család eseménye. Most meg már egészen nagy gyermekeket is kihagynak belőle. És sokszor felnőtt gyászolók mondják el, hogy milyen rossz volt nekik, hogy akkor nem lehettek ott. Nem tudtak elbúcsúzni a testétől. Annak, hogy elviszik a gyerekeket a temetésre, egy másik praktikus oka is van: később, ha kimegyünk a sírhoz, hogy magyarázzuk meg, hogy ott van?”
A temetés Révész Renáta Liliána szerint organikus dolog, hiszen visszakerül a test a természetbe. Amit semmiképpen nem javasol, az az, hogy a halott hamvait hazavigyük, és a szekrény tetején tartsuk. „Jár a búcsú, és igenis el kell válni a másik testétől, a teste maradványaitól. Nem véletlenül alakultak ki a temetők az évezredek során. A halott testének ott a helye. Ahol hazaviszik a hozzátartozók a gyermekük földi maradványait, ott valami még nem zárult le...”
A temetéssel járó megrázkódtatást - csakúgy, mint a gyászt, a veszteséget - nem lehet megúszni. Sajnos ez a drámai bizonyosság segít a gyermeknek abban, hogy megértsék a halál véglegességét, az elmúlást.
