Hiába fizettek volna, nem adtak ki nekik lakást

Az elszabadult albérletárak és a fizetésképtelenné váló kisgyerekes albérlőktől rettegő tulajdonosok korában egy átlagos munkás-család alól is bármikor kicsúszhat a talaj, ha hirtelen új albérlet után kell néznie.

Erre példa János és Irén története, akiknek senki nem volt hajlandó kiadni a lakását, mihelyt megtudták, hogy két gyerek is költözne bele.

A családok átmeneti otthonában meghúzódó család hamarosan a Habitat for Humanity jóvoltából egy felújított szociális bérlakásba költözhet Budapest egyik külső kerületében, de egyértelmű, hogy az övék egy szerencsés eset: mindegyik szülőnek van munkája, és a válság nem zilálta szét őket.

Kissé megszeppenten, egy zacskóból meggyet majszolgatva ül egy sörpadon egy hétéves kislány, Leonetta, miközben idősebb testvére, a 11 éves Lacika egyik iskolai barátjával beszélget, és az illető kissrác biciklijét nézegetik.

Közben Leonetta és Laci szülei egy felújítás előtt álló, jelenleg a szerkezetéig bontott lakást járnak be. Ha minden jól megy, ezév végétől ez lesz az otthona a négyfős családnak.

A szülők, János és Irén, valamint a gyerekek nincsenek egyedül, az udvarban tucatnyi munkavédelmi sisakos, egyenpólós önkéntes várja, hogy az építkezés vezetője elmagyarázza, mi lesz ma a csapat feladata.

A Habitat for Humanity Magyarország “Második Esély” programjának egyik helyszínén járunk, egy újpesti, önkormányzati tulajdonú szociális bérlakásban, amit a lakhatási szegénység felszámolására törekvő civil szervezet újít most fel a családnak.

Fotó: Magócsi Márton

Az ő történetükből jól látszik:

ma Magyarországon – illetve Budapesten – mennyire könnyen kicsúszhat a talaj még egy teljesen átlagos munkás-család alól is, ha egyszer valamiért új albérlet után lesznek kénytelenek nézni.

Két gyerekkel? Szó se lehet róla!

Irén és János egy teljesen átlagos pár, 13 éve élnek együtt, élettársak. Világ életükben Budapesten laktak, és bár mióta elkezdték közös életüket, több albérletet megjártak már, soha nem kerültek még olyan csapdába, mint amiben már lassan másfél éve vannak. A fedél nélküliség – és így a gyerekek akár csak ideiglenes elvesztése – még soha nem került ilyen közelségbe, mint mostani élethelyzetükben.

Az egész úgy kezdődött, hogy az újpesti albérletet, ahol már 8 éve laktak, a tulajdonosa 2016 őszén eladta a fejük fölül, nekik pedig két hónapot adott, hogy kiköltözzenek – magyarázza János és Irén, akikkel az építkezés helyszínén, szintén egy sörpadon ülve beszélgetünk.

“Hiába kerestünk két hónapon keresztül albérletet, sehol nem kaptunk. Mindig az volt a kifogás, hogy két gyerekkel nem tudják kiadni”

– meséli tapasztalatait János, majd hozzáteszi: a sok sikertelen próbálkozás után már annyira tartottak tőle, hogy szétszakad a család a lakhatási gondok miatt, hogy már a számukra irreálisan magas áron kiadó lakásokat is hajlandóak lettek volna kivenni, csak valahogy oldódjon meg a lakáskérdés. Az egyiknél, egy hetedik kerületi lakásnál 160 ezer plusz rezsi lett volna a bérleti díj, plusz 2 havi kauciót kellett volna fizetni. A tulaj végül arra hivatkozva nem adta ki a lakást, hogy

egy gyerek még oké lett volna, kettő már nem.

Eredetileg persze jóval alacsonyabb árfekvésű lakásokat kerestek: 80-90 ezer plusz rezsiért, de ebben az árkategóriában csak elutasítással találkoztak.

“Mivel mindketten folyamatosan dolgozunk, egy rövid átmeneti ideig biztosan tudtuk volna fizetni a drágább albérletet, ha ezzel kijöhettünk volna a csávából” – magyarázza János, hogyan logikázott akkoriban.

Nem maradt más, mint az átmeneti szálló

Miután a kiköltözési határidő utolsó napjáig sem sikerült lakást találni, a kis család, jobb ötletük nem lévén, Irén egyik rokonához költözött, aki már akkor is két gyerekkel elég szűkösen élt egy szoba-konyhás lakásban. Irén, János és a gyerekek mellett ráadásul akkoriban költözött oda Irén idős édesanyja és az ő testvére is, így

a telet kilencen vészelték át egy egészen kis lakásban.

Tavaszra tarthatatlanná vált ez a helyzet, albérletet pedig még mindig nem találtak, így Irén kénytelen volt a kerületi családsegítőhöz fordulni. Jánosék féltek ettől a lépéstől, mert tudták: ha a gyermekvédelem úgy látja, hogy a gyerekeket veszélyeztetik a lakhatási problémák, annak az is lehet a vége, hogy a kicsiket kiemelik a családból.

Fotók: Magócsi Márton

Utólag azonban mindketten úgy értékelik, jó döntés volt onnan segítséget kérni, a négy fős család ugyanis a várakozásaikat – és az általános tapasztalatokat – meghazudtoló gyorsasággal kaptak helyet egy újpesti családok átmeneti otthonában (csáo), ahová – egy épp felszabadult négyfős szobába – tavaly március közepén be is költözhettek.

“Négyen laktunk egy 16 négyzetméteres szobában, és igen, elég sok szabályt kellett betartani az otthonban, de ezek olyan alapszabályok voltak, amit otthon is betartanál. A gyerekek estére le legyenek fürdetve, fél nyolckor vacsorázzanak, hogy nyolc után már legyenek lefekvésre készen. Ez a szabály otthon is megvolt.”

– magyarázza János.

“Minket ezért nem viselt meg, mert hasonlóképpen éltünk” – teszi hozzá Irén. A szülők inkább attól tartottak, hogy a gyerekek hogy fogadják majd az új helyzetet, de hamar kiderült, ezzel nem lesz semmi baj. Az otthonban lakó többi gyerekkel úgy összebarátkoztak, hogy az új lakásba költözéskor nehezen fognak majd elbúcsúzni tőlük.

61 négyzetméter, ami csak az övék

Jánost és Irént az újpesti csáo vezetője – akit János csak Laci bácsiként emlegetett – ajánlotta a Habitat munkatársainak, a szervezet ugyanis a a lakhatási szegénységben élőkkel dolgozó szociális szakemberek véleményére hagyatkozva választja ki a Második Esély lakhatási program kedvezményezettjeit.

“A kiválasztásnál praktikus szempont, hogy a segített családoknak legyen annyi bevétele, hogy a – bár nyomott, de mégis valamiféle bérleti díjért – használt lakást fenntartsák. Aki más módon nem tudná megoldani a lakhatását, mert vagy nincs olyan kapcsolati hálója, vagy nem lehetséges, hogy a piaci albérlet-szektorba visszatérjen, az elsőbbséget élvez”

– magyarázza Farkas Boglárka, a Habitat for Humanity kommunikációs menedzsere, akivel a helyszínen beszélgettünk. A családok átmeneti otthonában dolgozó szakembereknek szerinte jó rálátása van arra is, hogy melyik család áll az önállóságnak és az önellátó képességnek olyan fokán, hogy képesek legyenek önálló háztartást vezetni.

Az is fontos kritérium, hogy egy-egy felújított önkormányzati bérlakásba olyanok költözzenek, akik már korábban is a kerületben laktak: így János és Irén fiának, az ötödikes Lackónak sem kell majd iskolát váltania, sőt, egyik legjobb barátja lakik majd a család szomszédjában. Leonetta pedig ősztől ugyanabba az iskolába járhat majd, mint bátyja.

Az önkormányzat pedig kap egy kompletten felújított bérlakást

János karbantartóként, Irén takarítóként dolgozik jelenleg. Stabil, de nem túl magas jövedelmük mellett nagy segítség, hogy csak 12 ezer forint plusz rezsi lakásköltséggel kell majd számolniuk, így félretenni is tudnak majd, hogy amint tudnak, saját lakást vehessenek. Addig is, a most újjáépülő lakás 61 négyzetmétere bőven elég lesz arra, hogy a gyerekeknek külön szobája, a szülőknek saját hálószobája, és egy szép nagy fürdőszoba is elférjen benne.

Fotó: Magócsi Márton

A lakás a felújítás után is az önkormányzat tulajdonában marad, a Habitattal kötött megállapodás alapján viszont a szervezet még 5 éven keresztül kijelölheti, hogy ki lakjon az ingatlanban – ha netán Jánoséknak előbb sikerülne saját lakásba költözniük, akkor is szociális alapon hasznosul majd az épületrész.

Mindezeket az önkénteseknek szóló eligazításon tudjuk meg, ahogy azt is, hogy egy közel százéves házról beszélünk, amit 2-3 éve nem lakott senki, annyira rossz állapotban volt. Most teljesen új nyílászárókat, hőszigetelést, új víz- és elektromos vezetékeket, fűtési rendszert, sőt új padlózatot is kap a lakás.

Nők lakhatási szegénységben

A Habitat számításai szerint

ma Magyarországon több mint négyezer ember él családok átmeneti otthonában, ebből minden második gyermek, a felnőttek kétharmada pedig nő.

Farkas Boglárka szerint ennél a számnál még sokkal többen vannak azok, akiknek szüksége lenne helyre ezekben az otthonokban – pontos számok nincsenek, de az banki adatokból tudható, hogy

122 ezer olyan család van, akik nem tudják fizetni a jelzálog-hitelüket, azaz potenciálisan bármikor az utcára kerülhetnek.

“Sokan szívességi lakhatásban, vagy rokonoknál húzzák meg magukat. Nagyon nagy probléma, hogy nincs olyan intézményrendszer, ami rajtuk segítene” – magyarázza Farkas.

Az egyedülálló nők különösen sérülékeny csoport ebben a merítésben. A Habitat látókörébe került már olyan nő, aki három fogyatékos gyereket nevelt egyedül, miután az élettársa – részben emiatt – elhagyta, de dolgoztak olyan családdal is, ahol az apa alkoholproblémái miatt vesztette el a család a lakhatását.

“Ilyenkor a férfiak általában kiesnek a családból, a nő pedig egyedül marad a gyerekekkel” – magyarázza Farkas Boglárka. De persze különösen oda kell figyelni a bántalmazó kapcsolatból menekülő nőkre is -teszi hozzá.