„Itt van előttünk a csoda, maga az élet” – beszélgetés Hevesi Tamással vegetáriánus nézőpontból
– Mennyivel jobb a grillezés…
– Én a wokban hiszek. Amikor Kambodzsában, Thaiföldön, Srí Lankán jártam, valóságos ízorgiába csöppentem. Egy thai étteremben be is engedtek a konyhába és órákon keresztül jegyzetelgethettem. Sokat tanultam például arról, hogy milyen sorrendben sütik a zöldségeket
– Néha nem kellene más, csak példát venni azoktól, akiket még nem fertőzött meg a civilizáció.
– Amikor Ausztráliában éltem, tanulmányoztam a helyi őslakosok életét, és nem ismerik a daganatos betegségeket. De ez igaz a kanadai és az amazonasi indián, és bizonyos afrikai törzsekre is. Mit eszik az ausztrál őslakos a sivatagban? Kengurut, gyíkot, hangyákat, bogarakat, az aljnövényzetet és bogyókat, gyümölcsöket.
Aztán jött a fene nagy civilizáció, mindenféle anyagból csináltak mindenféle élelmiszert, már teljesen követhetetlen, hogy miből mi készül… Ezért jó a háztáji, mert tudjuk, hogy mit eszünk, ezért jók a kis piacok, a hiteles őstermelőkkel..
Én hiszek a „bioban”, bár nem értem, hogy miért kerül egy alma 800 forintba, azért, mert bio, a másik pedig 350-be, mikor még a permetre sem kellett költeni…
– A vegetáriánus ember világképét is meghatározza a táplálkozása.
– Úgy gondolom, hogy a vegetáriánusok között arányaiban többen vannak olyanok, akik a Föld védelmére gondolnak, mint az átlagemberek között. Azzal, hogy nem eszünk állatot, már van egy jó üzenetünk. Egyben egy lelki megtisztulás is, mert a rengeteg szenny, amit kapunk kívülről, a lelkünket is beszennyezheti. Minden oldalról ömlik ránk a kosz, emberi készség kérdése, hogy ebből ki tudjuk-e szemezni az értékeket, vagy nem. Jártam olyan országban, ahol az életnek olyan mértékben része a vegetáriánus étkezés, hogy fel sem merül a húsevés. De nekem az is fáj, amikor a fairtásokat látom. Amikor például megyek haza Gyulára, és elmegyek a lakitelki vörös fenyős erdőnél, azt látom, hogy annak már csak az egyharmada van meg.
Azt szoktam mondani, hogy három dimenzióban gondolkozzunk. Az első: legyünk jóban önmagunkkal, mert ha nem szeretjük magunkat, nem tudunk szeretetet adni másoknak. Legyünk igényesek magunkkal szemben étkezésben, gondolkodásban, letisztultságban. Ha rendben vagyunk, jöhet a középtávú dimenzió: mi az, amit 3-5 éven belül szeretnék megtartani, megvalósítani? És legyen egy hosszú távú, mondjuk 20 évre szóló. Úgy gondolom, hogy az első a legfontosabb feltétel.
– Mindehhez nélkülözhetetlen a pozitív gondolkodás.
– Ez volt a legfontosabb dolog, amit külföldön megtanultam. A magyar pesszimista nép, még a jó dolgokban is állandóan a rosszat keressük. Ezért is van nálunk ennyi daganatos betegség. Nekem is, mint őrlődő embernek, meg kellett tanulnom időnként kiengedni a gőzt. Ha jön egy nagy bánat, valaki elmegy, igenis meg kell gyászolni, mert különben bennünk marad ez a bánat és soha nem múlik el.
Meg kell élni a fájdalmat, de a boldogságot is. Van egy buddhista mondás: „Éld meg a pillanatot.” Ha mindenki tudna Magyarországon ezen egy kicsit változtatni, hogy örüljön annak, hogy éppen nem fáj semmije... Ez ugyanolyan szemléletváltás, mint az, hogy nem eszem húst: eddig nem vettem észre a szép dolgokat, de most már látom, hogy a szomszédasszony egész aranyos.
Sokszor nem kell mást tenni, mint elgondolkodni azon, hogy miért nem olyan az életünk, amilyennek szeretnénk. El kell fogadnunk, hogy az idő múlik, hogy senki sem megy visszafelé az időben, hogy egyszer majd vége lesz a földi életünknek, de azt is el kell fogadnunk, hogy itt van előttünk a csoda, maga az élet.